2004-ben a blog szcéna a mostanihoz képest nagyon kicsi volt Magyarországon. Számomra nagyon vonzó volt ez a közeg és büszke voltam arra, hogy milyen remek közösségnek váltunk mi is a tagjává. Ma már viszont nem tartom érdekesnek vagy inspiratívnak ezt a szubkultúrát, amely d-kategóriás Szily Laci és Tóta W alteregók játszóterévé vált. A mai magyar blogoszféra a Hyde Park és a Blikk szintézise. Nem flódni, nem vonz, inkább taszít. (JP)

A blogolás - miként 2004-ben - úgy ma is két dolgot jelent. Egyrészt egy online tartalompublikálási formát, másrészt pedig egy életérzést. Előbbi nyilván technikai kérdés, utóbbi inkább médiaszociológiai.

Mint tartalompublikálási forma, azért volt érdekes, mert a nem-geek netezők számára is elképesztően egyszerűvé és gyorssá vált az online tartalommegosztás. Elsősorban persze a szöveges tartalmak publikálását tette könnyebbé. Jött a Blogger.com, aztán idehaza is felnőttek a blogszolgáltatók. 

Néhány éve a hivatalos média még viszolyogva figyelte a blogok terjedését a weben. Majd megtanulta integrálni a formátumot, és ezzel együtt az életérzést is. A nagy online hírszájtok elkezdtek "blogosodni". Blogokba kiszervezni egyes tartalmaikat. Blogokat alapítani. Szerzőket megvenni.

Ezzel nem csak frissebbek, de egyszersmind érdekesebbek is lettek az addig jobbára hírügynökségi jelentésekből, okos és szép körmondatokban megírt cikkekből táplákozó hírszájtok.

A hírszájtokon ma már vegyesen jelennek meg hagyományos cikkek és blogpostok. Miért fontos ez a megkülönböztetés? Szerkesztőségi szinten a blogok rendszerint más elbírálás alá esnek, mint a cikkek.

A blogpostokat - a cikkekkel ellentétben - sokszor nem ellenőrzi rovatvezető. Vagyis a szerző szabadabban ír és publikál. Egyszersmind nagyobb bizalommal is vannak iránta. Másrészt a blogok esetében a hírszájtok megengedőbbek mind a stílus, mind a témaválasztás tekintetében. 

Egy tematikus blog esetében abszolút belefér, hogy hard news-zal is foglalkozzon. Vagyis belemenjen olyan témákba, melyek a széles olvasóközönség számára vagy túlságosan apróságnak, vagy épphogy túlságosan szakbarbárnak tűnhetnek. Ezt még akkor is sokszor bevállalja egy blog szerzője, ha tudva tudja, hogy emiatt nem számíthat hatalmas látogatónövekedésre. És ez így is van jól.

A blog mindig szerzője saját téma iránti elkötelezettségéből szerzi legitimitását. 

A Sorozatjunkie vagy a Comment:com szerzőinek jobban hiszek, mert tudom, hogy nekik a tévé és a sorozatok az életük.

Míg tehát az újságos tartalmak (a cikkek, interjúk, riportok) egy vélt minőségi újságírás imidzsét kölcsönzik egy online médiumnak, addig a blogtartalmak rendszerint nyersségükkel és szisztematikus (már-már rögeszmés) témakövetésükkel, témafeldolgozásukkal ellenpontozzák a szeriőz monotonitását.

Távolságtartó profizmus. És szenvedélyes amatőrizmus.

(Jópár évvel ezelőtt nem volt annyira egyértelmű, de mostanra nyilvánvalóvá vált még egy fontos előny. Ez pedig a blogok kommentelhetősége. Egyszerű és triviális eszköznek tűnik, hogy publikált tartalmakra ugyanazon a felületen lehet reagálni. De azt is pontosan láthatjuk, hogy a mainstream online média tartalmainál egyszerűen nem működik az a fajta közösségalkotó szerepe a kommentelésnek, mint a kisebb látogatottságú blogok esetében.)

A kommentelés engedélyezésének addig van értelme és szerepe, amíg a kommentelők a tartalom szerzőjével közös párbeszédben vannak. És ez a kisebb látogatottságú, ám egy adott érdeklődési körrel rendelkező netezőket erősen megkötő blog esetében látszik működőképesnek. 

Míg a mainstream online média valamilyen szinten integrálta a blogokat, addig a legnépszerűbb blogok elkezdtek "portálosodni". Vessünk csak egy pillantást a Gawker vagy a TechCrunch mai layoutjára. És nézzünk meg, milyenek voltak pár éve ezek a blogok. 

A TechCrunch és a Gawker sem engedélyezi a szabad kommentelést. Éppen azért, amiért a CNN vagy az Index sem engedi: abból nem lenne más, csak egy hatalmas, túlüvölthetetlen zaj. Ők már túl népszerűek ahhoz, hogy képesek legyenek közösségben tartani olvasótáborukat. Nem is céljuk.

Túl népszerűnek lenni persze nem olyan rossz dolog. Főleg, ha profitban mérhetőek az egyre arctalanabb klikkek.

Ezek a nagy blogok mára teljesen úgy néznek ki, és úgy is viselkednek, mint a mainstream online média hagyományos szerepői. A többiek pedig eltűntek - de legalábbis nagyrészt láthatatlanná váltak - a blogóceán hullámai közt.

Az online média és a blogoszféra persze nem ennyire fekete-fehér. Nagyon sok tartalom van a határterületen. És sokszor fordul elő az egyszeri netezővel, hogy miközben hírek közt kattintgat, már azt sem tudja, hogy melyik felület éppen milyen fajta tartalom. 

Hogy most itt miért nem lehet kommentet írni, miközben két kattintással arrébb még lehetett. Ez most egy újság vagy egy webnapló? Jogosan háborodok fel, ha nem ír meg az adott szájt egy fontos hírt, vagy megértőbbnek kell lennem, "hiszen ez csak egy blog"?

Igen, volt abban a 2004-ig tartó időszakban valami felemelő és nagyszerű. Volt á meg bé. Vot pro és kontra. Voltak blogrollok, értelmes és érzelmes viták meg a web felfedezése.  Az akkori kísérletek mára nagyrészt lezajlottnak, befejezettnek tekinthetők. 

Az elmúlt négy évben szépen-csendben lezajlott az online hírfogyasztás és tartalompublikálás forradalma. Az online elvált az offline-tól. Önálló, csak saját magára hasonlító médiummá érett. Blogostul, portálostul, közösségestül.

Még ha mindeközben végleg el is múlt 2004 romantikája.

Címkék: blog filozomatika