A netbook gyógyszer vagy méreg a hardverpiacnak

A processzoreladások a mostani negyedik negyedévben 11 százalékkal csökkentek az elmúlt év azonos időszakához képest. Egyedül a netbookokhoz gyártott Intel Atom tudott megnyugtató eredményt felmutatni. Ha az Atomot nem számoljuk bele az eredménybe, akkor a processzoreladás 22 százalékot zuhant egyetlen év leforgása alatt.

Egyelőre nagyon nehéz megsaccolni, hogy milyen hatása lesz a hardverpiacra ennek a rekordarányú csökkenésnek. Két forgatókönyv lehetséges.

Az egyik eshetőség az, hogy a netbook a válságtól függetlenül is betört volna a piacra. És a fogyasztók jelentős számban akkor is vettek volna maguknak második gépet, ha épp nem ennyire dermesztőek a pénzügyi kilátások.

Ez persze a jobbik forgatókönyv. Hiszen mindez azt jelentené, hogy új piacok nyíltak, és a következő negyedévekben valójában nagyobb eséllyel fogja összekapni magát a hardveripar, mint az most látszik.

A másik - pesszimistább - eshetőség az, hogy a fogyasztók tömegei álltak el a normál asztali PC/laptop-vásárlástól. És inkább választották az olcsóbb gépeket, elsősorban takarékossági szempontok miatt.

Ha így van, és ez a tendencia tartós marad, komoly bajba kerülhetnek azok a hardvergyártó cégek, melyek az elmúlt években arra építették üzletpolitikájukat, hogy a fogyasztók minden évben, minden hardvervásárláskor a jobbat, erősebbet, gyorsabbat választják.

Hozzáteszem, az átlag fogyasztó szempontjából nézve utóbbi eshetőség az ésszerűbb. Hiszen az emberek döntő többsége a számítógépet alapszintű műveletek, feladatok elvégzésére használja. Netezésre, szövegszerkesztésre és más, alapszintű programok futtatására pedig a netbookok többsége is optimálisan alkalmas.

Szóval lehet, hogy a fogyasztók jelentős hányada máris visszafogta költéseit, és a költséghatékonyabbat kezdte el választani az utóbbi hónapokban. Ha így van, akkor a hardverpiacon meg fog indulni egyfajta természetes szelekció. Lesznek gyártók, melyek pánikszerűen kezdenek a netbookokhoz szükséges hardverelemek előállítására fókuszálni.

És ez nem csak az asztali gépek és notebookok árát verheti le, de egyben megálljt is parancsolhat a "még erősebb proci, még több ram, még jobb felbontás" őrületnek.

És - miként múltkor már körbejártuk a témát - a webfejlesztésben, szolgáltatástervezésben is új trendeket diktálhat a kisképernyős, közepes teljesítményű hordozható gépek térhódítása.

Valószínűleg ugyanez áll az oprendszer piacra is. Egyrészt itt az újabb esély a Linuxnak, hiszen egy netbooknál kiemelten fontos az árképzés. És az Ubuntuval felszerelt netbook nyilván mindig olcsóbb lesz, mint a wines. Másrészt a Microsoft kénytelen lesz továbbra is áron alul adni operációs rendszereit a netbookokhoz. Most arról nem is beszélve, hogy ha eszük lenne, egy netbook verziót is készítenének az Aero és a processzorterhelés miatt egyelőre igencsak hardverigényes Windows 7-ből.

Címkék: üzlet hardver válság netbook
2009.02.12. 01:21. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szerintem a teljes képhez hozzátartozik, hogy a processzorválaszték alig változik a piacon. Aki kb. 1 éve vett középárú procit, az most nem igazán tud/akar jobbra váltani (pl. az i7-es Intelek is még túl drágák).
Érdekes felvetés, én is gondolkodtam hasonló dolgokon, kicsit tágabb perspektívában.

Nyilván az a trend, hogy az "erősebb", optimalizálhatób asztali gépek helyett a "mobilabb", egyszerűbb notebookokat veszik az emberek, viszont nem vagyok benne biztos, hogy mindenkinek kedve lesz azokat a méretbeli kompromisszumokat bevállalni, ami a mostani netbookokkal jár.

Ami az igazán izgalmas kérdés szerintem, és a jelenség mögött rejlő igazi ok, hogy marad-e hajtóerő és tömeges felhasználói bázis az egyre erősebb számítógépek mögött.

98-ban, amikor először gépet cseréltem, nyilvánvaló volt, hogy a P75-ön nem lehetett, a K62-300-on meg lehet mp3-at hallgatni AutoCAD mellett, komoly érv szólt a váltás mellett. Utoljára 2002-ben cseréltem gépet, és azóta egyszerűen semmi olyan nem történt, ami ezt indokolta volna, az akkori vason ma is elfutnak a tervezőprogramok a szükséges kiegészítőkkel.

Én úgy látom, hogy a nagy probléma az, hogy pl. a mesterséges intelligenciához szükséges viszonylag nagy számítási teljesítmény felé vezető úton a következő lépcsőfok egyszerűen túl nagy, jelenleg nincsen olyan piaci igény, ami indokolná lényegesen nagyobb teljesítményű gépek vásárlását, ebből az irányból egyszerűen kimegy a pénz.
Ha nem lesz komoly változás, kezdhetjük magunkat szoktatni ahhoz, hogy pl. a bolygóközi utazás után, amelyet mindig 20-30 év múlva ígérnek, egy újabb álommal leszünk szegényebbek, mert mesterséges intelligencia, meg robotok sem lesznek, a számtech érdeklődése elég határozottan kezd másfelé irányulni. Túl sok pénzt kellene egy távoli cél elérésébe fektetni, nem lehet közelebbi célokat kijelölni.

Ha meg nincsen igazi szükség drága gépekre, akkor jönnek az olcsók, mint a mellékelt ábra is mutatja, gazdasági válságtól függetlenül.
Nálunk a cég tavaly kezdett el váltani notebookra, mert sokkal rugalmasabbá tette a munkamenetet, és jelentős árkülönbség nem volt az asztali gépekhez képest.
Ettől függetlenül mindig gyorsabb gépet szeretnék, amibe nem 1 perc belépni, nem lassul le egy program fordításától, a photoshop mellet több programot is futtathatok egyszerre (és itt nem a 2D-s autocad-ről van szó, meg mp3 lejátszásról ;-)... Persze én kihasználom a gépem teljesítményét, lehet nem vagyok átlag felhasználó...
ha win7 tényleg 60e Ft körül lesz, akkor nagyon megdobja egy Netbook árát...
"És az Ubuntuval felszerelt netbook nyilván mindig olcsóbb lesz, mint a wines. "

És ha Ubuntuval (a linux egy sokak által használt és jól támogatott változatával) és nem pedig valamilyen taiwani Linpus Linuxszal csomagolják, akkor még a felhasználók sem fogják rögtön lopott XP-re cserélni.

A Dell, HP már Ubuntut használ, sajnos az Eee-n még mindig egy saját (tehát nehezen frissíthető, bővíthető) linux van.
Szerintem egyre többen gondolkodnak majd el azon, hogy netbookot vegyenek-e vagy ugyanannyi pénzből egy teljesen alap desktopot (feltételezve, hogy csak frissítik a gépet és mondjuk monitort már nem kell venni hozzá).
Mert ha már van mondjuk egy valamilyen TFT monitor, amit simán rá lehet kötni a netbookra, meg mondjuk egy USB-s bill+egér, akkor akiknek csak böngészésre, emailre, irodai programra, netán filmet nézni kell a gép, az simán tudja használni, szinte ugyanolyan komforttal mint egy desktopot.
És a nagy előny, hogy ha kell, összecsukja, beteszi a ritikülbe:) és már viszi is magával.
Egy ilyen géphez pedig nem létszükséglet az optikai egység.
(Ha nagyon kell, az pedig 10eFt alatt megoldható USB-s csatolással.)
Ha a gyermekem nem akarna számítógépen játszani, nem gondolkodtam volna, hogy desktop vagy netebook. Simán az utóbbi lett volna, hiszen még filmet is lehet rajta nézni, mert bírja, a nagy monitor esetleg TV pedig komfortos is hozzá.

-m-
a processzoreladások visszaesését nem az atom, hanem a felhalmozódott alkatrész és notebookkészletek kiárusítása magyarázza (gondolom az IDC is az ellátási láncban mér, nem a végfelhasználói keresletet)


"In November 2008 ABI Research carried out a survey of more than 1000 adult consumers in the United States [...] the research found that only 11% would use a netbook as their primary computer, while a massive 79% view netbooks as a secondary device to be used in addition to a laptop or desktop computer."

www.abiresearch.com/press/1358-ABI+Research+Survey:+79%25+of+Respondents+View+Netbooks+as+%93Secondary%94+Devices

"Jackie Hsu, president of the Americas division of laptop and netbook maker Asus, estimates that 10% to 20% of netbook buyers would have bought a more expensive laptop or desktop if netbooks weren't available."

"Sumit Agnihotry, director of notebook product marketing for Acer America, places cannibalization at 8% to 10%. "

www.businessweek.com/technology/content/nov2008/tc20081114_674063.htm


"A linuxos netbookok visszaszorítása is célja a Windows 7-nek "

www.hwsw.hu/hirek/37358/windows_7_netbook_linux_microsoft_asus_eee-pc_acer.html

"A Starter Editiont csak a legolcsóbb PC-kre előre telepítve engedi majd forgalmazni a Microsoft. Az olcsó netbookokra is ezt a változatot szánja a cég, de a Home Premium változatot is láthatjuk majd rajtuk, a Microsoft szerint ugyanis ennek nincs technikai akadálya, ráadásul a vevők alighanem igényelni fogják az otthoni verzióban levő multimédiás képességeket."

www.hwsw.hu/hirek/38009/microsoft_windows_7_home_premium_professional_ultimate_enterprise_starter_edition_operacios_rendszer.html

a fogyasztásról meg ne is beszéljünk
egyre jobban előtérbe kerül a kis fogyasztás, hiszen alapesetben a gépek többsége nem csinál sok mindent és nem mindegy, hogy ha csak zúg (ráadásul netbook hangtalan) a sarokban, hogy az msn partner bármikor írhasson, akkor mennyit vesz ki a családi kasszából
a mai gazdasági helyzetet tekintve pedig egyre többen lesznek energiatudatos felhasználóvá
@amondó:
Elképesztő, milyen Linuxokkal adnak gépeket, amikor van működőképes is, tényleg érthetetlen. Vettem egy olcsó Acer notebookot, olyan, csak szöveges Linux volt rajta, amit teljesen nyilvánvalóan csak falból telepítettek, amíg fel nem megy rá a fekete Windows. Ezzel az erővel feltehettek volna egy tisztességes Ubuntut vagy Debiant is. Arról nem is beszélve, hogy pár hardvereszköz, driverek nélkül, másfél év után sem müxik (pl. faxmodem, túlélem). Az Eee-re tett példány is egy katsztrófa volt, 24 óra után ment fel rá az Ubuntu Eee.
a mostani gépek elérték azt a szintet, hogy az átlag programok, gyorsan könnyedén betöltődnek, működnek, így aki a játék miatt nem fejleszt, annak nem lesz igénye újabb gépet venni, a hardver gyártók pedig sorra hulanak majd
És azt se feledjük, hogy a netbookok esetében is elindult a felfele fejlődés. Mindenki átváltott az erősebb atomra, és már váltanak a még újabb, még erősebbre.

Bár én személyesen még nem próbáltam a windows 7-et, de az általam olvasott összes tesztelés egy netbooknak kicsit nagy falat teljesítményt mutatott. Azaz az MS még ezzel is meg fogja húzni a teljesítményt, hisz aki flottul működő wint akar majd (ami nem akadozik), az megveszi a nagyobb teljesítményű gépet.

Én a dupla piac megjelenésére tippelek. Lehet hogy a gazdasági válság miatt most majd sokan választják az olcsóbb netbookokat, de az első ee-k megjelenésekor az emberek még tuti nem a válság miatt mondtak rá igent.
bennem inkább úgy merül fel a kérdés hogy akkor a normális subnotebook tényleg egy baromi szűk piac marad-e.

mert így vagy vegy az ember drága subnote-ot, vagy vesz netbookot meg mellé valami erősebb gépet és szinkronizálgat.
amit meg nemszeretek.