Magyar nők az IT-ban

Közhely, hogy az IT-szektorban nagyon kevés nő dolgozik. Pedig a nők és az IT már nagyon régen egymásra találtak.

Lord Byron lánya, Ada Lovelace például már az 1840-es években foglalkozott a számítógép egyik elődjének tekinthető analitikai géppel. Sőt, programot is írt a géphez.

Később programnyelvet és (most jön az igazi legacy) még vírust is elneveztek a világ első nő programozójáról.

Az Ada Lovelace Nap célja, hogy a figyelmet a technológiai szektorban dolgozó nőkre irányítsa. És persze kicsit az is a misszió része, hogy bátorítsa a nőket arra, hogy ezen a területen is minél nagyobb arányban legyenek jelen.

A Webisztán is csatlakozik a mozgalomhoz. Úgyhogy ha van olyan nő ismerősötök, kolléganőtök, aki programozóként, webdizájnerként, hardverfejlesztőként stb. dolgozik, küldjétek be az elérhetőségét. (Természetesen magatok is jelentkezhettek.)

Március 24-én postban számolunk be arról, hogy ők, vagyis a technológiai szektorban dolgozó magyar nők miként vélekednek a szakmán belüli helyzetükről, lehetőségeikről, jövőjükről stb.

Címkék: magyar felhívás
2009.03.09. 14:42. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kicsit furák a katergóriák.

Az építész (architect) minek van benne ?
Először inkább az IT-szektoron belül erős hímsovinizmusra, és annak megszüntetésére kéne felhívni a figyelmet, aztán már nem is kell nagyon bátorítani a nőket.

Mondom én ezt nőként és szoftverfejlesztőként.
@nilatako: nyilvan a ketto osszefugg. talan az is segithet valamennyit, ha olyan peldakat mutatunk be, amik segithetnek ezt a himsovinizmust ledonteni. ugyhogy a te elerhetosegedet is szivesen vennenk.
nilatako: hímsovinizmus? Talán 10 éve még erősebben volt. Én mostmár egyáltalán nem tapasztalom.
említsük meg, hogy az ada programozási nyelv byron lányáról van elnevezve. ha már a nyelveknél tartunk. a cobol nyelvnek anyja van. grace hopper. és adele goldberg sokat segített a smalltalk kitalálásában.

nekem az a tapasztalatom, hogy a nők demokratikusabban vezetik a projekteket, mint a férfiak. nőből lehetne több, a hozzá nem értő hr/pr hülyebölcsészből lehetne kevesebb.
@ziona: Te egy nagyon szerencsés ember vagy, vagy egy másik bolygón dolgozol!
nilatako: én anno demoscenerek közt kezdtem, ott azért volt rá példa. Lehet, hogy programozóként nem könnyű a helyzet (legalább 3 programozó csaj ismerősöm van), lehet, hogy designerként/sitebuilderként elfogadottabb a jelenség?

Ha ilyet is tapasztalsz, nem érdemes vele foglalkozni, amíg nem hátráltat a szakmai fejlődésedben, elvégre csak megvan a tudásod/önbecsülésed, nem? :)
@ziona: A önbecsülésemet nem érinti a dolgot :), a tudásomat is csak pozitív értelemben. A pozícióváltásban, megfizetettségben viszont nagyon is, nem beszélve arról, hogy sok helyen inkább felvesznek egy fele annyit tudó fiút ugyanannyiért, vagy egy ugyanannyit tudót kétszer annyiért, de még véletlenül sem lányt.
nilatako: ez tényleg gáz, de szintén nem egy ellenpéldát ismerek. Igaz, a webhez általában több közük van, mint a sima szoftverfejlesztéshez vagy játékiparhoz.
Hm, az én barátnőmön szoktak nézni, amikor egy állásinterjún közli hogy tulajdonképpen összerak ő egy gépet bármikor...
Na persze informatikus :) sokszor jobban képben van az új hardverekkel mint pár boltos:D
@ziona: örülök, hogy Te legalább ismersz ellenpéldát!
@ColT: kuldjetek a neveket batran. korkerdeses, sztorizgatos post lesz belole.
Meggyőződésem, hogy a férfiak dominálta szakmákban több nőre lenne szükség, mert a másfajta gondolkodásuk új utakat nyithatna az adott területen.

A probléma egyik lehetséges oka, hogy a dekoratívabb nők közül sokan, akiknek lenne agya a témához, elmennek inkább modellnek, mert mondjuk azzal több pénzt lehet keresni. (agyvihar.blog.hu/2008/12/15/tovabbra_sem_csokken_az_igeny_a_kvantumfizikus_szupermodellek_irant)


Ettől eltekintve dolgoztam már együtt nagyon dekoratív IT girl-ökkel is. :D
Kétszer szoktam le a sovinizmusról. :)
Egyszer csak úgy, másodszor meg megerősítésként.
1) Vagy 20 éve megtudtam, milyen szakdolgozatot adott le a csoporttársam. MI-vel támogatott amőba játékprogramot írt, működött, jól játszott.
2) Vagy 3 éve felvettem egy kolleginát. Először is kiválóan írta meg a tesztet J2EE (!) környezetben, legalább 50 manust lekörözött. Másodszor az egész csapatnak új, hiperpozitív töltést hozott a jelenléte.

Soha többé nem dolgoznék női fejlesztők nélkül. Akik értenek hozzá, ugyanolyan precízek, ha nem precízebbek, mint a férfiak. Ha meg nem értenek hozzá, ők sem rosszabbak, mint a férfi kollégák.
A barátnőm informatikus, és milyen bomba nő :))))
Informatikus lány ismeretségét keresem hosszú távú kapcsolatra!

:-)
Jelen, detto lány, webfejlesztés területen :)
@ziona:

A gond szerintem abban keresendo, hogy a szoftverfejlesztes, mint ilyen meglehetosen szeles iparag - nem mindegy, milyen szintu tudast igenyel az a terulet...
Ha scener kozegbe keveredtel, tudhatod milyenek a ferfiak ;) Gondolj arra, hogyan kezelik a lamereket... Ha no vagy, egy kicsit tovabb tart, amig elfogadnak, de elfogadnak... Ha meg nem, annak ezer mas oka is lehet.
A projectvezetes nem demokratikus mufaj, valakinek felelosseget kell vallalnia, es kezeben tartania az iranyitast. Nem hiszem, hogy demokratikus a megfelelo kifejezes, talan rugalmasabb. Viszont a nokre az is jellemzo, hogy hangulatuktol fuggo modon iranyitjak azt a projectet...

Mint ferfi, ketfele novel talalkoztam a karrierem soran - az egyiknel kar megemliteni, hogy no, mert nem befolyasolja a teljesitmenyet, a masik az, ami miatt a noknek kuzdeniuk kell a himsovinizmussal - az, egyszeruen abbol kovacsol elonyt, hogy no - barmilyen negativ kritika eseten azzal vedekezik, hogy persze, mert o no...
Hozzateszem, hogy elegge elvont teruleten dolgozom evek ota, es itt nem jellemzo, hogy barki ugy kerulne pozicioba, hogy nincs mogotte a megfelelo szakmai tudas - es alkalmassag.

@nilatako:
Tobb ellenpeldat ismerek, sot, vezeto beosztasban levorol is tudok.. Kettorol :) Nem hallomasbol - szemelyesen ismerem oket.
@gyorsiro: mi sem bizonyitja jobban h volt ertelme felvinni az architectet, minthogy mar meg is erkezett az elso jelentkezes.
@Lord Eatalott: Nekem ne mondd :)

A projektvezetés egyébként annyiban demokratikus műfaj, hogy szót kell értenie a managernek a fejlesztőkkel és a vezetőkkel is. Lehet, hogy a diplomatikus szó találóbb erre.

A hangulat, akár férfi, akár nő az illető, nem mehet a munka rovására, a hisztire nincs mentség.
@nilatako: Hímsovinizmus, mi? :P
@ziona:

US Marine corps sergeant:

We are here to protect democracy, not to practice it !
Projektvezetés: ügyfelek irányába sztem jó nagy adag gondolatolvasási képesség kell, kitalálni, h mi is az, amit akarnak, mi az, amire szükségük van - és aztán ezt lefordítani fejlesztő nyelvére.
@nilatako: Hímsovinizmus?...
Persze, van pár frusztrált antiszociális überkocka, akik képtelenek kezelni azt a helyzetet, hogy egy nővel kellene kommunikálniuk, vagy valami :), de az elmúlt tíz évben a gyakorlatban nem nagyon tapasztaltam ilyesmit, se fizetésben (amennyire ráláttam), se pozícióban.
Én azt tapasztaltam, hogy általában azok a férfiak nem tudják elfogadni a női IT munkaerőt, akik saját magukban sem biztosak szakmailag. A nyugodt, korrekt tudású srácok teljesen elfogadják és értékelik a női kollégákat.
Ezt a felhasználóknál is éreztem (legalábbis régebben): "én férfiként sem értem ezt az egészet, akkor nőként ő hogy érthetne hozzá..."
Nem aggályos adatvédelmi szempontból ez a névgyűjtögetősdi?
Azt nem írtátok oda, hogy minek kerestek IT-s nőket.

Egyébként Lord Eatalott-tal értek egyet, ez az állítólagos hímsovinizmus rendszerint azokat a nőket éri, akik elvárják, hogy finomabban bánjanak velük, csak mert ők nők. Aki csak szépen csendben leteszi a teljesítményt az asztalra, azt garantálom, hogy senki nem fogja piszkálni.
@Gergő77: ott van az utolso bekezdesben. emailben megkeresem oket h van-e kedvuk valaszolni par kerdesre nevvel vagy nev nelkul. a tema az, ami ennek a postnak a cime. a valaszokbol - amennyiben hozzajarulnak - egy post keszul majd.
Ja oké, bocs, elsiklottam efölött. (Elsőre azt hittem, csak a szokásos "többnőtaközéletbe" stílusú agitpropról van szó.)

Egyébként az előző beírásomat kiegészítve: általában lenézni/piszkálni/kikészíteni azt szokta egy társaság, aki valami miatt (viselkedése, stílusa, másokhoz való viszonya, bántó véleménye, stb...) kivívja a társaság rosszallását. Ez minden emberi közösségben így van, legyen az egy iskolai osztály, egy munkahely, vagy egy rokonság. És ilyenkor már csak az ürügy az, hogy az illető alacsony, szeplős, kopasz, raccsol - vagy hogy nő. Aki jól be tud illeszkedni az adott közösségbe, azt semmi ilyesmi miatt nem fogják bántani. Mondom ezt a saját tapasztalatból, tekintve hogy megkaptam már életemben a piszkálódó és a befogadó változatot is.
Bár nem dolgozom IT területen (leszámítva a saját honlapjaim fejlesztését és ismerőseim egyes rakoncátlan hardvereinek linuxszal történő összehangolását), de kifejezetten jól esik, hogy férfi kollégáim, ismerőseim elismerik a tudásomat és kikérik a véleményem akár hardver, akár szoftver ügyben.
"És persze kicsit az is a misszió része, hogy bátorítsa a nőket arra, hogy ezen a területen is minél nagyobb arányban legyenek jelen."

Ez így azért egy csipetnyit valóban agitprop. Semmilyen ilyen jellegű felvetés nem indokolja meg, MIÉRT lenne jobb, ha az adott területen több nő lenne. Hol van az megírva, hogy minden egyes szakmában, pozícióban, testületben az össztársadalom reprezentatív mintája kell, hogy szerepeljen? És ilyen alapon miért nem követeljük, hogy gazdagból és szegényből, városlakóból és falusiból, idősből és fiatalból, valamint szemüvegesből, kopaszból, és szőkéből is pontosan ugyanannyi legyen az egyes helyeken, mint az össztársadalomban?

Félreértés ne essék, nálunk is dolgoznak lányok, és semmi bajom velük, én csak azt nem értem, miért lenne CÉL az, miért kellene TENNI azért, hogy több nő legyen? Miért nem mindegy, mennyien vannak, ha aki akar, úgyis idejön az IT-szektorba? Nyilván egy ilyen misszió ki nem mondottan, de azt állítja, hogy valami jobb lesz attól, ha növekszik a nők aránya, ugye?
Ja és még valami: érdekes, miért nem hirdet senki missziót azért, hogy a nők által elárasztott bíróságokon, különös tekintettel a válóperek területére, több legyen a férfi dolgozók aránya? Ha valahol, akkor ott, a részrehajlás elkerülése miatt mindenképp számít az, hogy le vannak-e fedve a társadalom egyes rétegei!
@Gergő77: az it szakmaban a leginkabb alulreprezentaltak a nok. epp ennek okait (is) probaljuk majd kideriteni.
az en csajom CCNP,hehe
Én is IT-n dolgozó nő vagyok (jelenleg középvezetőként) és az eddigi 14 évnyi gyakorlatom során sokféle hozzáállással találkoztam már, de boldogan mondhatom, hogy a tudást és a tenniakarást igenis elismerik a férfikollégáim. Igaz, kicsit fura, egyetlen nőkénet dolgozni egy 20 fős férficsapattal, de nekem semmiféle beilleszkedési problémám nem volt. Multinál dolgozva, viszont azt vettem észre, hogy míg a külföldieknek teljesen természetes, hogy nők is dolgoznak az IT-n, ellenben itthon még mindig meg-meglepődnek rajtam. És külsős tanfolyamokon (ITIL, Project Management, MS) általában én vagyok az egyetlen nő, ami az első nap mindenki másnak furcsa, csak nekem nem - én már megszoktam - aztán rájönnek, hogy nincs itt semmi félreértés. :)
Igazán nem kötözködésképpen, de nekem az jött le h szinte mindenkinek az IT = szoftverfejlesztés / webdesign.
Holott ennél sztem bővebb a lista én pl. SAP konzulens vagyok.
Ja és lány is... :)
De sztem a lista még tovább is bővíthető...
@hírbehozó: hát azon szerintem nincs sok kutatnivaló, az oka ugyanaz, ami miatt kevés a férfi ápoló meg az óvóbácsi: hazánk kultúrája (jelenleg még, értelmezés kérdése hogy szerencsére vagy sajnos) számon tart nőies és férfias tevékenységeket. Tehát az alul/felülreprezentáltság nem ott dől el, hogy nem engednek nőket az IT szektorba és férfiakat az óvódákba, hanem ott, hogy szabad döntésüknél fogva a szakmaválasztáskor kevesen választják nők ill. férfiak az adott irányt. És úgy hiszem, hogy míg az első eset (nem engednek valakit oda) nem lenne fair, addig a második (nem egyforma a nemek érdeklődése) egyáltalán nem hiszem, hogy baj lenne, hacsak nem vagyunk mániákusan egyenlősítő social engineerek. Emiatt tűnik kicsit öncélúnak a nők számarányának emelése ilyen-olyan területeken.
Én több profi IT-s nőt ismerek nálunk :) Minden tiszteletem az övék.
@Gergő77: nekem fogalmam nincs h az it mitol lenne "ferfias" szakma. na de majd meglatjuk.
@Hersey:
Hersey, én sem fejlesztő vagyok. :) Lóti-futi User Support-ként kezdtem, voltam Server Admin (30 szerver és 500+ kliens), Project Manager (talán ezt szerettem legjobban), és jelenleg Software Licensing-el foglalkozom. 2-3 évenként jött egy-egy új lehetőség és jó kipróbálni a képességeimet egy új területen de a fejlesztés már az egyetemen sem érdekelt igazán. Ismerek Network Admin csajt is, de az elég ritka madár. A legtöbb IT-s nő akit ismerek, vagy fejlesztő, vagy Helpdesk. Utóbbi kategória pedig elég vegyes képzettségű népség.
@hírbehozó: hazánk kultúrája, okkal vagy ok nélkül, de annak tekinti. Azt pl. lehetne kutatni, hogy miért is tekinti annak, jó kis szociálpszichológiai munka lenne. (Az óvónő mint nőies munka persze nyilvánvalóbbnak tűnik.)
(fenébe, megint túl korán küldtem el...) De ennek a miértjét pont hogy nem az IT-ben elhelyezkedett hölgyektől kell kérdezni, mert nem fognak tudni válaszolni rá! Elvégre épp ők azok, akik ignorálták azt, hogy "férfias" szakmának tekinti a társadalom.
@Gergő77:
Kicsit erős kifejezés, hogy ignoráljuk. Ikább csak szerintünk nem akkora vaszizdasz ez a "férfias" szakma titulus. Minket az vagy nem zavar, vagy még büszkeséggel is tölt el, hogy helyt tudunk állni ezen a területen is. Ki-ki vérmérséklete szerint.

Saját megfigyelésem, hogy hogyan lehet még mindig férfias szakma az IT: az egyetemen még 50%-50% volt fiú-lány arány az informatián. Diploma után a legtöbb lány inkább tanítani ment, már aki nem ment el rögtön szülni, míg a srácok cégekhez mentek dolgozni. Több olyan férfikollégám is van most, akik tanítottak pár évet, aztán inkább átléptek a versenyszférába. Nő egy sem. Ti is tapasztaltatok hasonlót?
Trillian, és Te fűzöl önmagában ahhoz bármi jelentőséget, hogy egy adott szakmában, pozícióban, munkahelyen, stb... mekkora a nők számaránya? Elvégre megtapasztalhattad a saját bőrödön, hogy ha akarsz, el tudsz helyezkedni itt is, számarány ide, férfiasszakmabesorolás oda. Akkor meg minek keseregni a számarányon?
@ChPh: az iskoládat!:P
@dabadab: El sem tudod képzelni mi? Hát én meg sajnos ebben élek.
@Trillian72: Hát igen azért is írtam h 'szinte' mindenkinek ez a véleménye. De jó azért látni, h vannak kivételek is. :)
Amúgy én is helpdesk-esként kezdtem, aztán léptem tovább. De abban egyetértek h elég vegyes a kép helpdesk-en.
Amúgy meg, lehet h csak SAP területen, de mintha it nem lenne akkora különbség ill. megkülönböztetés a női és a férfi munkaerő között... (vagy csak én nem járok jó helyen...)
Ill. abban igaza van Gergő77-nek h amíg nekem van melóm, nem foglalkozok a férfi-női számaránnyal.
elen.
Dolgoztam helpdeskesként is, fejlesztőként is.
ISmerek kb 3-4 csajt, aki infós területen maradt, fele-fele arányban rendszergazdák, illetve php fejlesztők.
Nem egyszerű a dolgunk, sok esetben szkeptikusak a munkaadók.
Viszont van egy hatalmas előnye: férfiakkal sokkal jobb és könnyebb dolgozni .
hirbehozo: Ne felejtsetek el megkerdezni hogy eredetileg miert valasztottak ezt a szakmat illetve tanulmanyokat.

A tiszta ferfi kollektiva biztos hogy nem helyes. Nekem volt szerencsem ilyenben dolgozni es tudom hogy egy ido utan a fiuk iszonyu nem adnak magukra, ordenare poenok, higeniai problemak viselkedesi problemak stb.

Ha csak egy no van a csapatban akkor mar ezek a problemak megoldodnak.

A nok amugy a legtobb problemat mas szogbol latjak es mashogy probaljak megoldani szoval ha van egy no a csapatban akkor az nagy segitseg tud lenni.

Szakmai tudasban en nem lattam kulonbseget nok es ferfiak kozott, bermilyen latszolagos kulonbseg abbol adodhat hogy nagysagrendekkel kevesebb no van mint ferfi.
@Gergő77: "miért nem hirdet senki missziót azért, hogy a nők által elárasztott bíróságokon, különös tekintettel a válóperek területére, több legyen a férfi dolgozók aránya?" Talán nézz utána, sokan felvetették már ezt a témát. Pl:
www.elvaltapak.hu/node/65
De nem ők az egyetlenek.

"MIÉRT lenne jobb, ha az adott területen több nő lenne": Dolgoztál már olyan helyen, ahol csak férfiak vannak? Szerintem szimplán egészségtelen. Mármint lelkileg. És ennek semmi köze az emancipációhoz vagy a kvótázáshoz.
@nilatako: előző munkahelyemen _vadásztunk_ egy lányt egy megfelelő it pozícióba... :)
szerintem meg teljesen személyiségfüggő hogy ki hogy tudja elfogadtatni magát: ha valaki nyafog, nem tetszik neki az amit az adott csapat elfogadottnak tart az ne is lepődjön meg ha őt sem fogadják el

néha oda kell mondani a fiúknak keményebben mert hajlamosak elkanászodni, de ziona is tudja hogy csak annyi a titok hogy meg kell találni velük a hangot. aki meg amúgy sem ért a férfiakhoz az menjen óvónőnek
Gina: az óvónőket azért bevédeném, édesanyám is az, és igencsak felelősséget, odaadást és diplomáciát is kíván a szülőkkel való kommunikáció :)

Az viszont teljesen igaz, hogy aki IT pályára megy, az ugyanúgy bevállal minden esetleges ezzel járó közösségi következményt. Ha maradéktalanul nem is lehet, de meg kell tanulni a férfikollektíva fejével is gondolkodni.
@deejayy és a többiek: ezek szerint az én látókörömön kívül tolonganak a kiválóbbnál kiválóbb munkahelyek és pozyciók IT-s lányoknak. Akkor én átballagnék valamelyikbe és részemről tárgytalanná is válik a kérdéskör! :)
szerintem ennek semmi köze a hímsovinizmushoz, egyszerűen kevesebb csajt érdekel ez a téma

ugyanúgy autószerelőből meg vízvezetékszerelőből se sok nő van, mert ezek ilyen technikai beállítottságú témák

szerintem az IT is kicsit ezek közé tartozik - legalábbis az emberek fejében

ettől persze a valóság még eltérhet ettől
Leah Culver megvan? kedvenc geek csajom :)
@gabesas: azért a leghelyesebb lány még mindig a Veronica Belmont
Meglepődtem a kommenteken. Nekem kifejezetten jó tapasztalataim vannak. IT területen dolgozok nőként (system designer azaz junior architect - elötte programozó voltam) és se hátrányos megkülönböztetés, sem szexista megnyilvánulásban nem volt részem. Az elmúlt 7 évben pedig arra se panaszkodhatok, hogy kevesebbet keresnék, mint a férfi kollégák.

Számomra természetes, hogy női kollégáim is vannak, sőt vezető beosztásban egy több, mint 10.000 főt foglalkoztató cégnél.

Vannak / voltak kolléganőim, akik még a hőskorban kezdtek számítógéppel foglalkozni, több mint 30 éve.

Az összes munkahelyemen örültek, hogy nőként javítom a nemek arányát, és mindenhol szerettek volna további kolléganőket. Szerintem az előítéletek a nőkben is megvannak, akik nem mernek IT szakmát választani, mert nem hiszik, hogy el tudnak helyezkedni.
Tech Weekly: Women in technology

Celebrating the women who create technology - spurred on by the upcoming celebration of Ada Lovelace day. Also, we look at the newly launched Guardian Developer Network.
www.guardian.co.uk/technology/blog/audio/2009/mar/10/tech-weekly-podcast-women-technology-api
Lovlace nem csak az elso noi programozo volt, hanem az elso programozo is. Ezt a megkulonboztetes dolgot en sem ertem, nem tudom milyen helyen kell ahhoz dolgozni, hogy ilyet lasson az ember. Belulrol nezve erthetetlen is: 5 evet evalatt a tobbseg a BMEn meg az ELTEn a 99%-ban fiukbol allo kozegbenazert csak rajon, hogy ez annyira nem buli :). Az elozo melohelyemen (multi, tobb szaz fejlesztomernok) pl. egeszen sokan odaig voltak, amikor megjelent egy igazi kocka kiscsaj, aki emelett meg jol is nezett ki. Vegre nem HR-es volt vagy manager, hanem szakember ;). Bar van valami taszito abban, ha egy no kocka dumat nyom, de ettol max nokent esik kevesbe fait megiteles ala, nem szakemberkent :)

A kulonbseg okat meg nem fogod interjuztatassal megtlalalni, mert nem elnyomasvan, hanem arrol van szo, hogy nem vagyunk egyformak. Ettol meg lehet erdekes az interju, de minden himsovonizmus nelkul a ferfiak ebben (algoritmikus gondolkodas pl.) jobbak, mint a nok. Statisztikailag persze.
Elte progrmaton kb fele-fele arányban voltak csajok. Meglepő is volt.
BME , Kandó (Most már BMF-NIK) már más szitu, ott kb. max 2-5% a lányok aránya.
@Trillian72:

Talan azert, mert a nok tobbsege szamara a csalad is az elet resze, es inkabb hajlamosak a karriert a hatterbe szoritani (foleg egy megfelelo tarssal), de szerintem ez csak masodlagos.
Inkabb jellemzo az, hogy a legtobb folyamatos tanulast igenylo szakma, amelynek nagy resze meglehetosen elvont, a legtobb no szamara.. hogy is mondjam, nem hoz elegedettseget, boldogsagot. Inkabb jellemzo az, hogy valamilyen formaban emberekkel foglalkoznak, mintsem elmelyedjenek valamilyen igazan hardcore teruleten.
Nem ertek egyet Atleta.Hu-val, en kozepiskolas korom ota foglalkozom (hivatasosan) jatekprogramozassal (jo 15 ev rutin), es par evet eltoltottem egy nagy multinal, es en ugy vettem eszre, hogy a legtobb no szamara a hosszutavu koncentracio meglehetosen megterhelo, viszont sokkal konnyebben viselik azt, ha egyszerre tobb dologgal kell foglalkozniuk, de csak erintolegesen. A programtervezes, programozas inkabb az elso kategoriaba tartozik.
Amugy a progmat es hasonlo szakokrol nagy keves jo programozo kerul ki. Ehhez is tehetseg es erzek kell.... Meg nehany ev gyakorlat :)
Üdv. Ahol dolgoztam ezelőt egy évvel, 100% -ig férfiak voltak.Nem azért mert nem vettek fel nőket, hanem mert nők eleve nem is jelentkeztek felvételre. Olajkút munkás. Nem sok nő vállalná el, pedig néha jól jött volna egy-egy üditő nő látványa. A „férfi sovinizmust“ illetően, szerintem, előbb meg kellene vizsgálni, hogy alakúlhatott ki. Az ókorban : elment a férfi feleséget keresni, jól kupánvágta, hazavitte és ,,asszony főzz és etesd a poronytyokat, én megyek vadászni,, . A középkorban naggyából ugyanaz a mese. Sőt ez érvényes volt ezelőtt 100- 150 évvel is. Azóta elindult egy pozitiv változás,de nem könnyü levetni a többezer éves beidegződést pár év alatt. És ez nem csak a férfiakra vonatkozik, hanem a nőkre is. A legtöbb kamaszlány nem arról ábrándozik, hogy karriert csinál, vagy jó szakember lessz, hanem arról, hogy férjhezmegy, lesznek gyerekei és boldogan él, a férje oldalán, mig meg nem hal. Ez a felfogás nagyban közrejátszik a “férfi sovinizmus”,mint jelenség, kialakulásában és jelenlegi státuszában. A változás megindult, lassan ugyan, de előbb vagy utóbb kiteljesedik.Ez érvényes minden munkakörre. Ehez viszont a nőknek és férfiaknak egyaránt meg kell változtatniuk a gondolkodási sémáikat. Minden vásár kettőn áll.