Hamarosan új funkcióval bővül az iWiW. (Az átállás miatt lehetnek fennakadások a kiszolgálásban.) Az "Évről évre" névre keresztelt social timeline lényege, hogy összeszedhetjük életünk történetét, ismeretségeinkből. Kivel jártunk közös suliba, kivel mikor nyaraltunk együtt, kivel jártunk, kivel mikor dolgoztunk együtt, kik voltak üzleti partnereink, stb.
A funkció úgy működik, hogy elmegyünk egyik ismerősünk profiloldalára, és ott megadjuk, hogy az illetőt honnan, mikortól ismerjük. Ha ismerősünk megerősíti múltbéli kapcsolatunkat, akkor az esemény felkerül mindkettőnk életvonalára.
Az adott kapcsolatot publikussá tehetjük, vagy megtekinthetőségét korlátozhatjuk ismerőseinkre, illetve csak közös ismerőseinkre. Úgyhogy van arra is lehetőség, hogy a személyesebb kapcsolatainkat csak azok lássák, akik mindkettőnket ismernek.
Az életvonalakat az ismerősök profiloldalán, a bal oldali menüben az "Évről évre" linkre kattintva lehet előcsalogatni.
Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy nem megrázó dolog időegyenesre feszíteni a múltat. De legalább jól le lesznek tesztelve az ismeretségek az iWiW-ben. Ignorkák és Nememlékszemrádok a Büszkénvállalomok és Azokvoltakanagyidőkök ellen.
Kis színes híreinknek mára vége. És most alvás.
45C11M03 2009.03.12. 06:07:16
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2009.03.12. 06:20:27
Ez most egy újabb szociológiai kísérlet lesz, hogy ti. XY vajon bejelöl engem, hogy honnan ismer, vagy nekem kell majd?
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.03.12. 09:43:34
O'Seamus · http://www.hhanuman.blogspot.com/ 2009.03.12. 10:02:34
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.03.12. 10:05:21
betépett felhasználó 2009.03.12. 10:17:59
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.03.12. 10:21:45
up to you.
kutyafutta 2009.03.12. 11:20:49
Aggodalom jogos:
trends.google.com/websites?q=iwiw.hu%2C+facebook.com&geo=HU&date=all&sort=0
Pont azt a funkciót másolják, ami nem annyira ment a FB-n se, háttérbe is szorították ott is...
Carnivora (törölt) 2009.03.12. 11:27:01
b0risz · http://zahar.blog.hu 2009.03.12. 11:30:25
Mitya Ivanov 2009.03.12. 11:35:16
Kékosztriga 2009.03.12. 11:40:49
PTibor (törölt) 2009.03.12. 11:45:47
2009.03.12. 11:48:21
Ez az idővonal megint jó csemegét ad a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, hogy csámcsoghasson az embereken. Gratulálok az ötletért Dobszai alezredesnek, a tkom meg belefejleszti az iwiwbe.
Kéne olyat is beletenni, hogy ki mikor milyen gondolatbűnt követett el.
velkám to 1984.
2009.03.12. 11:53:12
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.03.12. 11:56:08
www.youtube.com/watch?v=8I3zCQzZx68
menekuuuuuulj.
is 2009.03.12. 11:56:20
Akvyr 2009.03.12. 11:58:55
papugaja 2009.03.12. 12:00:38
eattila 2009.03.12. 12:02:46
eattila 2009.03.12. 12:04:29
Zsötem 2009.03.12. 12:08:07
Legközelebb a rendőrök már nem is a BM adatbázist fogják használni az adategyeztetéshez, kösz tcom, kösz iwiw, még pár ilyen átlátszó funkció és többen követik a példámat. :(
PTibor (törölt) 2009.03.12. 12:09:00
viszont vicces utalásokra is jó ez. pl a járásos dolognál van olyan, hogy "mi lett belőle? - nem beszélünk". Ha ez nekem fáj és bejelölöm a volt csajomnál az milyen már?
Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.03.12. 12:09:30
A Ligeti 2009.03.12. 12:10:57
2009.03.12. 12:13:28
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.03.12. 12:17:49
betépett felhasználó 2009.03.12. 12:19:01
Ha tevednek, akkor prbalkozhatnanak a "ki kivel NEM qurt meg" verzio beepitesevel.
Itt azonban az idosavnak igenis szerepe van! egy dbig...
ecset 2009.03.12. 12:22:00
sántaclaus 2009.03.12. 12:29:52
Sajnos tapasztalatból beszélek.
2009.03.12. 12:33:29
Már mit ne használjak? Az iwiwet vagy ezt a social timeline-t?
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.03.12. 12:36:10
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.03.12. 12:40:15
Toporodottordog 2009.03.12. 12:41:34
Sokat mosolygok azon, hogy a fórumozók nagyrészének(?) félnivalója van a rendőrségtől :)
Az is mulatságos, hogy a user egy megoldást talál a rendszer elleni küzdelemhez: törli magát iwiw-ről :))
Gratulálok! :)
betépett felhasználó 2009.03.12. 12:46:04
_____________________ Raffael Sándor
(na jó, a zsernyákoktól se:)
ui.
Sztojka Sanyi, mióta is vagyunk mi haverok?
dancegirl26 2009.03.12. 12:48:41
A módosítási javaslatokat illetően Zaharral teljesen egyet értek. Azoknak a fejlesztéseknek lenne értelme.
Ja, és mellesleg még szar is a "háló". Az aktuális párodra nincs fogalom.....
Kito_Portugal 2009.03.12. 12:54:42
Maestro 2009.03.12. 13:07:17
hm?
aszfaltbetyar 2009.03.12. 13:11:31
mzs 2009.03.12. 13:12:52
Gerardus A. Lodewijk 2009.03.12. 13:25:26
Az, hogy valakit mikor, miért, milyen körülmények között ismertem meg, még a közös ismerőseinkre sem tartozik!
Hajrá George Orwell, hajrá 1984!
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.12. 13:37:59
Nekem is van:
www.plurk.com/ply
z 2009.03.12. 13:48:18
De leszarom, mert mi va ha így van? Pár ismerősöm mindig azt hajtogatja, hogy lehallgatják a mobilját. És? Abból mégis mit hámoznak ki, hogy "holnap egy sör? este 8 oktogon? oké, szia"? Hozzám akár ki is jöhetnek, az égvilágon semmit nem fognak találni. Nevem, címem a szerkesztőségben.
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.03.12. 14:21:28
amugy meg a legnagyobb sysadmin a joisten.
2009.03.12. 17:01:46
2009.03.12. 17:05:24
(Ezek egyébként mind személyes adatnak minősülnek, az Alkotmány pedig nem véletlenül ír elő kétharmados többséget a - szintén nem véletlenül, elég szigorú - személyes adatok védelméről szóló törvényhez.)
De hajrá!
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.03.12. 17:11:02
2009.03.12. 17:20:01
azokat.
koszontem.
ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.03.12. 18:44:19
Sok értelmét meg nem látom ennek az idővonalnak. Én tudom, hogy kit, honnan és mióta ismerek. Aki meg nem tudja az ismerőseim közül, az majd megkérdezi. Ezen kívül tényleg csak arra jó, hogy harmadik fél csemegézzen az adatokból. Bár ha én csináltam volna, akkor inkább a kapcsolat szorosságára helyeztem volna a hangsúlyt.
És mi ez a google friend connect csík itt az oldal alján? :)
Söge · http://hir.fm/szabadav 2009.03.12. 19:45:15
-d(-_-)b- 2009.03.12. 23:18:25
Nem elsősorban az NBH-tól meg a rendőrségtől kell félni.
Sokkal életszerűbb, hogy a főnököd, a munkahelyed személyzetise tud meg rólad olyan dolgokat, amiket nem akarnál az orrukra kötni.
Vagy pl. jelentkezel egy állásra, és azért nem vesznek fel, mert a HR-esnek valami nem tetszett az iwiwes oldaladon.
Persze ilyenkor lehet azt mondani, hogy az ember figyeljen oda, hogy mit tesz fel magáról. Ugyanakkor aggályos az, ahogyan a szolgáltatások ráveszik a felhasználókat arra, hogy önként lemondjanak a személyiségi jogaikról, és erre nem is hívják fel a figyelmet.
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.03.13. 00:15:56
Paranoia: azert nem feltetlenul mindenki hulye, aki elovigyazatos. Nyilvan igaz az az allitas, hogy a tobbsegnek felesleges amiatt aggondia hogy most eppen megfigyeli az NBH meg a rendorseg. De aki emiatt aggodik, az ugyis a redonyt huzza le eloszor :). Itt viszont nem errol van szo, hanem arrol, hogy elore kiadsz magadrol egy csomo adatot, amik amutomatkikusan gyujthetok es kezelhetok es kesobb konnyeden eloszedhetok. Mert hogy ma nincs felnivalod mert te is becsuletes vagy meg az allam is, az egy dolog. De a jovoben barmelyik megvaltozhat, esetleg az utobbi csak az feltetelezi rolad, hogy megvaltoztal. Ezen kivul amit kiadtal adatot azt veheted ugy, hogy publikus. Nem csak az NBH nezegetheti az adatbazist, hanem elmeletileg barki. Gyakorlatilag persze nem, csak epp ellenorizni nem tudod. (Az NBHnak egyebkent max megkonyiteni lehet ezzel a dolgat, mert pl. a mobilodhozis siman hozzafernek akar van wiw reged akar nincs.) Egy dolog tisztaban lenni a kockazatokkal es azt mondani, hogy ez megeri, es egy teljesen masik tudomast sem venni roluk.
[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.03.13. 02:16:02
visszajelölöm az embert aki rámtalált, 1 azaz EGY klikkeléssel.
nem kell nekem minden hülyeség mellé.
idegesítő, semmi érdemi funkciója nincs.
ilyesmik miatt takarodtam el a myvipről még az elejébe'
jelölök valakit vagy csak vissza akarok jelölni és még klikk klikk klikk és azt sem tudom hol vagyok.
ennek semmi értelme.
"jártunk" LOL
[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.03.13. 02:18:08
mondjad már meg te majom, hogy pisztolyt dugtak-e az arcodba, hogy regelj oda és megadd az adataid?
jozsi_az_infomunkas · http://socialworker.blog.hu 2009.03.13. 07:21:59
Azért lássuk be:
A kollégák kétségbeesetten olvassák a mashable oldalait, és próbálják megérteni, hogy mitől megy olyan jól a facebook-nak. Ilyenkor láthatunk egy bátortalan, izzadságszagú fejlesztést, amiről lerí, hogy "picit hozzányúltunk, de nehogy köhögni kezdjen az aranytojástoljó tyúk".
Remélem visszanyeri objektívitását ez a blog minél hamarabb.
vtec 2009.03.13. 08:15:40
ill. az is jó lenne, ha az utolsó belépés dátuma sem látszana feltétlenül
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.03.13. 09:26:21
WinDoze7 2009.03.17. 14:25:33