Uj Péter nyilatkozta a Délmagyarnak, hogy
3-4 millió forintot bukni az annyit jelent, hogy azt valahonnan ki kell gazdálkodni, tehát életveszélyes a helyzet. Szerencsére még nincsenek ilyen nagy pervesztések, bár éppen most van egy erős konfliktus: Kiszel Tünde és Puruttya között (az index egyik blogja - a szerk.). Szerintem egyébként hülyeség, nyilván az ügyvédek és a perelgetni szeretők részéről is erősebb a nyerészkedési vágy, mint a valós jogsérelem érzete. Sajnos a magyar jogszabályok, vagy inkább a magyar joggyakorlat nem kedvez az ilyen szabadszájúságnak.
Az egész blogkultúra kialakulásával nem csak az a korszak érkezett el, amikor a civilek is kipróbálhatják, hogy milyen mondjuk újságot írni, hanem bizony ennek az egésznek a hátulütőivel is meg kell barátkozniuk. Ilyen lehet például a szembesülés a magyar sajtót érintő törvényekkel, joggyakorlattal és azok következményeivel, személyiségi jogi perrel való fenyegetőzésekkel, paragrafusokat citáló fejléces faxpapírokkal, satöbbi.
Szóval a kérdés az, hogy szerintetek mi lenne egy ideális világban a helyzet ezekkel a dolgokkal? Illetve: ti magatok kaptatok-e felszólítást, hogy távolítsatok el bizonyos tartalmakat a blogotokról? Kaptatok már ügyvédtől dörgedelmes levelet valamelyik twitetek, RT-tek vagy kommentetek miatt?
Na, have your say. Öntsétek ki a lelketeket.
tóbiás · http://poorn.hu 2009.07.22. 15:10:41
Basahalom boulevard · http://www.basahalom.hu 2009.07.22. 15:59:37
Amennyiben felszólításnak számít a közvetítő által szóban tolmácsolt üzenet, hogy "állj le te patkány, mert kitörjük a nyakadat", akkor igen, már kaptam több alkalommal is.
Egyébként meg az a legjobb, amikor az önkormányzati sajtó cáfolja azt, amit a blogodban írtál, anélkül, hogy megnevezné, hogy milyen forrás információját cáfolja.
Hanzo The Razor 2009.07.22. 16:00:20
[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.07.22. 17:08:24
a megadott időpontban ingyen vacsora várja őket és vihetik az ismerőseiket stb stb. kiderült, hogy egy aljas termékbemutatóról van szó és szopatás az egész levél, ezért leírtam a véleményem.
a bejegyzéssel nem is volt gond mert elolvastattam szakemberkével is, hogy ne tudjon senki belekötni, de a hozzászólások között az egyik emberke kitalálta, hogy szervezzük meg és küldjünk el a termékbemutatós ingyenvacsorára egy rakás olyan rászorulót "akik úgysem vesznek semmit de telikajálják majd magukat". aztán a hozzászólók elkezdtek szervezkedni és a a cég erre hivatkozva írt, meg kiderítették a telszámom satöbbi és elkezdtem fenyegetőzni. mocskos egy csapat, a bejegyzést levettem mert votl más dolgom is, hogy velük foglalkozzam de megígértem nekik, hogy ha eljön az idő durvábban foglalkozom velük mivel azóta is nyomják az ipart és a népszopatást.
sztahanov · http://szevasztok.blog.hu 2009.07.22. 17:49:59
Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.07.22. 18:24:00
Bambano 2009.07.22. 18:44:02
Ez SOKKAL nagyobb baromság, mint az, hogy valakit megfenyegetnek azért, amit leírt.
NINCS KORLÁTLAN VÉLEMÉNY-NYILVÁNÍTÁSI SZABADSÁG!!! Még Uj Péternek sem!
Bambano 2009.07.22. 18:46:01
Szerintem még az is bele kell férjen, hogy valaki a saját magára mutató linket le akar szedetni, de ez magánvélemény, lehet vele vitatkozni.
Patrona 2009.07.22. 18:52:12
szempontpuska 2009.07.22. 18:57:52
Sean 2009.07.22. 18:58:12
Bambano 2009.07.22. 19:04:37
valuska 2009.07.22. 19:06:11
konyves.blog.hu/2007/12/19/mit_vegyunk_karacsonyra_filmeskonyv_szpe
a házaspár mindkét tagja megírta az oscar történetét, erre vonatkozott a kritikai megjegyzés
is 2009.07.22. 19:06:35
msmester 2009.07.22. 19:06:53
Mert mi történik? A szolgáltatót felszólítják, hogy adja ki a user adatait, amit megtagad a saját szabályzatára hivatkozva. (Eleve a legtöbb szolgáltató meg sem őrzi a user azonosításához szükséges adatokat -- és akkor kit perel a tisztelt társaság?) Aztán felszólítják, hogy távolítsa el, stb. Ekkor, ha a blogmotor gazdája akar, bekeményíthet. A júzer pedig szépen átviszi a blogot másik szolgáltatóhoz.
Még egy apróságot idefűznék: tanulság a mainstream sajtónak, hogy a blogok lehetnek jó hírforrások (hasonlóan a twitter-posztokhoz), de a tényállításokat azért érdemes megbízható forrásból ellenőrizni.
Akiről pedig blogokon, kommentekben minősíthetetlen jelzők keringenek, az tekintsen úgy a dologra, hogy ez a tényleges metszete annak, amit az emberek _ténylegesen_ gondolnak róla. Ami pedig az újságban megjelenik az a finomított változat. Szóval, ha valaki mondjuk leírja Tomcatről, hogy ő egy "fasz", azzal nyilván nem azt állítja, hogy Tomcat egy pénisz, hanem abbéli véleményét fogalmazza meg, hogy Tomcat ostobán viselkedik. Metafora értelmezése: általános iskola, 8-ik osztály. Ennyit a sajtójogról...
is 2009.07.22. 19:08:05
Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.07.22. 19:08:56
BTW, éppen ezért nem tiltanék szélsőséges véleményt sem. De tudom, én állomvilágban élő, hülye liberális vagyok, naná.
Mondjuk furcsa lenne úgy írnom a blogom, hogy magamban tartom a véleményem, mert félek valaki baromtól. Sokkal inkább gondolom azt, amit Bibó mondott.
Dave_hu (törölt) 2009.07.22. 19:09:47
Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.07.22. 19:11:02
vagyis: ha azt gondolom x-ről, hogy ő egy méretes barom, és ezt elmondom, az miért is baj? Mert ő megsértődik? Igen, lehet, de nekem ez a véleményem. Attól, hogy beperel, még nem lesz normális. Vagyis szeretném, ha a véleményem szabadon elmondhassam.
És igen, az se zavar, ha másnak rossz véleménye van rólam.
borisz 2009.07.22. 19:11:26
"61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze."
sztem egyszerű ez az egész.
borisz 2009.07.22. 19:14:14
"61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze."
(ha csak a blog.hu szívat és még egyszer megjelenik, bocs)
Bambano 2009.07.22. 19:15:05
Tisztességes ember nem hazudik blogon se, függetlenül a sajtóperektől. Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, amikor valaki büntetlenül leírhatja a véleményét úgy, hogy tudja, nincs semmi alapja.
Az pedig már bloggerek és kommentelők vérmérsékletétől függ, hogy ehhez olyan jelzőket használ, hogy ejha, bakker, vagy b..meg.
Patrona 2009.07.22. 19:15:10
Egyébként meg az olyan közszereplőknek mint kiszeltünci vagy zsírnáci tomket(két bíróság is kimondta róla, hogy az) simán többet kell elviselniük mint egy átlagembernek, úgyhogy bekaphatja az összes megélhetési perelgető fasz.
Aztán az már csak a bloger/user vérmérsékletén múlik, hogy mennyire fossa össze magát ha belengetnek előtte egy pert.
Bambano 2009.07.22. 19:17:32
Ha gondolod, leállhatunk szikével kivesézni, hogy melyik itt emlegetett eset szerintem hova való.
@Patrona: a hazudozásnak nem csak az a vetülete számít, hogy a megkárosított védekezésre kényszerül, hanem az a vetülete is, hogy aki a gerincesek rendjébe tartozónak goldolja magát, az nem hazudozik.
Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.07.22. 19:20:19
Ami neked nettó hazugság, az másnak lehet, hogy egyfajta hite. Például miért ne állíthatnám, hogy nem volt Holdraszállás?
(BTW, nem állítok ilyet, én hiszek a Holdraszállásban :) )
Ká k k 2009.07.22. 19:21:22
De véleményt, ahogy az alkotmány is írja, akármikor mondhatsz és publikálhatsz, akár írott sajtóban is. Ott is van hasonló műfaj.
Amire érdemes vigyázni, hogy ezt hogyan teszed. Tényként, hírként közlöd, vagy véleményként. Ha tényként, hírként, érdemes megjelölni a forrást, hogy honnan származik. Akkor már nem lehet bajod, ugyanis az nem a te felelősséged, hogy a megjelölt forrásban található információk valódiságát ellenőrizd. Te csak az alapján nyilvánítottál véleményt.
msmester 2009.07.22. 19:22:40
Ahhoz, hogy valakivel szemben pl. helyreigazításért sikerrel pereljenek, ahhoz egyértelműen kell, hogy a valótlan tényállítás az egy sajtótermékben szerepeljen. A bíró - ha van egy csöpp esze - erre alapítva még az eljárás megindítását is visszautasíthatja.
Annyit még fűznék az UP féle "3-4 millió forint"-os határhoz, hogy az ilyet jellemzően
(1) sajtótermékekkel szemben
(2) kifejezetten rosszhiszeműen terjesztett vagy súlyos szakmai hibával nem ellenőrzött
(3) tényállításokért szoktak kiszabni.
Példa: ha azt írom, hogy "Kiszel Tündét kiskorúak megrontásáért büntették" - és ez nem igaz, akkor mivel ez tényállítás, ezért könnyen elmeszelnek. Ha azt mondom, hogy "információim szerint Kiszel Tündével szemben kiskorúak megrontása miatt nyomozás folyt" - ez határeset, de megüthetem a bokámat, ha kiderül, hogy semmiféle hátteret nem vizsgáltam és légbőlkapott történet az egész. Most jöjjön egy életszerű komment példa: "Kiszel Tündének meg mekkora pederaszta feje van már a büdös kurvájának XDDD" -- remélem érezhető a kontraszt.
Patrona 2009.07.22. 19:23:03
Sirena 2009.07.22. 19:23:10
Bambano 2009.07.22. 19:23:42
Ebből kifolyólag izomból elvetni az újságírók perelhetőségét, mint ahogy sokan UP-vel tették és a blogok perelhetőségét, nagyon nem jogállami elképzelés.
A bíróság pedig ítélje meg, hogy jóhiszemű, megfelelően eljáró személy juthatott volna-e ugyanarra a véleményre és ezesetben az alperes bűncselekmény hiányában vétlen, vagy a bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy jóhiszeműen eljáró ember nem írta volna meg azt a cikkeg, blogposztot, és akkor a felperes nyert.
Bambano 2009.07.22. 19:25:32
Mindenki mondja el, amit gondol, de lebegjen a feje fölött Damoklész kardja, hogy bizony pofánverik érte, ha kiderül, hogy rosszindulatú hazugságról van szó.
Pazarlási Lista · http://pazarlasilista.blog.hu 2009.07.22. 19:25:37
Máig nem értem, hogy őt miért nem baszogatja senki sem, holott, ahogy ő baszogat nem baszogat úgy senki.
Talán papírja van arról, hogy nem normális?
Vagy csak senki nem meri perelni, mert akkor országos (milliós) látogatottságot generálnának neki és véleményének, amit végül a gyalázott szívna meg még annál is jobban.
Nem ellened jöttünk elvtárs, hanem érted!
Érted?
Reformer 2009.07.22. 19:26:11
objektivszcn.blog.hu/2009/03/21/levelet_kaptam_az_egyhaz_ugyvedjetol
is 2009.07.22. 19:26:14
azért ez elég érdekes helyzetet teremthetne. az anonimitásban leadott véleményt az emberek 99%-a LETAGADNÁ, ha névvel kellene vállalnia. és ez a probléma, hogy az anonimitásnak olyan előnye van azokkal szemben, akik az arcukat vállalják (simán ki lehet csinálni akárkit egy poszttal, lásd most pl. Checkpoint Charliet, aki feltette az életét, hogy Retkest sárba döngölje), hogy ezt teljesen szabadon azért nem kellene hagyni. mert ez oda vezet, hogy már senki nem hajlandó névvel arccal fellépni politikusként, közszereplőként, de akár celebként sem, mert mindig lesz valaki, aki anonimitásból kicsinálja őket. s mindenkinek egy élete van, és az anonimitással visszaélni nem fair.
Ká k k 2009.07.22. 19:26:28
Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2009.07.22. 19:27:13
as.hu/blog/2007/02/08/737
Ká k k 2009.07.22. 19:28:47
Patrona 2009.07.22. 19:29:00
És ez most egy vélemény volt.
Egyébként meg miből derülne ki egy perben, hogy rosszindulat szült egy blogbejegyzést? Mindenki azt vall amit akar, hivatkozhat téves információkra vagy akármire, soha nem bizonyítják rá, hogy valamivel direkt ártani akart, hacsak beismerő vallomást nem tesz.
borisz 2009.07.22. 19:31:50
itt nem az újságíró volt a farok, hanem.
Bambano 2009.07.22. 19:34:32
Azt kimondhatja UP, hogy neki nem ízlett a bor, ez az ő véleménye. Azt már neccesebben, hogy az összes, abba a kategóriába tartozó boruk szar. Azt pedig, hogy a hordókra vonatkozó előírásokat megszegték, bizonyíték nélkül, az én véleményem szerint, SEMMILYEN ROVATBAN sem mondhatja ki, még vélemény rovatban sem.
Hogy ezért a bíróság elmeszelte, az szerintem teljesen rendben van. Hogy ebből országos felháborodás lett az elektronikus média emberei között, az nagyon nincs rendben, mert azt sugallja, az elektronikus média emberei a józan ész, az erkölcs és a törvények fölött állnak. Hát nem állnak.
msmester 2009.07.22. 19:39:26
Tehát akkor ez a bíróság
(1) keresse meg a bloggert, derítse ki a személyét
(2) szerezze be a bizonyítékokat, hogy mi jelent meg a blogban
(3) elemezze a tényállítást és derítse ki, hogy "jóhiszeműen eljáró ember" írta -e a cikket...
Na jó, ne röhögtess...
Hadd mondjak még valamit: ha valakiről egy blogon írnak valamit, ami nem igaz, a következő lehetőségei vannak:
(1) bekommentel, névvel v. anélkül és cáfolja az állítást
(2) a saját blogján, forumán, twitteren cáfolja az állítást
(3) ír egy cáfolatot, megjelölve a blogot és szétküldi az internetes médiumoknak (Indexen olvir pl. eléggé jól működik - az egyik legszebb példa Tóta W. - Tehetetlen halott (index.hu/velemeny/jegyzet/1956_50/) - Rainer M. János ... és az élő halott (index.hu/velemeny/olvir/56rmj2006/) - pedig itt tényleg csak véleményről van szó!
(4) ha a blognak van emailcíme, oda elküld egy cáfolatot, kérve a megjelenést
(5) küld egy köremailt nagyobb médiumoknak, cáfolva a blogban megjelenteket: ezzel simán megelőzhető, hogy a blogban közöltek átmenjenek a mainstream médiába - és ha mégis megtörténik bizonyítékként felhasználható
(6) keresőknek ír, hogy a blog jogsértő tartalmát ne indexeljék
Patrona 2009.07.22. 19:40:44
De ha én azt mondom, hogy kiszel tünde egy büdös kurva, akkor ez most vélemény vagy tényállítás? Hogy ellenőrzöd? Mivel bizonyítod rám, hogy én szándékosan, merő rosszindulatból, valótlanul állítom róla, hogy pénzért fekszik le férfiakkal, és nem mosakszik rendszeresen? Kb. sehogy.
degerely 2009.07.22. 19:41:59
Az én véleményem szerint is rendszert tévesztettél. Lassan már ott tartasz, hogy, ha pl. a villamoson azt mondom a barátnőmnek, hogy xy politikus kamuzik yz kérdésben és ezt mások is hallják, akkor aggódnom érdemes, hiszen lehet, hogy tévedek és nyilvánosság elött valótlant állítottam... Aztán meg gondolatrendőrség, mi?
GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.07.22. 19:42:20
Pedig a bejegyzés olyan semmilyen, de tényleg! gaybears.blog.hu/2009/07/13/regi_es_uj_meleg_helyek
Nyica · https://tarkabarka.blog.hu/ 2009.07.22. 19:43:22
Sajnálattal olvastuk az alábbiakat, melyeket Ön közzétett:........
.......
Kérjük haladéktalanul távolítsa el írását, ellenkező esetben jogi úton tereljük az ügyet, ugyanis írása félrevezeti az olvasókat."
Egy távmunkát kínáló cégről írtam annyit, hogy regisztrációs díjat kérnek..
Ahhoz képest, hogy egy kis látogatottságú énblogom van, a poszt publikálása után néhány órán belül megtaláltak.
Lord_Cica (törölt) 2009.07.22. 19:43:27
koczianpeter.blog.hu/2009/07/17/kis_titkos_vilagok_dermeszto_hatasa/fullcommentlist/1#c6514446
"Itt egy gyöngyszem:
www.szeretgom.hu/content/54744-jogeros-itelet-mondja-ki-meggyes-felrevezette-a-kepviselotestuletet
Lehoztuk a 2 éve jogerősen állásába visszahelyezett, de a képviselőtestület által azóta sem kinevezett jegyző nyílt levelét. Nem is cikk, csak egy nyílt levél. A hivatalos helyi médiában (hetilap, TV) csak olyan cikk jelenhetett meg róla (nem is tőle), ami miatt az újságírót jogerősen is rágalmazás miatt bűnösnek találták.
Eredmény?
A polgármester rágalmazás miatt feljelentett minket, szeptemberben lesz az ügy következő tárgyalása Tatabányán. Plusz indított sajtópert, aminek a végeredményét a fönti linken olvashatod (az egész keresetét elutasították). Az a 70 ezer forint, amit perköltségnek fejenként megítélt a bíróság az semmi (informatikus vagyok, 50-80 ezer forintos napidíjon adom el az időmet - ezek a perek eddig is heteket vittek el az életemből).
A jegyző továbbra sincs kinevezve, országos hírverést nem csinál neki senki, folyik tovább a törvénytelenség rendületlenül."
Bambano 2009.07.22. 19:47:53
Például ezt a mondatot:
"szerintetek mi lenne egy ideális világban a helyzet ezekkel a dolgokkal?"
Különös tekintettel a *szerintetek* és az *ideális világ* kifejezésekre?
Egyébként pedig igen, a bíróság (pontosabban az ügyészség) utasítsa nyomozásra a rendőrséget és keressék meg a bloggert, stb. stb.
@Patrona:
Ha lekurvázod KT-t, és ezért ő beperel a
bíróságon, akkor két lehetőség van:
1. megdugtad és van róla számla, azt bemutatod, és akkor jóhiszemű voltál, mert tényt közöltél, utóbb bizonyítottad.
2. nem tudsz semmi bizonyítékot mutatni, akkor elmeszelnek.
Nem túl jó a példa, mert a kurva jelző eléggé átment már a közbeszédbe, nem azt jelenti, amit eredetileg.
De nekem nem csak az a problémám, hogy lesz-e per vagy sem, hanem az, hogy mostanában a média emberei sérthetetlennek hiszik magukat és balhé van abból, hogy egy bíróság kimondja az ellentétét. Ez alapvető probléma.
Patrona 2009.07.22. 19:49:51
kispista2 2009.07.22. 19:52:29
Bambano 2009.07.22. 19:53:53
A villamoson tett magánbeszélgetés az én szememben nem minősül nyilvános közlésnek.
@Nyica: és? Kértek vagy nem kértek? van screenshotod? Mert ha igen, akkor bakfitty, ugráljanak ahogy akarnak.
Lord_Cica és a többieknek is:
az, hogy bizonyos esetekben a másik (illetve itt pár esetben a harmadik) oldalnak is vannak túlkapásai, még nem indokolják, hogy az újságíró mentelmi jogot kapjon.
Beperel a polgármester? Na és? Ha sok pert bukik, talán megtanulja, hogy eleve vesztes perbe ne ugorjon bele. Persze ehhez jól működő független bíróságra van szükség, és itt lehet, átcsúszunk a posztban emlegetett idealizált világba a valóság talajáról...
Egy tisztességes, idealizált világban, ha elloptam a lánchidat és ezt megírják, akkor kussolok és nem perelek szanaszéjjel. Pláne nem nyerem meg a pert.
Lord_Cica (törölt) 2009.07.22. 19:54:18
Csak a legsúlyosabb esetekben kerül egy ügy a büntetőjog hatáskörébe, és csak ebben az esetben képviseli a vádat az ügyészség.
Bambano 2009.07.22. 19:55:49
@kispista2: az, szerintem, nem sajtóper kérdése, hanem más. És az egy szabályozatlan jogi terület, hogy valójában mi történik, amikor tiltod a reklámokat.
Patrona 2009.07.22. 19:58:41
Ugyanis nem kötelező médiaszemélyiségként vagy egyéb közszereplőként élni az életet, aki viszont mégis ezt választja, az tanulja meg elviselni, hogy egyes embereknek nem szimpatikus a személye, és tudjon felülemelkedni ezen, nem pedig feljelentgetni meg perelgetni.
kispista2 2009.07.22. 19:58:59
Bambano 2009.07.22. 20:05:21
@kispista2: szerintem szabályozatlan, mert az index saját gazdasági érdekeit védte azzal, hogy te nem változtathatod meg az ő szerzői jogvédelmük alá eső oldalakat. Te meg mondhatod, hogy senkinek semmi köze hozzá, hogy te mit töltesz le. Nem tudok róla, hogy ezeket a kérdéseket bárki is szabályozta volna, a kereset visszavonása inkább azért történhetett, mert nem volt esély a nyerésre, másrészt az indexnek rossz pr lett volna, ha kiderül a per.
[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.07.22. 20:07:33
euAgWzgmmtq7K 2009.07.22. 20:07:58
Patrona 2009.07.22. 20:11:37
Egyébként te végig újságírókról beszélsz, mint ahogy korábban az UP példád sem vágott ide túlságosan, mert a post a bloggerekről szól akik viszont nem újságírók. Ha egy újságíró(név, cím a szerkesztőségben) valótlant állít az megint más, mint amikor egy nick mögött álló bloger. Az újságírót könnyebb megfoni, a bloggert már kevésbé, és ez nagyon jól van így, akár tetszik neked akár nem.
Kyuzo 2009.07.22. 20:15:08
Kár, hogy utópia...
Kyuzo 2009.07.22. 20:16:36
Bambano 2009.07.22. 20:19:41
Patrona 2009.07.22. 20:20:20
hubert_1975 2009.07.22. 20:20:21
Blogger és blogger között is van különbség, az index pl pár blogján fizet a szerzőknek, hogy azok bloggerkedjenek.
Ugyanakkor UP-t sem tudom sajnálni a milliós ítéletek miatt, szerintem röhögnek a markukba közben és pl. így felelnek meg bírósági ítéleteknek:
index.hu/belfold/breki0602/
szánalmas
cizella · http://anyuhamos.freeblog.hu 2009.07.22. 20:21:08
Bambano 2009.07.22. 20:25:29
zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.22. 20:25:50
Mi van ha nigériai blogon vezetem a blogot. Vagy a Twitteren írok valamit?
Még ha ki is derítik, hogy abban az időben melyik szolgáltatónál melyik IP-címről név szerint ki netezett, simán mondható, hogy
1, abban az időben az egész család otthon volt, bárki netezhetett (erre volt már precedens, a bíróság felmentette a kommentelőt)
2, meghekkeltek, abban az időben nem is voltam otthon. Bizonyítsák meg, hogy ÉN, személy szerint csak én vertem be a kommentet a két kis kezemmel.
zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.22. 20:27:43
Hát b'meg, az Index évi 18 milliárdos reklámbevételéből talán futja a 3 milliós bírságra ...
UP akkora kamudumát nyomott ezzel a "ki kell rúgnom embereket ha megbírságolnak szöveggel", hogy tanítani kellene ...
hubert_1975 2009.07.22. 20:30:41
Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2009.07.22. 20:30:56
Na, most ezért perelhető-e vagyok?
Igen, de kötve hiszem, hogy lenne olyan bíróság, aki a felperesnek adna igaza.
Ellenben ha azt írom valahol, hogy K.T. fűvel kereskedik, akkor nincs olyan bíróság, amelyik ne ítélne el, főleg, ha K.T. egyáltalán nem csinál ilyet.
Ennyi.
Rövidebben szólva: abszolút csatlakozom @Konrad: véleményéhez
Bambano 2009.07.22. 20:34:46
SevenDeadlySins (törölt) 2009.07.22. 20:35:39
de
ez is cenzúra.
gusztustalan, gusztustalan hogy valaki a bírósággal takargatja magát. Ez a jogegyenlőség olyan cinikus kiforgatása hogy nem tudok elég jól magyarul, ahhoz hogy méltó formába öntsem
Szar.
JoeP · http://mivanvelem.hu 2009.07.22. 20:37:55
Szerintem te csak azért kommentelsz itt ilyen lelkesen, hogy minél többször elmondhasd Kiszel Tündéről a véleményedet. ;)
Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.07.22. 20:38:12
Normalis esetben ez ugy kell mukodjon, hogy:
1.) A jo hirnevhez valo jog van elol
2.) A szabad velemenynyilvanitas alanyi jog, ha az nem serti az 1. pontot valamint mas egyeni jogot sem
3.) A cenzura feladata iranyt mutatni, hol a hatar
4.) A jo hirnevhez valo jogot el lehet vesziteni, ennek eldontese a birosagok feladata
Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.07.22. 20:40:08
Ez egy velemeny. :)
Komolyra forditva: es mi szabalyozzhatja a blogbejegyzeshez fuzott kommentek jogallasat?
SevenDeadlySins (törölt) 2009.07.22. 20:42:29
Patrona 2009.07.22. 20:43:02
Te neked amúgy tényleg a gondolatrendőrségben volna a helyed, szerintem élveznéd a munkád.
@JoeP: Igazából leszarom kiszeltüncikét, csak egy példa volt.
Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2009.07.22. 20:46:15
Miért ellenkező? Ha azt írom, hogy KT fűvel kereskedik, akkor az nem vélemény, még akkor sem, ha az egy blogon jelenik meg. Ellenben, ha belinkelek oda egy akármilyen cikket, akkor már max. azért vagyok "büntethető", mert voltam olyan hülye, hogy benyaltam egy ekkora marhaságot.
(Most én is pereljek be mindenkit, aki engem idiótának, hülye f@sznak, stb. nevez a blogomon egy kommentben?)
@Mao elvtárs:
Igen, igen, sőt azóta is, és most élem ki az elfojtott frusztrációmat :)
Flashzee · http://www.flashzene.com 2009.07.22. 20:58:52
stikasz_1 2009.07.22. 21:08:56
Bejó Gábor · http://szeretgom.hu/blog/bejo 2009.07.22. 21:12:57
1.000.100 forintot követelne.
( szeretgom.hu/content/53021-felsegsertes )
Gondolom beperel majd a feleségével készített interjúm miatt is. ( szeretgom.hu/content/53715-megdobbento-interju-kui-rozsaval-meggyes-tamas-polgarmester-felesegevel-i-resz ) Mert mindenkit beperel. :) Perlekedési téboly...
Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.07.22. 21:15:44
Várom amúgy, hogy Félix Péter mikor esik nekem, de úgy tűnik, ő (is) ismeri a szabályokat, és van jócskán bírósági tapasztalata, árnyékra már nem vetődik.
Dorsz 2009.07.22. 21:17:06
Szóval a blogolás már megy nálunk, a kultúra még gyengélkedik, mint sok más területen (t.a.k.). Aki A-t mond, kapjon/tűrjön B-t is.
joshua (törölt) 2009.07.22. 21:20:00
Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.07.22. 21:26:52
Ha mondjuk itt bármelyik koreázó kommentezőről jól azonosítható módon leírnám, hogy láttam, amint a saját szülőanyjával és egy kecskével üzekedett a blaha lujza téren, fényes nappal, akkor vélhetőleg az adott (környezetében jól azonosítható) kommentelő erősen szeretné, ha ennek az állításomnak következményei lennének. És ez így van jól.
A mitnyan ügy szerintem egyébként, ahol tótát elmeszelték az igazságszolgáltatás megcsúfolása... (ha már szó esett róla)
Mária 2009.07.22. 21:46:38
Azóta a neccesebb mondatok végére kérdőjelet teszek, mint a jobb bulvárlapokban :D
SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.07.22. 21:56:08
sz_gabor 2009.07.22. 22:07:24
Azokat a "hátrányos helyzetű" családokat, akik az áramlopással tényleg óriási károkat okoznak, meg az oszlopra való kontár rácsatlakozásukkal gyakran másokat is komolyan veszélyeztetnek, vajon miért nem fenyegetik perrel? Az áramszolgáltatónak is vannak jogászai, akik a kisnyugdíjasokkal szemben nagyon aktívak tudnak lenni. De itt már tele van a gátyó...
Néha a cigányoktól is van mit tanulni... Az ügyvédek alapból megválogatják, hogy mit vállalnak el, és ha valami gázos, akkor menet közben sem restek ejteni... Ők tudják a legjobban, hogy a rendőrség mennyire impotens... Már persze akkor, ha az elkövető nem egy forrófejű kontár, hanem higgadtan, megfontoltan cselekszik. Meg azt is, hogy az emberi test mennyire törékeny.
Ez a mindenkit megfenyegetni rendszer egyébként a köszvényes vén rókák asztala, a fiatalabbak sokszor még hisznek abban, hogy ők a jogot és az igazságot szolgálják. Persze mindkét kategóriában vannak kivételek, de ez tendencia.
Csak hangosan gondolkodtam...
Marga Rita 2009.07.22. 22:16:42
Ha az ember kiegynesúlyozottságát alapvetően befolyásolja, hogy ki mit gondol és állít róla, akkor neki kampec, az önértékelését egy neki kedvező bírósági ítélet sem fog helyére billenteni. Egy vélemény akkor válik sértéssé, ha a véleményt magamra veszem. Ha erős a jellemem és van gerincem kb. leszarom, hogy hozzám közel nem álló névtelen, arctalan senkik mit vakerálnak össze rólam. Azt hisz amit akar, nemt ényező. Ki nem szarja le hogy kurvának tart, ha én és a hozzám közel állók tudják, hogy értékes ember vagyok?! Ez a kisstílű szőrszálhasogatás, elégtétel-kérősdi mindig a gyenge, frusztrált, lelkisérült jellemek bevett eljáráa.
Most nem a megrágalmazott cégekre, hanem a lekurvázott, lebarmozott stb. jelzőkkel ellátott magánszemélyekre gondolok.
zm 2009.07.22. 22:22:09
Amin viszont ehhez feltétlenül változtatni kellene, az a bíróságok gyorsabb, hatékonyabb, hozzáértőbb munkája. Nonszensz, ha egy olyan bíró mondja ki az ítéletet, aki most hallotta először a blog szót, de emailezni már remekül tud, úgyhogy "nagyonis tudja miről van szó"
A másik fontos dolog amin változtatni kellene, hogy azokat a gennyes ügyvédeket akik arra specializálódtak, hogy ha találnak egy negatív postot, akkor rögtön megkeresik az érintett, meggyőzik, hogy ez mennyire sérti az Ő jogait, és mennyi kártérítés ütheti a markát, ha őket bízza meg. Aztán küldenek pár fenygető hangú levelet, majd végül a bíróságra viszik az ügyet ahol persze elvesztik.. de nem érdekli őket mer ők a pénzüket úgyis megkapják. Na az ilyeneket kellene eltűntetni a rendszerből.
Ecsedy Áron 2009.07.22. 22:24:08
A dolog szerintem elég sima: a blog magánszemély gyártmánya. Amennyiben cég részesül a blog generálta forgalom miatti bevételből, akkor a cég és a magánszemély is érdekeltté válik, ezért nyilvánvalóan haszna származik az esetleges becsületsértő, hitelrontó etc. postokból, ami felelőssé teszi, amennyiben tudomására jutott, vagy eltűrte azt. Jó kérdés, hogy mögöttes cég, blogger etc. mennyire állíthatja azt, hogy ő nem tudta, hogy jogsértő anyag van az oldalon. Leszedetni tutti le lehet, ha jogsértő. Amennyiben a hasznonélvező (figyelem: Index!) médiaorgánum, és szerintem ez akkor is fennáll, ha csak belinkeli a blogot (hiszen az szándékos) akkor viszont onnan már él a sajtóra vonatkozó rendelkezés. Persze a blogger kihúzhatja magát, ha bizonyítja nem volt tudomása a linkelésről, de akkor a linkelő lesz a felelős sajtó ügyben, blogger csak a PTK-s törvénysértés miatt.
A blog üzemeltető(je/i) a felelős, hogy a kommentekben ne jelenjen meg jogsértő téma, ha nem akkor ld. feljebb.
Amennyiben valakinek nem tetszik, hogy jogsértő anyag van fent egy blogon eljárás ua. mint becsületsértés, hitelrontás etc. esetén. (PTK)
Kopirájt más téma, más jogszabályokkal - az sokkal egyértelműbb. Ugyanide tartozik a védjegy is, az is egyértelmű.
SZVSZ és nem vagyok jogász
á
Marga Rita 2009.07.22. 22:25:00
INSIDER 2009.07.22. 22:25:14
Maradjunk annyiban, hogy szerinted, velem pl hétfőn történt, hogy Winkler a beleegyezésem nélkül hozta nyilvánosságra a nevem, csak mert nem értett egyet a hozzászólásommal. Ezt pedig tudtommal nem lehet, és valszínű nem is hagyom annyiban.
Bambano 2009.07.22. 22:26:45
sz_gabor 2009.07.22. 22:27:04
Mivel hivatásuk a jog csűrése-csavarása, a jogi eszközök nem túl hatásosak. A jogtalan eszközök már annál inkább, de ettől elhatárolódom.
Bambano 2009.07.22. 22:31:20
@Patrona: Egy rendesen megírt szolgáltatási szerződés esetén a szerződő fél felel a kapcsolaton elkövetett minden jogsértésért. Csak pancser szerződés vagy felkészületlen védő esetén fordulhat elő, hogy ezt egy bíróság nem ítéli meg. Olvastam, itt is emlegettétek már, hogy van erre példa, érdekel a linkje.
sz_gabor 2009.07.22. 22:32:21
Marga Rita 2009.07.22. 22:32:42
Bambano 2009.07.22. 22:32:50
Bambano 2009.07.22. 22:34:36
Bambano 2009.07.22. 22:38:49
És ha az interneten bárki hazudhatna, ha az internet teljesen törvényen kívüli lenne, akkor nem lenne pirate bay per, nem lenne lehallgatás, nem lenne elektronikus ügyintézés, semmi nem lenne.
Az internet nem egy másik terület, ahol más jogi szabályok érvényesülnek, az internet egy eszköz, ahol a való életben elkövetett cselekményeket más hordozón keresztül teheted meg, de a való élet törvényei érvényessége alatt.
idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.07.22. 22:39:54
zm 2009.07.22. 22:49:13
Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2009.07.22. 22:51:23
1.) Forrásmegjelöléssel át lehet venni cikkeket,
2.) a blog az egy személyes napló, ez olyan, mintha nem csinálhatnál magadnak fénymásolatot otthonra egy cikkről, hogy eltedd a gyűjteményedbe
Marga Rita 2009.07.22. 22:57:16
Én nem azt állítom, hogy helyes össze- vissza vagdalkozni, de az erre érkező, nulla pedagógiai érzékről tanuskodó hisztérikus reakciók is igencsak megkérdőjelezhetőek. Mondhatni nem tűnnek a megfelelő megoldásnak.
Persze abban igazad van, emberileg jogod van elégtételt követelni minden eszement idiótától.:) "nehogy elkanászodjon".:) És a "felszabadító" érzéshez, hogy na most aztán "jól" visszavágtam..
Éjszakai őrség · http://eo.blog.hu 2009.07.22. 22:58:33
nemuccaszoc 2009.07.22. 23:01:05
sz_gabor 2009.07.22. 23:05:43
Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.07.22. 23:20:48
Munkahelyemtől többmilliós értékben lopott cikket a BON -HAON - SZON stb... weboldalakat működtető vállalat. A cikkek copy+paste megjelentek mind az összes oldalukon. A rendőrségi feljelentés urán kicsit nyomozott a rendőr, akinek aznirodájában még számítógép sem volt, nemhogy Internet. Végül ejtették a dolgot, mert "nem volt egyértelmű, hogy nem volt emögött közös érdek, vagy megállapodás .." - Ja, mert minden normális portál site a nívós tartalmait teljes egészükben csak úgy odaadja "utánközésre" élő hyperhivatkozás nélkül, gondosan lepapírozott megállapodás nélkül, vidám jókedvében... ez tényleg oly okos feltételezés. A magyar hatóságok ennyire hülyék, babukáim! Lehet perelni, de sokra nem mentek a perrel. A lopást egyébként többmillió Ft értékben követték el, a tolvajlásért felelős személyek sajnos Osztrákiában élnek, így nem volt könnyű őket berángatni, tehát inkább ejtették az ügyet. Ez a valóság!
Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.07.22. 23:24:59
kutya vacsorája 2009.07.22. 23:26:12
sz_gabor 2009.07.22. 23:27:56
Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.07.22. 23:58:49
turorudi · http://check.blog.hu 2009.07.22. 23:59:47
Szóval érdekes, mert a felperes számára könnyen fordítva sülhet el egy per, pl. azzal, ha napirenden maradnak az ügyei.
Asidotus 2009.07.23. 00:23:53
Ha valaki leírja, hogy Nűnű egy büdös köcsög, mert a Juventusnak drukkol, akkor az vélemény, amivel nem tudok mit kezdeni (mert feltételezem, hogy szimplán negatívan nyilatkozik róla, és nem azt állítja, hogy mosdatlanul hagyom magam hátulról.). Ha ugyanezt leírja, és azzal indokolja, hogy a Manchesternek, akkor beverem a pofáját hazugságért.
Mindenki vállalja a tettei következményét, de csak a saját tetteiét, más miatt ne érhesse bántódás.
Asidotus 2009.07.23. 00:25:59
Valahol az ügyvédek is ezért lennének, hogy a megvádolt embert azért, és csak azért ítéljék el, amit elkövetett, és ne sózzanak rá más gazemberségeket. Ha nem tudják rám bizonyítani, hogy én tettem, akkor lehet, hogy keresni kell tovább a valódi tettest, mert lehet, hogy tényleg nem én tettem, és azt meg senki sem szeretné, ha a valódi tettes meg megúszná büntetlenül.
Patrona 2009.07.23. 00:37:38
dark future · http://www.andocsek.hu 2009.07.23. 01:10:33
Tim28 2009.07.23. 01:33:35
madtig 19:21es hozzászólásával kell, hogy egyet értsek. Hiszen a blog ilyen szempontból nem hiteles forrás. Nem tény/adat, hanem egy szubjektív vélemény közlésformája.
Valamint téves jóhiszeműség, vagy épp a tudatlanság NEM összetévesztendő a hazugsággal.
crowbaby · http://www.crowbaby.blog.hu 2009.07.23. 01:50:12
(tudom, ennek most a fele nem ide vágott, de valamelyest párhuzam vonható a felelősségtudat és a pereskedés közt szerintem)
EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.07.23. 05:47:12
EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.07.23. 05:59:00
at3sz 2009.07.23. 06:05:19
1953 2009.07.23. 06:22:06
immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.07.23. 06:25:06
immortalis.blog.hu/2009/02/01/nemtuom
Természetesen névtelenül, ahogy kell.
kakamatyko 2009.07.23. 06:31:25
Eleg nagy pancserseg valodi szemelyes adatokat megadni az interneten. Annyira ovodasan hangzik, hogy az mar a Futuramaban is vicces volt annak idejen...
Bugmenot, spamgourmet, thisisnotmyrealemail, vagy csak egyszeruen egy alkalmi gmail fiok mindenkinek elerhetoek.
Ha a magyar blogoldalak taroljak es kiadjak a felhasznalok IP cimeit, akkor nem kell oket hasznalni.
tiburi 2009.07.23. 07:23:27
waces · http://blog.waces.hu 2009.07.23. 08:34:52
a masik egy nagyon jo es sajnos tul koran lelott blog tukrozese miatt volt. ugyan azon kereskedelmi televiziotol kerestek meg, hogy ezt nem kene. ott is ugy ert veget a tortenet, hogy ok fenyegetoztek ugyveddel en meg mondtam ,hogy jo. a mirror azota is uzemel :)
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.07.23. 08:51:56
A büntetőjogban pedig ott a rágalmazás és a becsületsértés tényállása. Ellentétben a személyhez fűződő jog megsértése iránti perrel, ebben az ügyfajtában helye van a valóság bizonyításának. Vagyis ha azt állítom, hogy Béla tyúkot lop, mutyizik, stb... azt bizonyíthatom a bíróság előtt és akkor elengednek. Ez ritkán jön össze, mivel a rágalmazás tipikusan nehezen bizonyítható dolog szokott lenni. Ugyanis ha bizonyítható, akkor feljelentik és kész, nem célozgatnak.
Továbbmenve. A blog azért érdekes dolog mert a magyar blogoszférában jócskán vannak "kiszervezett" blogok, például az index körüli szatelitek. Sajtótermék mivoltuk még nem eldöntött (egyébként is nagyon tarka a bírói gyakorlat ezekben az ügyekben). Egyrészről ugyanis magánvéleményt közölnek, másrészről viszont olvasottságuk, véleményformáló szerepük nem kis részben az index hatahtós promóciójától van. Kérdés marad még a független véleményblog, ami kinövi magát.
Ám elsősorban nem ettől kell(ene) egy bloggernek tartani, hanem a többi perfajtától. Személyiségi jogsértés, rágalmazás, becsületsértés szempontjából ugyanis közömbös, hogy sajtótermékben történik vagy csak úgy magán felületen. Amibe könnyű beleszaladni az a nagy nyilvánosság és az érdeksérelem. Ami megvéd, az az álnév. Egyelőre nem egyszerű megszerezni a nicnkevek mögött álló adatokat szóval sok per van, ami itt akad meg. Aki vállalja a nevét és az arcát, az viszont vállalja azt is hogy adott esetben perelni fogják.
Még pár szó a közszereplőkről. Noha az Alkotmánybíróság jól érzett rá arra, hogy néhány parlamenti hazaárulózás miatt nem kéne feszt a bírósághoz rohangálni, mára veszélyesene kiterjedt a "közszereplő" fogalma, főleg, hogy az eredeti AB határozat " közhatalmat gyakorló személyek"-ről beszél. Amikor a bíróság számára egy-egy rágalmazási per kezd kényelmetlenné válni, lerázza magáról a dolgot a közszereplősdivel. Pedig a közszereplőnek sem kell mindent eltűrnie. Igaz, hogy esetről esetre változik, hogy mit igen és mit nem. Vegyünk példának egy politikusnőt. Azt, hogy ő nem jó politikus, mindig és minden körülmények között el kell tűrnie, ez a szabad véleménynyilvánítás. Azt, hogy te "hazaáruló kurva" semmilyen körülmények között nem. Viszont ha ez egy nagygyűlésen hangzik el a tömegből, jobb, ha hagyja a fenébe, míg egy blogszerzőt (ha tudja ki az, vagy jelentse fel, hogy nyomozzák ki. De ez egy egyszerű eset. Ami ebben az ügycsoportban kevés van, ez gondolom látszik a fentiekből...
2009.07.23. 08:56:32
ezen felül UP ügyvédje szerint kérték a bíróságot, h hadd bizonyítsák az állításaikat, de a bíróság azt elutasította.
végül, azt sem vágom, hogy miért lehetett büntetőjogi per kategóriában indítani ezt az egészet, amikor egy káros újságcikk negatív hatásait tökéletesen nem egy 10m ft-os bírság (vagy egy év felfüggesztett) korrigálja, hanem egy helyreigazítás. nem véletlenül találták ki.
de azért éljenek az önjelölt erkölcsrendőrök, persze. :-(
Kandabula 2009.07.23. 09:05:39
periplaneta plumbum · http://atomgomba.blog.hu 2009.07.23. 09:08:47
AdamT · http://durva.blog.hu 2009.07.23. 09:17:32
durva.blog.hu/2008/05/26/ki_az_a_bajnai#comments
Bambano 2009.07.23. 09:46:58
@kutya vacsorája: mi a gondod? ha elmondod a száddal, ott is vannak kategóriák. Ha beülsz sörözni 3 haverral a krimóba és ott mondod el, az nem ugyanaz a kategória, mintha lefoglalod az Astoriát és 500 ezer embernek mondod el. Pedig mindkét esetben csak a szád járt... De másképp is fogalmazhatok: ha megírod hagyományos levélben papíron a havernak, az sem ugyanaz, mintha hagyományos újságban jelenik meg papíron.
@Tim28: szerintem meg a szabályozásnak egyszerűnek kellene lenni: alkalmas-e a blog vagyoni vagy nem vagyoni károkozásra, mert ha igen, akkor szankciónak is kell lennie. És mivel a legtöbb blog erre alkalmas, ezért nem lehet szó nélkül hagyni. A baj az, hogy sokan rosszul tűrik, hogy a közvélemény kapott egy új eszközt, amin köz és vélemény lehet. Erről szól szerintem az egész történet, hogy akiknek valóban komoly adag vaj van a füle mögött, azok sajnálatukra kaptak egy újabb ellenőrzési lehetőséget és ez ellen kapálóznak.
@crowbaby: ennek van még semmi értelme... ha bajod van a munkahelyeddel és nem írhatod le, akkor minek a blog? Az a kőkemény szocializmusban volt, hogy csak egy vélemény létezhetett, mert ott állt a nagydarab párttitkár a szavazófüle előtt...
@1953: amelyik pc-nek van internet kapcsolata, ahhoz van szolgáltatási szerződés is. Az aláíró a felelős, a többit intézze ő házon belül. Nem olyan bonyolult ez.
@kakamatyko: minden blogoldal tárolja az ip címeket és minden eu-s ki is fogja adni. Nem tartom kizártnak, hogy a nem eu-sok is. A bírósági határozat ellen nincs mérlegelési lehetőség, a kérdés, hogy a jogi környezet egységesítve van-e az illető országgal, pl. Tajvannal.
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.23. 10:06:38
Engem az egyik parkolócég talált meg, miután az igazgatójukat a részemről megvalósítható legordenárébb stílusban a kurvák faszára küldtem el, fasznyálhíddal való szopás kíséretében, nem saját blogon, hanem Homáron. Nem állítottam valótlant, tényleg azt szeretném, ha szopnának. Ráadásul mindezt az ügyfélszolgálatuknak írtam, a Homár csak cc volt.
Fenyegetőztek egy sort, fontolgatják, milyen jogi következmények lehetnek, de teljesen a levegőbe, pedig ráértek volna, mert ez még a megvesztegetési botrányuk előtt volt. Küldtek egy válaszírást, kevesebb stílusértékkel, ámde a fasz szó használata nélkül, az szintén kiment Homárra, így újabb pár százan elküldték őket a túróba. Megéri izgágáskodni...
Levél: homar.blog.hu/2008/05/28/
Válasz: homar.blog.hu/2008/06/11/
otirt 2009.07.23. 10:19:49
A te általad említett jogok jórésze alkotmányos jog. Így nincs köztük szintbeli különbség.
(Sajnos ezt az AB egyszer elrontotta, amikor egy ügy kapcsán azt mondta az élethez való jog erősebb a magántulajdonhoz való jogtól -> ebből lett később az a bírói gyakorlat, hogy a betörőnek több joga volt mint a tulajdonosnak. Az új szabályozással ez talán megváltozik.)
Ezért nem kellene egymás fölé helyezni az alkotmányos jogokat. Egy közszereplőnek igenis toleránsabbnak kell lennie a kritikával, megjegyzésekkel szembe. Én nekem is van egy szolgálati énem, meg van egy otthoni. A kettőt külön kell tudni válaszatni.
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.07.23. 10:32:44
(hannibal.blog.hu/2007/08/21/terror_a_dunan)
Be is hívtak tanúkihallgatásra.
Sajnos a további fejleményekről már elfelejtettektájékoztatni...:)
Marga Rita 2009.07.23. 10:38:11
Bambano 2009.07.23. 10:43:14
ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.07.23. 11:13:28
ahhoz, hogy egy blogot egyaltalan perelhessenek, talan kene ra torveny. ugyanis a blog NEM sajtotermek. eloszor azt kene felfognia a sok perelgetonek.
aztan felmerul egy aprosag. allitasz valamit a blogodon, ami a szent meggyozodesed. ezert masnap beperelnek, harmadnap elitelnek. holott semmilyen teny nem igazolja, hogy hazudtal volna. csak mezeien azt allitottad valakirol, hogy szerinted egy seggfej. a biro szerint nem az, ezert elmeszel. szerinted?
tudom, hogy nehez felfogni a kozszereplok szamara - es mint lathato, sok nem kozszereplo szamara is - de az orszagban velemennyilvanitasi szabadsag van. eleg szomoru is lenne, ha nem lenne.
Ha tenykent jelentesz ki valamit, ES minden ketseget kizaroan bizonyitott, hogy hazudtal, akkor igen, lehessen helyreigazitast kerni, meghozza a cikk tenyallitasat javitva, ujrakozlessel.
ha nem eloszor fordul elo, akkor lehessen buntetni.
ahogy az elsobuntenyest sem szokas lesittelni, ugye...
az meg a masik fele, hogy az ilyen velemennyilvanitasok ugyeben speciel a politikusoknak lehet vissza kene venni a perelgetesbol, mert abbol semmi komoly bajuk nincs, ha azt mondjak roluk, hogy hiteltelen senkik; viszont ha a csocseleknek titulalt egyenek (akik javaresze bizony legtobbszor tenyleg az) attorik a kordont a kossuth teren, abbol nagyon is lehet...
Bambano 2009.07.23. 11:17:04
Marga Rita 2009.07.23. 11:56:19
Bambano 2009.07.23. 12:05:54
Milyen nehézségekbe ütközöl a fentiek értelmezésekor? Mert hogy nem érted vagy nem akarod érteni, az teljesen nyilvánvaló.
És valóban, vitapartnereim egy része tényleg azt mondja, hogy bizonyos esetekben van helye jogorvoslati kérelemnek, csak a meglepetés az, hogy én nem velük vitatkozom, hanem vitapartnereim egy másik részével, akik azt mondják, hogy nincs.
Ha ezeket nem akarod megérteni, akkor mellőzd a válasz erre linket a hsz-eimben, ha kérhetlek.
Azt már csak csendben tenném hozzá, hogy velem kapcsolatban a lekurvázás fogalmilag kizárt.
Marga Rita 2009.07.23. 13:51:06
Ezt is írtad.
Bambano 2009.07.22. 22:34:36
"És ha valaki lekurvázna, ami mondjuk nálam fogalmilag lehetetlen, és nem perelném be, rászokna arra, hogy büntetlenül lehet beszólni. Azt pedig szintén nem pártolom, mert elkanászodik."
Tehát te nemcsak akkor perelnél, ha valódi súlya van az ügynek (pl. munkahelyek forognak kockán), hanem akkor is, ha nímandok minősítenek magánemberként, a lekurvázás szintjén. Erre írtam amit írtam, hogy enyhén szólva túlzásokba esel, nem érzed a határokat, azt, hogy mikor indokolt nekimenni a hazugságoknak, a véleményeknek - a bíróságon.
Amúgy van véleményem arról is, hogy vajon mi lehet az oka ennek a szélsőséges pereskedési láznak, ennek a jakobinus "igazság-hajhászásnak", de teljesen nyilvánvaló, a kritikával minimális szinten sem tudsz mit kezdeni.
Na, vita részemről lezárva.:)
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.24. 23:02:50
Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2009.07.29. 15:51:58
(5) A szerzői jogi védelem nem terjed ki a sajtótermékek közleményeinek alapjául szolgáló tényekre vagy napi hírekre.
Ennek következtében veszik át a médiákok egymástól a híreket.
Emellett az index felhasználói feltetélei meg a másolást csak eredeti, módosítatlan formában engedik meg. Szóval ha a kettőt összerakod, akkor nem idézhetsz csak egy bekezdést.
Több újságíró haverom van, akik szerint ez így van.
Pl. nézd meg a www.antiszemitizmus.hu oldalt. Szerinted ez törvénytelen? Mert hogy nem hiszem, hogy az adott cikkeket író írók hozzájárultak a cikkeik utóközléséhez egy ilyen domain alatt. (Most a politikai vetületet ne feszegessük.)