Bár számos nyereményakciót reklámoznak a magyar cégek képviselői is a Twitteren, eleddig nem volt olyan kezdeményezés, mely komolyan figyelembe vette volna a Twitter vírusmarketing-erejét.
Pontosabban utóbb egy magyar iPhone alkalmazásfejlesztő (tehát nem egy pr-os és nem is egy marketinges) hirdetett meg egy olyan nyereményjátékot, mely képes volt egyetlen nap alatt vírusosan elterjedni a magyar felhasználók között.
A lényeg, hogy egy iPhone 3G S-t nyerhet az, aki követi Krasznait és legalább egyszer betwiteli a következő üzenetet:
iPhone 3GS nyereményjáték. További info: http://krasznai.net/post/134894088 #krasznai
Mint a listából látható, tucatjával kezdték el betwitelni a felhasználók az üzenetet, annak reményében, hogy éppen ők nyerik majd az iPhone-t. A versenyt meghirdető fejlesztő pedig sok szempontból nyert: egyrészt az egész közösség megismeri a nevét, másrészt rengeteg értékes követője lesz.
Szóval számoma elég fura, hogy ez az ötlet (vagy valami hasonló) nem egy cég vagy ügynökség munkatársának fejéből pattant ki. Mindenesetre a twitterező magyar PR-osok épp szerveződni készülnek. Úgyhogy lehet, hogy ezekről a módszerekről, marketingfogásokról is szó lesz első találkozójukon.
tvk · http://kodzaj.blog.hu 2009.08.13. 11:00:15
Van valahol írás a szellemiségéről, hogy hogyan _kell_ értelmesen/hatékonyan olvasni a Twittert?
Gergő bá' 2009.08.13. 11:13:17
szerintem ahhoz, hogy itthon a twitterrel eredményeket lehessen elérni sokkal több felhasználó szükséges.
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.08.13. 11:15:41
Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.08.13. 11:17:26
Ha ugyanezt mondjuk a Microsoft csinálja, szerinted mekkora negatív flame hullám lett volna belőle?
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.08.13. 11:22:34
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.08.13. 11:26:25
Horváth János · http://horvathjanos.inda.hu/ 2009.08.13. 11:37:34
Külföldön több példa is volt más ilyenre, pluszban még vissza is szokták kötni a meghirdető oldalba a twitteket, amitől van még egy olyan hatása is a dolognak, hogy látszik milyen sokan beszélnek róla és ha valamiről sokan beszélnek az biztos jó is...
sarruken 2009.08.13. 12:16:30
Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2009.08.13. 13:05:31
blog.sancho.hu · http://blog.sancho.hu 2009.08.13. 13:19:39
human · http://yummie.hu 2009.08.13. 13:37:38
hm? és a #moonfruit az piha? Ez tök ugyanaz, szal semmi ötlet krasznai részéről, viszont jól használta fel.
GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.08.13. 13:49:26
PR_hub · http://publicrelationshub.wordpress.com/ 2009.08.13. 13:59:33
@Molnár Gergő: sokszor a minőség fontosabb, mint a mennyiség. Ha azonban sarkítottan nézzük, akkor PR-hez minőség, marketinghez mennyiség kell ez esetben.(Ezért gondolom páran most megköveznek:)
tvk · http://kodzaj.blog.hu 2009.08.13. 14:21:54
Az első pár mondatról a Brian élete című film jut eszembe. :)
"one day I realized that I had about 5000 people following me on Twitter, waiting to hear from me"
dezo · http://devaizoltan.hu/blog 2009.08.13. 14:23:13
Kommunikáljanak számomra releváns, érdekes információt, akkor örömmel befogadom, esetleg továbbítom is. Minden más csak további információs zaj, ami elől elzárkózom, és ami csak felbosszant.
PR_hub · http://publicrelationshub.wordpress.com/ 2009.08.13. 14:31:56
Horváth János · http://horvathjanos.inda.hu/ 2009.08.13. 17:30:18
Bit Rot 2009.08.13. 19:01:03
Mármint a sorsolás, nyereményjáték?
Szokott lenni valami szabályzat, nyeremény után ki fizeti az adót, stb? Lesz-e közjegyző a sorsoláson, hogyan történik a sorsolás?
dw1 · http://bpcity.hu 2009.08.13. 21:01:03
tombarat 2009.08.18. 13:52:36
Két mondat - két félreérthető megfogalmazás, két hiba.
A magyar nyelv szabályai, az MTA vonatkozó ajánlása szerint a public relations kifejezés kisbetűvel irandó, s nem rövidítjük, kizárólag szóösszetételekben. pl: pr-tevékenység. Tehát magyar PR-osok kifejezés hibás. Helyesen aktív, vagy leendő pr-szakemberekről beszélhetünk. Akik viszont remélhetőleg az első találkozójukon nem a marketingfogásokról fognak beszélgetni, hanem a public relations kérdéseiről. A marketingfogásokról beszélgessenek a marketingszakemberek.
A pr-szakemberek pedig a pr-szakma kérdéseit vitassák meg. Például beszélgessünk a legkorszerűbb pr-eszközökről, azok használatáról, az e-pr-ről. Aki nem tudja, hogy mi az e-pr, annak ajánlom a következő oldalakat:
www.fibraco.hu/epr.htm
www.fibraco.hu/eprrec.htm
epredu.pbworks.com/
www.fibraco.hu/avfepr.htm
Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2009.08.18. 17:44:32
Egyébként pedig ha már internet, akkor sokkal inkább a SEPR vagy SEO pr lenne az izgalmas téma, nem? :D