A család laptoppal az ölében ébred

Pár éve még a leggeekebb, mondhatni az egyik leginkább lenézett devianciának tartották, hogy ha valaki az ébredést követően bekapcsolja a számítógépét, és a reggeli kávé mellett kattintgat, elkezdi élni virtuális közösségi életét.

A New York Times néhány napja közölt egy riportot az amerikai családok megváltozó ébredési szokásairól. A cikk szerzője felidézi a hagyományos amerikai családi ébredést, mikor az asztal körül reggelizésre összegyűlő családtagok figyelmét csak a bekapcsolt tévé, vagy - a papa esetében - az újságba való belerévülés vonta el. Ez a családi idill azonban már a múlté.

Ma egy átlag amerikai család reggele úgy kezdődik, hogy még az ágyból való kikászálódás előtt ölbe kerül a laptop, és ránéznek a szülők az emailjeikre, a Facebookra és a Twitterre. A gyerekek pedig sms-ezéssel, videojátékokkal és szintén a Facebook nézegetésével töltik az ébredést követő negyedóráikat.

A megváltozott reggeli szokások persze nem kevés konfliktust is okoznak a családok életében. A szülők próbálják különféle szabályokkal, korlátozásokkal rávenni gyermekeiket arra, hogy a reggel ne csak az internetről szóljon. Ám, mint a cikk írója, és pár nyilatkozó is megjegyzi, ezen szabályokat legalább olyan nehezen képesek betartani maguk a szülők, mint gyermekeik.


A kép címe a Flickr-en: A szombat reggeli rajzfilm helyettesítése.

Az egyik megszólaló azt is elárulja, hogy a házon belül a gyerekek és a szülők között alapvető kommunikációs eszközzé lépett elő a csetelés. Többé nem a lépcső aljából kiabál fel a mama, hogy kész a vacsora, hanem cseten pingeli meg csemetéit. Ez így egyszerűbb, kényelmesebb, és kevésbé hangos is.

Azért sok amerikai családban a hétvége továbbra is - nagyobb részt - szent dolog. A közös IRL programok megmaradnak, csupán a dolgos hétköznapok reggeleit és estéit alakította át a közösségi webkultúra.

Persze egy valamire való geek, már évek óta így ébred. Sőt, a 3G korában gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy a reggeli munkába utazgatás közben is rápillantok a laptomomon a teendőimre, plusz a Twitterre, Facebookra. Sőt, szinte minden időrabló élethelyzet (például rendelőben várakozás) hasznossá válik azáltal, hogy van 3G, iPod, laptop, akármi a táskámban, zsebemben. Szerintem a világ jobb ettől.

Hogy mennyire általános jelenségről van szó, mutatja, hogy a nagy és népszerű webes szolgáltatások esetében a reggeli látogatottsági boom egyre korábbra tevődik át. A hirtelen forgalomnövekedés ma már reggel 6-7 óra körül bekövetkezik, és az ebben az időben küldött sms-ek száma is évről évre egyre masszívabban növekedést mutat. A notebookok és netbookok, videokonzolok és okostelefonok eladási statisztikáról nem is beszélve...

Címkék: család életmód szokások webkultúra
2009.08.14. 12:45. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez igy elobb utobb oda fog vezetni, ahova japan jutott... (jo es rossz ertelemben is) Egyebkent meg a foton a gyerekeknek nem lenne szabad az olukben tartani azokat a gepeket, mert az egyik holeado felulet alul van.
Miért, kvp, hová jutott szerinted Japán? Mit tudsz a japánok hétköznapjairól?
@SeSam: tenyleg, sesam, te aztan igazan meselhetnel. mi ujsag a tavol-keleten ilyen szempontbol?
van egy elgepeles: videojáRékokkal
USA-ban mar gond(nak hangzik) a web2.0, itthon informatikai ceg vezetojenek magyarazni kell mi az a twitter :F
mikor minden lehetosegunk adott akkor is lemaradunk vagy 10-20 eve ...
talán index-en volt ez: a Skynetre nem kell várni, a Skynet már itt van.

Lassan oda fogunk eljutni, hogy a most még IRL cselekvések is online-k lesznek. Lassan már ki se kell menni az utcára...

Nálam is így van egyébként. Felkelek, email, iwiw, twitter, index, idokep, mellete kakaó. Majd reggeli, fogmosás...
ikszdé
a középső kiscsajt agyonnyomja az a kis mac:D

szerintem sokkal jobb reggel neten híreket olvasni már csak azért is mert sokkal szélesebb körű a téma míg ez egy sima újságnál azt jelenté hogy 5 félét kéne rendelni persze a videójátékot nem értem, kinek van kedve kora reggel játszani főleg hogy csak negyed óráig
@hírbehozó: olvasd a blogját, megtudod :)
Nálunk otthon (én + napokonbelülférjem) nincs is közös ebédlőasztal, a reggeli kv-t, kaját stb. az íróasztal mellett, a laposmonitort bámulva fogyasztjuk. Hírek olvasása alap, néha az Encyclopedia Dramaticát is szoktam, de azzal vigyázni kell, mert gusztustalan tartalom is előfordul rajta, és az nem mindig kompatibilis a kajálással.
Ugyanilyen hiszti volt amikor a TV bejött. Aztán mi lett belőle? Vállalható mennyiségű TV-rab, de a többiek inkább csak háttérzenének működtetik, viszont sokan, mint pl én már nem nézik. TV-m sincs, csak 26"-os monitorom :)

És igen, reggel első az index és a Google Reader. Szerencsére Facebook, stb. nem érdekel.
Egyébként tapasztalatom szerint a netbook pont erre igen alkalmas, nem nagy, ezért este az ágy közelében van, reggel meg nem kell felkelni az ágyból, félálomban is lehet netezni. Mondjuk nálam ez a csúcs a 6-7 helyett 8-10 felé van inkább.

A hagyományos laptop túl nagy, és nem lehet fekve kézzel bejárni a billentyűzetet, a netbookon viszont csuklóból gépelsz. Bringán is mindig nálam van (olcsó és strapabíró).
@KGyST: ugyanez a helyzet nalam is. gondolom, nem vagyunk ezzel egyedul.
Én reggel ébredéskor a telefonon nézem meg a gmailt (minden netes aktivitásomat átirányítottam oda érdesítő mailek formájában - ami nem átirányítható gmailre, az nem is létezik) és annak függvényében kapcsolom be vagy sem a laptopot, hogy van-e valami érdekes mail, amelyre érdemes reagálni.
A többi vacakság meg ráér napközben, este is.
Amióta saját számítógépem van (kb 15 éve) az ágyból való kimászás után a második dolog, hogy bekapcsolom a gépet. Ez nekem és szerintem sok geeknek nem újdonság. De odáig még én se merészkedtem, hogy gépet vigyek az ágyba :)
És ha iPhone meg laptop helyett, mondjuk beszélgetnél a melletted ülővel? Lehet, hogy attól is jobb lenne a világ...
Hát nyomorúltak lesznek ezek a gyerekek és nyomorúltak az ilyen felnőttek is.
Azt hiszik nem mearadhatnak le semmiről. Szánalmas fajtái az emberiségnek...
@kvp: 3xMacBook másfél millió. Bőrkanapé hatszázezer, mahagóni parketta kilencszázezer.
Antiszociális, terméketlen gyerekek: megfizethetetlen.
@MrCain: Én ezt annyival gyorsítom, hogy nem kapcsolom ki! :-)
De reggel az első, hogy hírek, mail, KV
Nálam a reggeli megmaradt teljesen offline (=szent) dolognak, csak utána jöhet a rituálé (email, Index, időkép, metnet, totalcar, ...)
A webkettő meg nem érdekel. Igaz, 30 vagyok, lehet hogy 15 évesen más lenne a prioritás.
Egyetértek "eloszto"-val, a folyamat kb. hasonló lesz a TV-hez, majd letisztul ez is szépen.
Nekem reggel az első: Travian falvaimban történt-e valami, támadások és búzaellátmányok indítása. Ezután jön a kávé-cigi majd index, gmail, RSS-ek átbogarászása.
De jó! Én azt hittem, hogy közeledem a netfüggéshez, de nem. Reggel sosem kapcsolok be gépet, a reggeli kv mellé csak offlány sajtóterméket fogyasztok.
Aztán beérek fél órával a munkakezdés előtt és ott letudom az indexet, meg társait.
én felkelés után gyorsan telón keresztül ellenőrzöm, hogy jött e mail. Ha jött valami említésre méltó, akkor reagálok rá. Ha nem, akkor majd reggeli után, napközben kapcsolom be.
Én közvetlenül ébredés után semmire se mennék az internettel. Zuhany előtt még túl csipás a szemem, hogy kilássak a fejemből, reggeli előtt túl alacsony a vércukrom, hogy felfogjam, amit látok, és egy üde félórás séta nélkül kutyáim úgyse hagynak nyugton...
nem rossz...
Ezt most speciel megosztanám fészbukon... innen, egy klikkel... hm
Háát - akkor én is!
Ébredés, (ölelés, csók, nyújtózás) laptop bekapcs - fürdés - KV-tea-kakakó előállítás(közben mélek letöltődése)
tea - harmóniakártya nézés, napi horoszkóp, hírek, blog hozzászólások, moderálás, ha kell.
Kutyafuttatás (jól értesülten) majd nem szabadság időben gyerek elszállítás, és vissza a gép elé. Ez már évek óta így megy. De reggel az ágyba nem jön a gép... este viszont más -ha nincs szex, akkor van net. ;)
ilyen sok álszentet :D
senki ne mondja nekem, hogy kv előtt képes bármit is csinálni (márha persze kvzik, tehát az iromány azokra vonatkozik akik fogyasztanak ilyet) Vagyis kvzóknak a hihető sorrend:
1:ébresztőóra arculcsapása
2:gép bekapcs
3:elbotorkálás a kvfőző irányába
4a:örülés a tegnapról maradt kvnak
4b:kvfőzés (ez nem opcionális)
5:kvval beviharzás a már bekapcsolt géphez
6:egyre jobban felébredve egyre értelmesebbnek tűnő kattintások egymásutánisága
:)
@SeSam:
Sokat, épp eleget tud aki nyitva tartja a szemét és olvas a mai Japánról, megnéz olyan japó filmeket (most nem a rajzfilmekre gondolok) amiből kiderül hogy az a társadalom a végzete felé, a szakadékba, a pusztulásba robog. A gazdasági fejlődés oltárán feláldozták a jövőjüket, infantilizálódtak a felnőttek, többé nincs férfi és nő aki családot alapíthasson, és a jövő számára gyereket nevelhessen. Ki fognak halni, kínaiak telepednek be, taiwaniak és talán még koreaiak is.
De ehhez nem elég a gadgetmánia és a technofilia, a japók baja sokkal mélyebben gyökerezik. Fontos példa lesz más népeknek, hová nem szabad eljutni.
@Karmadealer: kifelejtetted a harakirit es a mergezo halvacsorat.
@hírbehozó: Nemá?! tényleg meghalt a Csora?
bocs :D
@Rékuc: meghülyülnék, ha a telefonom is a mélekkel zaklatna. A faszbúkot is csak félév agitálás után regisztráltam, mert hisztis voltam tőle, hogy legyen még egy hely amit nézni "KELL".
Ugyanez a helyzet nálam is. Tehát már hárman vagyunk.

Azt leszámítva, hogy nekem iPhone-om van (jól esett kimondani), továbbá megjegyezném, hogy az a laptop ott az ölben fiúknak nem igazán egészséges, mert a heréket melegíti.
Mire való a munkába érkezés utáni időszak, ha nem a levelek/hírek/stb ellenőrzésére? :) Otthon ezzel is csak az alvóidőmet csökkenteném. Ha meg hétvége van, akkor is ráér a túra után.
"Sőt, szinte minden időrabló élethelyzet (például rendelőben várakozás) hasznossá válik azáltal, hogy van 3G"

És akkor jön Józsi a WC-ben iPhone-ozással.
ez szörnyű életkép, remélem, ilyen mélyre az emberek többsége sohasem fog eljutni.
Én nem viszek laptopot az ágyba, ott az iPhone megnézem azzal a híreket, infókat, maileket ébredés után. Persze csak ha van időm. Amikor fősuliba megyek, akkor csak a buszon, villamoson(metron is nézném, dehát még a gprs is akadozik ott) nézem meg így azt is "hasznosan" töltöm. Nem kell ettől tartani szerintem.
Az ágyba én sem viszem a iBook-ot, de minden reggel az alábbi metódussal kezdődik:

hálóból ki, nappaliba be, gép bekapcsol, ezután ki a konyhába, kávé feltesz, mellékhelyiségbe be, dolog elvégez, onnan ki, tweetdeck, thunderbird, firefox, adium elindít. Közben kávé lefő, 3 cukor, kis tej, gép elé vissza: mail, index, facebook, blog.
B@szki rákerestem mi is az IRL :-O ? Úgyvélem öregszem. Hiába ágyazok be Linux-ot ARM-re és írom a szoftvereket, a webkettő elszáguldott mellettem és észre sem vettem :(
@mvazowski: nem izgul ;) nem vagy egyedul. (sem az elobbivel sem az utobival) ..
Gep bekapcs, szigoruan marad az asztalon, nincs agyba huzva. 17"-es laptop,ugyhogy nem igazan mobil. Reggel zold tea vagy cappucino :). Hirek olvasasa, BBC es Index. Email fiokok csekkolasa. Nincs WedHarom hype. En nem vagyok olyan status update-re kivancsi hogy pl.:tegnap bebasztam, Mariska itt ebedel nalunk, vagy elmentunk bevasarolni a Tescoba. Nincs igazan hirerteke. Volt elet feszbuk elott es lesz majd utana is.Masresz akivel kapcsolatot akarsz tartani a tavolban/kozelben is ott az msn, skype es tobbi mindenfele messenger szulemeny plusz a jo oreg email.
OFF: A Packard Bell/Gateway paros is kibocsatott egy 11.6"-os AMD/Ati alapu netbookot abba be fogok ruhazni. Sokkal gyorsabb es izmosabb mint az Acer AO751. Allamokban alabbi nev alatt fut Gateway LT3003u. Remelem ide fog erni Europaba hamarosan.