A magyar keresők meetupja lesz a mai

Akik olvasták múltkori postunkat az induló magyarországi keresőkről, azoknak nem lesz idegen a mai meetup programja. Mindjárt három szereplővel is megismerkedhettek, 5-5 perces előadásokban. És utána lehet kérdezni is.

Bártházi András: Miner 2.0: technikai újdonságok 

Az előadás keretében egy-egy MySQL, memcached, Apache+PHP alternatívát mutatok meg, melyek azóta kiválóan beváltak élesben is.

Veres-Szentkirályi András: OpenWRT közelebbről 

A Linux alapú SOHO routerek tömeges elterjedése folytán megjelent alternatív firmware-ek közül “hacker-beállítottságúak” számára az OpenWRT az optimális választás.

Pál András: Párhuzamosítás UNIX shell környezetben 

Az előadás egy shell környezetben használható programot mutat be, mely a ciklusok (egy vagy több gépen történő) párhuzamosítását teszi lehetővé.

Ekler Péter: Helymeghatározás alapú közösségi hálózatok és tartalommegosztás mobiltelefonos környezetben 

Az előadás első felében a mobil telefonok közösségi hálókban betöltött szerepét vizsgáljuk. Az előadás második felében a mobil telefonok tartalommegosztó hálózatokba való bevonásának lehetőségeit taglaljuk.

Sajtos István: Szörcs magyar kereső 

Néhány egyedi és praktikus megoldást, trükköt szeretnénk bemutatni, amit a Szörcs.hu magyar web kereső fejlesztésekor tanultunk meg mi is és amik meglepően leegyszerűsítették az életünket.

Szűcs József: Bluu kereső 

A Bluu nevű rendszer néhány érdekes megoldásának bemutatása. CSS alapú indexelés, magyar szöveg értelmezéseés asszociáció. Az értelmezés sebességének leküzdése, és terabájtnyi adatokban való keresés 1 másodpercen belül több szempontot figyelembe véve.

A kezdés most is 19 óra, a helyszín pedig a Dürer. Aki jönne, rsvp-zzen.

Címkék: magyar startup beharangozó meetup
2009.09.02. 12:53. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sziasztok! Szia Gergely!

Véletlenül nem készül videó vagy hangfelvétel az eseményről? Annyira elmennék, de külföldön tartózkodom.
@Takács Árpád: meglatjuk, mit tehetunk. megprobaljuk eloben streamelni...
@azAttis: Köszönöm. Remélem ez utóbbi is felkerül az általad említett blogra.
@hírbehozó: Élőben streamelni, az nagyszerű lenne. Indán vagy ustream.tv-n? Én a ustream.tv-t ajánlom.
@Tyss: Jah, csak a zárójel bezavar. akkor semmi