TEDx Danubia: a nyilvánvalón innen

Elég rég óta követem a TED konferenciasorozatot. Az egyik legjobbnak tartom a maga műfajában. Sokféle téma, sokféle érdekes ötlet, egy sor nagyon jó előadó. Itt, a Webisztánon is sokszor szoktam hivatkozni TED-es előadásokat. Ez a rendezvény ugyanis minden évben kínál egy sor olyan témát, amivel érdemes foglalkozni, érdemes elgondolkodni rajta. Technológia, pszichológia, művészet, antropológia, építészet, zene, stb stb.

Egyértelmű tehát, hogy az első budapesti TEDx konferenciára (TEDx Danubia) is elmentem. A rendezvény mottója szerint az előadások a "nyilvánvalón túliról" fognak szólni. Úgyhogy bennem volt az a fajta naivitás, hogy képesek lesznek a szervezők legalább részben olyan színvonalas rendezvényt összehozni, mint az amerikai előd. Hatalmasat tévedtem.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy reggel 8-ra csődítették az Uránia Filmszínházba az embereket, és a szervezők érezhetően nagyon komolyan vették a kezdési időpontot. Ugyanakkor egész délelőtt az volt a program, hogy a hatalmas kivetítőn korábbi TED-eken elhangzott kiváló előadásokat vetítették le nekünk. A külföldi előadók felvételeit általában magyarok vezették fel. Egyszerűen sikító volt a különbség a magyarok és a videón szereplő külföldiek között. Nem csak hozzáállásban, előadásmódban, de sajnos mondanivalóban is. (Akinek van pár fölösleges órája, kezdje el nézni itt.)

Ha valaki a TED sikerelőadásaira kíváncsi, akkor szépen elmegy a TED honlapjára, és megnézegeti az előadásokat, ingyen, online. A videók nézegetéséhez fölösleges elmenni egy budapesti konferenciára.

A TED jelmondata az, hogy "ötletek, melyek érdemesek arra, hogy terjesszük őket". Nos, a budapesti TEDx konferencia - akarata ellenére - egyetlen dolgot kommunikált világosan: hogy a magyarok nem hogy a világ legrosszabb előadói, de még egy épképzláb ötletük sincs.

A mélypont talán a KiBu előadása volt a... hát azt nem tudnám megmondani, hogy miről szólt a prezentáció, de a végén már valami babszembe oltott versekről volt szó. (37:55-től látható) Az egész nem csak amatőr, de helyenként nagyon kínos is volt. Persze akadtak azért nívósabb előadók és előadások is. De ezek sajnos nem tudták elvinni a hátukon a rendezvényt.

Hallhattunk például arról - Barabási Albert-László tolmácsolásában -, hogy a mobil cellainformációk alapján statisztikailag megjósolható az emberek mozgása. Nahiszen, ki gondolta volna, hogy az emberek ugyanoda járnak közértbe, meg dolgozni, meg iskolába, minden nap. Ezzel együtt ez legalább egy értelmes témáról szóló, jó előadás volt. És érdekes volt az angol Rachel Armstrong előadása is az élő, szerves technológiákról. (Annak ellenére, hogy Armstrong egyszer már előadta pont ugyanezt egy másik TED-en. Amúgy meg egy kicsit a biobeton témakörre rímelő előadás.)

Pedig egy pillanatig sem gondolnám, hogy nincs 10 olyan magyar ötlet, amit ne lenne érdemes előadni, jól előadni egy ilyen konferencián. Lehetséges, hogy a szervezők kapcsolati hálója nem túl nagy, és ezért nem tudták felkutatni a valóban érdekes, izgalmas magyar ötleteket, és azokat az előadókat, akik képesek izgalmasan beszélni saját ötleteikről.

A tegnapi TEDx Danubia mindenesetre legjobban a "kínos" szóval jellemezhető. Országimázsnak katasztrofális, konferenciának pedig fárasztó és érdektelen. Leszámítva persze a felvételről bejátszott amerikai és egyéb előadókat és előadásaikat. De azt meg már úgyis látta mindenki a neten, akit érdekel. Erre belépőjegyet és időt áldozni hülyeség.

Címkék: magyar konferenciák ted tedx danubia
2010.01.28. 12:35. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Hallhattunk például arról - Barabási Albert-László tolmácsolásában -, hogy a mobil cellainformációk alapján statisztikailag megjósolható az emberek mozgása. Nahiszen, ki gondolta volna, hogy az emberek ugyanoda járnak közértbe, meg dolgozni, meg iskolába, minden nap. Ezzel együtt ez legalább egy értelmes témáról szóló, jó előadás volt."

Ez fontos szerepet kap Cory Doctorow 2008-as regényében, a Little Brotherben.

Magyar fordítás itt készül:

fictionkult.hu/online.php?olvas.27.16
Én kb 2 hónapja figyeltem fel a ted.com-ra, azóta az összes magyar felirattal rendelkező videót megnéztem és egy jópárat anélkül is. Sajnos nem találkoztam semmi visszhanggal a magyar rendezésről illetően, de ha a nagy szám tényleg abból állt, hogy videókat mutattak, akkor talán jobb is, hogy nem mentem el.

Ha jól gondolom ez volt az első, és a szervezők biztosan tanultak a hiányosságokból, hibákból.
Az amerikai TED-nél is az előadások 25%-a nem kerül fel a weboldalra, úgyhogy kevésbé jól sikerült prezentációk ott is vannak, csak azokról nem értesülünk.

Legalább elindult a dolog nálunk is, talán majd jó is lesz egyszer.

Ha mi is elé
@agyvihar: a végén a félmondat véletlenül maradt ott
Barabási valóban kevés újat mondott és elég merev volt, viszont nagyszerű volt Rachel Armstrong, Hetesi, Kiss Ulrich és volt még néhány élvezhető előadás. A "nagy" TED szervezői jóval nagyobb választékból merítenek, ráadásul videón nem telje napokat szoktál nézni, csak a "best of" válogatást. A délelőtt "mozizás" pedig nem magyar lenyúlás volt, hanem a TEDx konferenciák kötelező eleme.
hh, ha azért mentél, hogy a "geekségednek" megfelelő témában hallj vmi korszakalkotót, akkok ne csodálkozz, hogy rápacsáltál. ha az első hazai TEDx-től pedig vmi olyat vártál, ami a válogatott TED előadásokba felkerül a netre, akkor sztem szintén a te készülékedben a hiba.

a nap első része, amikor a vetített előadások domináltak, finoman szólva rám sem tett túl nagy hatást. viszont sztem igenis voltak ütős/inspiráló/stb. előadások, de ez nyilván szujjektív. azt meg gondolom nem nagyon kell magyarázni, hogy miben tud mást nyújtani egy letölthető és egy élőben átélt előadás, és utána a kávészünetben a beszélgetés az előadóval.

és ha már itt tartunk, lélegzetvisszafojtva várom javaslataid az oly kézenfekvő, de kihagyott, valóban érdekes és izgalmas magyar ötletekre és előadókra. nyugi, nem kínos, ha kizárólag a saját érdeklődési körödből és kapcsolati hálódból mazsolázgatsz ;-)

én ott leszek a következőn is :-)
@gyurrrka: a tedx danubian eloado kufoldiek, es a felig amerikainak szamito barabasi is hozta a szinvonalat. a post a tobbi magyar eloadorol szol...
A videós előadásoknak is van értelme szerintem, mert persze megnézhető a neten, de itt akár ismeretlenekkel is megbeszélheted, hogyan látják. Én több igen érdekes emberrel találkoztam, és voltak szerintem nívós magyar előadások is, még ha nem is mindegyik a teljes nóvum miatt. Pl szerintem jó volt Mihály György féle passzív ház is, mert olyan besélzt róla, aki láthatóan (szagolhatóan :)) él-hal a témáért. Hetesi, Kiss, Marján is tetszett.
Annyiban egyetértek, hogy voltak kínosan gyenge előadók (nem a tartalommal volt a gond több esetben is) is, amit egyszerűen egy előzetes meghallgatással ki lehetett volna szűrni.
Arra azért kíváncsi lennék, kit tréningelt Kaszás György. Feltételezem, hogy nem Hetesit, vagy Kisst.
@hírbehozó: na, hát erre mondom, hogy szubjektív. tehát ebben nem is vitatkozom, nyilván, csak bedobtam én is 1 véleményt.
@razZ0r: vazz, ha azt akarom írni, hogy "csinájjájobbat!!!", akkor azt írom, hogy "csinájjájobbat!!!".

de azt írtam, hogy mondjon ötleteket témákra és előadókra. mert kíváncsi vagyok. nem azért követem ezt a csávót itt és a twitteren, hogy beszólogassak neki, hanem mert adok a véleményére. mitagadás, a megfogalmazás szarkasztikusra sikeredett :-)
Én is ott voltam a rendezvényen, láttalak is hh ;)

Osztom a többiek véleményit, alacsony színvonal jellemezte az előadókat és előadásukat egyaránt. Tényleg kínos volt. Volt, mikor én szégyelltem magam az előadó helyett.
@hírbehozó: érdekes, nekem pont az élőben prezentáló külföldiek, különösen Michel de Kemmeter előadása nem tetszett. illetve a délutáni "spirituális-blokk" szerintem kilógott az eseményből, és nem a témája, hanem a "szertelensége" miatt.

ami fontos különbség, hogy tegnap ez nem TED hanem TEDx volt. és nagyon igaz, amit gyurrka megfogalmazott: más egy többévnyi videóarchívból a legjobbakat a neten kiszemezgetni, mint élőben megnézni 28 kis- vagy mikro-előadást, amelyekből statisztikailag nem is tetszhet mindegyik.

"Erre belépőjegyet és időt áldozni hülyeség."

szerintem ez olyan, mint a mozi (és az Uránia miatt ül is szerintem a mozis hasonlat :) ): ha gyakran eljársz moziba, és megnézel mondjuk 20 filmet egy évben, abból statisztikailag nem fog mindegyik tetszeni. de mégis, _meg kell nézni_ ahhoz 20 filmet a félévben, hogy abból 10 jó legyen, és 3 überfasza (és 7 vacak). ennyit áldozni kell rá az ember idejéből, _meg kell dolgozni érte_, na.

tény, hogy a TED-es előadásokat otthon is meg lehet nézni, miként a mozifilmeket is DVD-n; az emberek mégis járnak moziba, mert más élményt ad, a popcorn, az eseményszerű hangulat, nagy vászon, jobb kép- és hangminőség, stb. miatt.

ugyanezek az extrák az élő TED(x) előadásoknál is jelentkeznek: az előadó személyes jelenléte és hangvétele, network-ölési lehetőségek, a nézők is jobban rászánják az idejüket és a figyelmüket, odateszik magukat. ez pl. a vetített előadásoknál is számít: más kisképernyőn, két email között megnézni a Bjarke Ingels videőját, mint nagyban.

Szóval szerintem erre belépőjegyet és időt áldozni nem feltétlenül hülyeség.
Szomorúan olvastam a cikkben leírtakat. :(
@gyurrrka: ami itthon elfért volna, csak így hirtelen: Böszörményi Gyula az írásról/ihletről/tenni akarásról, Baji Béla a permakultúráról, Wifi falu, egy borász, aki pár évtizedes múlttal jutott a csúcsra stb.
@Komavary: dejó, köszi, remélem, hogy a TEDx szervezői is olvassák ezt ;-)
bla:Számomra is Michel de Kemmeter volt a mélypont. Pofátlan, gátlástalan bullshit.
Voltunk tegnap a TEDx-en öten, mindenféle haverok, tudósos, technológus, bizniszes.

A nap eleje valóban egy kicsit vontatottan indul és feltehető, hogy a szervezőknek sem jutott eszébe, hogy a TED legpazarabb előadásai mellett a magyar előadók nem tudják hozni a szintet, így az első (Egy élhetőbb világ) és a második (A változás szelleme) blokk talán nem indította be annyira a közönséget pedig az elején fontos lett volna. Mérő László például méltatlanul kevés időt kapott, témája (a magyar észjárásról), és személye 6 percnél többet érdemelt volna.
A harmadik blokk számomra is mélypont, kivéve Mihály György ötletes passzív házas előadását. Eddig értek egyet a poszt írójával, bár az bírálat éle lehetett volna tompább.

Innentől viszont az az érzésem mint ha a poszt írója nem bírta volna tovább és elment haza (ha így vagy az nem baj, csak akkor nem teljes a TEDx review). Ugyanis az történt hogy a megérkezett Hetesi Zsolt és szenzációs előadást tartott az eneriagazdálkodásról. Energikus volt, részletgazdag, humoros és inspiráló. A közönség füttyögve tapsolt. Az következő előadó Marján Attila nehéz helyzetben volt, de sikerült megoldania, Ő is egy nagyon érdekes előadást tartott bár nekem még kellett vagy 5 perc az elején, hogy kiheverjem Hetesi Zsoltot. Tasi István előadása a vallásokról szintén kiváló volt, Kiss Ulrich atyán pedig már visított a közönség a showtól (téma: siker - kudarc) és a végén sokáig éltette az atyát. Boldizsát Ildikó ezotériába hajló előadása a mesékről pedig egy jó záró aktusa volt a blokknak. Igazán jól éreztem magam ezután és ez közös vélemény volt, sőt a szünetben is mindenki akivel beszélgettem megemlítette, hogy végre mennyire jó lett ez most.

Az utolsó blokk pedig a korona volt. A tejszín a sütin + koktélcseresznye. Gárdi Balázs fotói miatt nem tudtam este aludni, a Budapest Bár kis koncertjén már csak halkan nyüszítettem a gyönyörűségtől és a végén a beszélgetés Zwack Péterrel (jócskán este nyolc után) méltó módon zárta az eseményt.

Egy kis utótörténet. Azt egyik barátom aki ott volt, elküldte ezt a webisztános linket pár embernek, komment nélkül. Az első reakció amit teljesen magamának érzek az az hogy ez a poszt olyan tipikus magyarosch (volt is erről szó a TEDx-en, a posztoló hozza a sztereotípiát). Megindul egy kezdeményezés, egy világszínvonalú rendezvénysorozat Magyarországra érkezik és persze elsőre nem minden tökéletes, voltak kifejezetten rossz részek is. De még véletlenül sem hangzik el egy méltató vagy bíztató szó sem, a fika viszont vastagon ömlik.
1. Nekem már az amerikai TED sem tetszett, elsősorban hatásvadász sekélyessége miatt. Nem hinném, hogy idehaza ebből csinálnának világmegváltást. Egyszerűen nem értettem, hogy hogyan képes valaki elmenni erre (a networkolést leszámítva).

2. Magyar előadók. A Medián kb 4-5 éve csinált arról telefonos (tehát az okosabbak irányába torzító) megkérdezést, hogy a felhívott ember hány ma élő magyar tudóst képes megnevezni. Kb. kétharmaduk egyet sem. Ez sokat elárul kis hazánk tudományhoz, és általában a fejlődéshez való viszonyáról. Arról, hogy a lakosságot ez nem is érdekli, de arról is, hogy a magyar tudomány nem képes arra, hogy olyat produkáljon, ami eléri az ingerküszöböt.

Nálam kiverte a biztosítékot a sokat hájpolt Budapest: get engaged reklámfilm. Nem a Segway, amit Pesten még tényleg nem láttam, a bringára sokkal büszkébbek lehetnénk.
A magyar találmányok sorában a Rubik-kocka volt az legújabb. A Kádár-érából. Na, ez mindent elmond az utóbbi 20 évről, mégis, ki állt volna ki a színpadra?
Nem a kapcsolati tőkével van itt a baj, annál sokkal többel.
@Jozep: valoszinuleg mas tetszik nekunk. engem hetesi zsolt eloadasa sem tudott igazan felvillanyozni, bar ketsegtelen h az a blokk jobb volt, mint az elozo. a vallasos blokkot mar valoban nem vartam meg. viszont a post megirasa elott megneztem azokat az eloadasokat is online. ugyhogy a komplett naprol szol a cikk. az en ertelmezesemben persze.
ott voltam én is ... és ott leszek a következőn is !!!

Nekem tetszett, és szerintem magasra tette a lécet ..

Akinek van jobbitő ötlete, az keresse a szervezőket - és segítse önkétes munkával őket ...
És lehet gyüjteni az előadókat a következő rendezvényre!!!
a legtöbb előadás általában egy kalap semmi mondó időhuzás :D
Az azért túlzás, hogy minden előadás béna lett volna, de volt pár szégyenteljes előadás az biztos!
Nekem az igazi mélypont a KIBU-s csaj volt a verselő babbal. Meg hát a két építészeti felvezető is igen kiborító volt, pedig ezeket vártam a legjobban. Nem értem, nem lehetett volna kiszűrni ezeket valahogy? Volt aki ezt meghallgatta és azt mondta, hogy igen, ez kell ide?! Elég gáz!
Amúgy a nap második felén volt pár izgalmas figura. Az egész honosítás egy jó dolog, de így elsőre elég hullámzóra sikeredett!
Szerintem legközelebb üld végig!

Sikerült a félig tele pohár üres feléből innod.

Az elején volt 4 jó előadás. Csak vetítve. Bemelegítésnek jó volt. Meg a franchise miatt kötelező is.

Hetesitől Zwackig pedig kifejezetten élmény volt. Élőben mindenképpen.

Ezek szerint a cikkíróval nem találkozunk már jövőre. Ez azért még nem katasztrófa...