Mire jó és mire nem jó a kommentezés?

A kommentezés engedélyezésén kábé egy éve töprengtem el, mikor olvastam a Képviselő Funky moderációs elveiről szóló postját. A lényeg: 

A blog bármely bejegyzéséhez bármely regisztrált felhasználhó hozzászólhat. Ez a hozzászólás azonban nem jelenik meg egyből a blogon, hanem csak akkor, ha valamelyik szerkesztő áldását adta reá. És itt ugrik a közmondásos majom a közmondásos vízbe.  A blog minden egyes bejegyzéséhez legfeljebb 30, azaz harminc hozzászólást fogunk engedélyezni. Miután megszületik a harmincadik olyan hozzászólás, amelyet publikálásra érdemesnek tartunk, az adott bejegyzésnél lezárjuk a kommentezés lehetőségét.

Számomra azért volt szimpatikus ez a moderációs irányelv, mert az értékes (a szerkesztők által értékesnek gondold) kommentek engedélyezésére helyezi a hangsúlyt.

Legutóbb a Beol.hu vezetett be a korábbiaknál szigorúbb moderálási elveket. Ugyancsak abból a megfontolásból, hogy kezelhetőbb legyenek a threadek.

A kommentelési lehetőséget sokan csetelésre, offtopik témák felvetésére, spamelésre, direkt marketingre és - páran - trollkodásra használják. Mindezek a jelenségek pedig a bloggert/szerkesztőt, a tartalom gazdáját egyre több feladattal látják el. Ma már egy népszerűbb blog esetében a kommentek moderálása több időt vesz el, mint maguknak a postoknak a megírása.

Aki pedig nem ápolja a kertjék (nem követi figyelemmel a postjainál kulminálódó threadeket), az később már csak bajosan fog tudni kezdeni bármit is az öntörvényűvé váló kommentáradatokkal.

Bezárjuk-e a kommentelési lehetőséget? Régebben azt gondoltam volna erről a lehetőségről, hogy azért nem oké, mert elvi szinten mond ellent mindennek, amit a közösségi webről gondolunk.

Csakhogy. Csakhogy közben a web tényleg mindenkié lett. Blogot indítani, Twitter accountot regisztrálni, Facebookon fent lenni ma már minden ember számára megugorható dolgok.

Éppen ezért lehetséges, hogy elegendő, ha más blogokon, a Facebookon vagy Twitteren vagy Google Readeren megjelenő, releváns kommenteket (reakciókat) engedi be / engedi visszalinkelni egy blogger a saját postja alá.

A másik lehetőség, ha a kommentelők whitelistelve vannak. Vagyis csak a megbízhatónak jelölt kommentelők kommentjei jelennek meg moderáció nélkül a post alatt. A többiek pedig a Képviselő Funky irányelvei mentén előmoderálva kerülhetnek csak ki kommentjeikkel.

Mert mire is jó valójában a kommentek engedélyezése? Hogy a kommentek kiegészítsék, kritikákkal, reakciókkal, plusz információkkal gazdagítsák az adott témát, amit a post felvet.

Arról nem beszélve, hogy jellemzően egy blog látogatóinak több mint 90 százaléka sosem vagy ritkán kommentel. És őket leginkább az rémíszti el a kommenteléstől, hogy kialakul egy olyan kommentelői mag, akikkel ő nem szeretne leállni vitatkozni.

A parttalan threadek tehát nem csak a bloggert, szerkesztőt zavarják, hanem az olvasók csendes többségét is.

Mondom, az egész témakör elég bonyolult. És én sem vagyok biztos abban, hogy mi itt a jó megoldás. Egy biztos, valamiféle irányelveket mindenkinek követnie kell.

Címkék: blogok kommentek kommentelés irányelv
2010.01.31. 13:07. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A fórumok/kommentek kezelésére való alkalmatlanság kiállítja a szegénységi bizonyítványt az egész webkettőről, akár magukat a szájtokat, akár a tartalomgyártókat, vagy éppen a szájtokon dolgozó szoftverfejlesztőket értjük alatta. Az, hogy az utóbbi 10-15 évben nem jelent meg _több_ olyan módszer, amivel tetszőlegesen nagy mennyiségű kommentből valaki/valami (jellemzően nem a tartalom létrehozója) nem tudja kiemelni a legjobbakat, szánalmas.

A Wikipédia használatát is korlátozzuk, hasonló megfontolásokból?
@KGyST: a wikipedia szerkesztese mar jo ideje szigorodott. hasonlo megfontolasokbol.
És mi a helyzet a digg/youtube/stb stílusú plusz-minuszos közösségi moderálással? Ha elég sok a látogató, szerintem jól működhet.
@hírbehozó:
A WP szerkesztése már jó ideje elkezdett hülyülni. Hasonló megfontolásokból.

Monomán idióta pont ugyanannyi van, viszont az értelmes szerkesztések száma megbízhatóan csökken #gratulálok
szerintem a blogoknak elég jól elhatárolhatóan két felhasználói csoportja van. az egyik a passzív befogadók csoportja. elolvassák a posztot, és ennyi.
nem különösebben érdekli őket a poszt utóélete. nem törődnek a kommentekkel. se az első 30-cal, se az első 300-zal.

egy másik csoport meg az poszttal nem törődik különösebben, és sok esetben offtopic folytatnak hullámzó szinvonalú vitákat. ez a csoport gyakorlatilag fórumként használja a blogokat.

szerintem ez a két csoport van: az passzív olvasók. és az aktív fórumozók.
Én át tudom érezni hh helyzetét, és ezzel a problémával szerintem mindenki előbb-utóbb szembesül, ha kicsit is forgalmasabb blogot vezet. Engem személy szerint a blogokba/fórumokba bekerülő reklám SPAM-ek idegesítenek, amiket többnyire robotok szórnak, bár ezek ellen egy commentenkénti capcha-val viszonylag jól lehetne védekezni. A nagyobb probléma inkább a sok offtopic hozzászólás, flame, stb. amit már nem nagyon lehet algoritmikusan szűrni. Erre találta ki hh a moderálást. Ez két élű fegyver, hiszen a minőség javul, de (legalábbis látszólag) elveszik a web2 értékes komponense, a szabadság. Ez utóbbi miatt KGyST-nek igaza van abban, hogy például a Wikipedia moderálása egy elég meredek dolog. Mert a moderálással együtt rögtön jön a kérdés, hogy ki fogja eldönteni, hogy mi kerülhet be, és mi nem. A moderálással ott van annak a veszélye, hogy az adott médium a moderátorok véleményét, politikai beállítottságát stb. fogja képviselni miközben az emberek úgy gondolják, hogy ez egy globális szabad médium. Ugyanakkor a Webisztánt (vagy akármilyen más blog-ot) nem hasonlítanám a Wikipedia-hoz, nagyon nem. A blog jellegéből adódóan egy ember (jelen esetben hh) véleményét, érdeklődését, stb. képviseli. Ő írja a cikkeket, ő szolgáltatja a tartalmat, és mivel ez a médium nevesítetten az övé, ezért teljesen korrekt, hogy olyan commentek által teszi teljesebbé a SAJÁT tartalmát, amivel gondolja. E mellett azért a 30-as szigorú korlátot teljesen feleslegesnek látom, hiszen miért korlátozza saját magát az ember? Persze ha neki úgy tetszik , hogy maximum 30 commentet tart meg, szíve joga, hisz ő dönt a commentek sorsáról. Ha valaki ezen felül akar kommentelni, digg-elhet, twitt-elhet, stb., tehát a web megadja a lehetőséget arra, hogy egy ilyen korlátozott rendszerben is megmaradjon a korlátlan önkifejezés lehetősége. Tehát én személy szerint a blog esetében egyáltalán nem érzem az erkölcsi dilemmát, sőt még az Álmos által felvetett rate-elős megoldást sem támogatnám, mert egy blog nem úgy közösségi fórum, mint a digg, a youtube, a wikipedia, stb. Ha a blog készítője esetleg éreztetni akarja a szabadságot, úgy egy olyan megoldást még el tudnék képzelni, ahol a blog író megjelöli a neki kedves kommenteket, és alap esetben a blog olvasói csak ezeket látják. Ha kíváncsiak a többi véleményre is, akkor egy gomb megnyomásával megjeleníthetik azt. Ez egy köztes megoldás lenne a moderált és a nem moderált megoldás között. Egy lehetséges, bár nem szükségszerű megoldás.
Összefoglalva tehát szerintem itt a dolog esszenciája az, hogy ne essünk abba a hibába, hogy minden közösségi fórumot összevonunk a web2 fogalma alá, hiszen ezek adott esetben nagyon különbözőek elehetnek. (Ezért nem lehet egy blog-ot a Wikipedia-hoz hasonlítani.)
@[nev]: Akkor most te melyik csoportba tartozol? Fekete és fehér? Nincs akit érdekel a post és az emberek reakciója? Szerintem nem ennyire elvadult a helyzet.

A posthoz annyit, hogy szerintem a 30 hozzászólás lehet, hogy kevés egy olyan vita/beszélgetés indításához a fórumhoz, ahol tényleg érdeklődnek az emberek, de mondjuk a 3-400 persze nyilván sok.

Valahol a kettő között lehet az álomhatár, szerintem 100 előmoderált hozzászólás biztosan elég, egy jó beszélgetés kialakításához. Mert a fórum funkciója nem csak az, "hogy a kommentek kiegészítsék, kritikákkal, reakciókkal, plusz információkkal gazdagítsák az adott témát, amit a post felvet", hanem, hogy a közösségnek, a blog olvasóinak felületet biztosítson a post témájával kapcsolatos komolyabb beszélgetéshez.

Le a trollokkal!
@Fazz:
basszus. ha nem akarsz offtopik hozzászólásokat akkor ne engedd a kommentet. mond azt: lehet írni levelet. és el fogod olvasni (vagy nem). esetleg kijavítod a hibát, amit vétettél, vagy majd a következtő posztban nyilvánosan megköszönöd az észrevételt. vagy csak private. valahogy. és akkor nem kell komment. mert minek. mire jó az, hogy néhány poszt végén van néhány komment. akkor legyenek privát weboldala.

mit mond ez a felvetés. nagyjából ezt. lehessen hozzászólni, mailben, de nyilvánosan kapcsolódni a poszthoz ne lehessen. csak visszalinkelve riposztolni. és a visszirányú linkekre lehessen keresni. de más blogjába beleírni ne lehessen. mert az egy privát weboldal. és mindenki nyisson magának egy önálló lapot, és ott fejtse ki saját világnézetét. na pont így indult a web. basszus.

és szinte a kezdettől fogva működtek mellettük fórumok, ahol nyilvánosan lehetett csevegni. persze a legtöbb fórum egy konfúz betűtenger volt, amibe gyakorlatilag névtelenül be lehetett írni minden szart. az olyan volt, mint egy nagy óceán. voltak benne békésen úszkáló halak, és voltak olyanok is, akik egymást meg akarták enni reggelire úgy vicsorogtak, mint a ragazdozók.

és szerintem ez addig volt ez a dolog progresszív, amíg ez a két műfaj, a weblap és a fórum nem volt összekeverve. és nem volt blog. a blog szerintem olyan, mint a a "lakodalmas rock". néhány évig nagyon népszerű, de aztán eltűnik.

egyszerűen azért, mert komoly ember nem nyit blogot. a komoly tudós, vagy művész a fórumokat olvasva egyszerűen retteg, hogy azt fogják mondani, tisztelt uram, ön egy tökfej. ezt fogják az életművére írni. és nem tud azzal mit kezdeni. és fél a nyilvános kudarctól. ezért nincs blogja.

szerintem ez botrány. vissza kellene térni ahhoz az eredeti felfogáshoz, vannak a privát weboldalak, és a nyilvános fórumok. szerintem.

----

ugyanez kell a wikipédia esetén. kellenek privát wikik. amiben minden alapítvány, vagy csoport leírja a saját világnézetét arról, hogy mi a "kakadu". és kell egy közös wiki, ahol meg folyton felülírják a "kakadisták" egymást. éppen mi van felül az van. de mellette van egy csomó önálló "kakadu" szócikk. és ennyi. szerintem.
@zoltanhosszu:
én az másodikba. nem ismerek 1 olyan bloggert se akinek komolyan érdekelne a véleménye. komolyabban mint akármilyen névtelen fórumozóé. számomra web2 így pont ugyanaz, mint kezdetben a fórum. én mindig is tagadtam a ti forradalmatokat. nekem nincs is blogom.

van weblapom, és leírok pár dolgot pdf-be, de azt nem fogom idelinkelni nektek. mert én nem akarom, hogy akár csak 1 kommentelő is odakakáljon valamit. mindenki kakáljon a saját háza táján, vagy a nyilvános kakildákba. ezekbe a text boxokba. így érthető?
És mi lenne akkor, ha lehetne "real user" is a rendszerben? Vagyis, aki adja a nevét, arcát, valódi személyazonosságát? És aki ezt megteszi, azt engedi a rendszer automatikusan kommentezni, a többieket meg moderálás után?

A "real user" úgy működhet, hogy az ember besétál az Indexbe, megmutatja a személyiét, belép, hogy melyik user is ő, ott beírja a személyes adatokat, és kap egy kis megjegyzést, hogy akkor ő valódi. A Twitteren van ilyen, igaz, ott más okból.
@Konrad: Elméletben jó az ötlet, de szerintem ez a gyakorlatban kivitelezhetetlen. Én egy hasonló megoldáson gondolkodtam a levél SPAM-ek ellen, mi lenne, ha alanyi jogon mindenki kapna digitális aláírást a személyiéhez, és minden levelet azzal kellene hitelesítenie. A nem digitálisan aláírt levelek meg mennek a kukába, mert ha a levél írója nem vállalja a levelet, az jó eséllyel SPAM. Csak ezt nagyon bonyodalmas megoldani, és éppen ezért szerintem ilyen "real user" sem lenne túl sok. Ki fog elcaplatni az Indexbe azért, hogy kommentelhessen? Én sokszor reggelni is lusta vagyok, pedig az két katt.

@[nev]: Azért a levél meg a moderált komment nem ugyanaz. Kommentelni egyszerűbb, mint levelezni. Persze lehetne levelet is küldeni, csak ez a nagyon kicsavart módja annak amit én írtam. Tulajdonképpen egyről beszélünk, csak te kicsit kisarkítva mondtad. Én a te "privát weboldalaidat" nevezem blog-nak, és levelek helyett inkább moderált kommenteket használnék, mert az egyszerűbb. Aztán később fórumokról beszélsz te is, meg a wikipediaról. De a fórum szerintem nem blog, a wikipedia meg még inkább nem az. Amúgy nagyjából szerintem ugyanazt mondjuk, két kis különbséggel. Az egyik, hogy más dolgokat értünk blog alatt. (Szerintem a blog inkább van közelebb egy privát oldalhoz/hírsite-hoz, mint egy fórumhoz.) A másik pedig, hogy a moderálás mint olyan, nem eredendően gonosz.
@Konrad: Ilyen van működőben, de csak egy helyet tudok. Úgy hívják: Magyarország.hu fórum. Ott Ügyfélkapu-val azonosítottan regisztrálva vagy, így igen kicsi a valószínűsége (de nem nulla), hogy nem az az ember szól hozzá az adott témához, mint akinek a neve meg is jelenik a fórumban. Ha az Ügyfélkapu azonosítási szolgáltatása publikus lenne, akkor ilyenekre is fel lehetne használni.
@[nev]: ez a te egyeni velemenyed es latod pont erre jo a forum, hogy elmondhasd egy adott, a blogger altal felvetett temaval kapcsolatban. De mivel te csak a forumozas miatt jarsz ide (2. kategoria) igy most akar beszelgethetnenk teligumikrol is, habar a blog temaja miatt a beszelgetes fo fonala is adott. Ebben igazad van, reszben tekinthetunk ugy a blogokra is mint tematizalt forumok, ahol az elso bejegyzes maga a post, ahol egy masik forumozo kifejti a velemenyet. Teheti ezt vitaindito szandekkal, de akar - es itt kulonbozunk a forumoktol - sajat kedvtelesbol is, akar lezarva a hozzaszolasokat.

Miert gondolod amugy, hogy kommentekbol csak 'kakilda' lehet? Nem alakult ki most is egy ertelmes beszelgetes? Az, hogy nem publikalod a velemenyed egy blog formajaban, csak annyit jelent, hogy nincs benned egy kis ujsagiroi vena, ami persze egy cseppet sem gond, de attol meg ne iteld el azokat akikben van.
A kommentekben sok hülyeség lehet, ez tény. De az, hogy a blogger csak azokat a kommenteket engedje be, amik számára is tetszenek szerintem hülyeség.

Hogy miért is?

Mert így a blogger a kénye-kedve szerinti véleményeket engedi be. Tehát ha a például hiú, vagy csak spontán egoista, akkor a magasztaló, helyeslő, egyetértő, stb. kommentok kerülnek csak be, a többi megy a pöcegödörbe...
Most írjam le ezeregydszer?

1. Csak annyi, hogy a "Túl Nagy Látogatottságú Blog" szerzője grantel moderálási jogokat a kedvenc tíz kommentelőjének, amiket akármikor visszavonhat. Máris tizedannyi munkája lesz.

2. Menjünk egy lépéssel tovább. Mindenki kap moderálási jogot (ez így persze nem működne), de csak egy kicsit.
Mondjuk, van a kommenteknek egy kitüntetett helye, talán fölülről az első, oda akar mindenki kerülni. Minden user minden kommentet egyszer temethet és egyszer emelhet, és a sorrend eszerint változik. A jó hozzászólások így felemelkednek a legjobb pozícióba, a legrosszabbak meg mennek a süllyesztőbe.

Folytatni lehet, de nem érdemes. Ha a blogplatformok fejlesztői tíz év alatt nem találtak ki ennyit sem, akkor ezután sem fognak rájönni.
@KGyST: Ez szerintem tök jó megoldás, és valóban lehet egy jó alternatíva, de szerintem a lényeg, hogy akkor kell csak, hogy a legyen, ha ezt a blogger így akarja. Én igazából azt nem értem csak, hogy mér viszolyog mindenki attól, hogy valaki a SAJÁT blogjában úgy kezelje a hozzászólásokat, ahogy akarja. Sok módszer létezhet, ez az előző pl. egy jó alternatíva, ahogyan a moderálás is egy alternatíva. Én magát az ideológiát nem értem a mögött, hogy miért kell mindennek szabadnak, és nyitottnak lennie? Miért nem lehet egy blog a bloggeré? Miért ne moderálhatná ő kénye kedve szerint? Ha valami nem teljesen szabad, az miért eredendően rossz?
KGyST 2010.01.31. 13:38:32:
én tudnám ajánlani mindenkinek a slashdot moderálási rendszerét. De nem párperces meló lenne a programozóknak.
slashdot.org/moderation.shtml
Ha a blog szerkesztője kiemeli a legjobb, legfontosabb, legrelevánsabb, legtöbbet hozzáadó, értelmes posztokat a többi közül, például más színű, feltűnő háttérrel, akkor lehet 1000 komment is, de aki az 1000-edik után ért oda, érdekli jobban a téma, de nem akarja mindet elolvasni, mert megőrülne, látja a legfontosabbakat együtt!
Ezek mind nagyon okos dolgok, csak a blogger azzal kezdni, hogy a kommentálók csak púp a hátán stb, ezért zárnák le a kommenteket, mondjuk 30 után.

Én meg itt elővezetek két példát, h lehet ezt jól is csinálni.

NB a kommentelés nehezítése/lehetetlenné tétele a monománok helyett kollektíve büntet mindenkit, márpedig tudjuk, hogy az ilyen rendszerekben mindenki rosszul jár, kivéve a bűnösöket, ők ugyanis kitalálják, hogy lehet a dolgokat megkerülni.

Ez esetben egy értelmes párbeszédet limitálunk, a torllok meg mennek a következő helyre (Wikipédia, fórumok, akármi) trollkodni, ők soha nem járnak rosszul.
@zoltanhosszu:
így van. ad absurdum vitatkozthatnánk itt a téligumikról is, legfeljebb ki lenne moderálva.

én azt látom, hogy vannak a fórum jellegű blogok, ahol sok a komment, és van van egy csomó személyes weblap, ahol meg alig van. ahová elég lenne egy vendégkönyv is.

és kétségtelen, hogy a kettő között van átmenet, de az nem forradalom, hanem átmenet. én ennyit állítok. a lényegi szerepet továbbra is homepage, és a fórum tölti be. azaz a web2 egy camouflage, álca, parasztvakítás.
hogy világos legyen, nekem a személyes weblapokkal sincs bajom, de szerintem azok nagy része klasszikus napló. és különbözik a fórumtól.

mondjuk worluk kijelenti, hogy ő kerek perec hülyének tart minden keresztényt. és ezt megindokolja. és ez egy fórumnyitó topik. és erre érkezik tengernyi komment.

de ez nem az a fajta blogírás, hogy kedves naplóm. ma a suliban irodalomórán az isteni színjátékot tanultuk. na ez a dante. micsoda fazon. nem is gondoltam volna, hogy a 13-14. században ilyen jókat írtak már. ma szerelmes lettem dantéba. apropó szerelem. ma észrevettem, hogy julcsinak milyen szép hosszú combjai vannak. ez a naplóírás. mindkettő a kerszténységről szól. csak az egyik fórum jellegűen, a másik meg személyes weblapként.

na, nem ragazom ezt tovább.
Blog komment nélkül?
Szerintem ez nem annyira jó. Persze a blog legyen a bloggeré, dehát minek csinálja? Kinek csinálja? Ha az olvasó nem nyilvánulhat meg az nem feltétlenül szerencsés megoldás.
Szerintem is jó a Youtube-os moderálás, ezt kiegészíteni egy link szűrővel (pl. a tutorial.hu-n ha 1-nél több linked van a kommentben, akkor moderálás után jelenhet meg).
Lehetne a viccesjátékos, marketing-jellegű, stb. linkeket automatikusan is szűrni.

Fentebb ajánlották már a moderátori jogok kiosztását a megbízható, rendszeres látogatóknak. Ez kitűnően működik a Prohardveren, aki baromkodik, azt meglepően gyorsan bannolják. A "rangod" pedig a nickel együtt megjelenik, tehát látni, h ki az újonc, vagy a régi motoros, ez is lehet a szűrés alapja néhány kiemelt témánál.

Lezárni a kommenteket... háát nem tenném KGyST le is írta a lényeget: pont a párbeszédet, és nem a trollokat szívatod.
@Konrad: erre celoztam pl a facebook connecten keresztul autentikalt kommentekkel. azok valos nevuek.
A Képviselő Funky irányelvei szépen hangzanak, de egy idő után az ember belefárad a moderálásba. Pl. te is idézted tőlük, hogy "Miután megszületik a harmincadik olyan hozzászólás, amelyet publikálásra érdemesnek tartunk,"

Ebben a bejegyzésben pl.

kepviselofunky.blog.hu/2010/01/25/kosa#comments

Vannak ilyen kommentek az első 30-ban, hogy "Jéééézusmária.....", "Gyönyörű!"

Nem úgy néz ki, mintha a gyakorlatban működne, hogy csak a tartalmas hozzászólásokat engedik be. Gondolom belefáradtak a moderálásba, és ezért 30 után egyszerűen lezárják őket (persze az esetleges mocskolódók kiszűrésével).

A kommentek teljes tiltása sem lenne célravezető. Sokszor van olyan, hogy valaki hozzá tud tenni a bejegyzéshez kommentben, a szerzők időnként ezeket bele is szerkesztik a bejegyzésbe. A kommentek általában inkább hozzátesznek a bejegyzéshez, mint elvesznek belőle.
@Artuum:
írhat mailt, és írhat a (moderált) vendégkönyvbe. és bárki hivatkozhat az oldalra. és a visszirányú linkek globálisan visszakereshetők.
innen indultunk hompage+google. ezt találják fel újra.
Ne vegye senki magára, de az én szememben az egész webkettő arról szól, hogy vannak emberek, akik boldogan, "hobbiból" elvégeznek olyan feladatokat, amitől mások undorodnak. A fórumok és a blogok kommentjeinek az esetében biztos lehet embert találni, aki feszültséget érez, ha ellepnek egy helyet a trollok, és ez a feszültség feloldódik, ha párat saját kezűleg takaríthat ki.

Az egész nem más, mint mérnöki munka. Vannak energiák, ezeket ügyes gépekkel meg lehet csapolni, és a saját céljainkra felhasználni.

Talán nem isten elleni bűn, ha idegombolom a saját gondolataimat erről (túl vagyok a 30-on, hh kimoderálhat:) ):
kgyst.blog.hu/2009/05/03/webketto_ember_hajtotta_gepek_tervezese
Inkább bizonyos idő múlva zárnám le a kommentezést, 1-2 nap, egy hét.
@agyvihar:
nyilván meg van szabva, hogy mennyi pi-t kell generálniuk, és ez 30 komment körül jön ki.
(szerintem...)
A blog a elsősorban a gazdájáról szól, tehát fennáll a komment alárendelt szerepe a poszttal szemben. A komment egészítse/javítsa ki a posztot, de ne vonja el a figyelmet a posztról. Én a többoldalas kommenteket alapból ignorálom (a rövid egyet/nem/értek hozzászólások pedig nem sok vizet zavarnak). De ez egy másik téma.

A megoldás a
- white/black list a felhasználókra (trollok, gyűlöletkeltők, stb. azonnali bannolására; bizalom megszavazása egyes felhasználóknak) és a
- kommentek fel/le (nem több!) olvasók általi(!) értékelése - ez alapján lehet szűrni folyamatában a kommenteket (akár a blog gazdájának, akár az olvasóknak egyéni preferenciák alapján) és hosszabb távon a kommentelő profilja is kialakul, amivel megint lehet mit kezdeni.

Nem bonyolult és sokkal kényelmesebbé tenné a blog/fórum olvasást
(30 hsz volt) szóval a kommentezés korlátozása valahol nekem a szólásszabadság korlátozása
mivan ha a 31.kommenter adná a legtöbbet?
@Konrad: és lennének vidéki személyazonosító kirendeltségek is? vagy az utazást költségtérítenék? :)

Komolyból: az, hogy egyesek automatikusan, mások pedig előmoderálás után jelenhetnek csak meg, könnyen zavart okozhat a threadben. A moderálás nyilván nem lehet realtime, tehát simán előfordulhat olyan, hogy a késleltetés miatt egy hozzászólás rosszkor landol a threadben, pl. azért, mert a témát már kivesézték a bizalmas júzerek. Szóval a moderálás idejére értelmetlenné válik az eredetileg értelmes hozzászólás.

De az autentikáció valóban megoldás lehet, valami értékes online profilhoz kötve... egy sima nick+email regisztráció nem nagy tét, de ha a kommenteléshez az iwiwes / facebookos arcunkat kell adni, akkor nyilván megfontoltabban osztjuk az észt.
Közösségi moderálás (mint a youtube-on)...

Ha a web2 útján elindultál végig kell menni.

Más út meg nincs (egyelőre)
Szerintem nincs baj a hozzászólásokkal. Annyi van amennyi. Olyanok amilyenek. Ha érdekel az „OFF" akkor elolvasom, hozzászólok. Ha nem akkor görgetek egyet, vagy nem olvasom tovább a hozzászólásokat.
Egy lehetséges megoldás. Egy kis js. Lehessen szűrni hozzászólók szerint. Pl.: egy kattintás és már nem látom hozzászóló1 hozzászólásait, vagy kiemelve látom hozzászóló2 hozzászólásait.

facebook/iwiw kijátszható.
szerintem is a minimum 50 ismerőssel rendelkező facebook account lehet a megoldás, azt elég hosszadalmas kijátszani, de ha mégis megteszi valaki, az kap egy kitiltást és kezdheti újra.
És azok a kommentek, amik nem egyeznek az író véleményével? Mert ugye, hogy mi a moderálás, csak egyéni felfogás kérdése. Ha valamit a posztíró nagyon elront, akkor a helyesbítő válaszokat/véleményeket akár ki is tilthatja, így nem csak hogy elzárkózik a jó megoldástól, hanem az olvasóit is elzárja, félretájékoztatja.
@deejayy: aki nagyon elrontott posztot olvas az bizony félre lesz tájékoztatva, moderálástól függetlenül :)
@deejayy: arról nem is beszélve hogy én egy posztíróban jobban megbízok mint egy kommentelőben, bár lehet hogy ez hiba
@hírbehozó:
Tudom, bunkóság, de a múltkori readeres kommentedből:

"
nezzunk mar utana h a google miert nem tette bele defaultbol a multitouchot a nexusba. megint az van h a kommentek ertelmesebbek, mint maga a cikk."

:)
www.engadget.com/2010/02/02/were-turning-comments-off-for-a-bit/

néha még a legnagyobbaknak sem sikerül, annak ellenére, hogy azért ők egy elég jó kis öncenzúrázó/trollszűrő rendszert vezettek be mostanában.
a Kepviselo Funky kommentpolitikaja isszonyuan verciki. A tartalmas hsz-t nem jelenitik meg, de az ilyen "Sunaznam" siman ott virit.

A kommentelést programozással és funkciókkal lehet megoldani, az emberi tényezőre ne építsünk, mivel nehezebb megváltoztatni egy nemzet(értsd: nyelvi azonosság alapú közösség) megnevelése kicsit macerásabb, mint egy programkód megírása.
+/- ozás bizonyos idő eltelte a regisztráció óta, nem automatikusan megjelenő kommentek a rendszeresen negatív kritikát kapókra(szűrve term a 'rászállást' tehát több regelt felhasználótól kell begyűjteni sok kritikát).

de aztán még ott van, hogy ami jó megoldás a kommentelésnél, az nem biztos, hogy ugyanolyan jó megoldás a fórumozásnál.
Esetleg, többféle hozzászólás forma, pl 140 karakteres és 500 karakteres, és mondjuk 500 karakterest csak óránként 2-őt használhatsz el. Ez nyilván bonyolultnak hangzik, de asszem leprogramozva nem olyan vészes, mint ahogy hangzik :)
A Wave-ből is lehetne átemelni ezt-azt...

De idehaza a fő kommentelési terület a blog.hu-index.
Itt viszont olyan magasról szarják le a kommentelés minőségét, hogy az messze földön híres. Csak a PI számít, pörögjön az oldalletöltés mert azt lehet jól mutogatni a statisztikában, meg a médiaajánlatban, ebből van a nagy pénz (elég megnézni a blog ketrecbe kikerülő tartalmak nyitó sorait: "Unokájával maszturbált a nagymama mielőtt megette a cipőjét") – ennek a dolognak pedig a fröcsögés kedvez a legjobban. PI szempontból aranyat ér egy kitartó troll. (nem véletlen a kifejezés: kampánytroll. mkb egy DoS támadást nyom az adott vélemény elhangzásának érdekében. És ott vannak még a fizetett kommentelők a Velvetnél, sanománál, stb.)

Szóval a nagy kérdés, hogy mit akar a blog tulaja. Mert az axióma az az, hogy nagy látogatottság = több hülye, kisebb, de pontosabb látogatói kör = tartalamsabb kommentek, moderálás nélkül (ez most úgy hangzott, mint valami mosópor reklám..).

Na, mivel úgyis régi már ez a post, és úgyse olvassa el senki, ezért be is fejezem.