Idén is Web 2.0 Symposium: magyar startupok jelentkezését várják

Még nem késő nevezni az idei Barcampre. Elsősorban olyan startupok vezetőinek jelentkezését várják, akik hisznek saját webes fejlesztésükben, ötleteikben, és úgy érzik, hogy (leendő) termékük valóban sikeres tud lenni a következő években. A startup tagjainak önéletrajzával és valamiféle üzleti tervvel (jövőképpel) lehet nevezni. Fontos, hogy a nevezési határidő február 15-e. (Akit érdekel, érint a dolog, olvassa el a konferencia honlapján a részleteket.)

Úgy tudom, hogy van már pár jelentkező. De nyilván az az ideális eset, ha minden olyan magyar startup megméretteti magát, amelyik hisz saját magában, és szeretne anyagi támogatáshoz jutni tervei megvalósításához.

A nyereményeken túl talán a legnagyobb haszna az ilyen versenyeknek, hogy ráirányítja a figyelmet a magyar webes induló vállalkozásokra. És ebben a Webisztán mindig is segítette a hazai startupokat. Ezúttal sem lesz máshogy.

A konferencián amúgy lesznek hagyományosabb műsorszámok is (előadások és kerekasztalbeszélgetések). A program még alakul. De a lényeget a Web 2.0 Symposium esetében is abban látom, hogy a startupok képviselői találkozhatnak a magyar online szakma képviselőivel.

Szóval nevezzetek, induljatok, szóljatok ismerősötöknek, aki valamilyen webes vállalkozásba kezdett, hogy bízzon az ötletében és a jövőben, és próbáljon szerencsét ezen a konferencián is. Soha nem lehet tudni...

Címkék: magyar konferenciák web2symposium startup beharangozó felhívás
2010.02.04. 07:32. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mi a biztosíték, hogy nem lopják el az ötleteket?
tavaly előtt beneveztem az oldalunkat az úgynevezett "Tartalomipari szövetség" startup "versenyére"

utána kaptam egy telefont, hogy jöjjek el a díjkiosztóra, mert a döntősök közé kerültünk

na ezek után rájöttem, hogy gyakorlatilag minden díjat a szponzoráló cégek által készített oldalak kaptak

még ez életmű-díjat is az egyik cég igazgatója kapta

aztán nézegettem a prospektusukat és rájöttem, hogy minden évben ugyanazok a cégek nyernek, csak mindig épp az aktuális éppen fejlesztett oldalaikkal

a zöldfülűektől meg beszedték a 12.000 Ft-ot (ami 24.000 lett volna, ha én jelentkezem be, de mivel ők hívtak meg a versenyre, csak a fele)

magyarul, jól lerántottak 12.000 Ft-ra és az egész egy nagy átbaxás úgy ahogy van
jaj elment idő előtt a hozzászólás ...

rendesek, nem? nem elég, hogy pénzbe került, még egy fél napom is ráment és még jól fel is idegesítettem magam

ehhez azért kell arc, hogy magadnak kiosszál egy életmű díjat, nem?

szóval remélem ez komolyabb ennél a MATISZ tartalomipari lófaxnál
@GYUSZI BACSI: ezen a versenyen nincsen nevezési díj.
@SeilerSeiler: érdemes olyan projektekkel indulni, ami már nem ötlet szinten van.
Azért ez nem így megy. A legtöbb ötlet csak fejben létezik és soha nem valósul meg. A leírt ötletek nagy részéhez nincs értelmes üzleti terv. Az értelmes üzleti tervvel bíró pár projekt általában nem üti meg a biztos profitot hajszoló nagyvállalatok ingerküszöbét. Abban a nagyon ritka esetben, amikor mégis érdekes lehet egy mammutnak az ötlet, eszük ágában sincs a projektben "mélyen hívő" ötletgazda nélkül nekiállni.

Szóval szerintem baromi hasznos egy ilyen esemény!