Az Apple megindította a HTML5 háborút a flash ellen

Ha egyszer Steve Jobs a fejébe vesz valamit, akkor a jóisten sem fogja lebeszélni róla. Ebben majdnem biztosak lehetünk. Úgyhogy amikor az Apple vezére elkezdett olyanokat nyilatkozgatni, hogy a flash egy "elavult technológia", egy "CPU pióca", ami ráadásul "tele van biztonsági résekkel", már sejthettük, hogy a flash-ellenesség nem marad ennyiben.

Nem kívánok nagyon a mélyére ásni, hogy pontosan miből is táplálkozik Jobs flash-ellenessége (annyi bizonyos, hogy üzleti érdekek is feszülnek a háttérben), elég most csak azt a tényt rögzítenünk, hogy az Apple visszavonhatatlanul háborút indított ezzel a weboldallal a flash ellen.

Mit üzen nekünk ez az oldal? Azt üzeni, hogy azok a webes cégek, amelyek komolyan veszik magukat, fejlődőképesek, azok meg tudják ugrani, hogy oldalaikat HTML5 verzióban is kínálják. Vagyis kiváltsák a flasht. Még egyszerűbben szólva az üzenet úgy hangzik: "csak rajtad áll, hogy hajlandó vagy-e váltani, és beállni az innovatívak, fejlődőképesek táborába."

A fent linkelt weboldal ugyanakkor egy kiválló marketingfogás is. Az Apple ugyanis úgy tesz, mintha a HTML5, CSS3 és a JavaScript tábornak hirtelen ő lenne a vezére. Mintha az iPhone és az iPad megjelenése nélkül nem léteznének, nem fejlődnének ezek a technológiák. Az Apple tehát ügyesen fordítja ezeket a technológiai törekvéseket saját termékei népszerűsítésére.

Az olyan nagy cégek, mint például a Google továbbra is inkább a nyitottság és az anything goes elvét követik. Emlékezhetünk, hogy január közepén jelentették be a YouTube kísérleti HTML5-verzióját. A Google törekvése, sőt, missziója a HTML5 irányába természetesnek mondható. Ugyanakkor egyelőre a flasht sem írják le teljesen.

Az Adobe legfontosabb ellenérve, hogy szerintük a HTML5 nem áll azon a szinten, hogy teljes mértékben ki tudná váltani a flasht, ugyanakkor ők is nyitottak az újra, és az Apple-lel is hajlandóak lennének együttműködni, csakhát az Apple nem is keresi őket. :( Másrészről pedig a HTML5 megint előhozza a kompatibilitási problémákat, miközben ott van nekünk a flash, ami megy minden platformon, minden böngészőben...

Úgy tűnik, az Apple-t kevéssé hatják meg az Adobe érvei. És ugyan ki gondolta volna még pár éve, hogy az Apple lesz olyan pozícióban, hogy leckéztesse a nagy és erős és elterjedt Adobe-t. Ma viszont ott tartunk, hogy az iPad megjelenésével az Apple egy olyan reménysugarat csillantott meg sok, nem épp rózsás helyzetben lévő médiacégnél, hogy ők - így például a New York Times - teljes erőbedobással nekiindultak az Apple által kijelölt úton, remélve, hogy az iPad (direkt és indirekt) plusz bevételeket hoz számukra.

Az Apple-nek persze nem csak a tartalomszolgáltatókat, de a hirdetőket is meg kell tudnia győzni arról, hogy pártoljanak el bátran a flashtől. Ma még nem látszik pontosan, hogy milyen eredménnyel fog zárni az Apple által megindított háború, de annyi bizonyos, hogy flash nem lesz a jövőben sem az iPhone-on, iPod Touch-on és iPaden. És amennyiben ezek a termékek, és a rájuk épülő szolgáltatások fontos piaci szerepet fognak betölteni, a hirdetőket is könnyebb lesz meggyőzni a HTML5 előnyeiről. Főleg, ha az egész mögött olyan cégek is felsorakoznak, mint például a Google.

Címkék: google apple flash adobe ipad html5
2010.04.02. 11:20. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Na, az iPad hiányosságai még a világ hasznára is válhatnak :D De az micsoda dolog, hogy ezek az oldalak elvileg támogatják a HTML5-öt, de ha én egy megfelelő böngészővel, flash plugin nélkül megnézem őket, sehol nem ajánlják fel, hogy HTML5 lejátszásra váltson? Kizárólag iPad tulajdonosoknak szabad flashmentesen élni?
Jó, a vimeo felajánlja. De a cnn.com pl nem.
A Flash-sel szerintem a legnagyobb gond, hogy nem accessible. Míg a HTML (5 vagy nem 5) jó esetben egy szemantikus XML dokumentum, ami fogyasztható kisezer módon (a rich tartalmak kihagyásával akár teljesen szövegesen, vagy a vakböngésző fel tudja olvasni, de gépileg is feldolgozható), a Flash ezenközben egy egyfajta megjelenésre képes, bináris, hordozhatatlan, "remixelhetetlen" valami marad.

Flashben nincs semmiféle stíluslaphoz hasonló dolog, míg a HTML-hez használt CSS-ben (és ezt is kevesen tudják) a vizuális megjelenés mellett definiálható a felolvasó működése is, például hogy mit milyen hang olvasson fel. Az más kérdés, hogy ezt nem nagyon használják, főleg itthon nem, ahol a legtöbb helyen el se jutottak még a szemantikus HTML-ig sem, nemhogy ahhoz, hogy létezik más a vizuális böngészőn kívül.

Ajánlom: www.w3.org/TR/CSS2/aural.html

Amíg persze csak videolejátszónak használjuk a Flasht, addig nagyjából minden oké (bár itt se szokás megoldani, hogy a vak ember el tudja indítani azt legalább a hangért, mert csak vizuális lejátszógomb van).

Azért említem csak ezeket, mert a dolog ezen aspektusáról sok szó nem esik.
Ha következetesek akkor az OS X-ből is kiveszik a Flasht. Az ok persze az, hogy az AppStore-t ne lehessen megkerülni, bár HTML5 sem lehetetlen játékplatform. Az ellenségesség oka lehet a Lightroom vs Aperture. Kérdés, hogy visszavághat-e az Adobe az OS X másodvonalba helyezésével vagy máshogyan.
@Nakhchivan: az OS X nem egy kontrollált, zárt platform, abból nem tudják úgy "kivenni", hogy a user ne rakja vissza az első adandó alkalommal:)
@Álmos: de azt megtehetik h alapbol nem tamogatjak az oprendszerben.
ha már játék: HTML5 Quake II code.google.com/p/quake2-gwt-port/

de a Google úgy tűnik még kitart a Flash mellett, különben nem szövetkeznének az Adobeval
A Google nemrég vette meg a Picnik-et, ez egy jó példája lehet annak, hogy a Flashben is vannak még tartalékok.
nem csodálkoznék azon, ha a háború következő lépése az lenne, hogy az adobe nem lesz hajlandó az apple oprendszerére is kiadni a cs5-öt, és vállalaton belül kihajítják az összes mac gépet
@B.Cs.: Muhaha jó poén lenne, de nem engednek át másnak ekkora piacot úgyse :)

Szerintem továbbra is jól megtud lenni a kettő egymás mellet. Csak az apple fújja fel ezt az ügyet.
@B.Cs.: Persze, ahogy azt Móricka elképzeli. Majd valószínűleg kidobnak több millió potenciális vásárlót az ablakon csak amiatt, mert egy másik terméküket nem favorizálja az Apple.
@Greg-0: Árkülönbség persze lehet ugyanannál a terméknél, akár csak jelzésértékű ami mutatja, hogy a Windows ebből a szempontból is olcsóbb alternatíva.
@Greg-0: Nyilván nem dobnak ki több millió potenciális vásárlót, de Flash dominanciájának elvesztése is nagyon komoly érvágás lenne számukra.
Persze az árképzésben már jelezhetik az Apple felé a nemtetszésüket :)
A guglival kapcsolatban érdemes megnézni a legújabb chromium blog bejegyzést. Ott is a html 5 a favorit, de azért a flashet is támogatják. blog.chromium.org/2010/03/bringing-improved-support-for-adobe.html
Melyik browserek támogatják a html5-öt?
@Nakhchivan: Az a baj, hogy ha nagyon magas árak lesznek, kevés maces fogja venni. Márpedig, aki egyszer áttér macre, az inkább használ cs4-et, vagy kalózverziót, mint hogy visszatérjen winre. Az adobe meg jobban jár, ha olcsóbb és többen veszik. Az win e hardver miatt olcsóbb (updateban már nem), és ár-érték arányban úgy sem. (100 k-s gép elég sz*r hardverű. Amúgy idén 5 (!) éves macem kiválóan elvan)
Én inkább annak örülnék, ha az ügy megoldása az lenne, hogy az Adobe végre rászánja magát, és a flash következő verzióját megcsinálnák olyanra hogy ne egye meg a memóriát akármekkora gépe is van az embernek.

A flex baromi jó platform lenne desktop+web alkalmazások fejlesztésére, ha x óra használat után nem kezdene fagyni a memória betelítése miatt.

Jövője akkor lesz a flash-nek, ha komolyabb alkalmazások készítésére is alkalmas. Most nem ez a helyzet.
@Mr. Kobayashi: X óra használat? Bakker, 3 tabot nem tudok megnyitni OS X alatt bármilyen böngészőben anélkül, hogy ne fektesse meg a MacBookom. Windows alatt ugyanezen a gépen akár 30 tab is elmehet párhuzamosan, Snow Leo alatt meg teljesen használhatatlanná válik ugyanekkora terheléstől.

És egy költői kérdés: Mennyi gondolkodás kell ahhoz, hogy az Adobe rájöjjön, hogy a problémái 90%-a megoldódna, ha CSAK az aktív ablakon futnának a kib. flash tartalmak, az összes többin meg suspend módba kerülnének!? Mindjárt megszűnne a 100%-os terhelés a gépeken.
És akkor még nem is beszéltem a grafikus kártyákban rejtező lehetőségekről, aminek már 'elkezdték a fejlesztését'.
2010-ben felébredtetek, gratulálok!

@soobrosa: Eddig azt hittem ez április 1.-i hír. :)

Üdv,
f.
@fricy: "Adobe rájöjjön, hogy a problémái 90%-a megoldódna, ha CSAK az aktív ablakon futnának a kib. flash tartalmak, az összes többin meg suspend módba kerülnének!?"

Nálam előfordul, hogy a youtube-ról hallgatok zenét a háttérben, miközben egészen mást csinálok a gépen. Az hogyan menne ilyenkor?
@Mr. Kobayashi:
Nem a adobe hibája hogy bénák a programozók. Bármelyik nyelvben lehet írni memória zabáló alkalmazást. html5+js-el is...
@agyvihar: Például úgy, hogy ott van egy overlay felület a jobb felső sarokban ezzel a felirattal, hogy "Don't suspend" Alapjáraton minden csak akkor fut, ha aktív ablak, kivéve amit engedélyeztél.
Tudom, hogy ez csak egy hack egy programozási problémára, de mégiscsak örülnék neki. Most kb. ugyanezt csinálom a különböző flashblock pluginekkel, ami szintén egy hülye megoldás.
A legjobb persze az lenne, ha megtanulnának programozni az Adobe Flash fejlesztő csapatban, de nem vagyok telhetetlen. :)
f.