Hozhat-e jelentősebb változást az iPad megjelenése?

Az Apple jelentése szerint a szombati iPad Day-en körülbelül 300 ezer iPadet értékesítettek, beleértve az előrendeléseket is. A felhasználók egyetlen nap alatt nagyjából 1 millió alkalmazást töltöttek le a készülékre. Vajon az első eladási adatokból levonhatjuk-e azt a következtetést, hogy az iPad valódi forradalmat tud csinálni a webes tartalomfogyasztás területén?

Az NPD kutatócég március végén közölte megkérdezéses kutatása eredményeit. Eszerint az iPad ismertsége három csoportban erős: Apple fanboyok (82%), a jól keresők (80%) és a 18-34 év közöttiek (78%).

Ugyanakkor az összes megkérdezettnek mindössze 18 százaléka mondta azt, hogy adott esetben meg is vásárolná a készüléket.

Érdekes, hogy az Apple fanboyok jelentős része (37%-a) a vásárlás melletti elsődleges érvnek azt jelölte meg, hogy "mert szeretem az Apple márkát". A fiatalok körében a multi-touch funkció a legnépszerűbb tulajdonsága az iPad-nek. Ők amúgy elsősorban zenehallgatásra és internetezésre használnák az új eszközt. (Vagyis ugyanarra, mint az okostelefont.)

A fiatal geekek körében is a legnagyobb visszatartó erő maga a ár. Egyszerűen sokallják az 500-830 dollárt (+ helyi adók) egy olyan készülékért, mely leginkább zenehallgatásra és netezésre kell nekik.

iPad hands on review from angelday on Vimeo.

Az iPadnek egyelőre tehát csak az Apple feltétlen híveit, valamint a hype-ra fogékony fiatalokat sikerült nagyobb arányban megszólítania. Ezt igazolja az is, hogy a forgalomba hozás napján csak a nagyobb belvárosi Apple-boltokban volt nagy sorbanállás az USÁ-ban, a kisebb, külvárosi boltokban mindössze néhány érdeklődő lézengett az ipades pultoknál.

A szokásos, jól működő Apple-hype tehát elérte első körben azokat, akiket akkor is elérne, ha egy tégladarabot dobna piacra cég, saját logójával.

Az iPad igazi piaci helyét az fogja meghatározni, hogy az új kütyük és technológiák iránt kevésbé fogékony vásárlókat sikerül-e megszólítania az Apple-nek. Ehhez viszont az kellene, hogy az iPad az átlag felhasználó számára is teljes értékű számítógép legyen. Kiválthassa az otthoni pécézést, illetve kényelmesen, gond nélkül lehessen rajta gépelni, emailezni, csetelni, szkájpolni, vásárolni, olvasgatni és képeket megosztani a közösségi oldalakon. (Hogy csak a legnépszerűbb webes tevékenységeket említsük.)

Dave Winer - aki maga is nagy hódolója az Apple termékeknek - a forgalomba kerülés másnapján azt a verdiktet mondta az iPadről, hogy az elsősorban egy játékszer.

Szerinte az iPad, mint termék azért nem fog működni, mert a kevésbé hozzáértő felhasználók is pont ugyanannyi erőforrást használnak a számítógépükön, csak épp máshogyan, mint a geekek. Számukra is legalább olyan fontos a multitasking, és az iPad jelenlegi formájában nem tudja kielégíteni az ő igényeiket (sem).

Ha az érv mellé tesszük még az árérzékenységet, arra jutunk, hogy egy jól összetett netbook még mindig vonzóbb lesz az átlag felhasználó számára, mint az iPad.

Persze attól még, mert a nagy tömegeknek az iPad kevés és drága, még lehet sikeres a termék. Ehhez az kell, hogy a fiatalok, a fanboyok és a jól keresők megtalálják az eszköz helyét az okostelefon és a laptop között.

Azoknak lehet fontos ez a gép, akik életmódjának már most is része az instant get, az itt és most információkeresés és tartalomfogyasztás. Az iPadet leginkább wifis környezetben, vagyis otthon lehet jól használni.

A jól kereső rétegek pedig ott találhatják meg számításukat, hogy az iPad segítségével jó minőségű alkalmazásokat, tartalmakat, játékokat kaphatnak - pénzért cserébe. Számukra a havi előfizetések sem fognak problémát jelenteni. Számukra tehát az internetezés, a weben lógás bár költségesebb, de gördülékenyebb (one-click) és talán minőségibb élmény lesz.

És ez pedig a hirdetőknek és a tartalomszolgáltatóknak is fontos fejlemény lehet. Hirdetőként és szolgáltatóként is érdemes minél hamarabb kísérletezni az iPaddel, és ezzel együtt a mobilplatformmal is. Ne feledjük, az iPad egyik legnagyobb előnye a képernyő nagysága. És nem csak a tartalmak, de a hirdetések is sokkal nagyobb, impresszívebb formában jelenhetnek meg egy iPaden, mint egy okostelefonon.

Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy az iPad várhatóan nem fogja tudni annyira felhúzni a táblagépek és ebook-olvasók piacát, hogy a közelébe érjen a netbook vagy okostelefon piacnak. A táblagépek várhatóan év végére néhány milliós eladással fognak zárni, míg a netbookoknál 25 millió körül lehet az éves eladás vége.

Ez pedig azt jelenti, hogy a netezési szokások bár átalakulóban vannak, de korántsem olyan egyértelmű a helyzet, hogy értelmes lenne az egyik lóra nagyobb összegben fogadni.

A hirdetők és szolgáltatók számára ugyanakkor nem csak újabb felületeket, platformokat jelent az iPad megjelenése, vagy az okostelefonok és netbookok előretörése, hanem bosszúságot is: egyre nehezebb és egyre nagyobb szervezést igényel, hogy egy cég minden platformon hatékony kampányokat tudjon folytatni. És a szolgáltatók számára is egyre költségesebb minden platformon jelen lenni.

Gondoljuk meg: mára nem csak a laptop kijelzőjén kell jól mutatnia, használhatónak lennie egy szolgáltatásnak, hanem mobilon és táblagépen is. Mindnek megvan a maga sajátos ökoszisztémája, amire értelmezni kell tudni az adott szolgáltatást ahhoz, hogy sikeres legyen. Ráadásul minden jövőbeni fejlesztést ennek tudatában kell megtervezni.

A minden platformot uraló és mindenhol sikeres szolgáltatásfejlesztés és hirdetési kampány tehát összességében bonyolultabb és költségesebb lesz. Ezt valószínűleg csak nagyon kevés cég fogja tartósan bírni.

Összefoglalva tehát: az iPad egyelőre csak ígéret. És sorsát nem a mostani vásárlók, hanem az év második felében, a karácsonyi időszakban fogják eldönteni a nem-geek fogyasztók. Érdemes figyelembe venni, hogy az okostelefon mellett sokkal könnyebben érvel a fogyasztó, mint egy táblagép mellett. Amit nem azonosít a számítógéppel. A hirdetők és szolgáltatók pedig bár jól teszik, ha ezen a platformon is hamar kísérleteznek, nagyon nagy összegeket, kereskedelmi erőfeszítéseket ugyanakkor egyelőre nem érdemes ölni az iPadre optimalizálásba. Jelen kell lenni, de nem kell hurráoptimistának lenni.

Egyelőre valószínűbbnek látszik, hogy zenét hallgatni és rövidebb videókat (pl. sorozatepizódokat) okostelefonon fogunk fogyasztani. Mint ahogy az ad hoc netezésre (mi van most a tévében?, Twitter, árukeresés) is a mobilt fogjuk használni. Alapvető munkavégzésre, netezésre, szkájpolásra, filmnézésre pedig az olcsó netbookok is alkalmasak. Ez az eszközdualizmus pedig már első ránézésre is sikeres mixnek tűnik. Az iPadről ugyanez nem mondható el.

Címkék: mobil apple stat üzlet filozomatika piac előrejelzés ipad netbook
2010.04.05. 17:16. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"A szokásos, jól működő Apple-hype tehát elérte első körben azokat, akiket akkor is elérne, ha egy tégladarabot dobna piacra cég, saját logójával."

Ha egy cég sorozatosan olyan terméket állít elő, ami neked megfelel, jól használható és fogyasztható akkor bizalommal fodulsz egy új termékhez az adott gyártónál. Ez csak részben hype.

"... Mint ahogy az ad hoc netezésre (mi van most a tévében?, Twitter, árukeresés) is a mobilt fogjuk használni."

Nem hiszem! Telefon kijelzője hosszútávon fárasztóan kicsit. Szerintem közelítek a 100 db RSS szálhoz amit olvasok (rendszeresen), mindet végig pörgetni a telefonon fárasztja a szemem.
Papír alapú médiákat is szívesen olvasok. Remek platform újság (digitális kiadásban, de ugyan az!) olvasásra . Számomra kényelmetlen 4-5 újsággal a metrón vagy otthon egyensúlyozni. Ha ugyan azt megkaphatom minden hétköznap reggel az iPad-re vagy HP slate-re vagy bármilyen tabletre akkor egy ilyen eszköz a választásom és nem az okostelefonom vagy a 3 kilós gépem.

Nem hiszem, hogy netbook alternatívának találták ki (olyat nem is gyárt az Apple). De az alma is lehet a körte alternatívája :)
Előrebocsátom: nem vagyok Apple-fun, az iPod, a MacBook, az iPhone helyett vettem hasonló, olcsóbb és függetlenebb platformon futó kütyüt.

Az iPad az első Apple termék, amit nagyon-nagyon szeretnék. Ez most betalált - merthogy NEM számítógépnek tekintem.

Szerintem az Apple arra játszik, ami engem is megfogott: az iPad a tökéletes "infotainment" (= information + entertainment) eszköz.

A számítógépen már évek óta két eltérő tevékenységet végzek: dolgozok (Office, Outlook meg egy rakás szakmaspecifikus alkalmazás), aztán hazamegyek, és "szórakozok". Olvasok, filmet nézek, zenét hallgatok, kommunikálok a barátaimmal, fotókat rendezgetek, játszom. Erre tökéletes(nek tűnik)az iPad. (Pláne, ha még könyvolvasónak is használhatom...)

Aki megengedheti magának, hogy infotainment célra egy külön eszközt vegyen a laptopja mellé, az szvsz meg fogja tenni (az Apple-től, vagy mástól...) A laptop meg visszatér oda, ahonnét pár éve előtüremkedett: munkaeszközzé.
"a szolgáltatók számára is egyre költségesebb minden platformon jelen lenni."

Kicsit olyan érzés, mint pár éve a több féle böngészőre való fejlesztés. A végeredmény ugyanaz, de megkellett csinálni ha megrendelő azt akarta, hogy mindenkit elérjen.

Most lesz: desktop, mobil, okosmobil (iPx, Android, Win7phone), iPad.
Lehet csemegézgetni ki hol akar jelen lenni.

kicsit OFF:
ha valaki egyedi szoftvert fejleszt az ügyfelének iPhone/iPad-re, hogyan tudja neki eljuttatni az eszközre legálisan úgy, hogy mások ne férjenek hozzá? (értsd: ha feltölti appstore-ba, akkor más is elérheti) Vagy ez a modell nem működik?
@ghal: milyen igaz. én sem tekintem jelen pillanatban semminek. nem netbook, nem egy óriásra nőtt okostelefon, de vmivel több mint egy digitális képkeret. :D
Hát azért képkeretet ennyiért nem kapsz, bár veszel sok képkeretet és ott a multitasking :D
Nem tartom magam elmaradottnak, de igazából nem tudom elképzelni h kb mire használnám a táblát.
Körülbelül addig lesz sikere amíg nem lesz minden második embernek és akkor már nem lehet vele vagizni, hogy neked ilyened van. Hasztalan kütyü...
Nem önmagában az iPad érdekes (bár a boltjával együtt igen) hanem a kategória, ha felfut és $200 alatt rengeteg féle lesz.
Pl. remek célközönség a nyugdíjasok, akik tartanak a számítógéptől, vagy a háziasszonyoknak hűtőgépbe építve, stb., ne magunkból induljunk ki.
Korcs egy termék ez. Igazi geek ilyet nem vesz.
@poTomek: "Most lesz: desktop, mobil, okosmobil (iPx, Android, Win7phone), iPad."

Nem kell mindenre natív appot írni, bármennyire is nagy divat lett. Az esetek nagyon nagy részében elég lenne egy weblap is. Sőt ha a HTML5-öt megtanulják a népek, az már tökéletesen elég lesz olyan területekre ahol ennyire fontos a platformfüggetlenség. (social networkok és egyebek)

"ha valaki egyedi szoftvert fejleszt az ügyfelének iPhone/iPad-re, hogyan tudja neki eljuttatni az eszközre legálisan úgy"

Tesztelésre ad-hoc provisioning profilet szoktak használni, de ezzel sok a szívás. Azt hiszem cégként regisztráló fejlesztőknek van még valami hasonló opció házon belüli appok kiosztására.
Hiszem h az "infotainment" szónál idővel lesz alkalmasabb, mely jellemzi a kategória gépeit, ezzel együtt ez(ek) a gép(ek) egy létező, de egyenlőre széles körben nem elterjedt igényt elégít(enek) ki.

A médiatartalom kényelmes, kötetlen, de elsősorban NEM helyhez kötött fogyasztásának lehetőségét.

Képzelj el egy céleszközt melyet hurcolhatsz bárhová, házon belül, kertben, városban, metrón, stb., melynek használata, kézben-/térdentartása nem olyan kényelmetlen mint bármely netbook/notebook gépé, kijelzője pedig lényegesen nagyobb/használhatóbb mint az okostelefonoké. Ezen nézheted sorozataidat, filmjeidet, hallgathatsz zenét, olvashatod a netet, könyveket, kommunikálhatsz másokkal, és végső soron az ésszerű mennyiségű szövegbevitel is megoldott.

Ez ma az iPad és hamarosan jön a többi gyártó táblamegoldása is. Az Apple szeret mindenhatót játszani, megmondani mit tehetsz és mit nem a gépén/gépével, de a konkurensek nem lesznek ennyire kemények - lesz a táblákon hang és videó kommunikáció, minden amit egy ilyen eszköztől józan ésszel el lehet várni. Csak ki kell várni.

Az ár pedig egyenlőre valóban érzékeny pontja a sikernek, mert 500-800$ egy céleszközre (amit az árverseny azért mérsékel idővel), mely valahol az okostelefon és a net/notebook között helyezkedik el nem kevés még az USA-ban sem. Különösen úgy nem ha az előbbiek mellé kívánjuk megvásárolni. De ha valamelyiket ki tudjuk váltani vele, akkor már érdemes elgondolkodni rajta.

(Ma még megjósolhatatlan, de szerintem ennek a kategóriának a felső lélektani árhatára 500$)
Úgy tűnik, egyedül maradok a véleményemmel. Nekifutok még egyszer, aztán ígérem, abbahagyom.

Szóval, ha jól számolom, 13 éve vettem az első PDA-mat, egy PSION 3C-t. Azóta azzal próbálkoztam, hogy minden elektronikát egyetlen, állandóan magammal hordozható kütyübe próbáljak gyömöszölni.
Mostanra ez technikailag lehetséges lett - egy laptop képes rá, - én meg rájöttem, hogy nem jó ez így.

A TV-nek a nappaliban a helye, a telefonnak a zsebemben, a GPS-nek többnyire az autó műszerfalában, az MP3-as lejátszónak könyvespolcon hangfal mellett. Jó, néha nem árt, ha a telefonról is tudok zenét hallgatni, vagy gyalog navigálni, meg a PC-n tévét nézni munka közben - de sokkal egyszerűbb az élet, ha minden kütyü ott van, ahol használni szoktam, és pont arra terveztek, amire használni akarom.

Évekkel ezelőtt letettem az újságokat, és átszoktam a netes hírekre. Perceken belül a papír könyveket is leteteti velem az e-book. Én meg szeretnék visszaülni a kényelmes fotelomba, vagy olvasgatni a metrón és a vonaton, ahogy régen.

A laptop nehéz ahhoz, hogy állandóan magával hurcolja az ember; de a netbookhoz is két kéz kell, meg egy asztal...

Ez az új kütyü szerintem egy használható kombináció. (Nakhchivannal egyetértve: lövésem nincs arról, hogy az iPad milyen, én is a kategóriáról beszélek.)

Vagy ráéreznek erre a népek, vagy nem, ez majd kiderül. Én mindenesetre szeretnék egy ilyesmit.
Érdekes látni, ahogy pár év leforgása alatt az avant-garde gondolkodó Hírbehozóból, az örök-szkeptikus, konzervatív újságíró lett.

Úgy beszélsz, mintha maga Steve Ballmer magyar hangja lennél :)
Akikaz iPadet szidják, azok jobb, ha tudják, hogy a világ legjobb dolga bevetni magad a fotelbe, és úgy netezni. Erre eddig vehettél egy nagy és nehéz notebookot, egy okostelót, de annak nagyon kicsi a monitorja, vagy egy netbookot, ami szintén nem rendelkezik nagy monitorral. Hát az apple kitalálta az iPadet. Nem azzal a céllal, hogy szövegszerkesszenek vele, hanem azért, hogy a filmjeid nagyképernyős ipodon nézd, higy nagy monitorral vesd be magad a fotelbe kényelmesen. Igen, nem geekeknek való. A geekek szerintem a számítógépezők legrosszabb típusai. Azt hiszik, hogy ők mindent tudnak, leszólják a mac gépeket, hogy drága, pedig a büdös életbe nem próbálták (ugyanez igaz az iphonera is), aztán kiön az ipad, és most meg az a baj, hogy minek. Ezt olyan felhasználóknak készítik, akik ÉRTENEK a nethez, ipodot/mp3at/mp4et hallgatnak, pont leszarják, hogy mit tud a Nexusone, mert nekik elég az SE walkman, mert az SE walkman hasznos funkciókat lát el, és nem sz*rásközbenszövegszerkesztésre való.
Hümm-hümm...túl sok mindent olvastam már ahhoz az iPad-ról, hogy bármit ki merjek jelenteni.

Az én véleményem (ami erősen szubjektív) a következő. Egyelőre szart sem ér az iPad, a képességeihez képest pedig rohadt drága (ez általános i betegség, hogy 3x annyiba kerül, mint egy hasonló erejű másik gyártó által készített kütyü).
Hozhat forradalmat, de nem az iPad, hanem maga a képernyőelgondolás...remélem a többi gyártó gyorsan reagál és szép sorban mindenki kijön a saját termékeivel...
@Vakondgyar: Azért úgy fogok nevetni, amikor majd a 4-6-os villamoson egy nagyobb kanyarban, vagy a buszon fékezéskor az apple-rajongók dobálják el az iPadet és törik majd szanaszéjjel... :D Mert ugye ha egy mobil repül, mert az ember hajlandó bárhol használni, az azért még mindig egy kompaktabb, kijelzőjét tekintve masszívabb cuccos, mint egy efféle palatábla.

Más.
"amúgy elsősorban zenehallgatásra és internetezésre használnák az új eszközt. (Vagyis ugyanarra, mint az okostelefont.)"
Netezésre még csakcsak, meg újságolvasásra, de azért könyörgöm... Ki az a balfék, aki egy spirálfüzetet hord magával zenehallgatásra, ha egy gyufásdoboznyi mp3-lejátszóra vagy egy átlagos telóra már 30-40 albumot le tud menteni, meg még rádiót is (akár interneteset is) tud fogni...

De azért arra is kíváncsi lennék, a hardcore webmunkások, bloggerek hány százaléka cserélné le a laptop/netbook gépét egy ilyen táblára. Mert hogy ezen gépelni?!? PDA-n sem egy kutya dolog, telón se, de aki már veri a billt pár éve, és nem egy ujjal gépel, annak az iPad egy kínszenvedés.

Amúgy nekem az iPad olyan mint egy cabrio. Vakítani lehet vele, van egyfajta fílingje, de általában az veszi, akinek ez a min. 2-3. kocsija. Az iPad is jó móka, ha már van egy használható telóm, egy jó PDA-m, meg persze melóhelyen meg otthon a normális perifériákkal rendelkező desktopom, esetleg még egy laptop is, akkor az iPad is belefér. Mert az árát tekintve is annak fekszik, aki nem ésszel, praktikus okokból vesz ezt vagy azt.

Kicsit olyan ez nekem mint az iPhone meg a játékok. Elvileg jó játszani iPhone-on, mert tök jó, csak amikor irányítani kéne, akkor nem olyan frankó. Netezésre jó lenne az iPad, de amíg egy blogpostot megírnék rajta, addigra megőszülnék az ál-billentyűzet miatt.
@John A. Dragon prof: No, azt mondod, netezel. Képzeld el magad, ahogy a fotelben ülsz, öledben az iPad, olvasod a webisztánt. Nem vagy geek, csupán egy mezei olvasó. Aztán eszedbejut, hogy kommentálj. Mivel az öledben van az iPad, eleve kitekert csuklóval pötyögöd be a kemény palatáblán a kiadós véleményt. Előtted van a kép? Rendben van, hogy az iPaden nem kell kisregényt gépelni, de azért néhány sms-nyi gépelnivalóval egy átlaguser is szembesül nap mint nap a neten. Kb. 5-6 éve van PDA-m, hiába van már ezerféle szövegbeviteli módszer, hiába kényelmesebb és pontosabb a pálca, hiába mellőzök minden szövegbevitelt használó alkalmazást, a gépelés egy mondat begépelnivaló hosszon túl kínszenvedés. Az iPhone-on is, PDA-n is, telefonon is és iPad-en is. És akár tetszik, akár nem, a netes kommunikáció ma még alapvetően szöveges. Persze lehetne képi, videós is, de úgy tudom, hogy ezen a téren az iPad alaposan le van maradva mondjuk a piacvezető mobilcégek jelenlegi telói mögött... Sima telefonnak meg azért cseppet túlméretes ez a cucc. Csak abba gondolj bele, hogy a net ma már kétirányú kommunikációt jelent. Az iPad szerényen elsumákolja azt a tényt, hogy ő inkább csak egyirányú kommunikációt szeretne. Tölts le filmet, zenét, könyvet, infót, játékot, s ha lehet, mindent pénzért, és persze csak azt, amit a nagytestvér megenged. Ez nekem nem az a net, amit mondjuk akár egy netbook nyújt, 2010-ben.
@Tigris: Jó, akkor képzeld el ugyanezt egy notebookal :)
@Tigris: "a gépelés egy mondat begépelnivaló hosszon túl kínszenvedés."

Neked. Ezt azért ne feledd el.

"a net ma már kétirányú kommunikációt jelent. "

Neked.

"Tölts le filmet, zenét, könyvet, infót, játékot, s ha lehet, mindent pénzért, és persze csak azt, amit a nagytestvér megenged."

Sokan vannak, akik ezt megtehetik maguknak és nem érdekli őket a dolog technikai háttere, nem érdekli az alternatíva, ha működik, megveszik, ha nem, nem.
@Asszem , @Tigris: Szvsz alapvető kérdést feszegettek. HA az adott felhasználó adatbeviteli szokásaihoz elég kényelmes lesz a tablet (iPad vagy a konkurrensek), akkor szeretni fogja; HA meg nem, akkor nem. Nyilván minél passzívabb a felhasználó, annál jobbak az iPad esélyei.

Megint magamból indulok ki: engem csak ritkán kap el a grafománia, inkább beszélgetek az ismerőseimmel, és maximum sms-nyi üzeneteket írogatok. Így az iPad-hez későbbre ígért külső billentyűzettel teljesen boldog lennék (az árról nem most beszélek). Otthon pihenne, és napi 10-15 percre elővenném. Az iPad meg a nap további részében a kezemhez lenne ragasztva (a feleségem most is sikítófrászt kap, mert vezetés közben, a piros lámpáknál rss-t olvasok a telefonomon.)
Ez eddig egy fasza képrgényolvasó.
Nem tom mit fogtok ti ezzel netezni villamoson, 3G nélkül, meg szar wifivel.
Ne haraghudjatok de ez egy 100 lóerős parasztvakítógép. Szép nagyon, van rajta alma, és kb. ennyi.
Oszt a HTML5, hogy a picsába váltja ki a flash-es alkalmazásokat, játékokat?
Eddig csak a videó mén html5-be, a böngészőbe integrált stream playerrel.
A rohadt képeket nem tudod a telefonodról sem usb-ről sem sd-ről áttenni, ja facebookon keresztül mögy, vicc.... Nem túl kár ezért CO2-t kibocsátani?
Az a legnagyobb vicc, hogy itt ez a kütyü, és tulajdonképp nem dőlt el még az se, minek, kinek és mire kell? Ugyan milyen piaci szegmenst célzott ez a termék meg?
@Asszem: Nos, lehet, hogy az evolúció megoldja a problémát, de szerintem te is hallottál már a billentyűzet okozta ínhüvelygyulladásról, és az iPad-féle „kényelmesnek szánt” szövegbevitel ezzel szembemegy, és minden csak nem ergonomikus. Szerintem nem csak nekem. De igazad van, nem mindenki ír blogot, nem mindenki kommentel, twittel, messengerezik, ír e-mailt, hanem van aki csak egyirányúan fogyasztja a médiát. De akkor nem értem, minek a net? Az mp3-at le lehet tölteni, a filmet, a PDF-et detto...
Szerintem az online kapcsolat értelme pontosan az interakció, a folyamatos kétirányú kapcsolatteremtés. Gondolj bele, 18 éve vki kitalálta az SMS-t és mindenki azt mondta, hogy ez abszurd, minek számbillentyűzeten szöveget gépelni, ha telefonálni is lehet. És mégis, az SMS már olyan része az életünknek, mint az e-mail és a mobil. Nem hiszek abban, hogy 2010-ben egyirányú kommunikációra építve, a visszafelé irányt (bill, kamera) elhanyagolva egy kütyü komoly sikert tud elérni. OK, az Apple fanok megveszik.

„Sokan vannak, akik ezt megtehetik maguknak és nem érdekli őket a dolog technikai háttere, nem érdekli az alternatíva, ha működik, megveszik, ha nem, nem.”
Tedd hozzá, hogy az árfekvés nem ugyanaz, mint az amúgy azért nem túl olcsó iPhone-nál. Ha hozzáveszem a használhatóságot, meg az AppStore egyre ostobább piacpolitikáját és árképzését, akkor már tényleg egy cabrio-kategóriáról, egy divatcikkről beszélünk.

Amúgy szerintem ennek az egésznek szaga van, és erről már szó volt itt, ha jól emlékszem. Jobs látta, hogy milyen forradalmat csinál az MP3, a mobilos videó, hogy ezekért nagy pénzt lehet a buta emberektől leszakítani, most látja, hogy kihasználatlan piac az e-bookok, az újságok piaca, no, sarcoljuk meg a butus, a sznob emberek ostobaságát, fizessenek mindenért alaposan, cserébe kapnak egy színes-szagos-marketingelt fílinget, és azt az érzést, hogy ők birtokolják a technika csúcsát. Uraim, a király meztelen, de csak azt szereti hallani, hogy milyen szép az új ruha…
Ha már szövegbevitel: íme egy alkalmazási terület a hosszú ideje hanyagolt beszédfelismerésnek. iPhone-on ha jól tudom, már megoldották, Androidon szintén. Lehet, hogy a proci már a cloud megkérdezgetése nélkül elvinné (ha nem, majd a következő verzió).
Amire az átlagjúzer használná, arra tökéletesen menne. Először is az átlagjúzer angolul beszél. Másrészt sokkal hatékonyabb, mint a touchscreenen pötyögés, még az időnkénti javításokkal, betűzésekkel együtt is. Ínhüvelygyulladás nélkül.
Ülök a kényelmes fotelben, weboldalakat nézegetek, néha lediktálok a cuccnak egy választ... Na ez tényleg kényelmes lehet. Főleg fele ennyiért.
@lebowski71: Arról már nem is beszélve, hogy olyan kérdésekkel találkozni a neten, hogy "Az ájpeden lehet egyszerre internetezni és zenét hallgatni ?". Ugye mert mindenhol megírták, hogy nincs benne multitask (egyébként van csak korlátozott úgy tudom).

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egy ilyen kérdés egyáltalán 2010-ben felmerülhet. Ez már annyira baszurd, hogy csak röhögni lehet ezen az egész ájped témán. :DD

www.techcredo.com/random-tech/9-reasons-why-i-will-never-buy-a-product-from-apple
@Tigris: "Hibázni emberi dolog." :P
Amúgy 5 (!) éves macem, 1,25 ghz jobban netezik, mint egy vadiúj, 1,6 ghz xp gép.
@Latanius: Eddigi tapasztalataim szerint ez angolul sem működik túl jól, magyarul pláne. De ha az lenne az elv, amit te írsz, akkor a Windows-t sem kellett volna magyarítani... pedig az még egy jóval egyszerűbb történet.
„Másrészt sokkal hatékonyabb, mint a touchscreenen pötyögés, még az időnkénti javításokkal, betűzésekkel együtt is.”
Mármint a touchscreenen pötyögés hatékonyabb mint a touchscreenen pötyögés? :) Nincs nyomáspont, nincs tízujjas gépelés...

@John A. Dragon prof:
Hát, ez egy igen nyomós, megalapozott érvelés... :D
Amúgy mennyiért vetted anno az 5 éves Mac-ed és mennyibe kerül egy mai XP-s gép? De azért emlékeztetlek, ez most nem egy Mac kontra PC vita, szóval az nem egy helytálló érvelés, hogy tfh. a Mac jobb, mint a PC (szerinted), ebből az következik, hogy az iPad egy tuti dolog… Ezt az érvelést még egyszer gondold át, mert ez max amellett érvel, hogy neked minden ami Mac, az jó, és minden ami nem Mac, az rossz. Ez pedig alapvetően nem érvelés, hanem beszűkülés. :D
@Tigris: Használtan vettem, árra nem emlékszem. XP netbook meg 8x k.
@Tigris: A másik: te egy neked nem tetsző terméket leszólsz egy apró hiba miatt, ráadásul lehet, hogy az illetők túl messze mentek a routertől, és azért akadozott, vagy vmi hasonló. Az, hogy akadozik a wifi, nem biztos, hogy a készülék hibája.
@Tigris: tény, a beszédfelismerős megoldással nem túl sok magyar júzert gyűjtenének, de úgyse mi vagyunk a fő célközönség. Amúgy pedig pont az Apple lehetne rá képes, hogy a technológiából valami használhatót faragjon (legalább angolul). Végülis kb. ők hozták be a mainstream-be az érintőképernyőt is :)
Írtam arról, hogy elég sérülékenynek tűnik a gép a kijelző miatt. 6 év alatt a második FS PocketLoox-ot fogyasztom, mindkettő esett már másfél méter magasról a betonra, az egyik motorról sárba és aszfaltra is (navigáció...) és jelentem, mindkettő működik, hála az átgondolt kivitelezésnek. Tudom, nem egy összehasonlítási alap, de azért ha valaki belegondol, hogy egy 4x nagyobb (gyk. felületre) gép, amit arra terveztek, hogy ne csak bárhol használhasd, hanem leginkább bárhol használd, ne ott, ahol egy laptopot vagy egy desktopot használnál, az eleve hatványozottan több környezeti behatás ér. Akinek volt már PDA-ja, okostelefonja, tudja. Ezért volt érdekes a híresen elfogult PC-hívő MacWorld videója: kocka.blog.hu/2010/04/10/ipad_stressz_teszt
Nem mondom, hogy a PDA-t mostam már el, de a többire a kávétól a leejtésig, a fém szerszámokkal együtt táskában hordásig sokmindent kibírt a Loox. Az iPad ötlete nem rossz, csak 1, nem tudom, mire praktikus használni; 2, hogy lehet úgy használni, hogy ne kelljen párhavonta újat venni.

@John A. Dragon prof:
Az Apple Support is jobb híján ilyen javaslatokat sorol fel, de sok vevőnél nem javult a helyzet, ha utánaolvasol. Meg aztán érdekes lenne összevetni a hibaszázalékot egy Wifi-képes PDA/SP hasonló adataival. Mondjuk megnézném, hogy egy Nokiára hányan panaszkodnak rögtön az első napon.
A nekem nem tetsző termék nem csak nekem nem tetszik, de szerintem itt nem az ízlés számít. A tényekkel meg nehéz vitázni.
@Tigris: az ipadet nem motoron ülve kell használni, hanem egyhaelyben ülve. "Tényekkel nem lehet vitázni". És arra jó, hogy az okosteló funkcióit (főleg a netet) nagyban lásd. Nem hiszem, hogy egy iphone/android telón olyan nagy élmény netezni. Ja, és frissen kijött terméknek lehetnek hibái. Majd kijön az ipad 2, egy hibajavító frissítés, és javítják. Azt ne feledd, hogy ha tesztelték is az applenél, ott nem biztos, hogy olyan a wifi erőssége, mint egy átlagjúzernél. Egyébként azért utálod, mert apple, és az apple pénzt kér a minőségért (nem mintha a htc nem kérne), és drágább a mac, de tovább bírja, és nem fagy le állandóan. A windows meg lefagy, és elég röhej, hogy vistás notebook lefagy a firefox indításától, vagy legalábbis rohadt lassan tölti be, és másfél (!) év alatt tönkremegy. (ráadásul egy olyan stratégiai játékot nem képes futtatni, amit elvileg vígan kéne futtatnia) Akkor mi a röhej? Hát az MS.