Az Apple elkúrta. Nem kicsit. Nagyon.

Az Apple talán az egyetlen nagyobb tech cég, mely nem rendelkezik hivatalos bloggal, nem használja hivatalos kommunikációra pl. a Twittert, csak nagyon kevés és szűk szavú sajtóközleményt ad ki, és a céges kommunikáció kimerül abban, hogy a CEO néha magánemailekben rak helyre néhány felhasználót - ahogy arra Rob Pegoraro rámutat az Apple PR-járól szóló cikkében.

A közösségi weben ez a kommunikációs teljesítmény ma már luxusnak számít. Részben ennek a levét issza most az Apple, amikor az iPhone 4 antennaproblémáiról visszhangzik az internet.

Ráadásul amióta a Consumer Reports is publikálta szakvéleményét, és arra a következtetésre jutott, hogy nem ajánlja olvasóinak jelenlegi formájában az iPhone 4-et, a helyzet kritikussá vált.

Mindezekhez jön még Steve Jobs meglehetősen keserű, Google-t támadó vádaskodása. Szóval a helyzet igen szerencsétlenül alakul. Nagyrészt az Apple hibájából.

Mindezen persze jókat röhöghetnénk, felszabadíthatnánk magunkban a kárörvendés melengető érzését, HA.

Ha nem egy valóban innovatív csúcskészülék brandértéke zuhanna a szemünk előtt a mélybe.

Személyes véleményem, hogy Steve Jobs és baráti köre az utóbbi időkben több kárt tett az Apple-nek, mint amennyit használt. A gizmodós fiaskó (az elvesztett teszt iPhone 4 sztori...) óta folyamatosan agresszív kifelé a cég. Vagy kussol vagy felhasználóit oktatgatja arról, hogy hogyan kell helyesen kézben tartani egy telefont. Esetleg partnercégére, az AT&T-re próbálja kenni a szart.

Fórumtopikokat töröltet, újságírókat leckéztet. Vagy egyszerűen a konkurenseire mond fűt-fát, csak azért, mert az Apple épp lendületvesztésben van, és termékei már nem képesek eladni önmagukat. Kellene hozzá a kommunikáció...

Merthogy. Az Apple marketing- és kommunikációs stratégiája szerintem az elmúlt években kizárólag arra épült, hogy az ő termékeik önmagukban véve kiválóak. Nem kell hozzájuk cégér. Pláne nem kommunikáció. Prémium eszközökről van szó, ezért is kell borsos árat fizetni értük. Az Apple fanboyai pedig hétről hétre teleírták a webet azzal, hogy mennyire tökéleteset alkotott már megint az Apple.

Ez a "termék eladja önmagát" kommunikációs elv valamikor akkor kezdett el hibádzani, amikor kiderült, hogy az első generációs iPhone olyan alapdolgokra nem képes, mint például a kopipésztelés. Aztán később jött még pár, látszólag apróbb hiányosság. Ám ezeket az Apple rendre képes volt lesöpörni azzal, hogy a bug valójában fícsör.

Aztán amikor végül mégis javították a hiányosságokat (sic!), azokat mint innovációt, előretörést kommunikálta a cég. Már itt is kilógott kicsit a lóláb. De a stratégia igazi kudarcára még várni kellett pár hónapot.

Történt, hogy Steve Jobs keresetlen szavakkal kezdte el gyalázni az Adobe-t. Mindezt annak kapcsán, hogy kiderült, az Apple a jövőben sem szándékozik támogatni az iPhone böngészőjében a Flasht.

A durva beszólogatások odáig fajultak, hogy az Adobe is kardot rántott, a Google (és az androidos telefonok gyártói) pedig szépen elkezdték belepakolni készülékeikbe a Flash-támogatást.


Motorola Droid X hirdetés, iPhone-várományosoknak

A rossz kommunikációs spirál következő állomása az volt, amikor Steve Jobs azt kezdte el sugallni, hogy a HTML5 valójában az Apple megoldása az új, Flash utáni web érára. Nem kis meglepetésre azonban az Apple demooldalán a (khm) HTML5-megoldások megtekintését Safari-használathoz kötötte a cég. (Tegyük gyorsan hozzá, jelen pillanatban még az Adobe is többet tesz a HTML5 ügyének érdekében, mint az Apple.)

Aztán elérkeztünk a Gizmodo-ügyig, majd az antenna-botrányig, és mára jól látszik, hogy az Apple-nek nincs más esélye, mint visszahívni az iPhone 4-eket (not gonna happen), ingyen gumikeretet adni a vásárlóknak, vagy javítani az antennakereten.

A gumikeret kommunikációs szempontból azért lenne nagyon veszélyes, mert a termék éjjel-nappal magán hordozná az Apple-bukta jelét, mint skarlátbetűt. A gumikeret valójában sufnimegoldásnak hatna. Olyan, mintha ragtapaszt adott volna csúcskészülékéhez a Prémium Termékek Gyártója.

Az antennamegoldás javítása ugyanazért veszélyes amiért a visszahívás. A dollármilliárdos pluszkiadás könnyen az Apple innovációs lendületének visszaesését eredményezhetné.

A lehető legrosszabb persze az lenne, ha az Apple semmit sem csinálna ebben a helyzetben.

Az iPhone 4 amúgy érdekes korszakváltás is az Apple életében, hiszen minden bizonnyal jövőre, amikor a még újabb iPhone-t fogja bemutatni a cég, a konkurens készülékekhez képest már nem fog tudni alapvetően újat (tehát jól kommunikálhatóan újat) mutatni.

Az Apple idén tehát kénytelen lesz újra feltalálni valamit. Kérdés persze, hogy mit. Viszont a jelenlegi kommunikációs mélyrepülés azt mutatja, hogy a cégnél legalább olyan fontos lenne újjáépíteni a PR-csapatot, mint újjászervezni az innovációért és kutatásért felelős szakértői gárdát.

Erre pedig már nem biztos, hogy Steve Jobs személye a legmegfelelőbb.

[update] A Bloombergnek nyilatkozó egyik Apple-mérnök szerint jóelőre figyelmeztették Jobsékat az antenna-problémákra, ám ők mégis ezt a prototípust választották, mondván, így szupervékony lesz a készülék.

[update#2] Hálózati szakemberek és laboreredmények az iPhone 4 teljesítményéről.

Címkék: apple pr kommunikáció iphone 4
2010.07.14. 12:58. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez a nemkommunikálás tényleg veszélyesnek tűnik.
Mindenesetre kíváncsi vagyok, milyenek lesznek az eladási adatok.
(Meg arra, hogyan viselkedik majd a telefon a kezemben...)
Steve Jobs biztosan abban reménykedik, hogy a kognitív disszonancia majd segít az Apple-fanoknak elfelejteni a fiaskót, végülis párszor már bejött.
Mivel a HTML5 szabvány még nincs kész, nem lehet böngészőfüggetlen oldalakat csinálni. Bár nem szimpatizálok az Apple -el, ebben nem találok kivetnivalót.
ifsz: az odáig oké, de engem ez az egész egy elvékonyodott lufira emlékeztet. Az Apple termékek a világ legjobbjai közé tartoznak, ez kétségtelen, de a kommunikációs és üzletpolitikai stratégiájuk számomra vállalhatatlanná teszi a céget.
Nálam akkor ütötte ki a biztosítékot Jobs bácsi, mikor a Flashről hazugságokat állított és az egész Adobe-t a szarba szidta. Minden joga meg van, hogy a saját platfomja (iOS) ne engedjen be más cégeket így a Flasht se magyarázat nélkül. Ők hozták létre, azt csinálnak amit akarnak, de ne kezdjen vissza kommunikálni valótlan érvekkel.

Arra viszont szeretném felhívni a figyelmet, amit Jobs is valamelyik konferencián kifejtett nagyon egyszerűen:
Egy termék annyira jó, mint amennyire veszik. Az iPad-et veszik mint a cukrot és az a tippem az iPhone 4-et is.

A fanboyokról pedig annyit, hogy az Apple zseniálisan behülyített egy kisebb országnyi embert, akik a semmiért személyes vitákat folytatnak a neten, ami már önmagában megmutatja, hogy az Apple milyen tökéletesen használja ki az emberek érzelmi nyomorát. Ne mondjátok, hogy nincsenek problémái annak az embernek, akit semmilyen üzleti szál nem fűz a brandhez, mégis magánügyi kérdéseket csinál a brand életéből.
Az Apple kommunikáció lényege mindig is a megkülönböztetés volt. Azért vedd meg, mert a termék által más leszel, mint az átlag, stb.

A tény jelenleg: Egyre inkább úgy tűnik, hogy a készülékek legalább harmada hibás

Lehetőségek:
Úgy látszik, hogy az Apple vár valamire. Talán arra, hogy a kínaiak (Foxconn) torkán lenyomhassa a fiaskót, talán hiszi azt, hogy szoftveresen le tudja majd szabályozni az ingadozásokat és nem kell elismerni, hogy rossz sorozatokt kerültek ki, neadjisten tervezési hiba történt.

Minimálisan akár 3-400 000 készüléket érintő problémáról beszélünk, ha vissza is hívják, annak előkészítése, kitalálása és bizony kommunikációja nem kis fejfájás lehet, tehát a "péntek óta miért nem történt semmi" típusú kifogásolás nem szerencsés.

De a tényektől elrugaszkodva elég merész mondatok is kerültek ebben az írásba.

Túl azon, hogy bicskanyitogató Steve Jobs szerepét megkérdőjelezni, nem túl objektív a cikk. Az iPhone 4 ugyanis éppen annyira kasszasikernek tűnik még most is, mint a korábbi, szintén nem feltétlenül a legjobb modellek.

Az Apple a RIM mögötti második legnagyobb gyártóvá nőtte ki magát és épp a napokban ünnepeltük, hogy a vállalat piaci kapitalizációja az egekben.

Ilyen környezetben túlzónak és furcsának érzem akár a zárómondatot, akár a cikkben szereplő hasonló tartalmú bekezdést.

Drága jó Pelikán elvtárs most ment el, ezért aktuális is abból a filmből Bástya elvtársat idézni: "Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység."

Személy szerint amúgy sosem voltam Apple Fan, elégedett HTC Desire tulaj vagyok, az eddigi iPHone modelleket is ismerem némileg. De az Apple érdemeit ilyen szinten kétségbe vonni egyetlen "issue" kapcsán túlzó. Még ha az a probléma történetesen hazudozással is van kezelve, nem érzem, hogy akár e cikktől, akár több hasonlótól kártyavárként omlana majd össze az Apple, Steve lemond és mondjuk Visszajön Rubinstein a Palmtól.

Még egy gondolat a jövő Apple modelljéhez, mert ott is úgy érzem, túl váteszi lett az, amit azért nem ártana még kicsit alapozni.

Az iPhone 4 történetesen megint katalizálta a piacot felemelte a képernyőfelbontást, pl. a HTC év végére vélhetően már valódi 720p-s kijelzőket hoz. De az amúgy marketing-bullshit retina display volt az első nagyszériás.

Hogy mit lehet még kitalálni? Hm. Akkumulátorok szintjén is lehet nagyon lépni még előre, pont az Apple értékesítési volumenei képesek lehetnek pl. valamilyen új technológia megoldást behúzni e téren is. És nem is kell sok csak mondjuk +10 óra üzemidő a kostaniakhoz képest és máris ott a durranás. De sok egyéb technológia van még, amit az okostelefonok megkaphatnak és jól kommunikálható, ne értékeljük le az Apple-t, nem biztos, hogy nem fog tudni már újat mutatni.
@ack: "Az Apple a RIM mögötti második legnagyobb gyártóvá nőtte ki magát"
e? ezt honnan veszed?
www.engadget.com/2010/05/10/npd-android-ousts-iphone-os-for-second-place-in-us-smartphone-m/

és ez egyébként is csak smartphone-okra és az USÁra igaz, globálisan Nokia (35%), Samsung (20%), LG (8%) a sorrend
www.gartner.com/it/page.jsp?id=1372013
engem egy dolog erdekel!
az europai telokkal miert nincs baj?
en meg nem hallottam azt, hogy egy europai user is panaszkodott volna hasonlo problemakra!
@Jeff Vader: Tudmásom szerint létezett egy amolyan workaround, amivel el lehetett érni azokat a bizonyos HTML5 demókat. Ez alapján kijelenthető, hogy csak az Apple sunyisága miatt volt Safarihoz kötve a demooldal.
szerintem is kicsit tulzo a cikk de abban igaza van hogy a kommunikacio teljes hianya miatt bizonytalan egy csomo ember. mindegyik telefon rossz? vagy csak bizonyos szeriak? ha az utobbi akkor melyikek? noveli a bizonytalansagot hogy mar mindenki hasrautesszeruen mond be szamokat (ack 2010.07.14. 14:11:08 A tény jelenleg: Egyre inkább úgy tűnik, hogy a készülékek legalább harmada hibás - EZT HONNAN?)

sok helyen lehet olvasni hogy ennyi meg annyi fogy naponta. hol? angliaban 3 het varakozasi ido van, franciaorszagban 3 het varakozasi ido van. 2 hete. tele van a sajto millios eladasokkal (elso 3 nap 1,7 millio), ezeket mantrazza az osszes fanboy es fanblog. de honnan vannak ezek az adatok? hat innen: www.apple.com/pr/library/2010/06/28iphone.html

akar azt is gondolhatnam hogy tenyleg problema van a telefonnal es visszatartjak a keszletet, vagy hogy nincs is keszlet mert ok is tudtak hogy rossz a telefon es csak az addig legyartott darabokat szortak ki a nyito napon, mert ciki lett volna bejelenteni hogy hopp csuszunk egy honapot. a fanboyok meg ugyse kurtolik tele a netet hogy szar az uj almas kutyujuk.

ezer kerdes, mindenki a hitetol fuggoen all az egyik vagy masik oldalra. en meg nem tudom eldonteni hogy akkor harom het mulva amikor megyek angliaba megvegyem-e vagy sem. :)
Akkor a rád vonatkozó rész nélkül, hátha így kirakod:

Érdemes ezt a cikket is elolvasni a témában:

www.engadget.com/2010/07/13/yes-the-iphone-4-is-broken-no-the-iphone-4-is-not-broken/

Az is érdekes, hogy az emlegetett Consumer Reports a múlt héten még a legjobb telefonnak kiáltotta ki a 4-est, most meg már nem ajálnják senkinek. Amikor eloször tesztelték miért nem ez volt a véleményük?

Szóval nem olyan egyértelmu ez a probléma, hogy objektíven ki lehessen jelenteni róla bármit is. Nagyon sok szakmabeli embernél nem jelentkezik a probléma (csekk engadget cikk). Olyanoknál is, akikre nem lehet ráhúzni, hogy Apple fanboyok.

Amit a kommunikációról írtál az viszont teljesen igaz. Ezen sürgősen változtatniuk kell.
sok mindenben az Apple jó, sok mindenben meg nem. a kommunikáció nem az erősségük, ez valahol hiba valahol meg biztos erény is.

ami viszont igaz, hogy az iPhone4 ellen durva lejárató kampány indult, ezzel a térerő vesztéssel kapcsolatban. laboritóriumi körülmények között tudták csak reprodukálni a hibát relevánsan (cikk erről olvasható is), ami azt jelenti, hogy az életben ez a probléma olyan minimális esetben fordul elő, hogy nagyobb a füst, mint a tűz.

nekem pl. eddig semmi problémám nem volt a iPhone4 térerődobásával, csak a híreket hallom, és a lejártatást mindenhonnan. persze megértem, 3 nap alatt eladni 1,7 millió darabot az jelentős mennyiség. ez már kiveri a biztosítékot az eddig jól elosztottnak tűnő mobilpiacon.
Érdekes, hogy a Google is hasonló nyilatkozatokat ad ki újabban, mint pl. a Nexus One-ból nem tudtak eladni sokat, de a Google szerint a 'telefon elérte a célját'. Hja, ha valami befuccsol, és a kutyának se kell, az ma már sikernek számít? Ha én nem tudom elpasszolni az összes raktáron lévő pöttyöslabdát, akkor a cégem értéke villámgyorsan csökkenni kezd. Ellenben ezek a gigacégek meg se érzik egy-egy termék kudarcát. Talán Jobs is elfelejtette iphoneozás közben, hogy milyen padlót fogni. Jó nagy darabolás kéne az antitröszttől, az felébresztené a kisherceget :D
@Iridium: ez a hatalmas android laz a nexus one ota van, akkor a google az oprendszere moge betolt egy premium telefont. nezd meg azota hany premium androidos keszulek jott ki.

nem a hardverbol akartak irgalmatlan hasznot hajtani, csak meg akartak mutatni hogy akar android is lehet egy jo keszulekben. elerte a celjat? el.
@holex: Labor azért kell mert a mérés az objektív, szemben a szubjektív véleménnyel vagy a pálcikák számával.
@Iridium: A teljesáron, szolgáltatófüggetlenül, weboldalon árult Nexus One-ból adtak el keveset, ez a kereskedelmi modellt értékeli és nem a telefont.
@gex: nem az androidról beszéltem, hanem a nexusról. Nem adtak el belőle eleget, megbukott. Vagy van Nexus Two? :)
Szimplán nem veszem be, hogy egy Google méretű cégnek könyörögnie kellett volna, hogy valamelyik gyártó készítsen nekik egy androidos mobilt. Hiszen akkor kijöhettek volna heteken belül egy Samsung/LG/Motorola/Akármi kütyüvel, amit a Google reklámozott volna, megkímélve a k+F-be, gyártásba, terjesztésbe fektetett összegeket. És talán nemcsak egy platform lett volna az eredmény, hanem egy népszerű mobil is, aminek lehetett volna több szériája/generációja is.
Mindegy, a Nexus egy sikertörténet, persze, blabla.
Nekem ugyan nincs iPhone-om, nem is volt, és nem is akarom védeni, de egyértelműnek tűnik, hogy "csak" a telefonáláskor nem célszerű normálisan fogni a telefont, a többi funkciónál ez az egész nem számít, tehát a videó erősen túloz.
Lehet, hogy ez a legjobb okostelefon, csak éppen telefonálásra kevésbé alkalmas. Ha PDA-nak tekintjük kiegészítő telefon funkcióval (lehetőleg bluetooth-on), semmi gond... Persze ez az egész ügy nevetséges.
@Iridium: A Google szerzett egy jókora nagy beta tester bázist, ráadásul úgy, hogy a tesztelők fizettek érte. :) [Kivéve persze a saját alkalmazottakat, akiknek ingyen szórta.]

A Nexus One egy demo telefon - nem is feltétlenül az átlaguser részére, hanem a nagy gyártók (Motorola, Samsung, LG, stb.) részére: "Gyerekek, így kell megcsinálni egy Androidos telefont". A Nexus One-al meghúztak egy mércét, ennyi történt.

A Googlenek nem a telefoneladás jelenti a bizniszt, azt ráhagyja azokra a gyártókra, akik ebben profik - a Nexus One sem más, mint egy HTC telefon, alap Androiddal szerelve. Az átlaguser ugyanis nem Android, WinMo, iOS telefont vásárol, hanem Samsungot, LG-t, Motorolát - amiken történetesen Android fog futni. Nem adok többet, mint 2-3 év, és az Android Market nagyságrendekkel nagyobb bevételt fog csinálni, mint az Apple Marketje - és ez az egyik fő biznisz a Googlenek, nem a hardware. A másik fő biznisz persze a hirdetési rendszer, ahol már most nagyon nyerő pozícióban van az AdWords miatt.
Ehhez képest viszont (az eladott darabszámok alapján) minden idők legsikeresebb termékbevezetését hajtották/hajtják végre az iPaddel és az iPhone 4-gyel, kapitalizációjuk az egekben, készpénzállományuk asztronómiai mértékű. A vásárlókat egyre kevésbé érdekli a konkrét termék, vagy épp annak a minősége, ők brandet vásárolnak. És arra bizony felfér egy kis "Flash is outdated" kommunikáció.
@Merras: A Nexus One egy átcsomagolt HTC Desire telefon, nincs abban semmi különleges. Az árusítás módja lett volna az, de nem jött be, így a Device Seeding Program keretében szétosztották a készletet sokezer fejlesztő között. Az is jó valamire.
Az Android Market a Google részéről az indulása óta alig fejlődik, jelenleg nem látható, hogy ebből akarnának nagy bevételt.
"Steve Jobs és baráti köre az utóbbi időkben több kárt tett az Apple-nek, mint amennyit használt."

Én egy kicsit máshogy látom a dolgot. A copy-paste, a flash, a HTML5 és az antenna-ügy kapcsán nem azt látom, hogy elfordulnának a cégtől a vásárlók, sőt - minden eddiginél vehemensebben védik azt. Ilyen körülmények mellett egy cég sem hagyná ki a ziccert, hogy egy hardverhibát szoftverhibaként könyveljen el, és minimális, ha egyáltalán valamilyen presztízsveszteséggel, valamint elhanyagolhatónak tekinthető költségekkel letudja az ügyet.
@Nakhchivan: "Az Android Market a Google részéről az indulása óta alig fejlődik, jelenleg nem látható, hogy ebből akarnának nagy bevételt."

Alig fejlődik? Már júliusban el fogják érni a 100.000 alkalmazást. Havonta több min 15.000 új feltöltés van, és folyamatosan nő.

www.androlib.com/appstats.aspx
@Cirrus: Csak az az egy baj van a mondandóddal, hogy nem elfogadható egy átlagtelefontól sem, hogy nem lehet rajta "néha" telefonálni... milyen már, hogy egy alapfunkció fogásra nem működik...

és akkor ne is beszéljünk arról, hogy ez egy prémium kategóriás telefon, prémium árban. Tehát nehogy már el kelljen fogadnom, hogy "néha" a háromszáznéhányezer- forintos telefonomon nincs térerő...
ha nem lesz jó semmire az iPhone 4 akkor is megveszem, eddig is megvettem. De annyira nem rossz a helyzet. Szeptember körül itthon is lesz trénél addigra javítják a dolgot állításuk szerint. Olvastam olyan írást magyar iPhone 4-est használó illetőtől aki semmilyen formában nem tudta reprodukálni a problémát. Szépen fut a telefonja hiba nélkül. Vki Twitteren írta minap, hogy akinek van iPhonja az imádja akinek nincs az meg szídja. :)
Mar nagyon varom, ahogy elmagyarazzak az Appler-fanok, hogy az iden a zold-sarga csikos szigszalaggal diszitett telefon a meno :)
Hát nem mintha nem lett volna egy ipodom még régen, s baráti körömben tolonganak a powerbookok, de engem nem tudott meggyőzni a téma szoftverileg, mivel egészen egyszerűen egy zárt rendszerű cuccról van szó. No de csak gyorsan kilistázom a rothadó alma dolgait:

- romló hardver
- zárt rendszer amibe csak SJ leszopása
után fejleszthetsz
- anti-flash
- s most az antenna téma, s a szokásos
agressziv kezelése

Nem mintha eddig nem tudtuk volna appleékről, hogy nácik, csak az lep meg, hogy liberális művészek(DJk/Vjk/grafikus arcok) tolják a fanboyizmust, azon kívül , hogy minden american idiotnak ez van, mivel Sex and the City életérzést ad...MEGALOL.
@Greg-0: A Consumer Report nem ajánl semmit, amíg nem tesztelik részletekbe menően. A teszten az iPhone 4 magasan az élen végzett, okostelefonként nem kevéssel maga mögé utasította az elődjét, azonban az alapfunkció reprodukálható hibája miatt nem kapta meg az ajánlást. Ők maguk egy darab szigszalagot javasolnak hotfixnek, de úgy gondolják, prémiumkategóriában a gyártótól ennél több kéne.

[UPDATE: Some commentary suggests we've retracted an earlier recommendation of the iPhone 4. In fact, our first blog on the iPhone 4's performance, and a followup comparing it to the Motorola Droid X, were based on preliminary testing, as we stated. Those earlier tests did not address antenna performance. We recommend products only after all tests are complete, and as part of our full smart phone Ratings. —Paul Reynolds]

blogs.consumerreports.org/electronics/2010/07/apple-iphone-4-antenna-issue-iphone4-problems-dropped-calls-lab-test-confirmed-problem-issues-signal-strength-att-network-gsm.html

Hogy lehet ilyen hibával kiadni? Talán így:

We believe Apple field tests every iPhone model. However, recall that the lost iPhone 4 prototype was disguised as an older model iPhone with a case. Given its proclivity to secrecy, it is possible that Apple required all test units to have a case, which would render the issue undetectable. In other words, Apple may never have known the problem existed on test units in the field because they all had cases on them.

www.zdnet.com/blog/btl/apples-iphone-4-antenna-flap-overblown-hubris-or-simple-testing-mistake/36681?tag=nl.e539
@f74: Pontosan ezért írtam bele, hogy a Google részéről alig fejlődik, sem a Market infrastruktúrája, sem az országok listája.
Az alkalmazásszám önmagában jól mutat, ha nem nézzük meg közelebbről, pl. van olyan aki egymaga közel 1500 alkalmazást publikált.
Tetszik, hogy megint jönnek az emberrek ezzel a telefonálásra sem jó szöveggel, és valószínűleg még csak képről láttak ilyen telefont. Én fogtam a kezemben az iphone 4-et direkt megpróbáltam a trükköt, hogy lehúzzam a jelet, 10 perc után meguntam, semmi nem történt, pedig izzad a kezem. Innentőlén akár azt is elhiszem, hogy szoftveres a probléma, ugyanis ha ez konstrukciós hiba lenne AKKOR MINDEN EGYES TELEFON PRODUKÁLNÁ. De nem teszi. Úgyhogy minden habzó szájjal történő "az ájfón 4-gyel nem lehet telefonálni se" dumákat nyomó entitás esetleg elgondolkodhatna, hogy talán ki kéne próbálni, mielőtt elkezdjük fújni a neten felkapott dumát, ami ugye főleg amcsi panasz, és aki ott él, mind elismerte, hogy az AT&T egy fos hálózat. Majd akkor fröcsögjünk már, ha esetleg tapasztalatunk is van. Itt elég sok felhasználó véleményét olvastam szerte európából, mindenki dicsérte, hogy ott is van jel (plö liftben) ahol eddig 1 telefonnal se tudott telefonálni. Akkor hogy is van ez?
(Amúgy a probléma létezik, csak nem univerzális, minden darabra igaz jelenség, mint ahogy a fröcsögők próbálják beállítani)
@keeroy: Én úgy látom, hogy az apple pengeélen táncol. A lojális vásárlóknak lehet, hogy nem szempont az antenna probléma, és valószínűleg tényleg nem egy dealbreaker nagyságú dologról van szó, de az apple kifejezetten agresszív kommunikációja sok ilyen kis hibát összeadva önmaga ellen fordíthatja az új belépőket vagy a más telefonról áttérőket.

Most, amikor a konkurencia feljött és bizonyos dimenziók mentén (összességében még nem) jobb telefonok is kaphatók az iphone-nál, szerintem nagyon veszélyes ezt meglépni.

Én azt nem értem az apple-ben, hogy lehozott egy ilyen fantasztikus terméket, mint az iphone, miért kell hozzá ez a makacs kommunikáció? Vesztene valamit a brand értékéből, ha tompítanának a stíluson?
@Jeff Vader: ez nem igaz. A HTML5 legtöbb eleme már egészen stabil állapotban van, és simán lehet olyan appokat írni, amik különösebb szenvedés vagy workaroundolás nélkül működnek az _ÖSSZES_ böngészőben, még IE9-ben is. Az más kérdés, hogy az Apple kitalál új dolgokat (CSS 3D transforms pl, bár ez szigorúan véve nem HTML5, de most értsük ide a CSS3-at is), ami simán lehet, hogy soha nem lesz a szabvány része, ezeket nyilván csak a saját vackukkal lehet használni. De a HTML5-nek nem erről kéne szólnia, és jó lenne ha az ilyesmit nem neveznék "HTML5 demo"-nak, max webkit demónak.
Az Apple szinte hibátlan, profi minősége már leginkább múltidő. Talán a magyar focihoz lehetne hasonlítani: Még mindig a régi nevek és sikerek miatt van meg a kitartás a drukkerekben, miközben a kortárs foci (néhány évtizede) egy kalap sz@rt sem ér. A barátaim, ismerőseim között az apple cuccok meghibásodása ugyanolyan arányokkal bír, mint bármelyik középkategóriás márkánál, csak épp a javíttatás sokszor körülményesebb és maga a készülék is nagyságrendekkel drágább.

Hogy kipukkan-e az apple lufi? Nem hiszem. Inkább csak leereszt.
Draga egyetlen csatlosom latszik nem jartal utana a dolgoknak:

tessek megnezni ezt mobilarena.hu/dl/cnt/2010-07/62086/the-effect-of-holding-the-iphone-1s.jpeg

Jol lathato hogy a felso egy bo 40 dB-s intervallum

A fogyasztovedelmi teszt alapjan 20-25 dB-t esik a jel ha rossz helyen fogod a telefont (ez persze bortipusfuggo, lehet ennel kevesebb ill joval tobb is egy femdarabbal pl).

Namarmost ha az egyik legjobb veteli helyen probalod ki persze hogy nem latsz semmit de attol meg a problema letezik.

Jelenlegi allapot szerint ha a terero leesik 4esre akkor igenis eloferdulhet hogy eldobja a jelet.

A hotfix kobo arra lesz jo hogy jatszhass a terero-kijelzovel mikor fogdosod. A problemat nem orvosolja ami nem egetvero csak a "really cool engineering" bullshit miatt igencsak ongol lett.
hh nem egy telefonról és annak a hibájáról beszél, hanem egy kicsit tágabban nézett rá a kérdésre. Most még nem tudni, hogy igaza van-e.

Tény, hogy vannak akik tapasztalank hibákat és vannak akik nem. Idővel ki fog derülni a probléma oka is, és nyilván elvezet ez az egész valahová. Meglátjuk.

Érdekes, hogy az Apple mint brand milyen megosztó. Valószínűleg tudatosan van így felépítve a márka. Azok akik a különféle emóciós szinteken ellenzik vagy kedvelik egyaránt "el lettek kapva" a marketing gépezet fogaskerekei által. Nagyon fontos, hogy érzelmek vannak ezekben az emberekben. Most sarkítok, de alapvetően nem hazugság amit állítok: az emberben a pozitív és negatív érzelmek csak első ránézésre állnak áthidalhatatlan távolságban egymástól...
@2listen2:

Itt vannak a labormérések és grafikonok:

www.appleinsider.com/articles/10/06/30/wireless_experts_weigh_in_on_iphone_4_reception_issues.html

Ennek alapján nekem az a benyomásom, hogy csúnyán el lett kúrva ez a teló az elődjéhez képest, ehhez jön még a mérnöki baki az antenna kialakításával...