Mire (nem) használjuk a táblagépet?

Több kutatás is foglalkozik azzal, hogy mire és hogyan használják az emberek az iPadet. Röviden úgy foglalhatjuk össze az általános tapasztalatokat, hogy az iPad és a többi hasonló gép elsősorban passzív médiafogyasztásra (olvasgatásra, videónézegetésre), valamint játszásra a legalkalmasabb.

Az világos tehát, hogy újságok és magazinok számára fontos, hogy jelen legyenek ezen a platformon. Bár, tegyük gyorsan hozzá, az iPad a papírújságok olvasására szánt időből is nyilván lecsippent valamennyit.

Hasonló lehet a helyzet a tévézésre fordított idővel is. Az iPad-felhasználók a tévé képernyője helyett az iPadet használják videónézésre. A fő médiaforrások közül tehát a tévékészülékkel és a papírújsággal verseng leginkább a táblagép - a figyelmünk és a szabadidőnk minél nagyobb részének megszerzéséért.

Az egyetlen népszerű, aktív interakciót igénylő foglalatosság a videojátékokban való elmerülés. Azok azonban, akik ennél (inter)aktívabb online életre vágynak, rendszerint küzdelmesnek élik meg a táblagépek használatát. Nyilván leveleket írni, csetelni, blogolni, összetettebb dolgokat elvégezni (pl képek feltöltése Facebookra, táblázatkezelő használata, stb) nehézkesebb egy táblagéppel.


Amit soha nem csinálnánk Budapesten...

Szintén figyelemre méltó, hogy a tesztfelhasználók nem érezték annyira mobilnak az eszközt. A kutatásban részt vevőknek mindössze 5 százaléka vitte magával rendszeresen a táblagépét, mikor kilépett a lakásából.

A rossz hír, hogy az iPad után megjelenő táblagépek sem próbálnak ezeken a gyengeségeken javítani. Legalábbis egyelőre nem látszik jele annak, hogy komolyan újragondolnák a fejlesztőcégek, hogy miként lehetne egy táblagépből a produktivitást jobban segítő eszközt varázsolni.

Nyilván nem lenne érdemtelen ismét kísérletezni egy fizikai billentyűzettel. Tipikusan persze az tudna nagyot segíteni az eszköz használatán, ha a táblagép középen hajlítható lenne. Ja, de nehogy már újra feltaláljuk a laptopot, csak épp érintős billentyűzettel!

Bár, végülis, miért is ne? Ha fárasztó az eszköz tartása vagy épp írni szeretnék egy emailt, egyszerűen csak behajlítanám középen a táblát, és máris gépelhetnék a virtuális billentyűzeten, kényelmesen. Nem tudom, hogy ez (a hajlítható kijelző) technikailag mennyire kivitelezhető.


Amire viszont nagyon is használnánk...

Mindenesetre én továbbra is úgy érzem, hogy a táblagép nagyon kevés dologban jelentene könnyebbséget a mindennapi életemben. Én sem vinném magammal, ha kilépek a lakásból. Valószínűleg azokat a feladatokat, amik 3 mondatnál vagy 3 percnél hosszabb gépelést igényelnek, nem ezen az eszközön végezném el. Filmet is csak úgy néznék rajta, ha lenne olyan kiegészítőm hozzá, amivel stabilan le tudom állítani az ágyra, kanapéra, gyepre.

Ha mindezekhez a limitációkhoz még hozzáveszem, hogy hasznosságához képest piszok drága eszközről van szó, akkor megint oda lyukadok ki, hogy a táblagép nagyon jó ajándék, nagyon klassz luxustermék. Olyan, mint a digitális képkeret: magamnak sosem vennék, de ha kapok egyet ajándékba néha biztos piszkálgatnám, töltenék rá képeket. Eléldegélnénk egymás mellett, de nem hullajtanék krokodilkönnyeket, ha egy nap megszűnne létezni.

Az olcsóbb táblagépeknek az oktatásban, várótermekben, múzeumokban, kávéházakban, hotelekben, profi fotósok táskájában biztosan nagyon jó helye lesz. És még az is lehet, hogy én is veszek egyszer egyet. De nem hinném, hogy olyan nélkülözhetetlen eszköznek fogom tekinteni, mint a laptopomat vagy az okostelefonomat. Épp a tévékészülékkel vagy az újságokkal lesz egy szinten: ha van körülöttem, és épp passzív médiafogyasztáshoz van kedvem, használom őket. Ha nincs, akkor nem használom. Nem hiányzik. Nem kell.

Szívesen olvasnám olyanok véleményét, akiknek van iPadje, illetve aki valamelyik konkurens táblagép megjelenésére vár. Benyomások, tapasztalatok, prók és kontrák jöhetenek minden mennyiségben továbbra is.

Végül pedig egy rendhagyó, ám annál tanulságosabb magyar iPad-teszt...

Címkék: stat kutatás táblagép ipad
2010.08.31. 13:21. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anyámék vettek internetet, azaz bekötötték hozzájuk végre (unoka, skype, ugye).

Windows XP van a gépen, így először is eltüntettem az MSIE és Outlook ikonokat, aztán felraktam egy Firefox-ot. Ha lett volna még időm, valami firewallt meg vírusirtót is kap.

Muttert leültettem a géphez, hogy csinálja ő (gépelni is tud valamennyire), így 1 óráig tartott, mire regisztrált egy gmail címet és egy skype accountot, és persze baromira nem értette az egészet, pedig bőven nem anyókás fejű még. Meg is unta az egészet ezek után.

Na persze akkor bejött, amikor a YouTube-on beraktam neki egy Hofi-videót, és kérdezte, hogyan lehet ezt. Elbookmarkoltam neki a YouTube-ot a Gmail mellé.

Azóta sem jelentkezett be (Skype szólt volna, hogy online lett). Kell vennie még videotelefon-szettet is (mic, hangszóró, kamera), el lehet képzelni, hogy azt majd ő fogja installni, hogyne.

Naszóval: nemcsak neki lenne könnyebb egy tábla, hanem nekem is (öcséim 300 illetve 1000 km-re laknak, míg én csak 100, rám marad a support feladat).
@ern0 az iPad ebben az esetben min változtatana (nagyban)???

nekem újság helyett kellene és (kövezzetek meg) környezetkímélőbb is. rengeteg magazin jelenik meg fele annyiért vagy ingyen, ha digitálisan veszed; nem beszélve az online weblapokról. ehhez az ipad drága az tény, de én pl. amúgy is a konkurensek közül választanék a fent említett felhasználásra.
@moyirto: én is erre használnék egy hasonló kütyüt, bár én tábla pc-ben nem is gondolkozom sokkal inkább egy E-ink-es ebbok olvasóban. Valszeg egy régebbi generációs Kindle v. Sony cuccosba fektetek be, ha jönnek az ünnepek :)
@moyirto: Az újság helyettesítéséhez kellene a Retina Display, szóval a nagyon nagy felbontás. Minőségi papírújságban a képek és a tipográfia még mindig nagy vizuális élményt jelentenek.
@moyirto: Minden egyszerűbb rajta. Linuxra Skype 2.x vagy hanyas van, MS-Windowsra 4.x, hát, azon még nekem is nehéz volt eligazodni. Meg aztán hogyan kell hívni: kicsi ikon ott figyel a trayen, jobb vagy bal gombbal kell megbökni, névre ismét csak RMB-re felugró menüből kell kiválasztani, hogy mit akarok csinálni, az egész olyan bonyolult.

Apple iOS-en meg ott van az ikon, megbököd, bejön full screenben 3 opció, kiválasztod, kész. Software ergonomy.
Tudnám miért kell mindenhez billentyűzet? Ott a szövegdoboz, beleírom ékes betűimmel a saját kezecskémmel amit akarok, aztán tessék a szövegfelismerőt ráengedni. (És ne mondja senki, hogy még nincsenek olyan szinten a gépek, mert a captcha szövegeket néha már jobban felismerik, mint én.)

Ja, és ha hajlítgatjuk a kijelzőt, az össze fog gyűrődni... fel kellene találni a kijelzővasalót is. :)
Igény/Mire:
- Elsősorban hírolvasás, de természetesen bármely egyéb webböngészsé
- Mail kliens (gmail+ MS Exchange igény)
- HTML5 és Flash tartalmak megjelenítése, minél inkább desktop-közeli böngésző igényével
- eBook (.prc .pdf .txt .epub is kéne)
- MP3 player (videó nem különösebben érdekel)
- Nagy, min 1024×768, de álomszép volna 1080p-s felbontás
- Google szolgáltatások elérése (PIM, DOCS, Search, Picasa, Blogger - esetleg a géphez optimalizált kliensekkel)

Mit:
Amit nagyon várok, az a Chrome OS-sel pletykált HTC-Tablet, esetleg bármely Android 3.0-s Tablet, melyek vélelmezem már kezeik a nagyobb képernyőfelbontásokat. Fontos, hogy garantáltan működő Android Markettel érkezzen.

Fontos még a bekapcsolt WiFi melletti min 7-8 órás üzemidő, esetleg memóriakártya-slot. Bónuszként USB-Host és/vagy min USB keyboard csatlakoztathatóság, és/vagy dokkolhatóság.

Mennyiért:
Mindenképpen Netbook ár alatt, hisz alapvetően kiegészítő gépként kéne, kb. max. nettó 200-250 EUR-ig érdekel
a kitámasztás megoldható tokkal, ami alapból nagyon hasznos, olyan tokot kell venni, 7 ezer forintért már nagyon kellemeset lehet venni...

ha valaki sokat utazik, annak tökéletes, az ipad az ultimate vonat eszköz. olvasásra filmezésre játszásra egyaránt. de facebooknál, twitternél ill 3 sornál nagyobb mailek irására én sem szoktam használni (ahol kell ékezet, az felejtős)
A cikkban leírt eszközt már megcsinálta a Toshiba.