A Facebookot Magyarországon sem lehet megállítani

Kijöttek a Google Trends friss (augusztusi) adatai, amiből az derül ki, hogy a nyár végére ugyan még nem sikerült beérnie az iWiW-et a Facebooknak, de a helycsere az élbolyban valószínűleg be fog következni még az ősszel.

A nem hivatalos statisztikák szerint a Facebookra eddig valamivel több, mint 1,8 millió magyar regisztrált, és a Google adataiból az is kiderül, hogy a közösségi szájtnak jelenleg valamivel több, mitn egymillió havi egyedi magyar látogatója van. Azaz minden második regisztrált magyar havonta egyszer legalább belép a Facebookba. Ez pedig kimagaslóan jó aránynak számít.

A Facebookot leszámítva a többi top magyar szájtnál nem látszik érdemleges növekedés. Sőt, pár nagyobb szájt, így például a MyVIP vagy a Startlap kifejezetten gyengélkedni látszik. Az Index és az Origo pedig tartja a januári látogatottsági mutatóit. Vagyis a két vezető hírportál érdemben nem tudta bővíteni olvasói bázisát az év első három negyedévében. Parlamenti választás, foci vébé ide vagy oda.

A fenti mutatókról és tendenciákról persze amiatt is fontos beszélni, mert az online ügynökségek - ügyfeleik, vagyis a hirdetők jövő évi költési tervei alapján - körülbelül október-november magasságában szokták megtenni következő évre vonatkozó költési vállalásaikat az online médiacégek felé. Magyarán: ősszel derül ki, hogy mennyire optimisták az online hirdetők a jövő évvel kapcsolatban.

Címkék: média iwiw index stat origo üzlet blog.hu magyar youtube myvip facebook startlap
2010.09.13. 10:21. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Már egy ideje tervezem, hogy mérünk egy hasonlót a barandmonitorral, csak ugye említés számokra alapozva. Szóval kössz, hogy most meg is adtad az aktualitását :)

Betanított majmaink a keresésre ráállítva, mindjárt jön a Trackback :)
Már a reklámokban is aktívan használják a facebookot, miért is csodálkozik bárki? Én már a mangol "lájkolni" kifejezéstől is rosszul vagyok.
Szerintem az iWiW közelgő bukásán nem csodálkozik senki. Még mindig, ennyi idő után is használhatatlanul lassú tud lenni, a funkcionális fejlesztések túl későn jöttek, és az egész felhasználói élmény valahogy nehézkes. Az iWiWnek olyan előnye volt, ami nem sok magyar webes szolgáltatásnak adatik meg, sikerült megelőznie a nagy külföldi közösségi oldalakat, hosszútávon mégsem tudott élni ezzel az előnnyel. A felhasználók nagy részének megmaradt telefonkönyvnek, és nem tudták sosem a "menődolog" kategóriába navigálni magukat, mint a Facebook.

(A MyVIP meg aztán tényleg a hulljon a férgese kategória. Parasztiwiw :D)
egyre több ismerősöm csatlakozik az fb-hez különösebb unszolás nélkül. akkor, hogy is van az az iwiw-ről úgy sem lesz vándorlás mert kialakult a baráti társaság és macera lenne "költözködni" teória? Amúgy mintha hh-nak anno lett volna erről vmi cikke. nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni az iwiw jövőjéről mivel nem tisztem illetve nem is értek ehhez a részéhez a dolognak, különösem mivel nincs belső statisztikám az iwiw látogatottsági adatairól, de nem nehéz megjósólni a dolgot. minap a youtub-on kommenteltem az orkut újítását bemutató videót, és ott lekövettem azt a hibát ami nyilvánvaló, mégpedig, hogy az orkut alul maradt az fb-vel szemben. kaptam is a brazil júzerektöl mivel ott bizony az orkut a "nemzeti hős" azaz neki az orkut az iwiw ha így jobban tetszik. ott is csak idő kérdése a google féle tündöklés ezen a téren...
amúgy egyik nap azon gondolkodtam, hogy mennyire jó ha egy amerikai fiatalember kezébe van ennyi ember személyes adata. személyes adatnak tekinthető ez esetben a vásárlási szokása, ismerőshálója, fényképei, videói, stb... nálunk nem is égető ez a kérdés egyelőre, de usába biztosan feszegetik ezt a dolgot a jogvédők rendesen.
Többek között a fiatalok rá vannak kattanva a facebook-ra de kegyetlenül. Főleg, hogy T hálózatból ingyenes. Nagyon sok olyan állapotfrissítést látok, amit mobilról küldenek óra alatt...
Myvip-nek ez teszi be a kaput szerintem. Bár lehet a T myvip-el is megállapodott.

Az iwiw meg alapból fail.