Koffeinmentes kávéhoz: netezés az óceán közepén és az app dilemma

Netezni az óceánon. Justin Watt közülünk való. Nem tud meglenni internet nélkül, főleg nem egy egész hónapot. Viszont másfél hónapig zötykölődik a Karibi-tengeren, úgyhogy gondolta, utánajár, lehetséges-e egyáltalán egyszerű emberként olyan készüléket beszerezni, mellyel a semmi közepén is tud netezni. Mint kiderült számára, mindez megoldható, nagyjából 500 dollárból, azaz körülbelül 100 ezer forintból. Az egészhez csak egy BGAN műholdas terminál kell, amiben töltő is van, nem veszélyes a súlya, könnyedén belefér egy hátizsákba is, és a Föld összes pontjáról lehet vele netezni, kivéve a sarkokról.

Számítógépek a filmekben. Nagyszerű összeállítás egy sor olyan filmrészletről, melyben valamiféle számítógépet használnak. A lista végigtekintése után gyorsan kiderül, hogy az apple számítógépei mindig is népszerű filmes kellékek voltak. De azért a Commodore-ok, Amigák és IBM-ek is jelentős cameo szerepekhez jutottak, főként a 80-as, 90-es években.

HTC Desire csoportosulás. Nyitottam egy facebookos csoportot a Desire-tulajoknak, hogy ott tudjuk megbeszélni a készüléket érintő híreket, problémákat, jóságokat. akinek ilyen készüléke van, csatlakozzon bátran!

Magyar dolgok. Van egy sor friss, ropogós magyar termék a magyar piacon, trikolórral átkötve nyújtom át nektek: Egyetermiparty.hu, ami az egyetemi partykat gyűjti össze, facebookilag. Blogtimes.hu, ami meg egy magyar blogokat szemléző online újság.

iPhone híradó. Lett egy iPhone appja a HVG Online-nak. Innen lehet tölteni. Ezzel kapcsolatban megint fellángolt a vita Buzzon, hogy mennyire van értelme egyáltalán az app fejlesztésnek. Én már mondtam erről verdiktet itt. A másik friss iPhone app a Magyar Turizmus RT-é. Innen lehet szedni. Nagyon remélem, hogy ha már appgyártásra adják a fejüket ezek a cégek, és a többiek, akkor az Android sem marad ki a kalapból. Mi szeretjük az Androidot, és sokan vagyunk. Úgyhogy ér ránk is odafigyelni :)

Hopp, közben rátaláltam az m.hvg.hu oldalra. Bár a böngészó típusát még nem detektálja, és ránézésre még erős bétában van, de azért elég jól sikerült. Legalábbis Desire-en jól működik a Nagyításban szereplő képgalériák megjelenítése is.

Nyaralni mobilnet nélkül béna. Hogy keretes szerkezetbe foglaljam ezt a postot, a saját nyaralásomra is kiterénék: egyr ekevésbé szeretem, hogy az adott országban nem tudom használni a mobilnetet. Múltkor, Belgiumban helyi prepaid kártya vásárlásával oldottam meg ezt a dolgot, de hosszú hétvégékre nem fogom megtenni ezt egy sor másik országgal. Annyian dolgoznak ott az Unióban, nem lehetne hatalmi szóval tenni valamit annak érdekében, hogy a pórnép, vagyis az EU 500 milliós lakossága kulturáltan tudjon netezni, telefonálni, akkor is, ha épp átlép egy virtualizált határt? Tudom, hoyg lerágott csont, de akkor is. Mi kell ahhoz, hogy ebben a témában legyen elmozdulás?

Címkék: apple magyar kávéhoz kommuniti iphone nyaralás számítógép android app neonomád
2010.09.21. 21:23. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uniós mobilnethez, nincs olyan weboldal ahol a külföldről hazajövők elcserélik valamire a külföldre menőkkel a feltöltős simkártyát?
a roamingot tiltsák be! :)
A sarkokon nem működik ez a műholdas izé? Hát, bakker akkor nem is kell :))))
Az EU-s netnek komolyan lenne értelme, mert engem is idegesít, hogy ha hazamegyek Szlovákiára akkor pl. egy T-Mobilon belül miért zárt a rendszer. Alias anyám T-Mobilos SIM-jét miért nem tehetem bele az én magyar T-Mobil szifonomba? Érdekes, hogy ilyenkor ezek a rendszerek, csak roaming partnerek és semmi más. Kellene egy EU pre-paid kártya, csak akkor lehet kiderülne, hogy lenne ország amiben jobban megéri pre-paid netezni és nem a helyi szolgáltatóktól vennék azt az emberek. Erre komolyan kéne valami EU-s megmozdulás. EU-s parlamenti képviselő kapcsolat kellene szerintem.
Android-osok számára fontos hír, hogy külön applikációba költözik a Gmail és ezzel együtt meg is újul (2.3): www.appbrain.com/app/com.google.android.gm

Nyaralásos mobilnet problémával nagyon egyetértek, a Côte d'Azur környékén egyszerűen nem ismerik az ingyen WiFi fogalmát, még a McDonald's-ban is csak helyiek használhatják.
Hello,
A telefonom (Desire) most csinált végig egy op-rendszer frissítést (már Froyo volt rajta, tehát azon belül).
Tudható valami arról, hogy mit tartalmaz ez a frissítés?
Hát igen, már az is elég gáz, hogy T-mobile mindenhol, de azért mégse t-mobile..
@café: Kiírja frissítés előtt: OS hibajavítások, fejlettebb GMail kezelés, új orosz billentyűkiosztás. (25 MB összesen)
Az kell hozzá, hogy cégek ne fizessenek ki másfélmillós roaming tarifákat.
Egyszer beszélgettem az egyik mobilszolgáltató egyik 3G-t üzemeltető emberével, és ő mesélte, hogy annyi pénz befolyik az egekbe emelt roaming tarifák mellett is, hogy a kevés felhasználó ennyi pénzért jobban megéri, ha többen használnák normális áron.
hát igen, kicsit nonszensz a dolog, mobilitás, szabad határok ide vagy oda, s mégis pont a net van "röghöz kötve"
De miért küldik vissza a hazai szolgáltatónak az adatcsomagokat, nem mindegy az ip csomagoknak, hogy merre mennek ki?

Én azt se értem, mi olyna hatalmas költség a roaming, manapság, hogy minden IP alapon megy.
nem a költsége nagy, de ameddig van aki kifizeti ötvenszeres áron, addig minek adják olcsóbban? kb. ez a hozzáállás van.