Újabb alapvető változások a Facebookon

Mint bizonyára már észrevettétek, történt az elmúlt órákban pár változás a Facebookon. Talán a legszembetűnőbb, hogy a bal hasábban a menüpontokhoz kikerültek számlálók, melyek azt jelzik, hogy az adott hírtípusból mennyi olvasatlan van még.

További változás, hogy mostantól automatikusan elbookmarkolódnak azok az appok (tehát a játékok is), amiket használt a júzer az elmúlt 30 napban.

Ennél sokkal érdekesebb változtatás, hogy a Facebook hírfolyamában mostantól nem fognak megjelenni a facebookos játékok értesítései azoknak a felhasználóknak, akik egyébként nem játszanak Facebookon. Ez egyrészt örömteli változás azoknak, akiket eddig is idegesített pl. a Farmville állandó jelenléte a hírfolyamban, másrészt a játékfejlesztőknek nem olyan jó hír. Hiszen a frissen kikerülő játékok terjedési sebessége nyilván jóval alacsonyabb lesz, mint eddig, hiszen a felhasználók sokkal ritkábban fognak ráakadni a játékra.

Azt nem gondolnám, hogy a Facebook ezzel a lépéssel végleg le akarná vágni az aranytojást tojó tyúkjait, vagyis a virtuális közösségi játékokat. De az is valószínű, hogy a játékappok nem fognak olyan gyorsan elterjedni - az új lehetőségek ellenére sem -, mint korábban.

Az app fejlesztőknek azonban egy sokkal lényegesebb dologgal is számolniuk kell: ha csak az elmúlt másfél évet vesszük, azt láthatjuk, hogy a Facebook egyáltalán nem szívbajos, ha arról van szó, hogy komolyabb változtatásokat eszközöljön a szájton. Mindez pedig sokkal kevésbé teszi kiszámíthatóvá a platformot, és ezzel együtt sokkal nehezebbé teszi a facebookos játékok és egyéb alkalmazások tervezését és fejlesztését is.


A legnépszrűbb játékok, havi aktív felhasználószám alapján (forrás: allfacebook)

Bár a Facebookról nem érdemes kimaradnia egyetlen cégnek és magánszemélynek sem, azt látni kell, hogy a szabályokat a Facebook írja, ráadásul egy elég vastag tollal. Ezért egyre inkább az tűnik jó stratégiának, ha az appfejlesztők a Facebookon kívül próbálják meg népszerűsíteni az adott játékot. Persze a Facebook Connect, a Facebook fan page, és egyebek támogatásával.

A Facebook taktikája persze egyértelmű: a viralitást egyre inkább kizárólag a facebookos hirdetések képviselik. Vagyis a Facebook a fejlesztőket arra próbálja ösztönözni, hogy fizetett facebookos hirdetésekben reklámozzák saját alkalmazásaikat és facebookos oldalaikat.

Érdekes lesz megfigyelni, hogy ez a gyeplőrántogatás milyen hatással lesz a facebookos aktivitásokra és a facebookos appfejlesztésekre.

Címkék: facebook revamp
2010.09.22. 14:41. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"nem fognak megjelenni a facebookos játékok értesítései azoknak a felhasználóknak, akik egyébként nem játszanak Facebookon. Ez egyrészt örömteli változás azoknak, akiket eddig is idegesített pl. a Farmville állandó jelenléte a hírfolyamban"

akit zavarnak a farmville es egyeb app-ok ertesito uzenetei, az hide-olja es kesz. sose ertettem a rinyat emiatt
Mivel csak a játékok miatt vagyok fenn, engem lassan ki is golyóztak, egyébként is ott a sokkal szebb, jobb www.mafiawars.com amihez ugyan még mindig kell a Fb login :(
szerintem ezek a SPAM jellegű értesítések tartották életben a facebookot,

az ismerőskeresgetésen szerintem már túl van mindenki, aki meg facebookon éli ki a kapcsolattartási vágyát... hát izé, akkor már inkább a twitter

az iwiw szempontjából még épp időben golyózták ki magukat :) éljen a lokálpartiótizmus!
@mertcsak: igen, letiltottam őket. csak kicsit lusta vagyok naponta letiltani valami idióta alkalmazást ami éppen felbukkant. bár ha csak a játékoknál tiltották ezt, akkor továbbra sem menekültem meg. :S
eddig is hide-oltam minden számomra értéktelen, érdektelen szirszart a játékoktól kezdve a napi idézetekig. Én az emberekre vagyok kíváncsi.
Én soha nem játszottam, mégis kapom a hírfolyamba az ismerőseim játékaktivitását, akik közül jópárat már elrejtettem.

Akkor ilyenkor mi van?
ideje volt kivenni a játékok értesítéseit, mert nekem már az agyamra ment a sok lébecoló ismerős információi
jajjj, szóljatok már rá a kockablogosokra, hogy ha egy fél mondatot idéznek valamiből, annak semmi de semmi értelme nincs. a webisztános írás arról szól, hogy egy fejlesztő fb. platform alá fejlesszen-e vagy sem, ehhez képest odaát megy a szájtépés, hogy jó-e a facebook vagy maga a sátán műve ő. istenkém, ennyi idiótának miért van számítógépe és nete???