Ingyen wifit tett a távolsági buszokra a Vodafone

Wow. Magyarország lassan, de biztosan egy geek szempontból is jobb és élhetőbb ország lesz. Mai hír, hogy a Vodafone a Volánbusz járatainak 60 százalékán wifi hotspotokat létesített.

Még ennél is sokkal jobb hír, hogy a vezeték nélküli internetkapcsolat ingyenesen vehető igénybe.

A szolgáltatás összesen 34 vonalon érhető el. Pl: a bécsi, a soproni, a zalaegerszegi, a nagykanizsai, a szekszárdi, a pécsi, a bajai, a szegedi, a battonyai és az egri járatokon. A teljes járatlista itt található.

A Volánbusz honlapjáról az is kiderül, hogy egész korrekt (54Mbps 802.11b/g) wifi routerről van szó, ami információim szerint egy sima 3g mobilnethez kapcsolódik, vagyis egy átlag 3G vonalon kell osztozkodnia az utasközönségnek.

Ebből következik, hogy a busz útvonala során többször erősen lecsökkenhet a sávszél. Egyik olvasónk például 0,11 Mbps-t mért a Volánbusz egyik járatán. Nyilvánvalóan a hálózat fejlesztése szükséges lesz a jövőben is. A Volánbusz és a Vodafone törekvése ugyanakkor a projekt ezen szakaszában is nagyra értékelendő.

Korábban, itt a Webisztánon már hírt adtunk arról, hogy a BKV néhány tesztbuszán is lehetőség lenne ingyen wifit szórni, ám a BKV nem kíván ilyen butaságokkal foglalkozni.

Annak ellenére sem, hogy a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a járatokon üzemeltetett wifi vonzza az utasokat. Főként távolsági buszok és vonatok esetében. De nyilván lenne értelme a BKV azon járatain is, melyeken a statisztika szerint az utasközönség jelentős része negyed óránál hosszabb ideig utazik.

Címkék: ingyen közlekedés vodafone volánbusz mobilnet
2010.09.30. 12:40. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nem ujdonsag...
t-s wifi mar volt regebben is, lehet nem volan buszokon, de tavolsagin igen.
(pl. eger-debrecen, eger-miskolc, ...)
A Körös Volán buszain is van wifi, telenor-os.
A wifi lehet hogy 54 MBps, de mögötte a mobilnet tuti nem.
A Kisalföld Volán pesti távolsági járatain is van egy ideje wifi. És természetesen az 54 Mbit/s a wifi sebessége, ezek mind megosztott mobilnetek, más nem is lehet. Remélem senkinek a fejében nem merült fel hogy a net 52 Mbit/s…
@glanthor: ugy tudom h 3g kapcsolat jon mobilneten, es azt osztja tovabb a wifi router.
Megint megy az akadékoskodás, hogy csak a 3G-t osztja tovább a rúter.

Quake LAN-partyhoz elég a rúter, ki akar indexet olvasgatni a buszon?!
@Gyáli úr: igen, szerintem is a torekvest es az ingyenesseget kell ebben latni. ez egy pozitiv dolog. becsuljuk meg.
egyes vasútvonalak mellett (hello hegyeshalom!) még 3G (sőt, konkrétan térerő) sincs, ahhoz hogy ez itthon vonaton is működjön ahhoz nem is a MÁV-nak kéne először tennie.

arra azért kíváncsi lennék - mivel egy busz is mehet többel mint 100, annak ellenére hogy a kritikus 130kmh-t nem érik el - hogy az utazósebességnél mennyire stabil és mennyire gyors lesz a 3G.

a vonatok sokszor mennek 120 körül, arra is kíváncsi lennék, hogy a nagysebességű vasutak esetében, ahol wifit adnak a járatokon, ott honnan szerzik a netet? műhold? spec. átjátszó állomások a vasút mellett (már ha van ilyennek értelme).
ez szuper, bár én ritkán közlekedek távolsági buszokon:) Sztem rövidesen alapelvárás lesz, főleg ilyen drága jegyárak mellett...
Én szombaton utaztam Volánbusszal, és ki is próbáltam a wifit: meglepően stabil volt (Budapest-Baja útirány), egyszer fordult elő, hogy ledobott útközben. Ahogy láttam, kb. hárman lógtunk a neten netbookkal illetve notebookkal, ezen felül nem tudom, volt-e valaki, aki telefonon keresztül csatlakozott, mindenesetre egyedül az nem tetszett a sávszélességnek, amikor a Tények adását akartam élőben nézni - mást mindent vitt, YouTube videótól email csatolmányig bezárólag: egy-egy kisebb lassulás (és a fentebb említett szakadás) volt tapasztalható csupán, úgyhogy le a kalappal!
Ez jó hír, csak kár, hogy a Vodafone-nál nincs EDGE, 3G meg ugye elég kevés helyen van, szóval ahol nincs, ott marad a GPRS, ami nagyon lassú...
Az Agria Volán távolsági buszain is van egy ideje WiFi, és azért sokszor EDGE-en megy, nem 3G-n(a routeren van egy LED, ami mutatja hogy épp mi elérhető, onnan tudom).
Elvben az egri volán járatain volt már eddig is, de nekem egyszer sem sikerült rácuppanni. Mondjuk asszem kétszer próbáltam.
Egy IC-n ez alap lenne, ha már többet fizetünk ...
agglomerációs vonatokra is kéne. pl. váci vonaton elég sokan laptopoznak. Felraknák a wifit, meg hozzácsapnának még két vagont és az is tömve lenne, mert kb 2x olyan gyorsan lehet vonattal beérni Pestre, mint kocsival.
Azt hogyan oldják meg, hogy a wifi ne jöjjön ki a buszból? :D

Tehát ha volán busz mögött baktatsz az autópályán akkor közben még ingyen netezni is tudsz.
a zala volán budapest-zalaegerszeg járatain is van már egy éve
Baromira jó kezdeményezés, és tényleg nem kellemetlenkedni akarok, de bassz, miért csak Budapest vonatkozású járatokon van ez? Legalább ebben a kampányban eltekinthettek volna a vízfejű Budapestközpontúságtól, pláne hogy 5-8 vonallal (pl a Dunántúlt átszelő Sopron-Pécs járattal) le tudnák fedni a vidéki nagy egyetemekre járók többségét.
@Ernő (WebSEO): Ha neked megéri 90-es/100-as tempóval busz mögött baktatni, akkor hajrá :]
@zero: kemény 514 (?) forinttal (leszámítva a "happy day"-eket, ha van még ilyen, ahol még kevesebbel). Ez a távolsági jegy árához képest elenyésző, főleg, ha azt nézzük, mennyivel kulturáltabb körülmények között utazhatsz, és még gyorsabban is.

Persze lehet, hogy a távolságért többet kell fizetni, mint amennyit amúgy kellene, csakhogy az IC árazás jónak tűnjön. :D
és ez akkor most jobb, mintha a telefonom 3g-jével próbálkozom ugyanilyen sebességnél?

btw északnyugaton erősítőt pakolnak a vonatokba. egyáltalán nem értek hozzá, csak feltűnt, hogy 200-nál sem szakad a vonal soha, és ezt bírták mondani, hogy a jelerősítő miatt.
Egyébként nem biztos, hogy túl jó lenne, ha a BKV is telepakolná a járatait Wifivel. Sok "ingyenélő" felköltözne a buszokra, aminek negatív hatása lenne: kevesebben férnének fel, több buszt kellene indítani/nagyobb lenne a buszok terhelése egy adott időszakban (napközben is), így a fogyasztás is, ami beépülne a bérletek/jegyek árába.

És persze kérdés a netezés költsége is (nyilván nem egy sima lakossági előfizetés havidíja lenne, de köthetnének ők is valamilyen spéci megállapodást, reklámért cserébe).

Bár simán elképzelhető, hogy az "utazóközönség" egy idő után leutálná a fenti tagokat a járatokról, és normalizálódna a helyzet, meg mondjuk akinek ilyen komolyabb cuccra telik, az talán általában nem az a fajta, aki köröket megy egy járattal csak azért, mert ingyen netezhet rajta (mivel biztos van neki otthon is). Habár kellemes élmény lehet a 7-esen oda-vissza várost nézni és netezgetni, Skype-olni stb.
én pénteken mentem a bp-devecser járaton, és a leirás ellenére NEM VOLT rajta wifi. elvitte az iszap?
Szétunod az agyad a vonaton hazafelé? Vagy idegesít,hogy nem tudod elküldeni életed legfontosabb emailjét mert utazol?
Buzdíts mindenkit csatlakozásra, és nyugati mintára minden tömegközlekedési eszközre kiharcoljuk az ingyen WIFI-t!

A csoport azért jött létre,hogy a Magyarországon tömegközlekedéssel utazó - MÁV, BKV, VOLÁN járatain -, több millió ember bármikor bárhonnan elérhesse az INTERNET-et laptopján, PSP-jén, vagy mobilkészülékén az ingyenes vezetéknélküli hálózaton (WIFI-n) keresztül.
Amennyiben legalább 15000-en csatlakoznak a csoporthoz, elképzelhető, hogy megvalósul a csoport kérése.A honlap már készülőben.Hajrá!

Csatlakozz most, és terjeszd az ismerőseidnek!

Kiharcoljuk!

http://www.facebook.com/home.php?#!/pages/Free-WIFI-t-a-MavBkvVolan-jarataira/181063865254220