2011-re az Indexnek is lehet saját mobilalkalmazása

Ma került ki az Indexre az a felhívás, melyből kiderül, hogy a cég alvállakozóval szeretné megcsináltatni szájtjai mobilalkalmazásait. A tenderkiírás szerint az Index az összes fontosabb kiadványára (Index, Velvet, Totalcar, Sportgéza, Dívány, Portfólió, InfoRádió, Blog.hu, Index Fórum, Indafotó, C-Travel, Ongo), és szinte az összes fontosabb mobil platformra (Android, iOS, Symbian, Windows Mobile) szeretne mobilalkalmazást.

A fenti listákból arra következtethetünk, hogy ha létezik is olyan fejlesztőcég Magyarországon, mely képes lefejleszteni 48 darab mobilalkalmazást, az már kérdéses, hogy ezeket milyen minőségben, és főként: mennyi idő alatt tudná leszállítani.

Én, miként már többször jeleztem, nem minden esetben tartom indokoltnak, hogy egyszerűbb online termékekhez mobilalkalmazásokat fejlesszenek. Márcsak azért is, mert ezen alkalmazások folyamatos verziózása, továbbfejlesztése iszonyatos pénzt és időt emészt fel (főként állandó alvállalkozókkal), miközben olyan szintű látogatottságot - főleg magyar piacra fókuszáló projektektől - nem lehet várni, ami visszahozná a fejlesztésre fordított forint(tíz)milliókat, belátható időn belül.

Játékok és összetettebb szoftverek esetében persze nagyon is indokolt mobilalkalmazásban gondolkodni. De itt vélhetően nem erről van szó.

Belekerülne-e egy indexes mobilappba például egy olimpiai vagy foci vébés összeállítás? Követhetőek lennének-e a parlamenti választások hírei, táblázatai, eredményei? A szájton végzett változtatásaokat milyen gyorsan és milyen ütemben vezetnék át az alkalmazásverziókba? Egy symbianos Index-app mennyivel tudna többet egy mobilböngészőre optimalizált Indexnél? Hogyé' egy logócsere? Mennyibe fáj egy színkód megváltoztatása az appban, képek átméretezése, cikkleválogatási logikák implementálása, egy share button?

Ugyancsak fontos probléma, hogy a mobilalkalmazásokba illesztett hirdetések mérése és teljesítménye, hirdetők felé kommunikálása meglehetősen döcögős jelenleg. Tekintve, hogy válságos időket élünk, felmerül a kérdés, hogy vajon üzletileg racionális dolog-e sokmillió forintért mobilalkalmazáserdőket gyártatni alvállalkozókkal.

Mindezekre a problémákra a mobil web appok adnak jobb, költséghatékonyabb, rugalmasabb megoldást. Ám, mint az az indexes felhívásból is kiderül, az Index a mobilapp tendereztetéssel párhuzamosan házon belül fejleszti saját szájtjai mobilböngészőre optimalizált verzióit is. Első ránézésre ez utóbbitól sokkal többet várhatunk.

Mindenesetre a már említett 48 mobilalkalmazás (vagy az azokat elegyítő egy darab szuperalkalmazás), ismerve a hazai tendereztetési gyakorlatot, minden bizonnyal nem fog elkészülni 2011 második féléve előtt. Kérdés, hogy az akkori igényeknek mennyiben fog megfelelni egy ma megálmodott Index szupermobilapp. Persze jobb később, mint soha - vághatnánk vissza szkeptikus sajátmagunknak.

Címkék: média dev mobil üzlet index.hu windows mobile symbian iphone smartphone android app ios
2010.10.18. 15:13. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

winmo-n a böngésző (opera 10) a legtöbb blog.hu-s oldalt nem tördeli be például. baromi idegesítő. /köszönöm, h ezt vhol elmondhattam/
Valóban, a kiírás terjedelme annyira irreális, hogy inkább csak ötletgyűjtés várható, aztán eredmény nélkül csendesen elfektetik a projektet, belső fejlesztők pedig megcsinálják a kreatív és gazdaságilag is indokolt ötleteket... volt már szerencsém részt venni hasonlóan nagy médiacég hasonló nagy tenderében...
Csodálkoztam is, hogy nincs a zindexnek mobilra optimalizált verziója. Na majd most. Egyébként összegyűjtöttem itt azokat a mobilra optimalizált oldalakat, amiket ismerek, és szívesen venném, ha tudnátok bővíteni a listát:
csaba.kispestibaptista.hu/mobil-webtartalmak-konyvjelzolista
későn léptek, de legalább rossz irányba :)
kicsit off: vicces, én kb. fél éve próbálok átszokni fn.hu + origo kombóra, az index minőségvesztése meg a mobil skin hiánya miatt, és kurvanehéz. annyira nehéz régi megszokásokat feladni (több, mint 10 éves megszokás), hogy nem is gondoltam volna.
A weboldal mobilosítása jelent többet néhány soros CSS kiegészítésnél? Nem hiszem, legalábbis 98%-ban nem.

A feladat viszont jó (a tenderes kivitelezéstől eltekintve), integrálni az összes cégen belüli (esetleg kívüli) szolgáltatást és mindazt beletenni amit a webes verzióba nem lehet. Tehát a 48 közelít a 4-hez, az átfedések miatt pedig az 1-hez.
Hát nemtudom, biztos ízlés dolga, én kipróbálgattam a tech siteok (engadget pölö) alkalmazásait, de ez nálam pont az RSS ellen dolgozna, mert ha minden nagyobb oldal megcsinálná a saját alkalmazását, akkor ismét az lenne, hgoy reggelente 20-30 appot kellene végiglapoznom.

Én inkább maradok a Readernél.

Másfelől nem tudom van-e jól használható magyar taxikereső alkalmazás?
Olyasmi, ami indításra megmondja Gmapson, hol vagy, beírod a címet, ahová menni szeretnél, erre kidobja a legjobb tarifát ajánló társaságokat, tervezett végösszeggel úgy, hogy ha rákattintok valamelyikre, már hívja is rendelni a taxit.

Van ilyen?
ahogy hh is mondja, erre a celra total felesleges dedikalt app-okat irni. egy mobilra optimalizalt site felulet a kerdest egyszerubben es olcsobban is megoldana

de hat, ize, index - es semmin sem lepodom meg :)
Mobilra optimalizalt web erre a feladatra valoban jobbnak tunik.
Viszont lenne elonye a mobilappoknak is: ha neki van appja, es meg is jelenik a store-okban, azzal a konkurenciatol elvonhat latogatokat. Gazdasagilag viszont nem valoszinu, hogy megerne nekik.
Raadasul 2011-re lesz minimum 3 nagy mobilplatform, ami a koltseget noveli.
@Maróy Ákos: Pont ez szerepel kiemelve a kiírásban, hogy olyat kitalálni amiért érdemes appot csinálni, mert kép és videó feltöltésére ösztönöz, fórumok és hozzászólások használatát könnyíti, a használó földrajzi helyzetét alapból tudja, stb., jó feladat ez.
@Nakhchivan: A HTML5 már ezek jórészét tudja, gondolom a korszerű böngészők nagyjából támogatják is. Amit meg nem, és újszerű ötlet, arra valószínűleg a fejlesztő inkább ír saját progit és nem közösködik az indexszel, ha nem muszáj. (lásd pl. videostreamelésre a ustream)

Talán amit még nyerni lehet a natív applikációval, hogy gyorsabb, és kevesebb sávszélt eszik.

Amúgy elég fura a kiírásban, hogy 4 platformra 10+ oldalhoz kér appot, de közben sokszor van rá utalás, hogy lehet a cég kicsi és új. Pedig ez így nem 1-2 emberes cégekre van méretezve.
@nyos: iPhone-ból kiindulva: a konkurencia már rég jelen van.. HVG, NOL, Sanoma (hír24, sport24, tv24?). de még az origo is csinált iphone-ra optimalizált weboldalt.
@Bazinga: én is pont ezen gondolkodtam, hogy lehet ez kis 1-2 emberes cégre kiírt dolog ha ennyi mindent kérnek... vagy csak az ötleteket akarják begyűjteni? :(
index... a vakbarát változata is olvashatatlan mobilon, de ajánlom a többi szenvedőnek.

én szeretném, hogy sok sikeres mobil app legyen, de index... nem tudom elképzelni, milyen tartalmat találnak, ami ennyi appot eltart.