Az iWiW ismét "százezres szájt" lett

Lassan két hónap telt el azóta, hogy élesedett az iWiW új dizájnja. Akkor azt írtam, hogy

Közösségi szájtok növekedése, sikeressége, szerethetősége ugyanis még soha nem múlt a dizájnon. A jó, szép, funkcionális dizájn webes szolgáltatások esetében az alap. Az alap, ami legelsősorban (igaz, nem kizárólag) azért fontos, hogy a szájton, a szájtért dolgozók büszkék lehessenek rá. (...) A felhasználók tömegeit ennél sokkal jobban érdekli, hogy a szolgáltatás, amit használnak, mennyire hasznos, szórakoztató, stimuláló a számukra. Másodlagos a betűszín, a menüsáv árnyékolása, a gombok kereksége és nagysága...  Az elmúlt napok statisztikái alapján az látható, hogy az iWiW redizájnolása látogatottságban vagy oldalletöltés-számban nem osztott, nem szorzott.

Nos, két hónap elteltével érdemes megnézni, hogy hozott-e komolyabb változást az iWiW életében a felületi revamp és a redizájn. Ha csak a statisztikákat nézem, akkor a válasz egyértelmű nem.

A Google Trends legfrissebb (januári) adatsora szerint a Facebook és az iWiW között 2011 elején is tovább nyílt az olló.

Sőt, mint a fenti ábrából látszik, január végére az iWiW lekúszott az 1 milliós vonalhoz. (Itt utoljára 2008 végén járt a magyar közösségépítő szájt.)

Ha a Webaudit február első hetére vonatkozó adatsorára vetünk egy pillantást, akkor pedig azt is láthatjuk, hogy az iWiW mostanra leereszkedett a lélektani egymillió napi egyedi látogatós határ alá. Vagyis mostantól már nem mondhatjuk, hogy az iWiW-et napi szinten stabilan "több mint egymillióan látogatják". Visszakerült tehát az iWiW az Origo és a Startlap mezőnyébe. A második vonalba.

Az első vonalban az amerikaiak menetelnek: a Google keresője, a Facebook, és a Google videószájtja, a YouTube. Az "1.0 M" választóvonal kijelölte az új erőviszonyokat.

Címkék: iwiw statisztika magyar facebook iwiw vs facebook magyar online piac
2011.02.10. 14:56. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Webkettes filizofiaju vezetoseg es toke nelkul ez igy is marad...

Ha tudnak fizetni a nagy website-oknak (nem csak az origonak) iwiw-es like gombot berakni, ha a hozzallasuk nem nagyvallalati lesz (lassu de nagyobb fejlesztesek, ritka release...)

Ha nem kell meghivoert konyorogni, mert micsoda rossz vicc mar, hogy nem tud barki regisztralni aki akar...

Es meg lehetne folytatni, de ugyis mindenki tudja...

A meghivozas a legjobb pelda arra, hogy mennyire nem erdekli oket, hogy mi jo az usereknek.

En is hetente 1x felmegyek, korbekukk aztan vissza a facebookra, ahol aktiv az ismereseim kore es latok valami eletet is.

NAGYON elkestek a reagalassal es NAGYON lassan reagalnak. Elhiszem, hogy nagy a tehetetlensege egy ekkora site-nak, de mar reg at kellett volna alakitani a fejlesztesi modellt XXI. szazadira. Suru release, kis fejlesztesek, folyamatosan mozgasban maradni es kovetni a trendeket, stb...

De ez szigoruan szubjektiv velemeny :)
Azért jegyezzük meg (a csökkenés trendjét nem kétségbe vonva), hogy 1M alatt a belföldi látogatók száma van a webaudit szerint, míg a teljes (hazai+külföldi) inkább 1,1M körül van.
@tommybravo: termeszetesen magyar picai szempontbol a belfoldi latogatoszam a relevans. mikent a facebook eseteben is :)
A redizájn szinte mindig pótcselekvés.

A Google szerintem 10 év alatt nem csinált egy nagy áttervezést, de ez nem jelenti azt, h a google.com ugyanaz, mint 10 éve, a háttérben (a funkcionalitással) folyamatosan próbálkoznak.
Amíg az iWiW fejlesztőinek minden, szó szerint minden fejlesztést át kell tolni a T csoporton, ezzel minimum 1 hónapos késést generálva, addig a facebook fejlesztő gondol egyet, és megcsinálja. Ha ezen nem változtatnak, akkor garantáltan, - ugyan nem most, de pár éven belül - , be lehet csukni a kaput az iWiW-nél.
Sajnálatos módon az előző hónapban én is töröltem magam Iwiw-ről, és most már csak facebookot használok. Persze engem nem kizárólag a face térhódítása szipolyozott el, hanem olyan idegesítő hibák mint például hogy ha valakit iskola/munkahely szerint akarok keresni, akkor előbb be kell írnom valami random dolgot a keresőbe, és csak azután tehetem meg, vagy például hogy beírom az ismerőseim oldalán a keresőbe hogy kovács, és nem talál semmit, holott 20 kovács nevű ismerősem van....persze a sort még lehetne folytatni.
Néhány éve voltam egy fókuszcsoportos interjún, ahol az Iwiwről faggatóztak. (amikor az uj tulaj a T átvette), hogy van-e jövője, mit kellene javítani stb...Akkor lelkes IWIW-esként láttam benne fantáziát, hiszen jó élményeim is voltak az oldalon, de elmondtam néhány megbocsáthatatlan hibát, ami sürgős javításra szorult már akkor is.

Az egyik, hogy hosszabb inaktivitás után kiléptetett automatikusan.
Sajnos a barátaimnak való levél írását is inaktivitásnak érzékelte, pedig bőszen vertem a klavit. Az azért mégis primitív oldal, ahol percenként kell frissítést nyomni, hogy ne rázzon le a fenébe.

Erre sokan panaszkodtak és megoldották "zseniálisan". Most is ledob, de nem veszik el az írásod legalább, hanem újra beléphetsz Emillel,jelszóval és elküldheted, majd leshetsz amíg válasz jön. Se egy zöld lámpa, hogy ki elérhető épp online, se egy mini chat alkalmazás, se semmi, csak fújjja a kórókat a kietlen honlapon a szél...

Normálisak ezek?
Ki a fene fog szívességet tenni nekik és miattuk látogatni egy olyan oldalt ami szívat és még élvezi is?
(Erőszakkal kluboknak alakítottak vicces fiktív accokat stb...)
Menjenek a picsába.
Bezzeg a sokat szerint használhatatlanul szar farmville klónba marha nagy energiát fektettek, azt hitték az majd elviszi a hátán az Iwiwet. És a szerencsétlen gémer ismerőseim a Facebook csoport üzenőfalán nézik, hogy éppen megy-e a játék vagy visszaugrott időben 2 hetet és elveszett minden, stb.
Ezen semmi csodálkozni való nincsen.
Van olyan alkalmazás az oldalon, amelyik minden hónapban több napra leáll. A gépház 20 nappal később válaszol a bejelentésre, az alkalmazás készítője meg széttárja a kezét, mondván a hiba nem náluk van, hanem az iwiwnél és őket is leejti magasról.

Röhejes az ügyintézésük és a hozzáállásuk. Az oldal kinézete meg egyszerre változott nagyon sokat, és még gyakorlottabb internetezők is csak tapogatóznak rajta, a kevésbé járatosak meg követelik vissza a megszokott "gagyit".
Valóban érezhető az oldallal kapcsolatban a látogatottság visszaesése, bár én inkább gondolok rossz menedzselésre mintsem az oldal technikai hibáira.