Consider a future device for individual use, which is a sort of mechanized private file and library. It needs a name, and, to coin one at random, "memex" will do. A memex is a device in which an individual stores all his books, records, and communications, and which is mechanized so that it may be consulted with exceeding speed and flexibility. It is an enlarged intimate supplement to his memory.
(Vannevar Bush, As We May Think, 1945)
A web a linkelt tartalmakról szól. Nem lehet ezt elégszer leírni abban a korban, amikor az online tartalmak egy részét már csak falak mögött tudjuk fogyasztani. A Facebook vagy az App Store vagy az Android Market falai között.
A web nem csak azért szól a linkelésről, mert fontos, hogy hivatkozni tudjunk az online fellelhető tartalmakra, tudásra, információra. Hanem azért is, mert ez a linkeltség adja meg az utat arra, hogy felfedezzünk újabb és újabb, korábban számunkra ismeretlen tartalmakat, tudásokat, információkat.
Erre pedig annál nagyobb szükségünk van, hiszen a webről pont olyan gyorsan tűnnek el tartalmak, mint ahogy felbukkannak rajta. A web rossz archíváló eszköz. Az információk hosztolása költséges. És mivel az utóbbi évtizedben már nem az örökkévalónak tűnt egyetemi szervereken tárolódnak a webtartalmak, egy fura, kiismerhetetlen piaci logika mondja meg, hogy adott pillanatban milyen kontentet tudunk egyáltalán elérni a weben. Már ha persze linkelik nekünk. Kereshetővé, felfedezhetővé válik - még mielőtt lekapcsolják alatta a szervert.
Tom Armitage (amúgy játékdizájner, nem fontos) arra szánta el magát, hogy az összes fontos linkjét szépen katalogizálva elteszi magának. Hogy meglegyen. Kéznél legyen.
Akik emlékeznek még a nagy del.icio.us korszakra, azoknak talán még érthetőbb az a késztetés, hogy a valamilyen szempontból fontos linkeket a netező eltárolja magának. Gyűjtögeti. Hátha egyszer vissza kell majd utalni rá, vissza kell olvasni vagy nézni a link alatti tartalmat, és akkor milyen jó lesz, hogy kéznél lesz.
Armitage 2004 óta gyűjtögeti a linkeket, és rászánta magát, hogy archíváljon. Papíron.
Ahogy írtam is, a webbel az is baj, hogy nem csak megszületnek, de el is tűnnek róla tartalmak. Armitage azt találta ki, hogy az összes elmentett link alól kiszedi a title-t, az url-t (ebből készít qr-kódot), a teljes descriptiont és a címkéket és ezeket sajtó alá rendezi.
Lett belőle 8 könyvnyi információ az elmúlt 8 évből.
(Linkbooks) capture a changing style of writing. They capture changing interests – you can almost catalogue projects by what I was linking to when. They capture time – you can see the gaps when I went on holiday, or was busy delivering work. They remind me of the memories I have around those links – what was going on in my life at those points. As a result, they’re surprisingly readable for me. I sat reading2010 – volume 7, and my proof copy – on the bus, and it was as fascinating as it was nostalgic.
Books also feel apposite for this form of content production. My intent was never to make books, not really to repurpose these links at all. And yet now, at the end of each year, a book can spring into life – built up not through direct intent, but one link at a time over a year. There’s something satisfying about producing an object instantly, even though its existence is dependent on a very gradual process.
Még érdekesebb lesz a projekt, ha majd a Google Web History összes adatát is bele lehet szerkeszteni egy nagy almanachba.
A mi generációnk így ír memoárt.
