A napokban már foglalkoztunk a Gawker Media vezetőjével, aki egy tévés interjúban a webes tartalomgyártásról mondta el a véleményét. Pontosabban azt, hogy ő mit gondol arról, hogyan sikerült néhány év alatt egy üzletileg is működőképes online médiacéget összetennie a semmiből.
Az SXSW-n a kommentezésről, meg egyáltalán: a felhasználói részvételről beszélt. Leginkább azt ecsetelve, hogy a szabad kommentezésnek az ég világon semmi értelme. Minden online felületen, ahol kontrol nélkül lehet osztani az észt, tökéletesen érdektelen, off-topic, sőt kifejezetten mérgező hangulatú párbeszédek folynak. Ennek kezelésére, hostolására pedig se ideje se kedve senkinek. Olvasni meg aztán végképp nincs.
Ő abban hisz, hogy az érdemi, érdekes hozzászólóknak és hozzászólásoknak kell teret adni. Vagyis a kommentfelületre is csak olyan tartalmakat szabadna beengedni, amik érdeklik a többi olvasót.
Szerintem teljesen igaza van ebben. Mondom ezt azzal együtt is, hogy az Index/Blog.hu projekttel vastagon részem volt abban, hogy a szabad kommentezés a Törzsasztalról átömlött az Index címlapján keresztül a blog.hu-s blogokra. És tényleg az értelmetlenség netovábbját lehet nap mint nap látni egy sor kiemelt blog cikkjei kommentáradatában.
Nem mondanám, hogy 180 fokot vett az elmúlt években a véleményem ezzel a témával kapcsolatban. Mondjuk 90-100-at biztos. Pár éve azt gondolom én is, amit Denton is nagyrészt megfogalmazott a fent idézett beszélgetésben: azok a webszájtok érdekesek média szempontból az olvasóknak, ahol érdekes, de legalábbis vicces dolgokat olvashatnak. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy minden primitivitásnak vagy öncélú, magáncélú írogatásnak éppen cikkek alatt kéne helyet adni.
Az offtopic kommentekre, nyilvános csetelésre, anyázásra, virtuális üvöltözésre rengeteg célszolgáltatás áll már rendelkezése. Facebook, Twitter, Tumblr... Fórumok. Csetkliensek. Vagy akár egy saját blog.
Nagyjából ezek az elvek vezettek engem is arra, hogy néhány éve már csak előmoderálást követően kerülnek ki a kommentek a Webisztánra. És alapból én is azokat a közösségi helyeket keresem a weben, ahol az én ízlésemnek megfelelő témákban, stílusban zajlik a párbeszéd. Amikor trollokat akarok olvasni, akkor olyan szájtokra megyek, ahol tutira ezt is fogom kapni a kommentekben. Ha viszont online médiát fogyasztok, én is szívesebben olvasnék a témához értő, de legalábbis érdekes, vicces, neadjisten informatív kommenteket.
És nem érdekel, hogy hány embernek nem tetszik, hogy nem tudott még egy felületet telehányni a weben.
Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.03.12. 20:46:51
A posztoló sz'jon sünt!!!4!! AnyáááádAAAT!!!!444néééégy!!!!!4
Komolyra fordítva a szót: a poszttal maximálisan egyetértek, az előmoderációt viszont nem tartom túl hatékonynak - hacsak nem üldögél egy, a kommenteket jóváhagyó admin 7/24 - vagy legalábbis Index-címlap időtartama alatt - a gép előtt. Ha lassú a kommentek jóváhagyása, akkor elég nehezen alakul ki párbeszéd, érdemi vita.
A legjobb iránynak a Facebook Social Plugin-féle megoldást tartom - rengeteg hibája és kiforratlansága ellenére is. Már önmagában egy előszűrést biztosít, hogy rendes névvel és arccal vállalva lehet csak kommentelni - a trollok 90 százalékát már ez elriasztja. Ők csak az internet biztosította anonimitás mögé bújva érzik jól magukat.
Persze, ezt elég könnyű megkerülni, hiszen kb 4 másodperc létrehozni egy "oldal" típusú Facebook-profilt, és a Facebook Social Plugin lehetőséget is biztosít arra, hogy a kommented az oldal nevében jelenjen meg (ami szerintem orbitális nagy baromság) - itt jön viszont a közösség ereje: az értéktelen kommenteket nem kedveli/lájkolja a tömeg sem, így ezek alulra kerülnek, akik pedig rendszeresen népszerű kommenteket írnak, azok "top commenter" státuszt kapnak, így az ő kommentjeik mindenképp prioritást élveznek. Így nagyjából a közösség válogatja össze aprólékos munkával a neki tetsző kommenteket úgy, hogy a moderátornak nincs sok dolga (esetleg a maradék 10 százaléknyi trollt kigyomlálhatja, ha van kedve) és mégis viszonylag megmarad a dolog realtime jellege.
Bónusz: ha valaki ír egy érdekes kommentet a Facebook Social Plugin-en keresztül, és nem veszi ki a pipát a "post to Facebook" elől, akkor az összes FB-ismerőse is olvashatja azt a timeline-on - így még plusz forgalmat is generálhat a dolog.
nyuszy 2012.03.13. 00:16:23
Tény, hogy sokszor érdekelnének egy adott témával kapcsolatban az érdemi kommentek, de ezeket nehéz kiszűrni a trollkodásból és a szpemből, viszont a jelenlegi web halott a kommentek nélkül.
Nem egyszer van, hogy az index cikke után elolvasok egy ugyanarról szóló blogot, meg az alatta lévő kommentekből is 1-200-at, hogy átfogó képem legyen a témáról.
Ez a kötött kommenteléssel (mint pl. amit a Véleményvezér vezetett be) már nem lehetséges. Valamiféle előszűrés mindenképpen szükséges, de talán az a legfontosabb, hogy az oldal/blog gazdája mennyire tolerálja a trollkodást. Ahol ez következetesen üldözött dolog, onnan előbb-utóbb elszoknak a trollok, szerintem.
csiszi 2012.03.13. 00:16:41
Egy olyan szolgáltatás lenne a legjobb, amiben likeolhatom a kommenteket, de ezeket nem globálisan összesíti, hanem felismeri a különböző felhasználói köröket. Mert könnyen lehet, hogy a szomszéd Janinak nem az tetszik, ami nekem.
Addict · http://www.noisefreaks.com 2012.03.13. 00:17:01
EvilHedgehog 2012.03.13. 00:17:19
A hozzászólást Palkovicsné laptopján írtam.. :)
Ujjra Gyúrok · http://pixelscroller.com/ 2012.03.13. 00:17:54
xstranger 2012.03.13. 00:18:54
Szerintem a thumbs-up/down szisztema a legjobb, es allithatod magadnak milyen szint alatt ne lassad a kommenteket.
Sokkal nagyobb problema az hogy egy nepszeru post alatt akar tobbszaz komment is megjelenhet es soha nem lesz eselyed megtalalni benne az ertekes kommenteket. Valami tematikus szuro/thread kezelo kellene amivel "fel lehetne dolgozni" egy hosszabb kommentsort is.
deejayy · http://deejayy.hu/ 2012.03.13. 14:26:24
2. ötlet: ahogyan a zenei portálok is meg tudják nekem mondani, hogy a hallgatott zenék alapján még vajon mit szerethetek, ugyanez igaz a kommentelőkre is. Ha valakiket már pozitívra értékeltem, akkor látni szeretném azokat is, akiket mások velük együtt értékeltek (aka. "körök").
szekerkaa · https://twitter.com/szekerka 2012.03.13. 14:26:32
Természetesen erről szó sem volt, 2-3 komment után a szokásos platformanyázásba torkolott az egész. Teljesen világos, hogy fölösleges volt a kommentelési lehetőség.
De ez csak egy példa, és egy szakmaibb tartalmat nem kellene összevetni a Subbával, mert ott tényleg a(z idióta) kommentek az őserő.
Persze, jó ötletem nincs a FB plugin jó is lehetne, ha működne mindig, gyorsan. Szerintem trollmentesítésre már régen nem alkalmas, és azt is vélelmezem, hogy éppen az esetlegesen értékes kommenteket bírni tevők akár idegenkedhetnek is a fácsétól.
A Google authorship projekt, G+ integráció igazán választ adhatna erre, reméljük, ők is vágják ezt az igényt.
pollner · http://soreo.biz 2012.03.13. 14:26:42
banyek 2012.03.13. 14:26:56
lyken 2012.03.18. 15:13:10