Holnap egy konferencián beszélgetek pár emberrel arról, hogy mi történt az IRC-korszak kezdete és a lájkolás kultúra között. Az igazat megvallva, az IRC annyira régen volt, hogy nekem elsőre ez ugrott be a témáról: 

Randall Munroe érdekes kísérletbe kezdett. Megfigyelte ugyanis, hogy amint egy IRC csatorna kellően naggyá válik, ellehetetlenül a beszélgetés. Megjelennek klikkek, véletlenszerűen beszólogató kliensek, a társalgás színvonala a nullához közelít. Azt találta ki, hogy csinálnak egy botot, ami azt figyeli, hogy elhangzott-e már az adott mondat valamikor korábban a csatornán. Amennyiben igen, úgy megvonja valamennyi időre a voice-ot attól az embertől. Ezzel nagy mértékben szűkül a “lol” meg hasonló típusú közlések száma. Nem állítom, hogy tökéletes megoldás, mindenesetre egy érdekes megközelítése a problémának.

A lájkolás (pontosbban a külső site-ok számára is beilleszthető like button kód) meg még nincs is két éves. Teljes az időzavar. Amúgy a lájkolás a csendes többség entryje/namespace-e/kommentje.

Még egy nagyon jó idézet, amibe belefutottam: 

Onno Tijdgat, author of Ircle, criticizes mIRC's color format, arguing that it uses a flawed design and follows no common standard.

Period.

Címkék: irc like csati