iPhone 5 törésteszt és első benyomások

Ahhoz képest, hogy az iPhone 4 maga volt a hipersérülékeny telefon mintapéldája...

Amúgy tegnap este véletlenül összefutottam Kaprinay Zolival, aki már iPhone 5 tulajdonos, úgyhogy végre én is megtapogathattam a telefont

Mindenekelőtt: nagyon szépen és nagyon precízen van összetéve. A hátlaphoz használt valamiféle magnézium alumínium ötvözet tapintásra és látványra is nagyon jól sikerült munka. Mint ahogy az élek csiszolása is elképesztően precíz. Ami egy pici csalódás volt az az üveg előlap szintkülönbsége a kerethez képest. 

iphone_5.jpgA második benyomás: szerencsére az iPhone 5 egyáltalán nem olyan pillekönnyű, mint ahogy korábban lehetett olvasni róla. Persze, az iPhone 4 tulajdonosoknak meglepő lesz ez a könnyűség, amit az 5-ös hoz, de szerencsére az Apple-nél most sem estek át a ló túloldalára, és nincs nagyon papundekli érzete a készüléknek. Szóval súlyra szerintem továbbra is megmaradt a "van benne anyag" érzet, amit annyira lehetett szeretni az iPhone 4-ben. És ez mindenképpen pozitív. 

A képernyő és a telefon fizikai mérete nekem csalódás. Galaxy Nexus után megfogva az iPhone 5-öt nekem az volt az első benyomásom, hogy ez még mindig túl kicsi. Bár az agyam tudja, hogy nagyobb a kijelző, használva ezt mégsem sikerült megtapasztalnom. Nekem ez még mindig iPhone 4 kategória. Persze aki iPhone 4 oldalról jön, annak biztos más lesz a tapasztalata. De nagykijelzős andriodos készülékek felől nézve - hiába retina -, fizikailag egyszerűen még mindig kicsi

Persze értem én, hogy az iPhone 5 nem csak a geekeknek, gémereknek készült, hanem például Kim Kardashiannek vagy Zimány Lindának is. És mint ilyen, nem lehet sosem túlságosan nagy. Hacsak nem szánja rá magát az Apple, és jövőre nem jön ki az iPhone Mini-vel. 

Mindent összegezve, az Apple folytatja azt az utat, amit az iPhone 4 termékdizájnjával megkezdett: egy nagyon szép, nagyon jól összetett fizikai eszközről van szó. Azoknak lehet jó választás, akik eddig is iPhone-t használtak, illetve alsó vagy közepes szintű androidos készülékkel rendelkeznek, és most jutottak el oda, hogy szeretnének egy drága és jelentősen többet tudó telefont. 

High-end androidos készülékről iPhone 5-re csak esztétikai okokból váltson az ember. (Vagy ha valami perverz oknál fogva jobbnak tartja bárki az Android 4.1-nél az iOS 6-ot, lol.) Amit korábban írtam: sajnos a Samsung mindig is dél-koreai cég marad, ahol dizájn szempontból máshol vannak a hangsúlyok, mint egy Nokia vagy Apple termék esetében. Ha a nyugati civilizációt kellene telefonnal jellemezni, biztosan egy iPhone 4-re vagy 5-re, esetleg egy Nokia Lumiára esne a választásunk. 

Ismerve az iOS 6 minden hurcolt és újkeletű baját, ismerve az iPhone 4S képességeit, és megismerve az iPhone 5-öt, bennem még mindig nem sikerült egyértelműen felkelteni a vágyat a váltásra. Nekem ez egyelőre inkább egy iPhone 4S II, újragondolt házban. 

Nincs ez lejátszva, na. 

Címkék: iphone törés iphone 5 iphone 5 teszt iphone 5 teszt video
2012.09.23. 13:39. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a törésteszt elég nehezen vehető komolyan :) egyébként annyira nem nagy eresztés az iphone5, hogy apple-ös buziként is elgondolkodtam rajta, hogy inkább galaxy hármat szerzek be.
kíváncsi leszek rá élőben, de akkor vonzana igazán, ha valaki hekkelne rá androidot. hardveresen maximálisan jó.
engem a nagy kijelzőtől ver ki a víz, mert annak ellenére, hogy nem vagyok kicsi ember, nem érem át, a kétkezes szerkezetet meg tabletnek hívják.
most xperia P-m van, ami szintén 4", fémházas, de azért lehetne kicsit prémiumabb érzés ennél is.
ez pont a telefon méret teteje, ennél nagyobbat már nem raknék zsebre - akkor már tabletet viszek
Értem én, meg többnyire egyet is értek veled, de ha ilyet írsz egy posztba, hogy "lol", akkor az inkább trollkodásnak jön le, mint ésszerű érvelésnek. Én gondolkodom az iOS-hez való visszatérésen, de sok minden hiányozna. Viszont elegem van az ázsiai gyártók alacsony minőségű buildjeiből és ez sajnos a high-endre is igaz, szóval igaz amit írsz, hogy a külsőségek miatt megéri a váltás, a szoftver miatt semmiképp. Oké, hogy van a notification center, de szörnyen app-központú még mindig az egész és szerintem ebbe fulladt bele az iOS. Plusz a saját szolgáltatásaik erőltetése az utóbbi időben. Innen nehéz új irányt találni drámai változtatás (avagy rizikó) nélkül.
Gyönyörű és szupererős hardver, kis méret, idejétmúlt oprendszer, ami minimum még egy évig nem fog érdemileg fejlődni...

Az iPhone irigységnek részemről vége, semmi nincs (talán csak a Clear app), amit hiányolnék belőle.

Az Androidnak van egy teljes éve, hogy kihozzon egy szépre designolt készüléket. Az új HTC WP8-as cuccai reménykeltőek, szerintem lesz androidos verziójuk is.
Galaxy S2 nekem perfekt, minden hétköznapi igényt kielégít és még annál is többet.
Végre egy korrekt sz-iFon5 cikk!
korrekt... nem tudom.. nagyon el vagyok bizonytalanodva, ugyanis én lennék pont az a perverz aki egy high-end androidos telefonról jönne át iPhone-ra... Galaxy Note. A belbecse nagyon frankó.. De a külcsín.. Samsungos.. Szeretem ha szép is a telefon és lassan egy év eltelt mióta megvan és csak _most_ kezdenek olyan ROM-ok rá megjelenni mint amivel eleve ki kellett volna hozni... Elegem van a ROM főzésből, etc... meg aztán az újonnan beszerzett 11" MacAir mellett talán nincs a 4.5-5.5"-ra telefonban szükség. Mindenkinek magának kell eldöntenie mire van szükség, de ami az Indexen ment ahogy fikázta egymást a két tábor az nagyon gáz volt remélem ez itt nem indul el.
A videóhoz szólva: a srác dobál egy iPhone 5-öt, meg egy Galaxy III-at? Bakker!
Nem értem mi a jó abban ha bazi nagy eg telefon. Szerintem pont az a gond a 5-össel, hogy felesleges lett nagyobb. Semmi értleme a széles kijelzőnek, a régi tökéletes volt.
A hátlap a hírek szerint alumínium-ötvözet, de ez tulajdonképpen mindegy is. Az Apple mindig is sokat adott a külsőre, ami jó, és bár Android tulaj (és fan) vagyok, nincs semmi problémám beismerni, hogy a külső szempontjából még mindig az Apple az iránymutató.

Persze az már más kérdés, hogy a hihetetlen teljesítménynek beállított 18%-os vékonyítást egyetlen lépésben megoldották, miszerint leszedték az egyébként is érthetetlen koncepció alapján odatett hátsó üveglapot, és bumm, máris vékonyabb a teló :) Mellesleg a hátsó üveglap csak a sérülékenységét növelte, így az eltávolításával az Apple két legyet ütött egy csapásra :)

A méret pedig megszokás kérdése. Aki korábbi iPhone-ról vált, annak észrevehető lesz. Anno a Nexus One-nal (3,7") a kezemben azt mondtam, hogy a 4"-nál van a használhatóság határa, és lám, most a 4,65-tel is megbarátkoztam :)
Akinek iPhone 4 van, az azt mondja hogy milyen jó fogásra az üveg hátlap. Akinek iPhone 5 van az azt mondja hogy milyen jó fogásra az alumínium hátlap. Akinek Galaxy S3 van, az azt mondja hogy milyen olcsó hatású a műanyag hátlap. Aztán mindhárom ugyanúgy gumi/műanyag borítást húz a telefonjára és 1-2 évig nem érzi hogy milyen igazából, na ez a lol :)))
mielőtt minden ipone5 tulaj megnyugodna,
ebben a tesztben azért kicsit jobban összetört:

www.youtube.com/watch?v=DuwD7pdxxyo
Akinek high-end androidos készüléke van, az nyílván nem tartja jobbnak az ios-t, máskülönben nem vette volna meg drágáért a telefonját. Akinek meg low-end androidos készüléke van, az meg tarthat bármit jónak, a pénztárcája dönt helyette.
Hiába "lol" egyeseknek, én jobbnak tartom az ios-t arra, amire használom. Mondjuk nem is vagyok geek, akik azt mondja lol. lol.
Ezen a méret félelmen mindig röhögök. SJ kitalálta, azért kicsi, hogy egy kézzel is átérjem, a sok birka meg bégeti utána.
Mint amikor valamelyik autós újságíró mondta, hogy a BMW idrive-ja megtanulhatatlanul bonyolult, én meg fél óra alatt megtanultam, menet közben.

Akkor most kapaszkodjon meg mindenki: alig várom, hogy lecseréljem az S3-at. Na nem egy kisebb kijelzős készülékre, hanem egy Note 2-re. Mert az is belefér a zsebembe, a funkciók 95%-át elérem egy kézzel, viszont netezni, emailt, dokumentumot olvasni, játszani, filmet nézni ezerszer jobb nagy, mint kis képernyőn. És a telefonálás már kisebbségben van ezek mellett.

A tablet (másfél éve használom) pedig nem fér a zsebembe.
nekem iphone 4s-em van es kifejezetten nagynak talalom. nehez, serulekeny, nehez zsebretenni ... allandoan magamnal hordom az ipad-em es tulkepp az ipad mellett semmi szukseg nincs egy "okos" telefonra. ha kijonne az apple egy fele ekkora meretu sima telefonnal (amivel telefonalni, sms-ezni lehet) es igen hosszu uzemidovel akkor gondolkodas nelkul lecserelnem az iphone-t egy ilyen keszulekre.

az ipad viszont sok szempontbol kiralysag. (ha arra hasznalja az ember amire valo). az elejen probaltam masra hasznalni, de csak szenvedtem vele, munkara nem valo, viszont egy ceges laptop melle kifejezetten jo kombo.

ertheto hogy az apple szalad a nagy androidos telefonokkal, de hogy azok is minek azt nem tudom. a telefon telefonalasra valo, kicsi, egyszeru, megbizhato, magas uzemideju valami. a tablet az meg tablet. a mostani trendek szerint a telefon merete no, a tablet merete csokken, oszt egyszer majd csak talalkozik a ketto. :)
@altimus: "ha kijonne az apple egy fele ekkora meretu sima telefonnal (amivel telefonalni, sms-ezni lehet) es igen hosszu uzemidovel akkor gondolkodas nelkul lecserelnem az iphone-t egy ilyen keszulekre."

de minek ehhez az apple-re várni? nekem valami nokia nemtomhányas van, telefon, sms, ennyit tud, viszont két hétig bírja töltés nélkül (persze napi pár perc telefonálás mellett, ha folyamatosan pofáznék rajta, akkor nyilván néhány nap alatt ez is lemerülne).
Ha valaki nagy es nagyfelbontasu telefont akar az vegyen egy Galaxy Note mk1-et. 5.3", 800x1280, es konnyebb mint egy iP4s - amellett jobb is :)
Viccen kivul akinek low-end androidos telefonja van az vehet maganak egy picit higher-end androidos telefont. Sajnos valoban az occó androidos keszulekek joreszt nem nagy eresztesek, rossz a kepminoseguk, stb, de attol meg van hazon belul is valasztas. Az iP5 inkabb annak van akinek régebbi ájfónja van, és maradni akar a rendszernél.
@kulcsarb: Ez már életszagúbb. A 4-esem hasonlóan pókhálós lett amikor kiesett az ölemből. Viszont ez az alumínium hátlap biztosabbnak tűnik, mint a 4-esé...