iPad Mini: kinek érdemes megvásárolni?

Érdekes időket élünk így a hitelválság sokadig évében is. Az éjjel-nappaliban dolgozó csávó mutogatja az újonnan vásárolt iPhone 5-jét. Mondja, hogy két év hűséget kellett aláírni, és már hozhatta is. Ha jól gondolom, ez neki havi nagyjából 20 ezer forintot fog jelenteni a követkető 24 hónapban. A telefon és az előfizetés így valahol félmillió forintot fog kihúzni a zsebéből. Plusz ugye két évig mindenképpen a csomaghoz és az iPhone 5-höz köti magát. Így amikor a világ szerencsésebbik fele már iPhone 6-tal fog cyberháborúzni, ő még mindig ezt az előfizetést fogja nyögni. 

A másik oldalon pedig ott vannak a jól kereső geek ismerőseim, akik közül többen is elbizonytalanodtak, hogy akkor most vásároljanak-e egyáltalán iPhone 5-öt. Mert hát "drága" és "hosszabb". Viszont az iPhone 4S számukra még nem kifutó modell. 

Számomra a fenti sztorik azt mutatják, hogy az iPhone rögös úton halad. De valószínűleg termékfejlesztés szempontjából az igazán nehéz jövő az iPad előtt áll. Ha ideveszem még a Google és a Microsoft táblagépes törekvéseit, valamint az Amazon egyre virulensebb piaci ténykedését, nem csoda, hogy az Apple sem bírta tovább, és piacra dobja a kisebb, talán olcsóbb, színesebb, a laptoppal rendelkezők életébe jobban illő kis formátumú gépet. 

galaxytab.jpg

Épp két évvel ezelőtt írtam a Galaxy Tab megjelenéséről:

A Samsung táblagépének első benyomásra és egészen más küldetése van, mint az Apple iPadjének. Mondok pár előnyt, ami elsőre is szembeötlő: a 7 inches kijelző nem olyan nagy, így kézben tartva is lehet rajta kényelmesen gépelni. A másik, hogy tényleg befér a farzsebembe. A méretei tehát sokkal jobban illeszkednek a mindennapi tevés-vevéshez. Tapasztalataim szerint játszani is kényelmesebb rajta, mint az iPaden. Megintcsak azért, mert kényelmesen lehet kézben tartani. Az iPad inkább öleb: le kell tenni, meg kell támasztani ahhoz, hogy jól lehessen használni.

Gyorsan hozzáteszem, hogy az elmúlt két évben nem találkoztam olyan androidos táblagéppel, ami beindította volna a fantáziámat. Az Android táblagépen katasztrofális volt az első évben. Miként maguk a táblagépek hardveres felépítése is. Még rosszabb, hogy a Macbook Air 11" mellett igazán az iPad sem találta meg a helyét az életemben.

Úgyhogy számomra az idei év legizgalmasabb Apple-eseménye következik néhány óra múlva. Kiderül ugyanis, hogy képes-e a kaliforniai cég egy kis méretű táblagéppel beférkőzni a 4.65"-os 720x1280 felbontású Galaxy Nexusom és a 11.6"-es, 1366x768 felbontású Macbook Airem közé. 

Elvárásaim: 

Még egy akkora telefonon, mint a Nexus sem jó hosszabb ideig olvasgatni, netezni, játszani, filmet nézni. Az Air bár tényleg a legmobilabb laptop, amit valaha birtokoltam (és egyben a legjobb eszköz is), ha a kádban akarom olvasni egy ebookot vagy a konyhában akarok egy nosalty-s receptet főzni, a laptop túlságosan körülményes eszközzé tud válni. Viszont a nagy iPad számomra túlságosan is nagy méretű, nehéz, nem elég mobil eszköz. Nem post-PC, hanem egy kompromisszumos számítógép. 

Ha bármi is belefér még az életembe, akkor az egy Galaxy Tab méretű, jó felbontású, jó hardverrel felszerelt, kiváló akksiidővel rendelkező ultrakönnyű gép, amit beletolok a farzsebembe, vagy csak ott kallódik valahol a táskámban, és ezen a ponton már az sem fog izgatni, hogy ha a következő telefonom kisebb lesz a mostaninál. Igazából úgysem fogok a telefonomon soha filmeket nézni. És dolgozni sem. De még exceltáblákat és GA-t sem ezen szeretnék kezelni. 

Ma este kiderül, hogy értjük-e egymást végre az Apple-lel ebben a táblagép témában, vagy továbbra is a munkásosztály drága, de előfizetéssel jól puhítható számítógépét, illetve a felsőközéposztály nemtörődöm impulzusvásárlással felszippantható eszközét jelenti-e az iPad termékcsoport.

Ez az esemény azokhoz fog szólni, akik szerint az iPhone 5 nem változtat a világon (és az életünkön), és akiket az elmúlt két évben nem sikerült iPad-vásárlásra ösztönözni. Vagyis a racionálisan és konzervatívan vásárló, a hitelekben és hűségnyilatkozatokban kevéssé bízó, elsődlegesen hasznossági és ár-érték szempontokat szem előtt tartó közönséghez.

Az Apple mai (okt. 23-ai) bejelentését élőben is lehet követni 19 órától az Apple oldalán.  

(Note: a Nexus 7-ről is írok később. Főleg, ha kapok végre egyet kölcsön, és meg tudom nyomkodni.)

Címkék: apple ipad iphone 5 ipad mini ipad air olcsó ipad
2012.10.23. 16:11. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"az elmúlt két évben nem találkoztam olyan androidos táblagéppel, ami beindította volna a fantáziámat"
Nexus 7-rol mi a velemenyed?
Nekem Nexus 7 van, el se olvasom a mini ipados cikkeket.
hali!

Ha gondolod, egyeztethetünk, és adok kölcsön egy N7-et...

Érdekes egyébként ezeket olvasni a bejelentés után. Én élőben nem néztem, csak kis késleltetéssel a szöveges "élő" beszámolókat olvastam, de nem igazán fogott meg. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy milyen indokkal fogja az Apple a fogyasztók elé tolni az iPad Mini-t, miután anno az első iPad megjelenéskor arról volt szó, hogy a 10" (9.7") a legoptimálisabb, és legjobb méret...de nem sikerült olyan indokot hallanom, ami miatt azt mondanám, hogy nah, ez okés. Jó, mindenki sejti az indokot, hogy be kellett lépni a piac ezen szegmensébe is, de nyilván ez hivatalos verziónak nem jó, ezt a fogyasztók nem értik. Nekik praktikus okok, és érvek kellenek - amiket én tegnap nem hallottam...

Biztos voltam, hogy egymás mellé teszik az N7-tel, és jön a szokásos összehasonlítós rész, de ezen már nem akadok fenn, Apple-style...
szerintem ezzel a 329 dollárral kicsit túllőtték az iPad mini árát. Oké, hogy Apple, de azért most már a konkurencia is erősebb, legalábbis a Nexus 7-t elég jól összerakták