iOS 7 dizájn: az élénk egyszerűség kora

ios7design.png

Bármennyire is drasztikus az iOS új dizájnja és felületei, szerintem egészen pontosan érzik, hogy merre érdemes menni ezen a téren. Bár 2012 jelszava a flat design volt, és svájci-német funkcionalista iskola is megjelent korábban már a Microsoft-féle Metro UI-jal, az Apple igyekezett ezek között a trendek között megtalálni a saját hangját. 

Jonathan Ive vonzódását a svájci-német funkcionális dizájnhoz már jól ismerjük. És az Apple élményre, érzelmekre való apellálását is. Ebből a két felfogásból született meg az új nyelv, az iOS7 dizájnja, mely a flat design, a 3D elemek és az élénk színek használatát egyszerre képviseli. 

Én pontosan ilyen irányra számítottam tőlük. A flat designban eluralkodó halvány, döglött, élettelen színeket becserélték harsogóbb árnyalatokra. Viszont a szabályosan, arányosan, precízen tervezett UI hivatott ellenpontozni ezeket az élénk, sokszor gagyinak ható színeket. 

icondesign.png

Azért hat gagyinak ez a színskála, amit most bemutattak, mert úgy szoktuk meg, hogy ezeket a színeket túlharsogó, idétlen, banális tálalásban látjuk. Kínai játékokon, buta, túlzó, értelemmentes termékeken. 

Viszont ha ezeket a harsogó színeket kordában tartjuk, szigorú rendszerben, a helyükön kezeljük, akkor egy izgalmas, életteli és érzelemteli svájci dizájnt kapunk. Egy olyan formanyelvet, ami a szórakoztatóelektronikához a legjobban illik. 

Itt van még egy példa ugyanerre.

És ne felejtsük el: csak azért mert valamit megszoktunk, még se nem feltétlenül szép, se nem feltétlenül jó. Szerintem ez volt a téves út:

iphone2007.png 

Ez egy egységes koncepciót nélkülöző, zavaros formanyelv volt. Ahol a YouTube-ot egy poros, katódsugárcsöves tévével, a beállítás funkciót röhejes fogaskerekekkel, a fényképeinket pedig egy napraforgóval (!) sikerült összegiccsezniük. A műbőr, 3D és üveglapmániáról nem beszélve.

Persze, majd a készüléken kiderül, hogy mennyire működik a valóságban az új koncept. Főként az egyre klasszabb Android UI-jal összehasonlítva. De azt gondolom, hogy az Apple megmutatta, hogy ebben is tud a hardverhez méltó mélységekben gondolkodni. 

update: a Gizmodo részletesen elemzi a dizájnt.

Címkék: ios 7 ios 7 dizájn
2013.06.10. 21:28. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A neonszínek helyett valami pasztell árnyalatoknak jobban örültem volna, de jó lesz ez.
Nekem egy problémám van vele, és úgy általában a flat felületekben, ami zavarni szokott: hogy nem viszik végig. Egy ilyen preczen megtervezett forma és élményvilágból egyetlen nem oda illő ikon vagy betűméret ki tud rántani, és onnantól kezdve már az egész egy gagyinak ható valami lesz. A preview képeken én többféle képernyőtípussal is találkoztam, olyannal is, ami nem viszi a flat design-t. A reminders app, vagy a notes app, csak, hogy a legdurvábban említsem. Ahol válaszolni lehet egy hívásra meg olyan, mintha egy másik rendszerből lenne átvéve.
Köszönöm ezt a cikket, végre valaki nem fanyalog, hanem értékeli - helyesen - a lépést! És a kulcsszó: szórakoztató elektronika! Olyan a design, ami ezt kommunikálja lépten nyomon - minden könnyű, légies, egyszerű, élmény központú.
látni kell működés közben. főleg, mert közben kiderült, hogy mi működik ebből iphone4-en :)

az irányuk jó, ahogy dávid is írja, el ne rontsák.
Élőben kéne látni...egyenlőre kissé furcsa, és talán még mindig nem annyira modern mint a microsofté. Persze annál biztos használhatóbb lesz...
A cikk írója a korábbi iOS ikonokat fikázza, de itt sokkal többről van szó.. rengeteg grafikai megoldást kukáztak a váltással, nem csak azt ami tényleg szar és lassan vállalhatatlan volt (ikonok, native ui egyes elemei, stb..)

Ha a bemutató alapján kell megjósolnom a jövőt és abból indulok ki h amit lehetett kihoztak a flat designból a bemutatóra, akkor keserves évek előtt állunk. Láthatóan saját maguk sem tudtak teljesen egységes felületet tervezni minden apple appnak.. megkölönböztetésre viszont kevés az amiben különböznek.

Sajnos ezen az appok készítői már csak rontani tudnak majd.. a designerek kezét megkötötték.. többé nincs választási lehetőség a native és a textúrázott "egyedi" irányvonal között. Kukázták a luxus és az igényesség érzésének lehetőségét, amit egy profin textúrázott app tudott nyújtani. A felhasználók ezentúl a natívat várják majd, minden más gányolásnak/réginek/"hibásnak" fog tűnni.. és ez szvsz. hatalmas probléma.

A textúrák megölésével szvsz. egy újabb geek UI született.. az apple feladta a think different gondlatot UI terén.. beállt a sorba és ez még akkor is így van ha most épp az elejére sikerült állnia.

Ha én most nokia lennék, kihoznék egy textúrázott os-t és meghódítanám újra a világot. Sikerülne. Miért? Mert a nők mióta világ a világ, a krokodilbőr táskáért vannak oda és nem a nejlonszatyorért..
három irányzat van. eddig ezek elváltak egymástól. a google a nagyon egyszerű egydimenziós felépítést választotta. kevés szín, minden listára van felfűzve. ezek között váltogatunk a hipertérben a linkeken keresztül. a microsoft féle modern ui kétdimenziós. síkban tologathatjuk az élő csempéket. a hipersíkok között válthatunk kattintással, vagy tapizással. és volt a szkeumorfikus apple a háromdimenziós hatásokkal. ami a virtuális valóságot kínált.

cupertino ez utóbbit feladja. design tekintetében a google és az apple helyet fog cserélni.
Vagy legyen minden ikonon gradient, kb. egyforma mértékben (de könyörgöm, legalább egyforma IRÁNYBA a sötét-világos), vagy akkor semelyiken. Ez már az első preview képen majd kiverte a szemem: az első négy ikonból kettőn jó erős gradient, középső kettőn meg vagy nincs, vagy nem látszik.

Elegánsan lépjünk el amellett, hogy a Camera app ikonja ebben a formában 2001-ben is ciki lett volna, csóváljuk meg a fejünket azon, hogy a Weather és a Mail app "fent sötét lent világos" háttérben tündököl, míg minden más gradientes hátterű ikon pont fordítva, majd kezdjünk el sikítani a Game Center ikonjától, ami még csak nem is flat minimal. Miért.

Eddig annyira jó volt az Apple az ikonokban, meg az apró kis részletek összeigazításában, most meg kiválasztják a flat minimalt iránynak - ami pont nagyon csúnyán bukik, ha nem figyelsz a részletekre - és elrontják. Rosszul használt gradientekkel, rossz színekkel, apró, buta figyelmetlenségekkel, amik megtörik a designt.
Erről az egészről mindig az a műsor jut eszembe, ahol egy riporter csaj meg srác egy isten háta mögötti - asszem - törzsi faluba mentek, ahol a lányokat hizlalták ( erőszakkal is ), mert ott az számított vonzó nőnek aki kövér. A riporter csaj meg is kérdezett egy ott élő fiatal fiút, hogy tetszik e neki, szépnek látja e, és a fiú azt válaszolta neki, hogy neki a kövér lányok tetszenek.

És akkor eljutottunk oda, hogy mi az ami a közeged ráhatása nélkül ( van egyáltalán olyan? ) önerődből őszintén tetszik, és mi az ami azért kezd el tetszeni, mert az az aktuális trend, azt látod, azt szokod meg, azt "kell" hogy szeresd stb.

Nézem ezt az új "flet" őrületet, nézem a régit... A franc se tudja már, szr az egész. :D

Aztán másfél év múlva megint rájönnek, hogy van dropsedó', és spanyol viaszként fogják a farzsebből előrántani, hogy "bsszátok ki itt az új dizájn trend".

Amúgy akár fasza is lehet ez az iOS7-es irány, a felső kép kellemesnek tűnik ezekkel a bikavadítóan színes egyszerű ikonokkal.
Igen, ez egy régi harc volt az Apple berkein belül, és Ive mindig is hányt az eröltetett "természetes" hatású felületektől. Mert mennyire természetes egy fém-műanyag kütyüben egy cserzett bőrhatású mappa zsebekkel?
Örülök, hogy ő nyert, és viheti az általa képviselt funkcionalista iskolát. Nekem ez jobban bejön, mint a filctáblára rajzszögezett magas fatartalmú pöndörödő cetli-style.
Nekem tetszenek az új ikonok külön-külön, de csatlakozva a gradient-kérdéshez: tényleg össze-visszának hat, hogy az egyik felülről lefelé sötétedik (iránytű), a másik meg aulról felfelé (mail). a 7-es szám gradientje meg más színekből van, de csak félig (miért nem egy piros-lila átmenet?). a wheather új ikon nem sima gradient, hanem még fényezett is. az e-mail miért nem kapott ilyen fényezést? ha jól látom, a stocks ikon pont ilyen szép kékes volt az új designhoz passzoló, ezt lecserélték most feketére, miért? ha nincs fekete-fehér design akkor mit keresnek ott a fekete és szürke hátterű ikonok páran?

nekem olyan a hatás, mint amikor rászabadul a kezdő a PowerPoint effectre, és az egyik slideon balról úsztatja be a szöveget, aztán a másikon jobbról, a következőn felülről, és rendkívül elmésnek és professzionálisnak gondolja magát. még rosszabb verzióban a kezdő word felhasználó, aki rájön, hogy többfajta betűtípus is van, és félkövér is lehet, meg aláhúzott is, meg dőlt is, és a címstrukturát úgy rakja össze, hogy ezek minden kombinációja előforduljon.

szóval az a fenti kilenc ikon úgy tűnik, mintha 9 főiskolást megkértek volna, hogy csináljon valami ütőset, és önmagában mindegyik az, de egymáshoz sehogy sem paaszol. a teljes nyitóoldal meg úgy, hogy a maradékot meg hozzákukázták (az apple store, itunes pl. ugyanannak tűnik).

meg fogjuk szokni.
Kínai olcsó hamisítvány első benyomást kelt bennem.
Semmi esetre sem letisztultat,sem elegánsat.
@Deino: abszolút egyetértek, szerintem nem lenne rossz ez az irány, de azok a hipergagyi (corel 1×1) gradiensek rettentően bántják a szememet. Nem csak (nem elsősorban) az összevisszaságuk, de már a létük is fájdalmas.
Plusz van még néhány kis bukkanó, például a már említett kamera ikon, de nekem a zenelejátszóé is túl harsány a többihez képest.
A Verge-nél nem ájultak el túlzottan az újtól
www.theverge.com/apple/2013/6/10/4416726/the-design-of-ios-7-simply-confusing

Illetve elkezdték nézni, hogy melyik elem honnan ismerős vagy nem
thedroideffect.com/apple-copies-android-features/
Egy-két ikonra tényleg ráfért az újítás (bár a katódcsöves YouTube már IOS6 óta nincs), de attól még nem biztos, hogy ez a jó irány, persze ez szubjektív. De a Game Center az egyik legszembetűnőbb példa, ténlyeg 4 kör a legjobb erre? Ha igen, azért kiváncsi lennékl egy rövid magyarázatra, hogy miért.

Régi vs új:
dl.dropboxusercontent.com/s/1tg19wzsrq3mhy8/Game-Center-old-new.png

Abba meg inkább nem mennék bele, hogy ez így szinte Android + WP koppintás...
A legelső linken ( www.apple.com/ios/ios7/design/ ) a lap alján van a -See it for yourself- rész annak a legutolsó képén "minden" rajta van.

A facetime piros-zöld gombjairól 100% csempe fíling ugrik be, persze ha microsoft készíti akkor az bukás de ha az alma akkor zseniális

haha ...hát persze :-D
Ez valahol az Android és WP által képviselt irányvonal között van. Flattebb mint az Android, ugyanakkor megtarva a iOS hagyományos felépítését, és nem megy el egy a WP-hoz hasonló radikálisan más irányba. Ugyanakkor megvan az egyedisége. Nekem szeméky szerint az Android jelenlegi design iránya jobban tetszik, de a nagy fanyalgást nem értem.

Mondjuk az is vicces, ahogy a nagy Apple fanok elmagyarázzák, hogy ez igazából a kánaán ill. Jony Ive minden hülye PR szövegát beveszik. Pl. John Gruber egyik nagyon bullshit-szagú mondata: "The design of iOS 7 is based on rules. There’s an intricate system at work, a Z-axis of layers organized in a logical way." Na persze.
Attól még hogy van benne rendszer ez egy megsemmisítő csapás a retinára. Erre nincs a jóízlés inerciarendszerén belül magyarázat.

Próbálnék gazdaságit keresni: Kínában akarják egyedül növelni az eladásaikat??? Ez a szín- és formavilág az első színes kijelzős koreai telefonok és kínai klónjaik idejét idézi de még egy 16 színű Atariban vagy ZX Spectrumban is ízlésesebb színek voltak. Nem vitatom hogy van benne logika, de a dizájn nem szólhat pusztán egy önmagáért való rendszerről, ha nincs benne elemi esztétikum. A régit véletlenül sem sírom vissza mert nem csak maga volt az anakronizmus már új korában is, de mostanra kifejezetten vásárinak hatott akár a Metro, akár az újabb droidok mellett, az egyéb GUI-król nem is beszélve.

Próbálom azt gondolni hogy ez az ember, a dizájner egy folyamatos LSD tripen van, de akkor minek dolgoztatják?
Egy szóval értetlenül és döbbenten nézem a felfoghatatlant.