A Sanoma és a kék

Újrarajzolta magát a Sanoma. Nem csak a magyar leányvállalat, hanem úgy globálisan

Nekem két dolog szúrt szemet. Egyrészt, hogy furának tartom, hogy a Sanoma finn oldalán látható dizájnt nem örökölte meg a magyar szájt. Hanem gyakorlatilag újratervezték az egészet. Nem nehéz eldönteni, hogy a két megvalósítás közül melyik az érettebb. Hol végiggondoltabb a felépítés, a színkezelés, a hangsúlyok, a kommunikáció. Mindenesetre szerintem fura, hogy egy brand az egyik országban így, a másikban meg amúgy jelenik meg. 

sanomaszinek.pngA másik, ami feltűnt nekem, az a színpaletta, ami a brandre mostantól jellemző. (Lásd, a képen.) A szürkeárnyalatok és a pasztelesebb színek közül egyszerűen kiúgrik ez a kék. Ez a kék nekem a kilencvenes évek elejét, 2000-es évek végét idéző "kéklink" világot jelenti. Azt az iskolát, amit ma már talán csak a Wikipedia követ, utolsó mohikánként. Semennyire nem illeszkedik a többi, választott színük közé. 

Ezen az oldalon mindenki szembesülhet ezzel a bizonyos a kékárnyalattal, nagyban, odabaszósan.

Az is érdekes, hogy míg a sanoma.com a #0200ac árnyalatot használja, addig a magyar egy picit mást: #0300a4. Gondolom a brandbook nem tartalmazott pontos színkódokat, csak valami olyasmit, hogy legyen "nagyon kék". 

Persze ennek az otromba kéknek a létjogosultságát adhatná az is, hogy a finn zászló is tartalmaz mélykék árnyalatot. Csakhogy a hivatalos színdefiníció szerint ez az árnyalat a 294C Pantone szín, vagyis a #003580.

Mindenki eldöntheti, hogy melyik a finomabb, modernebb, jobban használható kék...

sanomafinnország2.png

Az új logó viszont nekem tetszik. Még ebben a változatában is.

Címkék: sanoma brand book arculat sanoma kék szín
2013.09.04. 13:33. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mivel érdemeltük ki ezt a 3.7 megás nyitólapot?
Ezek után engem marhára nem érdekel, hogy milyen árnyalatú a kék..
Quadcore gépen 8gb rammal laggol a chrome-ban nyitott sanoma-menü ... nemár ... 2013-ban?

egyébként nem csak a kékkel van gond, ezek a savazott neon-, vagy marker-színek nem működnek minden esetben a fehér betűkkel ... amint transzparens egy sötét kép felett, ott már ok, de pl a szétfakítottzöld a fehér felirattal néhol nem is olvasható.