RE: Hogyan lett a dizájnerből szerkesztő?

Parallax-Effect.jpg

Érkezett pár komment a múltkori postomra. Nem csak a weben, hanem élő szóban és cseten is. Mindenekelőtt arra a megjegyzésre szeretnék reagálni, miszerint a parallax és a single page dizájnok túlságosan költségesek lennének ahhoz, hogy egy egész szájt minden egyes cikkét egy 10 fős kreatív team dolgozza ki, egyenként. 

Nyilvánvalóan nem is erről van szó. Én csupán arra szerettem volna rávilágítani, hogy ma már olyan összetett frontend megoldásokban lehet gondolkodni mondjuk egy cikk megjelenítésénél is, amit egy dizájner vagy egy art director sokkal könnyebben és mélyebben át tud látni, mint egy újságíró vagy szerkesztő. 

A parallax arra nagyon jó példa, hogy ma már egy cikkoldalnak nem csak látványa van, hanem dinamikája, működési logikája is. Nem lehet A4-es lapokon dizájnolni, nem elég jpg-eket nézegetve elképzelni, hogy hogyan fog működni a szájt, mitől lesz érdekes egy scroll eseményre előtűnő és dinamikusan átméreteződő képillusztráció. Hogy hogyan kell meganimálni egy grafikont ahhoz, hogy az az oldal adott pontján jól rezonáljon a szöveges tartalomra. 

Az az állításom tehát, hogy a tartalomnak (a szövegnek) és a reprezentációnak (a vizuális megjelenésnek, működésnek) igenis kölcsönhatásban kell lennie egymással. Ez persze eddig is így volt a webdizájn történetében. Az újságírók megtanulták hogyan tudnak olyan stílusokkal operálni egy cikkben, mint amilyen a képillusztráció, a keretes anyag vagy a kiemelt idézet, a beágyazott videók. Ők dizájnolgatták a cikkeiket.

Csakhogy ma már ez kevés. Nézzük meg ennek vagy ennek és ennek a cikknek a felépítését, és megértjük, hogy miért jobb, ha dizájner vagy art director komponálja a végső produktumot, és nem egy tartalmi ember.

Én azt gondolom, abban hiszek, hogy az újságíró és a szerkesztő csak egy-egy input a folyamatban. És a termék (egy cikk vagy egy szájt) végső, teljes valójában egy olyan csapatmunka eredménye kell, hogy legyen, ami túlmutat a szöveggondozási elveken, az újságíráson, a textussal való törődésen. 

Ezt a problémát például már nem egy szerkesztőnek kell felismernie, megértenie és kezelnie: 

A parallax és a single page dizájnok eszközök, amiket ugyanúgy lehet jól és rosszul használni. Meg sem próbálni, végig sem gondolni, el sem kezedni: na ez az, ami szerintem nem fér bele olyan médiatermékek esetében, melyek komolyan akarják venni magukat a weben a következő években. 

Azt gondolom, hogy egy nagy és fontos feature anyagot azzal az igényességgel, azzal az odafigyeléssel és alapossággal kell bemutatni, ahogyan azt a vásznon vagy a magazinokban is láthatjuk. Viszont olyan eszköztárral kell ezt bemutatnunk, ami a webnek a jellegzetessége. 

Ezeknek a kiemelt témáknak, cikkeknek, tartalmaknak igenis producer kell. Egy olyan ember, aki a szöveg, a megjelenítés és a frontend, valamint az online marketing, analitika szempontjait meg tudja komponálni. Át tudja látni. 

Általában véve pedig a cikkek, hírek megjelenítésében meg kell találni azokat a funkcionális és vizuális elemeket, amiket érdemes átvenni a single page dizájnokból. Modularizálható, újrahasználható elemeket kell gyártani. Mint régen a keretes anyag vagy a képgaléria esetében. 

Szaktudások vannak. És egy digitális vagy online médiatermék esetében ezek a szaktudások már nem származtathatóak pusztán a hagyományos újságírós-szerkesztős tapasztalatokból.

A web nem print.

Címkék: webdesign vs.hu single page design
2013.11.29. 11:45. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A baj csak az, hogy ebben az országban magára a weboldalra is sajnálják az emberek a pénzt!
Az, hogy külön a tartalom formázására alkalmazzanak valakit, szinte elképzelhetetlen.

Én akkor szoktam a fejemet fogni, ha szépen kialakítok egy layoutot, feltöltöm minta tartalommal, formázási lehetőségek bemutatásával, aztán amikor a tulajdonos nekiül a szövegeket felrakni, akkor olyan ronda módon formázza be (tipikus H1-el írok mindent, pirossal, középre helyezve), hogy szégyenlem a munkámat és inkább a nevemet sem adom hozzá. :(

Neki ez bizonyára jó, úgyhogy embert erre külön nem fog alkalmazni.

Szóval külföldön lehet, hogy ez már megy, de idehaza nem nagyon fog elterjedni szerintem. Max 1-2 tényleg nívós oldalon.
Manapsag miert koltenenek ennyit egy oldalra? Amikor mindenki mobilon olvasgat mar es ezek a feature-ok ki sem jonnek. Nem latom, hogy ez ekkora fokusz lenne.
Akkor mint laikus érdeklődő:
- A Verge-fée iszonyatosan menő, a széteső-összerakódó kiemelésekkel és alcímekkel. Egy picinyként szétesik tőle a látvány, de nem érdekel, mert imádom!
- A Kennedy-s jól néz ki, de iszonyatosan idegesítő, hogy nem tudom a saját tempómban nézni, mert hiába pörgetem az egérgörgőt, lasssssssan megy lefelé. Ráadásul azt szeretem, ha egyben át tudok valamit tekinteni, itt pedig "oldalakra" van tagolva. Usability: 1-es.
- A pitchfork pedig, bár jól néz ki, már a főcím legörgetése is évekig tart (chrome), a többiről nem is beszélve, pontosan annyi ideig tartott, hogy valami értelmeset lássak, amennyit összesen szánok egy oldalra, hogy felmérjem, érdekel-e egyáltalán. Viszont a "Feature playlist" jó ötlet, kár, hogy nem elég hangsúlyos, és nem indul el magától az elején. Usability: -Végtelen pont ;)
Csak hogy itthoni példánál maradjak, a VS-es kiemelt cikkeknél végig azt éreztem, hogy brutálmód szét lett erőszakolva az ingerküszöböm. A parallax ügyesen, jó helyen ( mértékletesen ) használva hozzá tud adni az élményhez, de van annyira kétélű eszköz és tud annyira öncélú lenni, hogy pillanatok alatt elvonja a figyelmet a tartalomról.

Félő, hogy ez az egész átbillen a "többet, többet, mert a sok nem elég" hibába, amibe pl. a popkultúra is. Jó a hangod? Csakhogy ma már ez kevés. Jó a hangod, és még jól is nézel ki? Csakhogy ma már ez kevés. Jó a hangod, jól nézel ki, de nem mutatsz meg mindent magadból? Csakhogy ma már ez is kevés.
Nem vagyok biztos benne, hogy volt e három single page cikk amit végig tudtam olvasni az elejétől a végéig.

Valahogy úgy érzem, minden elem, a betűtípus, a videóbejátszások, a hatalmas képek, a zene arra játszik rá, hogy kizökkentsen engem az olvasásból.

Persze, gyönyörű, de ez a design csak akkor működik, ha nagyon minimális a szöveg. Ebből a szempontból a Pitchforkot mint negatív példát kéne megemlíteni.
Nem tudom tényleg jó-e nekem az, hogy megnyitok egy weboldalt vs.hu/mega/palyakezdo-az-urben/ és a c2d 2x3300MHz procis gépemen az az egy oldal minkét magot 98%on járatja.
Ezek az oldalak hihetetlen idegesítőek, arról nem is beszélve hogy a pitchfork explorerben nekem be sem jön, firefox-ból pedig a web developer console alapján 52 kérés kellett egyetlen nyomorult weboldalhoz. Arról nem is beszélve hogy ~60mp után tudtam csak elkezdeni scrollozni, addig 2 vállal a földön tartotta az oldal a böngészőt. Hát ha ez a jövő akkor én köszi de inkább nem.