Mit mondjak? Az egyik legjobb barátom voltál. És az egyik legjobb ember, akit valaha ismertem. Az elmúlt 4-5 évben talán nem is volt olyan hét, hogy ne találkoztunk volna. Vagy legalább ne beszéltünk volna telefonon, ne cseteltünk volna. Kivel mi van.
Sok mindenen mentünk keresztül ezekben az években. Volt, hogy nekem volt nehezebb, és néha volt, hogy neked. Rengeteget voltunk együtt. Nagyon szerettem veled lenni. Inspirált rengeteg minden, amit együtt beszéltünk át. Később pedig a közös projektjeink is.
Nem voltak könnyű évek. Főleg nekem nem. De egy dolog miatt mindig egy kicsit könnyebb volt, bármilyen nehézséggel is szembesített az élet. Tudtam, hogy te ott vagy, és feltétel nélkül segítesz, kiállsz mellettem. Nem csak velem voltál ilyen, hanem mindenki mással is a környezetedben.
Ha valakiről fenntartások nélkül lehet állítani, hogy önzetlen, jószándékú, jószívű, az biztosan te vagy közülünk. Közülünk, akiket a barátaidként ismerhettél.
Nagyon emlékszem arra az estére évekkel ezelőttről, amikor azt mondtad nekem, hogy szerinted én vagyok az egyik legjobb barátod. Aztán szokás szerint félszegen próbáltad elnevetni ezt az őszinteséget. Zavarba jöttél. Én pedig mondtam neked, hogy én is így gondolom. Te vagy az egyik legjobb barátom, akiben vakon megbízom. Akire mindig számíthatok. Megöleltük egymást. A bénaságával együtt az egyik legfontosabb pillanat az életemben.
Hányszor beszélgettünk valami helyről hazafelé, hajnalig, az utcán ácsorogva. Megváltottuk a világot. Végigbeszéltük az örömeinket és a problémáinkat. Szakmáztunk, filozofáltunk, hülyeségeken nevettünk. Mindig jó volt.
Ezen a blogon is csak azért írok rólad... Azért írok egy ilyen viszolyogtatóan intim pillanat idején, mint a halálod, mert azt szeretném, hogy minél többen tudják, hogy ki voltál te. Miért szerettünk. Miért voltunk olyan közel egymáshoz.
Hogy tudják, hogy nem csak egy csodálatos ember voltál, de egy gyereklelkű álmodozó is. Ákos feltöltött pár videót, amin együtt repültök. A ti hatalmas álmotok, a repülés... A repülés volt a webfejlesztés mellett a másik életed, amiről nem tudtál nem izgatottan beszélni. Inspirált. Mozgatott. Szeretted mindkettőt.
Szeretném, ha azt is tudnák rólad, hogy webfejlesztőként is mennyire fontosnak gondoltad a nonprofit projektek felkarolását. Volt benned egy eredendő adni akarás. Nem csak a közvetlen környezeted felé, hanem bárki felé. Ebben is felnéztem rád.
Most lett volna minden sínen. Amerikai projektek, érdekes fejlődési lehetőségek. A ti szakmai hozzáértésetek és hozzáállásotok amúgy is kivételes idehaza. Hatalmas lehetőségek... Alig voltál harminc éves. A felénél sem voltál. Alig kezdted el...
És most egyszerre szeretnék visszaadni mindent, amit tőled kaptam. Azt a rengeteg szeretetet és kedvességet, szakmai tudást és tisztalelkűséget. A barátságodat.
Elragadott tőlünk egy ostoba baleset. Nekem meg megszakad itt a szívem. Végtelenül üresen és megtörten csak annyit akarnék még neked mondani, hogy nagyon szeretünk és elmondhatatlanul hiányzol mindannyiunknak. Elképzelésem sincs, hogy hogy lesz most...
