A CES-en annyi táblagépet mutattak be (nagy a sietség így, az iPad 2 bejelentés előtt), hogy 2 dologban biztosak lehetünk: az egyik az, hogy idén hatalmas lesz a verseny a fogyasztókért, és ebből talán az is következik, hogy megjelennek végre a piacon az olcsó, de megfelelő…
Olvasom tovább »
Android. Facebook. Appl... tábl... Meg pár apróságról. Év elejei jóslatunkat olvasták. Köszönjük a figyelmet.
Olvasom tovább »
Lassan egy éve, hogy Steve Jobs bejelentette azt az eszközt, amire szerinte szüksége van minden embernek a laptopja és az okostelefonja mellett. Már egy éve is az volt a véleményem az iPad-modellről, hogy alapvetően egy luxustermékről beszélünk, amit gazdag emberek, vagy másra nem…
Olvasom tovább »
Bár egyelőre még a Gingerbread, vagyis az Android 2.3 sem indult el hódító útjára, máris kiszivárgott az Android utána következő verziójának, a 3.0-nak ("Honeycomb") a zenelejátszó programja. Elsősorban a felületre (Cooliris alapok?) és a saját könyvtáraink közt…
Olvasom tovább »
bpMenetrend + Android. Karácsonyi meglepetés, hogy kijött az első publikus bétája a bpMenetrend androidos verziójának. Az alkalmazás innen tölthető, és nagyjából azt tudja, amit az iphone-os verzió. A friss budapesti BKV-menetrendet lehet rajta nézegetni. El tudjuk menteni kedvenc…
Olvasom tovább »
Múlt héten - talán - pénteken jelent meg a Facebookon pár ismerősömnél olyan státuszüzenet, mely azt mutatta, hogy az illető becsekkolt Facebook Places-en budapesti lokációkra.A fícsör elsősorban azoknak a gowallás júzereknek működött, akik összekötötték gowallás…
Olvasom tovább »
A Google ma dobta ki az újabb frissítést a Maps androidos verziójára. Beletették az alkalmazásba a 3D megjelenítést. A megoldás nagyon látványos érintőkpernyőn is. Bár őszintén szólva nagyon sok értelmét nem látom ennek. De pár percig el lehet vele szórakozni. Ami…
Olvasom tovább »
Amíg a Google a mai Chrome OS bejelentésre készül, Andy Rubin ügyesen ellopta a show-t azzal, hogy élőben demózta a Motorola új táblagépét, valamint a Google Maps for Mobile 5-öt, és az Android 3.0-s verzióját, amit élőben még egyetlen gépen sem láttunk működni... Nézzük…
Olvasom tovább »
Részletek itt.(Amúgy a HTC Desire-re is érkezett frissítés. Nagyon nagy változásokat nem hoz. A frissítés állítólag nagyobb részt bugfixeket tartalmaz, de pár júzer szerint gyorsabb lett az appkezelés vagy pl a böngészés is a telefonon. Ebben egyébként lehet valami. A képek…
Olvasom tovább »
Hét évvel ezelőtt három finn egyetemista részt vett egy, a Nokia által szervezett mobiljáték-fejlesztő versenyen. Az első valósidejű multiplayer mobiljáték koncepciójával nyertek is. Majd a játékot eladták a ma Digital Chocolate néven ismert játékfejlesztő cégnek. A…
Olvasom tovább »
Mindenekelőtt nagyon remélem, hogy téves az Engadget azon információja, hogy így fog kinézni a következő Google telefon. Szörnyűséges lenne, ha a Google a nevét adná ahhoz a műanyag borításhoz, amit jelenleg a Samsung Galaxy S képvisel. Én már a Samsungot sem értem, hogy miért…
Olvasom tovább »
Beszélhetünk itt tech specekről, oprendszerekről, platformokról, kijelzőkről, végső soron azért a smartphone-okról való beszéd jelentős részét sztereotípiák uralják. A C-Section Comics szerint ezek a jellemző általánosítások: Egy dologban van csak nagy…
Olvasom tovább »
Amíg összeszedem a gondolataimat a hét végén kipróbált új MacBook Air gépekről, addig is merengjünk el egy pillanatra a mai híren, miszerint a Google végre piacra dobja saját Chrome operációs rendszerével ellátott "smartbookjait".A híresztelés szerint már ebben a…
Olvasom tovább »
Az odáig rendben van, hogy Foursquare-ben tudjuk követni, hogy ismerőseink épp merre járnak a városban. X elment kocsmázni, Y pedig épp egy kiállításon lődörög. Na de mi van akkor, ha mi is csatlakozni akarunk az adott buliba, meg akarjuk nézni az adott kiállítást, stb? Egy…
Olvasom tovább »
A PayPal hivatalos blogjában jelent meg egy post, melyben bejelentik, hogy mostantól az Android Marketben is lehet fizetni. A bejegyzést a PayPal munkatársai gyorsan eltávolították. Valószínűleg azért, mert a ma este akarják hivatalosan bejelenteni a megállapodást.Azt egyelőre nem…
Olvasom tovább »