Egy bizonyos Trent Lapinski azt állítja, lerántotta a leplet a legnépszerűbb közösségi szájtról, ám kiadóját - elmondása szerint - megfélemlítette a MySpace-t tulajdonló News Corp, így kénytelen volt az online blogoszféra bulvárkánaánjában, a Vallywagen publikálni leleplező írását. Előbb csak egy zanzát, majd a teljes szöveget.
(Kérdés persze, hogy miért nem saját blogjában, és miért épp a Vallywagen, de ez nyilván egy másik leleplező írás témája lesz majd.)
Lapinski szerint az első számú tévhit a MySpace-szel kapcsolatban, hogy az virulensen terjedt el a weben. Holott a mögötte álló cég az az eUniverse volt, mely aljas módon meglévő marketing adatbázisát használta fel arra, hogy júzereket szerezzen az induló közösségi szájtnak.
(Emaileket küldözgettek júzereiknek, amikben felhívták a figyelmüket az új szájt indulására.) Aztán meg a MySpace "spam" is, mert Lapinski arra is rájött, hogy itt a júzerek hivogatják meg egymást, veszik fel egymást ismerősi listájukra, és hát ez aztán már..
(Itt mondjuk tényleg mondd egy érdekeset. Az ugyanis tényleg botrány lenne, ha kiderülne hogy a News Corp támogatásával kapják a felhasználók a spamleveleket, hirdetéseket.)
A szabadúszó újságíró arra is rájött, hogy Tom valójában egy pr-személyiség, s valójában nem is ő csinálta a MySpace-t. Ugyan, tegye a szívére a kezét, aki azt hitte hogy egy cég s annak fejlesztői készítették ezt a szolgáltatást.
(Itt megint van annyi érdekesség, hogy a Wikipediában ugye az áll hogy Tom az elnök és az alapító is. Lehet, hogy ezt is a NewsCorp írta valami aljas marketingcélból?)
Az egész történet abból a szempontból tényleg érdekes, hogy végre valaki vette a fáradtságot és utánajárt annak, hogy hogyan épül fel egy közösségi szájt, milyen üzleti megfontolások állhatnak mögötte. A nagy dirrdurr mögött azonban vajmi kevés meglepő, újszerű megállapítás van. A marketing- és pr-eszközök tudatos alkalmazása ma már nem boszorkánykodás egy cégnél, hanem szükséges harci eszköztár. Hogy a MySpace is így működik, nos, erre valószínűleg nem túl sokan kapják fel a fejüket.
Érdemes egyébként elolvasni Nick Denton posthoz írott reagálását is.

Címkék: bulvár myspace
10 komment
2006.09.12. 00:33. írta:
hírbehozó
négerbirka 2006.09.12. 11:33:42
viszont nem mindenki van ezzel így. a sajtó egyik ún. funkciója társadalmunkban az ún. tájékoztatás. már a racionálishoz mind inkább közelítő fogyasztói döntések előmozdítása érdekében is, de nem csak.
épp ezért egy újságíró részéről nemhogy nem ciki, ha laikusiknak is elmagyarázza, hogy hogyan működnek a szinte elképzelhetetlen gazdasági és médiahatalommal rendelkező nagyvállalatok (pl. NewsCorp) pr-gépezetei, hanem éppen ez volna az egyik elsőrendű feladata az ilyen szakmát űző embereknek. és nem pedig a sorba beállás és a fenti pr-tevékenységek kiszolgálása, ami a mi országunkban kvázi jellemzőnek mondható.
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2006.09.12. 11:53:41
négerbirka 2006.09.12. 12:27:18
egyébként ha Trent Lapinski semmi érdekesre (közérdeklődésre számot tartóra) nem jött rá, akkor minek köszönhető a fenti cikked? ja, hogy flekkre fizetnek? rotfl
asszem az mégiscsak egy jelentős probléma, ha a permanens bennfenteskedéshez meg self-kaseroláshoz (valamint az olvasóik leb@szásához) szokott bloggerek egyszercsak újságírónak képzelik magukat
a sajtó meg úgy általában ne kapja be, hanem csak
fotofabrik 2006.09.12. 12:32:06
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2006.09.12. 12:38:47
a blogodból egyébként kiderül, hogy az összeesküvéselméletek kérlelhetetlen híve vagy, ami teljesen érthető és szerethető alapállás. drminorka és pocakos világa sejlik fel az elbűvölt olvasó előtt.
további kellemes önmarcangolást.
négerbirka 2006.09.12. 13:04:20
az én blogom nem ide tartozik (bár ha a blogter hitelességi problémáival kapcsolatos "összeesküvéselméletemre" gondolsz, éppen prospero erősítette meg azt itt: negerbirka.blogter.hu/?post_id=76431).
mindenesetre jó tudni (elég szomorú), hogy szerinted az nem probléma, hogy te "posztnak" tartasz egy olyan dolgot, ami kívülről nézve nagyonis "cikknek" látszik.
azonkívül nyilván nem utálom a webisztánt. értetek haragszom, nem ellenetek.
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2006.09.12. 13:11:26
teodora 2006.09.12. 17:14:26
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2006.09.12. 17:16:51
levan 2006.09.20. 07:42:26