Steve Maich szerint az internet egyszerűen szar, a bűnözők mekkája. Mark Evans szerint ez egy elfogult vélemény. Szerintünk pedig...

Eleget hallunk ma arról - elsősorban a tévéből, rádióból, nyomtatott lapokból -, hogy az internet a bűnözők fellegvára, és mint Maich is írja, ebből következően az internet szar. Nincs benne semmi olyan klassz dolog, amit anno megálmodtak az alapítóatyák.

Mi a baj Maich cikkével? Hogy az nem az internetről, hanem az internetezőkről szól. Vagyis a cikk címéül azt kellett volna adnia, hogy az internetezők szarok. Ugyanis az internetezők fogyasztják azokat a tartalmakat, amiket Maich sérelmez: a pornót, a szerencsejátékot, stb.

A másik alapvető probléma Maich cikkével, hogy egy kalap alá veszi például a pornófogyasztást és a terrorizmust. Szerintem viszont pornót fogyasztani a neten nem köztörvényes bűncselekmény, terroristának lenni viszont az. A kettőben csupán egy közös van: léteznének az internet nélkül is. Mint ahogy léteznek is.

Az internet csupán egy eszköz, így morális felelősséget hangoztatni ezen eszközzel szembe éppen olyan hülyeség, mint azt állítani, hogy "a könyv mint olyan szar, bűnös és társadalomromboló." Könyv a Biblia, könyv a Bűn és Bűnhődés, könyv minden pornóregény, az egész ponyvairodalom, stb. A könyv mint forma, éppen úgy mint az internet, önmagában nem ítélhető el.

Másrészt egészen egyértelmű, hogy az internet nem csak a pornó-szerencsejáték-csalás-bűnözés tartalmaiból áll. Egy internetező megteheti, hogy elkerüli ezeket a tartalmakat a weben. Meg van rá a lehetősége. És az más kérdés, hogy él-e ezzel a lehetőséggel. Akar-e.

Az internetnek nem csupán "bűnös hajlamaink" szabad kiélésében van szerepe. Olyan kommunikációs eszközöket és információs potenciált ad az emberek kezébe, melyek valóban jobbá, könnyedebbé tehetik az életet. Nemcsak a magánéletet, de a munkavégzést is alapvetően megkönnyítette például az emailezés elterjedése.

Nyilván senki nem gondolja, hogy faxon és papíralapú levélben könnyebb volt elvégezni a cégeknek az adminisztrációs és kommunikációs munkát. Nyilván azt sem gondoljuk, hogy rossz, hogy távoli ismerőseinkkel valós időben tudunk kommunikálni, mobiltelefon vagy chatkliens segítségével. Hogy nem kell feltétlenül postán elküldenünk papíralapú nyaralási fotóinkat. Elküldhetjük mailben, megoszthatjuk azt online, és valós időben beszélhetjük meg a képek tartalmát ismerőseinkkel.

Fontosabb terület a banki és kormányzati kommunikáció, ügyintézés digitalizálódása. Az, hogy online fizethetünk, vásárolhatunk, valójában jelentősen megváltoztatja fogyasztási szokásainkat. És ki mondaná erre, hogy rossz hogy létezik? A média demokratizálódott. Többé nemcsak az irányított csatornákon (tévé és rádió és újság) érkeznek a hírek. A híreket többé nem akkor olvassuk, amikor elénk teszik, hanem akkor, amikor mi akarjuk. Ráadásul ezek a hírek jelentős részben frissek.

Hogy az interneten sok a hazugság? Nézzünk végig egy újságárus kínálatán. Ott sem éppen az igazság diadalával találkozunk minden kiadványban. A mindenkori hírfogyasztó joga és lehetősége, hogy eldöntse, milyen forrásokat tart hitelesnek. A New York Times online és print verzióját is lehet egyaránt hitelesnek tartani. Míg a Kacsa magazin online és offline is hiteltelen, ha épp annak tartjuk.

Oké, de a bulvár, a pletykák...! A hírfogyasztás az emberiség kezdetei óta nemcsak az akkurátus, pontos hírek fogyasztását jelentette. Van, amikor azt szerenténk megtudni, hogy mik a hírek ma, de van amikor csak érdekes, meglepő, "odd" híreket akarunk olvasni. Az infotainment mindig is emberi igény volt. Az internet csak felerősíti ezeket az igényeket, azzal, hogy a legteljesebb formában elérhetővé teszi azt. Mindenkinek saját belátására van bízva, hogy mennyiben hajlandó fogyasztani ilyen tartalmakat.

Ne feledjük, az internetnek nincs tudata, s még kevésbé képes kényszeríteni minket tartalomfogyasztásra. A netező az, aki klikkel. Ő dönti el, hogy éppen mit és mikor fogyaszt. Az igaz, hogy az interneten szemérmesség nélkül fogyaszthatunk pornót. Az újságárusnál meg csak azok vesznek ilyen tartalmat, akik ezt a szemérmességet képesek levetkőzni. De aki a pornót fogyasztja online, az mégiscsak a netező. Nincs kényszerhelyzet. Szabadon dönt.

Egyre többet hallani a netfüggőségről is. Az internetezés szenvedélyként való ábrázolása érthető törekvés szociológusok és az ellentábor, vagyis a tévék és újságok részéről. Az ujjal mutogatás érvrendszere: internetezni olyan, mint drogozni. Igen, éppen annyiban, amennyiben édességet fogyasztani, tévézni, moziba járni vagy biciklizni is az. Amit rendszeresen csinál az ember, vagyis szokásává válik, az jó eséllyel kerül a szenvedélybetegségek listájára.

Ha sokat vagyunk online, az rendszerint nem emberi kapcsolataink rovására történik, hanem éppen ellenkezőleg: többet kommunikálunk, mintha ülnénk, küldökünket vakargatva a nappaliban, és bámulnánk a tévét. Azért ülünk a net előtt egyre többet, mert életünk könnyebb és érdekesebb lehet általa. Persze mindez csak rajtunk múlik. Aki nem így látja, az most nyilván éppen vizet iszik, és szenvedélymentesen diskurál családttagjaival. A szociálpszichológusok legnagyobb megelégedésére.

Maich természetesen nem tudja megállni a dotkomlufizást sem. Ez egy akkora téma, amit most nem fogunk kielégítően körüljárni. Néhány megállapítás: a dotkomlufi időszakában a pénzköltések mögött nem volt komolyabb üzleti megfontolás, a technológiák használhatósága még nem volt pontosan ismert, nem volt meg az a valós fogyasztói bázis, amire alapozni lehetett volna az üzleti sikert. Az emberek kezében nem voltak meg  a megfelelő eszközök. Mára az online befektetés konszolidáltabb formáját látjuk. Vannak a gigantikus befetetések, de arról nem hallani, hogy startupok százaiba fektetnének be milliárdokat. Tegnap csődbe ment egy startup. Észrevette bárki? Megreccsent a Google vagy a Yahoo? Én nem vettem észre.

Létrejött a szélessávon kapcsolódó, sokat internetezők tábora. Az Egyesült Államokban, Ázsiában és Nyugat-Európában hatalmas tömegekről beszélünk. Ők megtanulták a digitális kovakő után használni az éket és más egyszerű gépeket is. Képesek űrlapokat kitölteni, információk után kutatni és meg is találni azt, médiatartalmakat fogyasztani, satöbbi satöbbi satöbbi.

A MySpace vagy a YouTube sikere nem lufi. Az adatok mögött valósak a netezők. Itt valóban tömeges fogyasztásról beszélünk, és léteznek ma már azok a szofisztikált hirdetési megoldások, melyek bizonyítottan képesek ezt a látogatottságot pénzre váltani. Ne feledjük, bár havi fixünkhöz mérten horribilis a YouTube ára (1,6 milliárd dollár), de a Google-nak ez aprópénz. Már készpénzben is nagyságrendekkel nagyobb összeg áll rendelkezésükre, hát még ha a negyedéves profitot, vagy a teljes nettó nyereséget vesszük. Mi történne, ha becsődölne a YouTube? Semmi. A Google nyeresége csak 440 millió dollár lenne a következő negyedévben. Hát ez szörnyű lenne.

Ezzel együtt a web 2.0 mögött van hájp, csak éppen a második vonalas piacokon, így például Magyarországon. Azok a cégek, melyek sikeresek, és sikerük megalapozott, nem a hájpot, hanem a sikert képviselik. Figyeljük meg, a finnyázók a siker szinonimájaként használják az utóbbi időben a "hype" kifejezést. Mintha üzletileg sikeresnek lenni a weben az egyenlő lenne a gonoszsággal.

Mindent egybevetve nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az internet a postmodern kor egyik legfontosabb olyan invenciója, mely megtapasztalhatóan képes volt átalakítani életünket úgy, hogy arra csak nagyon erős fenntartásokkal mondhatjuk, hogy kár érte. Az internet, mint eszköz felgyorsította és megkönnyítette a kommunikációt, a tartalomfogyasztást. Hogy az interneten is sok a "bűnös" tartalom, ez pedig az emberi természet bűne, nem az interneté. Hogy létezik online közösség és közösségiség, nem bűn, hanem adottság.

Kattintsunk.

Címkék: filozomatika