A nap kérdése: lehúzható-e a Google?

Az utóbbi hónapokban főleg a YouTube-ot látszik érdemes beperelni, ha gyorsan és könnyen akarunk meggazdagodni. Nem kell más, mint hogy saját jogvédett tartalmunkat titkos ismeretlenek felpakolják a videómegosztóba, és már mehet is a YouTube-nak a fejléces ügyvédi levél, a végén egy zsíros összeggel.

Amíg a YouTube-ról nem derült ki, hogy másfél milliárd dollárt ér, addig a Google News volt a perrel fenyegetések fő célpontja. (Az AFP kontra Google volt a legemlékezetesebb.) Most ehhez térünk vissza kicsit azzal a belga fotósok kontra Google üggyel, mely - legalábbis a Times szerint - megállapodással zárult.

A belga fotóriporterek és újságírók korábban azt kifogásolták, hogy a Google News meghivatkozza az anyagaikat. Igen, nem elírás. Az a baj, hogy röviden beajánlották cikkeiket és képeiket a Google News-on, s ráadásul linkkel hivatkoztak a forrásra.



Bár így első hallásra ez a gyakorlat nem hogy jogsértőnek, hanem éppen ellenkezőleg: messzemenőkig korrektnek tűnik, a belga bíróság (első fokon, nem jogerősen) mégis a belgák javára döntött. (Vagyis, ha úgy vesszük, a belga bíró törvénysértőnek ítélte, hogy a Google News röviden idézve, linkkel utalva az eredeti forrásra extra látogatottságot és népszerűséget generál a belga hírtartalmaknak.)

A mostani hírből nem derül ki, hogy hogyan sikerült lehűtenie a kaliforniai cégnek a belga fotósok és újságírók kedélyeit, így kénytelenek vagyunk találgatni:

a. fizet a Google - nem lenne szerencsés, mert ennek nyomán vérszemet kapna a többi médiacég is.
b. bartereznek - a Google például keresőtechnológiáját ingyen ráilleszti az érintett médiacégek weboldalaira, vagy egy zsíros AdSense-bérletet ad vígaszdíjul. Ez már jobban hangzana, de már ez is épp elég vonzó lenne a többi médiacégnek ahhoz, hogy hasonló pert indítsanak.
c. megyőzték a belgákat, hogy igazából ők járnak jól, ha kint vannak a Google Newson. Ennek a legkisebb a valószínűsége. Ugyanakkor ez lenne a Google számára a legüdvösebb eshetőség.

Ja, nyilván a fentiek közül egyik verziónak sincs nagy valószínűsége. Na de akkor most le lehet húzni a Google-t vagy sem? Mi történhetett?
Címkék: média google copyright
2006.11.25. 21:27. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Van egy módszer, amivel biztosan le lehet húzni a Google-t:
Fejlessz olyan szolgáltatást, amely beleillik a Google portfóliójába, és valóban új és hasznos funkciókkal rendelkezik. Aztán add el nekik. Persze perelni nyílván egyszerűbb.
Amerikában bármiért perelhetsz, tehát elég ha egy ujjat raksz a chilibe egy gyorsétteremben. Bár tény, hogy a Google perléséhez nem kell leugorni a sarki gyorsétterembe és így kényelmesebb.
a google nem elég hogy hasznos, használható de még ráadásul ingyenes is. és aki pereli az is nap mint nap használja a keresőmotorját, a gmail és egyéb szolgáltatásait, sőt még talán google ads-sal pénzt is keres velük . google maps-en keresi meg az utcát ahova akar menni satöbbi, aki a google-t bántja annak velem (is) gyűlik meg a baja. (és még azzal a potom 2 milliárd google fanatikussal)
a google nem elég hogy hasznos, használható de még ráadásul ingyenes is. és aki pereli az is nap mint nap használja a keresőmotorját, a gmail és egyéb szolgáltatásait, sőt még talán google ads-sal pénzt is keres velük . google maps-en keresi meg az utcát ahova akar menni satöbbi, aki a google-t bántja annak velem (is) gyűlik meg a baja. (és még azzal a potom 2 milliárd google fanatikussal)