Önbeteljesítő Webisztán-jóslat: Gyurcsány vlogolni kezd...het

Még az év végén, szavazásdömpingünk idején kérdeztük meg olvasóinkat, hogy szerintük mitől kell rettegnünk leginkább 2007-ben. A szubjektív összeállításban szerepelt az is, hogy "Gyurcsány Ferenc videóblogot indít". Akkor ez a válaszlehetőség 122 szavazatot kapott, ami a negyedik helyre volt elég.

Dave nevű olvasónk emlékezett erre a postunkra, miközben a Színes Bulvár Lap honlapját olvasgatta, s be is küldte nekünk a hírt: Gyurcsány Ferenc videóblogot indít. Pontosabban nem, de a bulvárlap mégis írt ebből egy cikket, és mi ebből azt a következtetést vontuk le, hogy:

1. A SZBL-nál olvasták a Webisztán postját, és
2. Bár Gyurcsány nem tervezte, ám az SZBL cikke nyomán most mégis nekilát vlogolni.

Ha abból indulunk ki, hogy talán jól éreztük meg tavaly év végén 2007 legnagyobb paráit, akkor jobb ha mindenki felkészül rá, hogy idén ránk köszöt a 3D-s, hangos emotikonok kora, valamint minden ismerősünk más és más közösségépítő szájtban lesz regisztrálva. Huh. Nyomozzátok, hátha már be is következett.

(A minelnöknek normál, szöveges blogja egyébként éppen most volt 1 éves. W emlékezett.)
Címkék: bulvár bloggerek vlog
2007.02.01. 23:19. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gondolodhogyhulyevagyok · http://qwe4tzu 2007.02.02. 00:15:33

ha már vlogolni akar a vol......gát is néznünk lell
Hagy blogoljon videoval is. Tancol legfeljebb meg egyet. Vagy kettot.
Majd a ti szivetekbe is betancolja magat...ehhe.
Amugy meg legalabb halad a korral, nem ugy, mint a tobbi, aki csak a segget mereszti a parlamentben. Jah, es utazasra milliokat vesznek fel. (Ez hogy jott ide?:) )
Azért nem lesz gyucsány vlog, mert azt neki kéne csinálnia.
ezzel a hírrel a webisztan is a bulvarblogírás útjára lépet. sok klikk lesz a semmiért...