A mostani Web2.2 Symposium egyik nagy tanulsága volt számomra, hogy sok előadó és vitázó mennyire ódzkodott bármiféle véleményt is mondani a Web 2.0-ról úgy általában. Arról van-e szó vajon, hogy itt ez tényleg csak egy buzzword, és nincs miről beszélni, nincs miről véleményt alkotni? Tényleg legeslegutoljára, de vegyük elő még egyszer ezt az unalomig ismételt, de láthatóan még mindig nem világos jelenséget.

Először is, ha engem felkérnénk, hogy szerepeljek egy Web 2.0-vel foglalkozó konferencián, s amúgy egy darab érdemi mondat nem lenne a fejemben a témával kapcsolatban, egyszerűen nem vállalnám el a felkérést. Megköszönném a lehetőséget, és annyi.

Másodszor pedig, ha már valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis jelen akarok lenni egy olyan téma boncolgatásánál, amelyet magam sem értek, legalább megpróbálnék őszinte lenni, és nem csálé, vállvonogatós félmondatokkal lefitymálni azt, amiről nem sokat tudok.

Egyszerűen nem értem, hogy miként lehetséges az, hogy az online iparág vezető, mondhatni prominens személyei közül többen is kifejezetten büszkén hangoztatják, hogy fogalmuk sincs, hogy miről szól ez az egész Web 2.0. Vagy, ami még rosszabb, azt állítják, hogy nincs itt semmi újdonság, nincs itt semmi látnivaló, meg hogy ők már évekkel ezelőtt tudták azt, hogy mi lesz, satöbbi.

A pökhendiség és a tudatlanság persze könnyen orvosolható lenne, ha ezek az emberek legalább minimális szinten érdeklődnének e téma iránt. Márcsak azért is, mert ez a téma alapvetően érinti azt az iparágat, amiben ők is dolgoznak.

Számtalanszor leírtuk már, és leírjuk most is: Tim O'Reilly 2005-ös alapvetésnek számító cikke nem ködös mellébeszélés, nem is érthetetlen maszlag, és mégcsak nem is hottentottául van írva. Érthető, egyértelmű, ésszerű dolgokról van benne szó. Persze aki nem veszi a fáradtságot, hogy elolvassa, azzal nehéz mit kezdeni.

(Van még pár alapvetés. Ha az angolul olvasás esetleg fárasztó, itt van nekünk a magyar nyelven publikált kiváló, könnyen emészthető írás Csordás Attilától, ami az isten tudja már mióta elérhető a neten. Akik meg olvasni sem szeretnek, azoknak itt van ez a videó. Hátha legalább erről eszükbe jut valami saját gondolat-féle.)

Mint ahogy azokkal is, akik nem hajlandók észrevenni, hogy 1998-hoz képest alapjaiban megváltozott az internet. Mások a technológiák, másra is használjuk a webet mint akkor, a szélessávval és az eszközhasználat fejlődésével egyre bonyolultabb és összetettebb dolgokat csinálunk a weben. Sőt, a netezők önjárókká váltak, nem csak az eléjük tett tartalmat szeretik passzívan befogadni, de hajlandóak maguk is tartalmakat létrehozni. Tömegekről beszélünk, nem a geek informatikusok kasztjáról.

Sőt, ma már ez a jelenség az alapvető tulajdonsága a webnek. Ha tetszik, ha nem. A mashupok nem azért érdekesek, mert vannak okos fiatalok, akik értenek a számítógéphez. A közösségi szájtok nem azért érdekesek, mert újabb bannereket lehet rájuk pakolni, és a blogoszféra sem azért érdekes, mint annó a fórum. Aki nem érti, hogy mi a különbség blogot vezetni és fórumban hozzászólni, aki nem érti meg, hogy a blogolás az nem a hülyegyerekek örömködése a weben, hanem egy új, mára teljesen alapvető médiummá érett kommunikációs eszköz, azzal nem hogy vitázni nem érdemes, de szóbaállni sem nagyon.

Sajnos sok ember van, aki a régi web, vagy a régi média értékein, elméleti alapvetésein nevelkedett, és számukra ezek a jelenségek, technológiák, szolgáltatások, fejlemények csupán valamelyik gazdasági napilap hasábjairól ismerősek. Sohasem használták ezeket a szájtokat, szolgáltatásokat, így érthető, hogy nem nagyon van véleményük.

Megvetem azokat a blogszolgáltatókat, akik azzal együtt, hogy ők is részesei, kiröhögik a közösségi webet, meg a webkettőt úgy általában. Megvetem azokat is, akik erőlködve próbálják meg bebizonyítani avitt és reformálásra képtelen szolgáltatásaikról, hogy van benne valahol valami webkettes azér. Megvetem azokat a bloggereket, akik eltagadják maguktól azt a közeget, amiben írnak, amiben életük egy részét töltik. És megvetem azokat is, akik szerint a web ma éppen olyan, és a netezők is éppen olyanok, mint amikor az egyetlen szórakozás az volt, hogy az Altavistában keresgéltük a félmeztelen nők képeit, meg egyáltalán, próbáltunk bármi érdemlegeset találni az akkori weben. Megvetem azokat is, akik szerint az internet nem egyenrangú médium a hagyományos médiumokkal, hanem valami ócska gyűjtőhelye a gyerekpornónak és a bombarecepteknek. Megvetem azokat a technológiai hírszájtokat, melyek elitista gőgjükben lubickolva képtelenek elfogadni, hogy az internet már nem csak egy informatikai szakzsargonnal leírható technológia, hanem egy élő, közösségekkel teli virtuális tér, amiben uram bocsá, még nem-informatikus, nem-techgeek emberek is megjelenhetnek. És megvetem azokat is, akik szerint az internet egy lufi, a közösségi tartalom értéktelen, és csak a kiváltságosoknak szabadna megszólalniuk a nyilvánosság előtt.

Én kifejezetten örülök annak, hogy a sokdiplomás, tinédzserkoruk óta csak vezető állásokban dolgozó nyakkendős úriemberek mellett olyan civilek is felülhetnek ugyanarra a pódiumra elmondani a véleményüket, akik "csak" egy blogot írnak, "csak" egy civil kezdeményezésben tevékenykednek, "csak" egy koszos egyetemi pincében erejüket és szabadidejüket nem kímélve dolgoznak azon, hogy valami érdekeset tudjanak mutatni a weben.

Lehet persze még így két év elteltével is jópofa vicceket mondani arról, hogy én inkább webegyes akarok maradni, meg hogy nem értem mi a pláne ebben az egészben, meg hogy ez a webes maoizmus, meg csak a hülyegyerekek blogolnak. De egy kifejezetten a Web 2.0 témának dedikált konferencián az ember elvárná, hogy minden fellépőnek legalább egy összeszedett mondata legyen - a saját cége reklámozásán túl - a témáról.

Talán az egyetlen kellemes csalódás számomra Kerese István összeszedett és a helyhez és a témához illő előadása volt. Azért is említem őt, mert az imént a RadioCafén hallgattam vele egy beszélgetést, s ismétcsak egy olyan ember benyomását keltette, aki nem csak ismeri saját cége fejlesztéseit és törekvéseit, de azt is érti, hogy mi történik ma a weben, hovatovább, véleménye is van róla. Nagyban hozzájárulnak az ilyen emberek szereplései ahhoz, hogy az olyan sokmindenért joggal vagy kevésbé joggal utált cégek is, mint amilyen a Microsoft, egy komolyabb és tudatosabb cégnek tűnjenek számunkra.

Pusztán azért, mert értelmes és felkészült emberek is képviselik őket.