Három magyar Twitter-fejlesztés: mobil, mashup, klón

A Twitter megnyitotta API-ját, és ez nem csak az amerikai fejlesztőket inspirálja, hanem néhány magyar programozót is. Három magyar fejlesztőt kérdeztünk, hogy miért és hogyan fejlesztik a maguk Twitter-cuccát.

1. Elsőként Tóth Benedek beszél a TurulTwitterről:

Miért? Zavart, hogy sok olyan beszélgetés van ahol csak az egyik felet látom. A publikus vonal meg túl nagy és követhetetlen. Szóval miközben bambán bámultam a twittervisiont rájöttem, hogy a magyarok egy viszonylag emészthető méretű és viszonylag zárt közösséget alkotnak  Nekiültem és kevesebb, mint egy óra alatt meg is volt a dolog magja. Utána már csak "csinosítgattam" néha-néha.

Kinek? A dolog lényege, hogy látni lehet a magyar felhasználók publikus frissítéseit, szépen időrendben. A program magától eldönti, hogy ki "magyar" és ki nem (elsőre persze nem mindig sikerül, de előbb-utóbb). Én annak szántam a dolgot, hogy információkat vissza lehessen olvasni, de a gyakorlatban nem csak erre használják. Én örülök ha a felhasználók új lehetőségeket látnak meg egy ilyen eszközben és igyekszem a felmerülő igényeket komolyan megfontolni.

2. A második fejlesztés Németh Ádáméké. (Nem elírás, ebbe a sztoriba véletlenül én is belekeveredek az elején.) Twitterezés mobilon:

Miért és hogyan? Hat az ugy volt, hogy HH akart mobilrol postolni, a hivatalos twitterbot pedig epp halott volt. Nekem termeszetes - es fejlesztesileg occso - megoldasnak tunt, hogy mobilon van Jabber, es nem olyan bonyolult megirni egy ilyet benne. Igy nemi keresgeles utan fogtam egy kenyelmes jabber fejlesztokornyezetet, es par ora alatt megirtam a postolobotot. Sok idom nem volt vele foglalkozni - bar postolni tortenetesen tud - de jol tovabbfejlesztheto. Ugy gondolom, tanitokodnak jo lesz, ha valaki google talkhoz, mas jabberszolgaltatokhoz szeretne botot irni, vagy szeretne latni, hogy is zajlik egy ilyen API-hasznalat valamifele kozismertebb (jelen esetben: Java) nyelven. Persze lehet egy stabilabb, masszivabb "magantwitterbot" - szolgaltatast is inditani vele, mindenkinek a fantaziajara bizom, mit kezd egy jabber- (msn-, icq-, aim-) bot forraskodjaval, ami egy API-reteget hivogat meg. Bot egy magyar twitterhez? iwiw kereses gmailbol? Akarmi lehet.

3. A harmadik fejlesztésről még azt sem tudjuk, hogy létezik-e valójában, és nem csak egy médiahekk-e. Mindenesetre megkerestük az állítólag magyar twitterklónt fejlesztő embereket. Íme a válasz:

Hogyan? A fejlesztés a fizetős munkáink / főállás mellett fut (hosszan éjszakákba nyúlva), de kikapcsolódásnak tökéletes, mert végre saját projekttel foglalkozunk. A munka haverok, ismerősök és külső alvállalkozók bevonásával történik, az idő rövidsége miatt nem tudunk mindent mi magunk csinálni. Az alapfunkciókat, szolgáltatást a twitterről vettük (kivéve: IM, SMS elérhetőségek) emellett vannak saját ötletek, kiegészítések amivel többet fog tudni (az egyik hogy google mapsen beállíthatnád mettől-meddig hol vagy és a rendszer "összehozna" a környéken található emberekkel, a másik legyen meglepetés). A rendszer teljesen nyelvfüggetlen, folyamatban van a környező országokba történő indulás lehetősége is.

Kinek? Bízunk abban, hogy itthon is ilyen sikeres lesz mint külföldön (és igazából még kiforratlan a dolog bármi lehet belőle), jól látható, hogy a magyar felhasználók kevésbe vannak jelen az idegen nyelvű oldalakon (myspace, blogger, stb. - ellentétben a freeblog, blogter, iwiw, privi, stb. szolgáltatásokkal). A közelmúltban több esemény is volt amit te is szóvá tettél, hogy kevesen "tudósítottak" róla, pedig ott vannak a blogok, milyen remek lehetőség lenne (de aztán ugye mégse...), azt reméljük, hogy a mitcsinalszmost.hu tökéletes teret adna ilyen esetekre (ez miatt az SMS vonalat nem is vetettük el teljesen). A 140 karakter (esetleg 160?) segít szűken, tömören fogalmazni, nem kell komoly, hosszabb bejegyzéseket előkészíteni, utánaolvasni (viszont elősegítheti a jővő bloggereinek kibontakozást), mész az utcán meglátod Bill Gates-t és beküldesz róla egy írást (majd képen nyomod egy tortával és a kamerás mobillal a fényképet is csatolod :) sőt ha GPS-es telefon jöhetnek a koordináták is (nagyon sok lehetőséget látunk erre a jővőben). Ezt pedig a többi felhasználó "keyword" / címke alapú beállításokkal szűrhetné ez a harmadik dolog most jól elárultuk :).

Frissülő twitteres linkek a del.icio.us-ben. Előzmények meg itt, a twitter tag alatt.
Címkék: magyar mashup klón twitter
2007.04.03. 12:33. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mitcsinalaszmost.hu: "mert végre ___saját ötlettel___ foglalkozunk". LOL.
"saját ötlet" :D
TurulTwitter...wháááááááááááááá :))))
durván nyomhatja a srác, ha alvállakozót vesz fel meg napokig éjszakázik egy három táblás kvázi vendégkönyv felett... ja lehet hentes vagy pék főállásban, azt nem írta.
Üdv bozok! (webisztan.blog.hu/2007/03/28/the_art_of_the_start)

Tudom, hogy értelmetlen nektek magyarázni, de megpróbálom:
"fizetős munkáink mellett" -> "saját ötlettel"
Tehát nem az ügyfelek dolgaival...

Egy szóval se mondtuk, hogy mi találtuk volna ki... elírás, HH kijavítanád? "projekttel" -re?

Köszönöm!
"saját ötlet": lehet elírás, de te írtad el. Ha én így lemásolnék egy mások által kitalált szolgáltatást, akkor erősen bennem élne ez a tudat, és még véletlenül (elírásból) se jelenteném ezt ki.

"Tudom, hogy értelmetlen nektek magyarázni"
Már bocs, de ez egy kicsit lenéző. Szerintem egyáltalán nem barbárok eszetlen fikázásáról szóltak az előző kommentek, hanem teljesen jogos volt a felháborodás azon a kijelentésen.

"Üdv bozok!" (webisztan.blog.hu/2007/03/28/the_art_of_the_start)
Elolvasol egy cikket, és utána az abban látott idegen szavakat használod, hogy
az "átlagember" előtt tekintélyt szerezz? Vagy mi? Egyébként meg helytelen a szóhasználat, mivel itt nem oltottak, hogy ne csináld, meg hogy ezt ők így meg úgy tudják, ...stb. Csak megjegyezték azt a "saját ötlet" részt. Ha "bozokat" akarsz akkor menj a régi iwiw gépház blogra, ott van egy csomó.

Köszönöm!
(A személyeskedések helyett inkább a három szolgáltatásra térjünk vissza szerintem. Az sokkal viccesebb lenne.)
Turul: erdekes tetszik :)

Mobilos cucc: nem ertek hozza, nem hasznaltam nemtom mirol van szo :) csak sejtem, amugy SMS-el kell mobilrol twitterre kuldeni es ezzel a cuccal meg neten keresztul? vagy hulyeseget kerdezek?

Klon: kivancsi leszek

commentek: tipikus magyar stilus, jol nyomjatok! :)
Az is tipikus magyar stílus, hogy külföldön megjelenik egy sikeres szolgáltatás, mások pedig saját ötlet hiányában ezek klónozásával "csinálnak" pénzt itthon.
Nem hiszem, hogy Magyar szokás lenne, vagy is nem csak magyar szokás. Ezzel az erővel a metacafe is egy szar mert nem ők találták fel a jelenlegi web kettes videómegosztás? Mind1. ha klónozzák had tegyék. Ha pedig esetleg tovább fejlesztik, lehet, gogy lesz majd benne található olyan funkció amit még szeretni is, lehet és a NAGY twitterbe nincs benne. Nem hiszem, hogy ez fájn neked, mert pénzed nincs benne. Maximum anem használod majd. Amúgy a tipikus Magyar mentalitás az az amit te produkálsz, vagyis fikázzunk le mindent, ahelyett, hogy esetleg megnéznénk, hogy mi is lesz az amiről véleményt mondunk. Egy esélyt megérdemel a próbálkozás, ha klón, ha nem. Szerintem. Amúgy várhatóak a twitter klónok, illetve a twitter őrület itthon is, de ez persze mind hírbehozó hibája. Ha nem tömné a fejünket nap mint nap twitter hírekkel nem lenne ez. :D
Nem attól lesz szar, hogy valami klón.

Viszont ha úgy vezetik fel, hogy _saját ötlet_, akkor erősen pályázik a titulusra.
Minek beszéltek pénzről, meg klónról, amikor a 3 alkalmazás közül 2 hobbiból készül, a harmadik meg valahol a hobbi, és a munka között áll (és még kész sincs)?
tóbiás: bemásolod ide nekem, hogy hol fikáztam a közelgő twitter klónt? Kíváncsi vagyok rá, melyik két sor között bújik el 2-es betűmérettel, hogy ez sz@r lesz, meg semmi értelme, meg minek csinálják egyáltalán? Mert tudomásom szerint én ilyet nem írtam. Én csak a "saját ötlet" dologra reagáltam, meg arra, hogy az egyik készítő az egyik kommentben oltotta a többi hozzászólót. Ennyi.
Egyébként attól még, hogy egy szolgáltatás klón, lehet jó is. Lehetnek benne új, kreatív ötletek, olyanok amikre embereknek szüksége lehet. De! Mostanában egyre több az olyan szolgáltatás, ami úgy készül, hogy valami hirtelen sikeres lesz odakinnt, és versenyszerűen elkezdik klónozni emberek. Miért? Pénzért...
Csak egy kérdés: Twitter már egy ideje létezett, miért nem akkor kezdték el csinálni a saját kis twitter-klónjukat, miért pont most, mikor hirtelen megugrott a felhasználói tábora?
zsolteeka: (azért sem írok kukacot elé)
A postnak csak egy mondata szólt neked: "Amúgy a tipikus Magyar mentalitás az az amit te produkálsz, vagyis fikázzunk le mindent, ahelyett, hogy esetleg megnéznénk, hogy mi is lesz az amiről véleményt mondunk." Ez a rész szólt neked. A fikázás pedig az ötlet hiánya miatt ment. Teljes klónt hülyeség csinálni az alap ötletet meg lehet továbbfejleszteni pozitív irányba is.
Oké, hogy ez az egy mondat szólt nekem, de hol fikáztam le? Mert egy rossz szót nem írtam magáról a szolgáltatásról. Én csak egyvalamit nem nézek jó szemmel: "Twitter már egy ideje létezett, miért nem akkor kezdték el csinálni a saját kis twitter-klónjukat, miért pont most, mikor hirtelen megugrott a felhasználói tábora?"
Itt nem az ötlet hiánya a gond, meg mások másolása, mert ennyi erővel elkezdhetném szidni a blogszolgáltatókat, videómegosztókat, ...stb. Az oké, ha van egy szolgáltatás, megtetszik valakinek, úgy látja vannak hibái, meg van amit hozzá tudna tenni, és megcsinálja. De az már egy másik dolog, hogy fura módon tucatjával kezdenek el megjelenni bizonyos szolgáltatások klónjai, mikor hirtelen sokan kezdik el használni, népszerű lesz. Egyébként csak, hogy megcáfoljalak megnéztem, hogy mi is az amiről véleményt mondok. Pontosabban a blogjukat: mitcsinalszmost.blogspot.com.
Ebben találtam pár érdekes dolgot:

"Úgy néz ki nem csak mi próbálkozunk, benjamin_hu már le is buktatta a domain betyárokat, mi csak másnap indítottunk de igyekszünk a hátrányt ledolgozni."

"Remélhetőleg elsők leszünk akik a Twitter-t honosítjuk kis hazánkban!"

Ehhez csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy ha tényleg, azért csinálnak egy szolgáltatást, mert tetszik és szeretnék azt tökéletesíteni ..., akkor miért csinálják úgy mintha lóversenyen lennének?
Mert tegyük fel, én elkezdenék fejleszteni valamit, akkor nem az lenne a célom, hogy minnél hamarabb készüljön el, a többieket megelőzve, hanem, hogy a legtöbbet tudjam kihozni belőle, minnél használhatóbb legyen az emberek számára...stb. És ehhez idő kell, türelem, próbálkozások. Van egy jó mondás is erre: jó munkához idő kell.
Így mi a véleményed?
The Tornado:
Pattanj már le arról a szóról... mondjuk bebizonyítottad teljesen értelmetlen volt bármit is írnom.

zsolteeka:
Igen elirtam, félreérthető volt, most akkor vágjam fel az ereimet, hogy elégedett legyel vagy mi? A "bozokkal" kapcsolatban: "A lefitymáló, pesszimista, demotivált embereken nézzünk át." én ezt éreztem, hogy képesek többen szavakon lovagolni, kiforgatni.
Domainek: igen észrevettük, hogy mások is bejegyeztek az eredeti szolgáltatásra utaló címeket, mi is. Elsőnek szeretnénk indulni de nem a működés rovására, ugye ezt nem kell magyaráznom, hogy miért? Nem akarunk a 9. blogszolgáltató, a 6. kapcsolatépitő (bár kicsit az a twitter), a 25. videómegosztó siteként startolni.

On: A turul egy jó ötlet, lehetne terjeszteni, hátha másoknak is kellhet.
Zsolteeka mi abban a furcsa, hogy akkor jelennek meg a klónok, amikor a dolog felkapottá válik? Nem ez a teljesen logikus? Lehet, hogy maguk a fejlesztők sem ismerték addig a web egy poros szegletében megbúvó zseniális szolgáltatást.

Biztos, hogy valahol már üzemelnek a neten a Twitterhez hasonló cuccok, amik lehet, hogy csak ősszel, vagy jövőre "robbannak". Természetes, hogy előbb meg kell ismerni és látni, hogy a dolog sikeres és működik, hogy egyáltalán érdemes legyen elkezdeni másolni. Egy rossz ötletet minek klónozni?
Inkább hagyjuk ezt a témát, valószínűleg rosszul fejezem ki magam, mert úgylátszik abból amit írtam nem jön le másoknak a lényeg. Legalábbis amit én annak gondolok.