A MySpace megkísérli lenyúlni az online zenebizniszt

A bejelentés szerint a MySpace belehúz, DRM-free zenéket lehet majd letölteni új portáljukról. A hírnek az ad súlyt, hogy a kezdeményezés mögé állt a négy nagy zenekiadóból három: a Sony, a Universal és a Warner.

Az EMI marad csak ki a nagy ígéretből. Miért? Jó okuk van rá. Éppen egy éve az Apple-lel bútoroztak össze. Ugye emlékszünk még, amikor Steve Jobs drámai hangvételű manifesztóval próbálta meg lenyúlni az Apple-nek a becsületes (értsd: letöltésért fizetni hajlandó) netezők lelkét.

Csakhogy nem az Apple-nél van az igazi aduász, még akkor sem, ha most elég jól el tudtak húzni. Hanem a hetvenmilliós felhasználói bázissal (online közösséggel!) büszkélkedő MySpace-nél. Tudta ezt mindenki 2005 óta, csak akkor még a zeneipari cégek úgy gondolták, hogy 1. az internet nem olyan nagy biznisz, 2. ha mégis, akkor majd ők maguk fogják lefölözni.

Miután azonban a netezők milliói valahogy a MySpace-en kezdték el zenerajongói énjüket kiélni, nem maradt más hátra a zenekiadók számára, mint az... egyhelyben toporgás. Na ezért jött jól az Apple-EMI tandem egy évvel ezelőtti megalakulása. (És ne feledkezzünk meg a másik fontos fejleményről: az Amazon MP3 megjelenéséről sem. A Facebook meg ugye lemaradt erről a vonatról.)

Szóval a piac mintha kiépült volna. Apple, EMI, Amazon. Kész.

Persze a MySpace-t továbbra sem lehetett leírni. Már csak az a kérdés, hogy a napokban induló új zeneletöltős/streamelős portáljuk milyen mélyen integrálódik majd a nagy kiadók által futtatott előadók MySpace-oldalaiba. Ha okosak, sikerül megnyerniük maguknak hatalmas felhasználótáboruk jelentős részét.
A történelmi pillanat tehát elérkezett a MySpace számára.


A konkurensek mellett van félnivalója az iLike-nak és a Last.fm-nek is, ugyanis a tervek szerint a MySpace-en a netezők a hirdetés-támogatott, streamelhető zenék hallgatásából playlisteket állíthatnak össze, melyeket meg is oszthatnak majd ismerőseikkel.

A harmadik fontos lépésük pedig, hogy a zenekiadókkal válvetve lehetővé teszik majd a jegyvásárlást, pólóvásárlást, stb. Szóval igazi mörcsöndájzing biznisz lehet itt készülőben. Persze elsősorban az amerikai tinédzserek a célpontok, de a MySpace választási ígéretei közt szerepel, hogy a külföldi zenerajongó netezőket is kiszolgálják.

A MySpace Music gyengesége lehet, hogy túlságosan is szorosan kötötték magukat a nagy kiadóvállalatokhoz, melyek eddig sem rugalmas, friss gondolkodásukról voltak híresek, ha a webről volt szó. Öröm az ürömben a MySpace számára, hogy a jövőben megspórolhatja a zenekiadók által indított szerzőjogsértéses perek költségeit. Ha jól emlékszem, nem is annyira nagyon régen épp az a Universal perelte őket valami horribilis összegre, amely most átállt szövetségesnek.

Aminek mi netezők a legjobban örülhetünk, hogy az új konkurens megjelenésével az iTunes Store és az Amazon is újragondolja árait, szolgáltatása elérhetőségét. Fingers crossed.
Címkék: zene myspace drm
2008.04.03. 20:32. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zenei vonalon szerintem is ezek a játékos lesz erősnek: amazon, itunes, myspace. szerintem valódi verseny nem lesz. a három szereplő felosztja, vagy ha így jobban tetszik megosztja a piacot. amolyan igazi zenei kgst lesz ez.
Nem lesz itt segítsésníújtás. Lesz kb. 3 azonos portál, ugyanolyan feature-ökkel, és akkor majd nyakkendő alapján választunk. De legalább az árak lejjebb mennek.

Egyébként nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én sosem szerettem MySpace-t... olyan lassú, és kaotikus nem?
de az, én se bírom..
amúgy több ilyen zenemegosztós haverkodós oldal is van, de a legtöbbjük tematikus és/vagy rétegeket céloz meg
nekem még anno két hónapnyi használat után lett tele a f*szom a myspaceel. már egy ideje feszegetik főleg a last100-on, hogy a közösségi oldalakból lesznek a legjobb mp3store-ok, amiben nyilván van is logika.

a facebook is megpróbálkozott nem olyan rég a Music profile lehetőséggel, de nagyon élettelen lépés volt, a musicblogok lényegében egy hétre rá kinevették az egészet és nem is lett semmi eredménye.

az ilike is be van lassulva rendesen, a kifejezetten náluk megjelenő r.e.m. albumon kívül nem igazán tudnak mit felmutatni.

az itunes vs amazon versenyben nekem több okból az amazon a szimpatikusabb, figyeljétek szép lassan YouTube-on, az átkattintás utáni vásárlásért (bloggereknek is) az itunes 5%-ot fizet, az amazon 10-et.

last.fm is jött még anno az ad supported mp3 streameléssel, de igazi biznisz még ott sincs.

mindezt végignézve tényleg a myspacenek vannak a legjobb esélyei. és ahogy hh írta, a fizetőképes/fizetésre hajlamos célközönség nagyrésze is ott figyel myspace-en. meglátjuk...

(btw. a sony/bmg bekaphatja, a legellenszenvesebb médzsör kiadó mind közül)
aki hirdetéseket akar az megy a myspace-re, aki az ipodját akarja feltölteni az megy az itunes-ra, az alkalmi vásárló meg az amazon-ra. és megmarad az ingyen piac. négybe osztják a világot. egy jó ideig senki nem fog itt senkit se legyőzni.

és ezt ne elfejtsük el, h nem a myspace fog neked közösségi életet teremteni, hanem ahogy itt mondják offlinea. amikor natívok zenének a klubokban és a tereken. a népek pedig táncolnak és énekelnek.
OFF
>...a zenekiadókkal válvetve lehetővé teszik majd...

Tesókám! Vállvetve. Döbbenet, mennyien írják rosszul: www.google.hu/search?hl=hu&q=v%C3%A1lvetve&meta=

Pedig egyszerű megjegyezni, két vállad van, két L.
ON
en akkor most gyorsan fognam a "long tail" kiadokat es veluk / nekik csinalnek egy hasonlo lehetoseget / portalt es jonnek a dollarcsilliok :)