A MySpace megpróbál összefogni az eBayjel és a Yahoo-val

Meglepően önkritikus és borulátó a MySpace tulajdonosa. A nagy médiahype közepette lassan el is felejtjük, hogy a MySpace továbbra is a legnépszerűbb közösségépítő szájt. És a MySpace-t tulajdonló News Corp vezére szerint kicsit megbotlottak, úgyhogy a következő negyedévekben a vártnál jóval szerényebb bevételekkel számolhatnak csak. Éves szinten 10 százalékkal fogják alulmúlni a minimumelvárást. És ez az online bizniszben több mint vészjóslónak hat.

A MySpace körül mostanában amúgy is túl nagy a csönd. Mintha ráültek volna saját eredményeikre. Ami egyrészről érthető, hiszen gyakorlatilag mindenkit elértek az amerikai piacon, akit csak tudtak. Másrészről viszont - úgy tűnik - nem tudnak olyan ütemben nemzetközi szolgáltatássá válni, mint ahogy a feltörekvő rivális, a Facebook.

Miközben a Facebook magyar fordítása lassan befejeződik, addig vajmi kevés hatása van a magyar netezőkre a MySpace-nek. Idehaza leginkább a zenekarok és előadók érzik szükségét annak, hogy rendszeresen fellépjenek a News Corp közösségi szájtjára. Meg persze azok az angolul értő magyarok, akik ingyenzenére és friss zenei hírekre éhesek. 

Olyan magyar netezővel nem nagyon találkoztam, aki azért lenne fent a MySpace-en, mert ismerőseivel ott szokott összefutni. És ez nem egyedi jelenség, igaz az összes nem angolszász piacra. Egyszóval a MySpace bent ragadt az amerikai piacon, és csak piacvezető mivoltuk miatt kerülnek be az európai tech sajtó hasábjaira.

Mit a Google vagy a Facebook példájából is láthatjuk, a növekedési potenciál a külföldi piacokon van. Elsősorban a könnyű prédának számító Európát, és a hatalmas netezőtáborral rendelkező Ázsiát kell meghódítani egy, az USA-ban sikeres online vállalkozásnak ahhoz, hogy egyenletes növekedést tudjon produkálni.

A MySpace most azonban megpróbálkozik egy másik fronton. Az adathordozhatóságot támogató mozgalomhoz csatlakozva valószínűleg összeáll az egyéb gondokkal küszködő Yahoo-val, eBayjel és a fiatal, kicsi, de igencsak mocorgó Twitterrel, hogy megkönnyítsék egymás felhasználói számára az átjárhatóságot.

Az átjárás ebben az esetben azt jelentené, hogy a felhasználó MySpace-es profiladatait elvihetné mondjuk a Twitterbe, és ezen myspace-es adatok alapján hozhatná létre saját profiloldalát. Miért jó ez a MySpace-nek? Például azért, mert olyan felhasználókat is utolérhet, akik számára a MySpace eddig nem volt túlságosan érdekes, vonzó.

Miért érdekes ez a másik szolgáltatónak? Mert potenciálisan minden MySpace-felhasználó átömölhet hozzá.

A MySpace kezdeményezése kétségtelenül kihívást jelenthet az OpenID-nak és a Data Portability kezdeményezésnek is. Ne feledjük, mivel a MySpace-felhasználók adatmigrálásáról van szó, a MySpace továbbra is csak az amerikai piacon erősödhet. Amit nyerhet, az mindössze annyi, hogy amerikai felhasználói még aktívabbak lesznek, és esetleg valamennyivel növelni is tudja majd ottani felhasználói bázisát.

A nemzetközi piacokon azonban továbbra is ismeretlenül fog csengeni a MySpace név. Miközben a Facebook és a Google/YouTube elemi erővel próbálja meg bekebelezni a világ angolul nem beszélő többségét.

Ezt a csatározást fogjuk nyomon követni az előttünk álló jó fél évben.
Címkék: google myspace filozomatika facebook openid dataportability
2008.05.08. 21:54. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Most hamarosan az lessz, hogy a Microsoft fel akarja vásárolni majd a MySpace-t. :D

Szinte már látom magam elott a cikkeket. :D
én csodálkozom azon, hogy még nem pukkadt ki a facebook/myspace lufi.
hat, a mashable mar nagyon temeti a facebook-ot...
Őszintén szólva én már kezdem elveszteni a ki-kit akar felvásárolni, megszivatni, lenyomni végtelen történet fonalát...
yahoo-myspace? nem hiszem.
google-myspace. szerintem.
meglátjuk.
Ha megnézitek az Alexát, akkor jogosnak tűnik a Myspace félelme. Elérésben már veri a Facebook.