Maga Marissa Mayer magyarázkodik a Google új favikonja miatt

Hét elején megírtuk, hogy a Google favikont cserél webszájtjain. Akkor sem értettük, hogy a kis kék "g" betű mennyivel reprezentálja jobban a Google-t, mint az eddigi színes keretes, nagy "G", de most végre a legilletékesebbtől kapunk választ kérdéseinkre...

Marissa Mayer a Google Search-ért felelős alelnöke személyesen postolt a Google hivatalos blogjában. A magyarázat szerint azért volt szükség a cserére, mert a Google favikonjának ma már több felületen kell tudnia jól kinézni, mint 8 és fél évvel ezelőtt. Mayer elsősorban az iPhone- és más mobilinterfészeket emeli ki. Az is kiderül, hogy több mint 300 verzió közül választották ki a mostani szettet.



Egyben megtudjuk, hogy a Google alelnöke sincs tisztában azzal, hogy mi is az a szimbólum, mely a Google-t reprezentálja. Hozzáteszem, hogy a netezők fejében a kis kék "g" betű biztosan nem reprezentálja a Google-t. Úgyhogy szvsz a rosszat választották.

A Google-t az én olvasatomban három dolog reprezentálja:

  • a fehér szín (szimplicitás),
  • a színes betűk (sokszínűség)
  • és a nagy "G" (a terméknevet jelölő kezdőbetű).

Ergo, az előző favikonszettet kellett volna egy kicsit frissíteni, és teljesen fölösleges volt egy semmihez nem köthető másikkal próbálkozni. Hacsak nem követi a favikonváltást egy erőteljesebb dizájnváltás is.

Címkék: google dizájn
2008.06.07. 11:14. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

De nagyon túlzásba viszik ezt a dizájnkérdést a felsőbb körökben! Azt hiszik, a designtervek száma a cég fontosságának fokmérője? Az első vajon mennyivel volt jobb/rosszabb, mint a háromszázadik? Én már az ötödik verziónál problémásnak ítélem az ügyfelet, és hagyom a fenébe, boldogítson inkább reklámügynökségeket, akiktől megkapja a kellő megerősítést, hogy mekkora fontos ember ő.
Ahogy a hételején is leírtam...

Nekem teljesen mindegy, hogy hogyan is néz ki a favicon.
A Google minosége nem változott egy csoppet sem...
szóval "nem ciki", ha én sem értem, miért pont a második g-re kellett váltani...
aham, aham...
...és úgy csinál a Google, mintha már ez ki lenne nyomtatva negyvenezer példányban négymillió dollárért és nem lehetne visszacsinálni. Mintha nem egy 16×16 pixeles szirszarról lenne szó.
Hacsak nem az a cél, hogy mindenki erről postoljon.
persze ha normálisan írtatok volna a cikkről, akkor Dexter68 is tudná, hogy ez még korántsem a végleges favicon, szívesen várják a felhasználók visszajelzéseit a megadott linken.
gondolod h a google hetente fogja valtoztatni a favikonjat, mikor az elmult 8,5 evben egyszer sem tette?
A mostani kis kék g-nek még lehetnek variációi.
Azt azért meg kell jegyezni a meg nem említett saját-beküldési-lehetőséggel kapcsolatban, hogy a beküldőnek le kell mondania minden jogáról a Google javára...
Nekem ma már bejön a kisgé. Megszokás kérdése. Kb. mint az Index redesign. Az is bejön.

Viszont sajnos a Gmailben kétsorossá vált a felső menüsor, a "New! Gmail Labs" felirat miatt.

Ez a menüsor nagyon unintelligens: minek hívja fel a figyelmem rá, ha már amúgy is be van kapcsolva, és ott világít mellette a "take a break" dolog?
És miért nem tudom megadni, hogy milyen linkek legyenek felül?

Nem tetszik nekem sem. Mindig azt hiszem, hogy a Guardian figyel az oldal tetején. Nézzétek meg, szerintem tökre hasonlít: www.guardian.co.uk/
ja, végülis az is kis gé. csak az egyik kék alapon fehér és bazinagy, a másik meg fehéren kék - könnyű összekeverni.
szerintem azért a "második g / kis g" igenis reprezentálja a Google-t, hiszen ha belegondoltok, amikor valami logocsere van, a legtöbbször a kis g-vel játszadoznak a designerek. (www.google.hu/intl/hu/holidaylogos.html)

nekem meg szintén teljesen mindegy, hogy milyen logo virít a kis sarokban, ezt is meg fogom ismerni ha rá akarok kattintani a favorites között :)
„Hozzáteszem, hogy a netezők fejében a kis kék "g" betű biztosan nem reprezentálja a Google-t.”

Már bocs, de a google-t definíció szerint az reprezentálja, amit ők választanak, és nem a 3-faktoros hh-meghatározás.

„Mintha nem egy 16×16 pixeles szirszarról lenne szó.”

Épp arról ír Mayer a posztjában, hogy ma már nem erről van szó...

Teljesen racionális megfontolások húzódnak meg a döntés mögött, a logónak helyt kell állnia különböző méretekben, szinte bárhol, bármikor. Ehhez több vizuális benyomást kell nyújtania a körvonalának, mint egy négyzet. (És a régi tényleg nem volt karakteres ilyen szempontból.)
Arra a logóra lennék kíváncsi, amitől csökken a Google szolgáltatásainak használata, népszerűsége. Na persze arra is, amitől növekszik...

hellobello,

remélem a kommentem még ilyen időtávból is eljutnak hozzátok, nekem két kérdésem lenne:

1. Most már a GoogleReader favikonja is megváltozott nálam. Térben elhelyezett, piros, zöld és kék rss-icon jelenik meg, ha betöltöm, akkor pedig a lapfülön levő ikon még a régi. Sebaj.

2. Nekem tetszik az új favicon. Ízlések és pofonok :)

3. Valószínűleg primitív kérdés, de hogyan tudok asztalon való bütykölgetést videóra rögzíteni? (Katt ide, katt oda-majd feltenni Vimeóra?:) ) Gondolom valami egyszerű programmal, csak még a fánksönt nem találtam meg. Előre is köszi a választ!

Üdv,

Chris