Facebook-botrány az új felhasználási feltételek miatt

Két nappal ezelőtt a Consumerist írt arról, hogy a Facebook változtatott felhasználási feltételein. És az egyik módosítás értelmében monstantól kezdve a Facebook akkor is rendelkezik a felhasználó adatai felett, ha az már törölte magát a szolgáltatásból.

Mondanom sem kell, hogy az amerikai blogoszférában futótűzként terjedt tova a pletyka, miszerint a Facebook akkor is üzletelni fog a felhasználók adataival, ha azok már törölték magukat.

Aztán tegnap, látva a felháborodást, maga Mark Zuckerberg ragadott laptopot, és magyarázta el a helyzetet a Facebook hivatalos blogján. Eszerint a TOS módosítására azért volt szükség, hogy tisztázzák a jogi feltételeit annak az esetnek, amikor egy felhasználó törli magát. Ugyanis azzal, hogy egy felhasználó törli magát a rendszerből, sok ismerőse oldalán továbbra is elérhetőek megosztott tartalmai.

Alapesetben ugye üzenetküldés során történik az, hogy hiába törli magát az egyik felhasználó, a Facebook a címzett címén továbbra is tárolja a levelének egy másolatát. (Vicces is lenne, hogy ha egy felhasználó törli magát mondjuk a Gmailből, akkor a korábban tőle kapott levelek másolata eltűnne az én mailboxomból is.)

Zuckerberg megnyugtatja a felhasználókat arról, hogy a policy továbbra sem változik: a Facebook pontosan tudja, hogy a felhasználók bizalommal vannak a szolgáltatás iránt, amikor használják azt. És nekik továbbra sem áll szándékukban okot adni a bizalmatlanságra.

Amúgy Zuckerberg érvelése szerintem teljesen elfogadható és érthető is.

A felhasználási feltételek körüli botrányoknak mostmár egész szép története van. Biztos vannak, akik még emlékeznek az iWiW-vel vagy a Google-lal kapcsolatos hasonló ügyekre. Mindhárom fenti esetben az történt, hogy laikusok próbálták meg első olvasásra értelmezni az adott szolgáltatás felhasználási feltételeiben történt változtatásokat (általában természetesen a szolgáltató rosszindulatát feltételezve).

Tüzet kiáltani ott, ahol nem ég a ház, persze nem túl szerencsés dolog. A pánik ugyanis a weben éppen úgy terjed, mint a fizikai világban. Gyorsan, masszívan, városi legendákkal tarkítva.

A Consumerist egy nappal a vészmadár post után tisztába tette a sztorit.

A félelmeket szerintem az diktálja, hogy az érzékeny adatokat tároló szolgáltatókkal szembeni bizalmatlanság egyidős a webbel. És bármilyen félreérthető mondat, megfogalmazás elindíthat pánikhullámot. Ez érthető is.

Szolgáltatói oldalon valószínűleg érdemes a felhasználási feltételek módosításának pillanatától kezdve kommunikálni a változtatás miértjét és hatásait. Még akkor is, ha a szolgáltató szerint ez csupán technikai módosítás.

Az online privacyval kapcsolatos félelmek koncentrált megjelenésekor még egy dolog szokott eszembe jutni: vajon miért gondolják az emberek azt, hogy az ő online aktivitásuk önmagában annyira értékes, hogy azt gonosz szándékú szolgáltatók elég fontosnak tartsák ahhoz, hogy x gonosz célra kihasználják (x = kijátszani a titkosszolgálatnak, vagy: eladni jó pénzért a feketepiacon, vagy: kiplakátolni vele az internetet).

A nagy online szolgáltatók tisztában vannak azzal, hogy felhasználóik adatainak tárolása és kezelése kényes téma. A másik oldalon pedig ott van a felhasználó, aki szabad választása alapján oszt meg vagy tárol adatokat az adott szolgáltatónál. Ez egy kölcsönös bizalmon alapuló helyzet, s éppen ezért, a pánikpletykák mindig könnyen kikezdik ezt a bizalmi viszonyt.

Címkék: privacy facebook
2009.02.17. 09:37. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez a felfogás azon a tévedésen alapul, hogy ti. minek jogászkodni, amikor a dolgok úgyis flottul mennek. A jog akkor kerül elő, amikor gebasz van.

A baj csak az, hogy a Facebook leírt egy adatfelhasználási alapelvet, és amíg nekik jó, addig korrektek. De mi van, ha a FB bedől? (Semmi sem tart örökké.) Akkor jön a felszámolóbiztos, és megpróbálja pénzzé tenni, amit tud. Ha a teljes kapcsolatrendszerért az adatokkal valaki nagy pénzeket hajlandó kiadni, akkor megveszi. Gondoljuk tovább.

Vagy gondoljunk azokra a wiw-felhasználókra, akik a veszprémi gyilkosság miatt, mondjuk így, exponálódtak, mert ismerték a feltételezett elkövetőket. Őket kevésbé fogja megnyugtatni, hogy a wiw korrekten fog eljárni, ha pl. a nemlétező szerb/horvát bosszúállók nem.

A jelenlegi adatvédelmi törvény, ha jól emlékszem, egyébként kifejezetten tiltja a személyiségprofil felállítását, akár a nyilvánosságra került adatokból is. Ez normális privacyvel rendelkező helyeken akkor is tilos, ha én magam adom meg ezeket az adatokat, ez olyan személyiségi jog, amiről nem mondhatok le.

Azaz az aggályok akkor is megmaradnak, ha Zuckerberg szépen énekel, és pl. a Google anno a Chrome euláját azonnal meg is változtatta.
Szép dolog! Egyáltalán létezik még titok?
Miért nem lehetett eleve azt beleírni a feltételekbe, amit utólag magyaráznak? Az eulában egyébként attól még az szerepel, hogy a facebook minden feltöltött adattal visszavonhatatlanul rendelkezik, még ha most próbálja győzködni az embereket, hogy nem fog visszaélni vele.
Még hogy nem értékesek az adataim?
Erről kérdez meg egy spamküldő céget, hogy menyit szokott fizetni a címlistákért...azon felül pedig nézd meg hogy mennyi spam jön naponta a címedre.
Na ezért féltem az adataimat és akkor ez még csak a marketing jéghegy csúcsa.

Nem attól félek hogy a CIA megtudja a számlaszámomat (mert úgyis megtud mindet ha éppen azt akarja) attól hogy valaki aki nem hatóság csak egy kis pénzéhes gennyláda visszaél vele, felhasználja ellenem.
A Google Maps-en is van valami olyasmi, hogy ha megtetszik nekik egy alkalmazás, akkor kérdezés nélkül másolhatják. Ezek után kíváncsi vagyok, hogy mennyi ötlet volt saját, és mennyi jogosan lopott.
Gyanús nekem ez a Zuckerberg. Ismerős név. Nem magyar?
Laikusok próbálják magyarázni? Ne haragudj már, de ezek a szolsgáltatások laikusoknak készülnek. A felhsaználói feltételek laikusoknak kéászülnek. Szerintem valaki akkor végzi jól a munkáját, ha meg tudja úgy foglmazni például a felhasználói feltételeket, hogy az 99%-ban laikus, vagy bénabiztos legyen.

Nem mellékes hogy az adatvédelmi törvény nem csak hazánkban létezik. Niylván nem akarják eladni az adatokat, nem szarnak maguk alá, de statisztikákat az adatk alapján mutatnak - például a hírdetőknek.
@KGyST: Mondá a király: az áruló nyerje el méltó büntetését, az árulás mértéke miatt őt, a családját, és a wiw-es ismerőseit hetediziglen köttesék fel! :D
Azok a felhasználók, akik amúgy önként közzéteszik a közösségi oldalakon mindenféle privát adatukat, az újszülött gyerekük képétől a mobilszámukig, mit vannak azon felháborodva, hogy azokat valaki fel akarja (akár marketing célokra is) használni? Addig nem zavarta őket, amíg regisztrált júzerek voltak.
A legutolsó webmailnek is rendelkeznie _kell_ a feltöltött cuccokkal a júzer esetleges kilépése után is, ellenkező esetben tényleg törölnie kellene az összes kiküldött levelet az összes címzett postaládájából.
De ha valaki ezt a "rendelkezést" csak úgy tudja értelmezni, hogy a site azt csinál az adatokkal, amit akar, akkor ne használjon webmailt meg közösségi oldalakat. Ilyen egyszerű...
Hogy lehet ezt a Google Friend Connectet kikapcsolni?
Zuckerberg zsidó. De hogy jön ez ide?
@hetfeju: Aki nem halászik a zavarosban azoknak nincs félnivalója, hogy láthatóak az adatai. Az msn-en lévő "lásd mit hallgatok" funkció is lehet végzetes, ha épp a "Hogy kell kecskét miskárolni" című ismeretterjesztő filmet nézed. Ők nem érdekesek.
Én a teljes nyilvántartást is elfogadhatónak tartanám (DNS, írisz) Mennyivel könnyebb dolga lenne a bűnüldözőknek, ezáltal nekünk is. Lassan leszünk annyira felnőttek, hogy azokat is elkapjuk, akik ezzel visszaélnének.
a web amúgy eredendően úgy lett kitalálva, hogy vannak account-ok, és domain-ek.

és az account-ok felett teljes jogkörrel a domain tulajdonosa rendelkezik. tehát ha van egy gmail.com account, akkor az természetes, hogy azt a google elolvassa, mert a gmail.com tulajdonosa a google, hacsak a felek erről másként nem állapodnak meg.

a privacy arra vonatkozik, hogy ezt a google harmadik fél számára nem adhatja ki, hacsak a törvény másképp nem rendelkezik. az fbi nyilván tojik arra, hogy mi van eulában. persze mindezt az amerikai törvények értelmében tehetik meg.
"vajon miért gondolják az emberek azt, hogy az ő online aktivitásuk önmagában annyira értékes, hogy azt gonosz szándékú szolgáltatók elég fontosnak tartsák ahhoz, hogy x gonosz célra kihasználják"

Most gondoljunk bele... Én egy jelentéktelen kis porszem vagyok a Világ nagy mindenségében. Az adataim a kutyának sem kellenek. De vegyük azt, hogy egy nagy ember - pl.: Billi bácsi -, vagy akárki valamit véletlen kikottyant magáról, vagy bármi. Arra egyből a média meg minden lecsapna...

Szerintem ezé'. Bár sok embert túldramatizálja... Ez olyan, mint a tűzfalak a gépen, minden mezei felhasználó pakolja a szuperebbnél szuperebb - természetesen crackelt - tűzfalakat, mert "jaj a crackerek és a hackerek", de nem gondolnak bele, hogy az ő gépük volna az utolsó, amit valaki fel akarna törni...
"vajon miért gondolják az emberek azt, hogy az ő online aktivitásuk önmagában annyira értékes, hogy azt gonosz szándékú szolgáltatók elég fontosnak tartsák ahhoz, hogy x gonosz célra kihasználják"

Fú, de gáz ilyet leírni :D
@Imrityinko: ez a tűzfalas példa nagyon mellélőtt... Valószínűleg a te gépedet is törték már fel. Az, hogy nem tudsz róla meg nem volt értékes hozzáférhető adat (kártyaszám, ilyesmi), más lapra tartozik.
@Imrityinko: Meglepődnél, ha lenne tűzfalad, mennyi érdekes kérdés érkezik hozzád. Nem adatokért törik fel a gépedet, mert tényleg mindek, hanem mondjuk zombinak használják spam küldésre, DOS támadásra, kódfejtésre, és így tovább.
OFF:
Itt alul megjelent nekem valami Google Friend Connect nevű nemtommi. Ez miez? Asse tudom, kik ezek az arcok :)
@b.m.v.: Kérdezd meg a connectu.com-osokat. :) Ők már mondjuk nem foglalkoznak a dologgal mert ment 20 milla a zsebbe meg egy kis részvény...
@Gery Greyhound >: pl. adblockba beteszed: www.google.com/friendconnect/*
Az bezzeg jó, ha dicsekedni lehet az ismerősök számával!

Idiótizmus önként nyilvánosságra hozni magunkat!

De majd idősebbek lesztek és rájöttök...
@gitáros: Nem használok adblockot, és nem is azért kérdeztem mert zavar, pusztán érdekelt mi ez. De már rájöttem :)
én direkt töröltem magam az iwiwről is, tapasztalataim szerint nem jó az, ha bármilyen jött ment láthatja, hogy kikkel vagyok kapcsolatban

például munkahelyen is rosszul jöhet ki, ha tudják, hogy nagy haverságban vagy az egyik nagyfőnökkel is stb.
@Imrityinko: nagyon tévedsz - a Te gépeden vajon hány cucc lehet amiről nem tudsz?
@LongJohnHolmes: népi Kínában vagy a népi Koreában sem kell senkinek sem tartania a hatóságoktól, Magyarországon sem vezettek aktákat a legutóbbi diktatúrában nagyjából mindenkiről és soha senkinek nem is esett bántódása. hajrá, hajrá! több rendőrt a lakásokba, több személyes adatot az adatbázisokba!

esetleg még a testcsonkító büntetéseket is érdemes lenne visszaállítani, hiszen levágott kézzel valóban nem lehet lopni, levágott fejjel pedig adót csalni. ugye erre gondoltál?
@Anim: Az, hogy be vagy jelölve valakivel, az miért jelentené azt hogy nagy haverságban vagy vele? Nekem van vagy 700 "ismerősöm" az iwiwen, 80 százalékáról azt sem tudom kicsoda, csak tetszett neki valamelyik videóm és bejelölt... Ha valaki kutakodni akarna utánam, nem járna sikerrel :)
@Anim: a wiw a kutyát meg nem kérdezett róla, hogy szeretné-e, hogy egyszeriben a teljes kapcsolati hálója láthatóvá váljék. Átállították és punktum, utána ezt vagy elfogadod vagy törlöd a tagságodat. Nagyon kedves megoldás.
@Capo di tutti Capi: Van tűzfalam. Szemmel szoktam tartani az adatforgalmamat, van pár kísérlet behatolásra, de azok nem emberek, programok voltak.

@gonoszpok: A programokat hivatalos oldalról toltom le, nem teszek fel minden gagyi programot, nem nyitok meg minden sz*rt, úgyhogy elhanyagolható.

OFF:
De még az a jó, hogy mindenki a tűzfalas példámba kotott bele, és nem az adatosba...
@HgGina: Mark Zuckerberg -> Cukorhegyi Márk
a facebookot is a magyarok...
közben a facebook igyekszik rendezni a helyzetet, visszaállították a régi TOS-t, és a userek javaslatait figyelembe véve alakítják ki a módosításokat:

screencast.com/t/lWSnQjegJ5