Zerking és HH is eljutott élete azon pontjára, amikor úgy érezték, hogy 3G-vel kell megtoldaniuk eddig wifihez kötött neonomád életüket. Mindketten leírták tapasztalataikat egy-egy postban. Azonban nem beszélték meg, hogy mit fognak írni. Csak a téma volt adott. És a post élesítésének időpontja. Ma 14 órakor élesítették postjaikat. Alant HH postja, míg ezen a linken Zerking írása olvasható a 3G-ről.
Mint gyakorló Fon-felhasználó és kávéházi wifiző, megtanultam már, hogy élet csak a hotspotok hatótávolságán belül van. A hotspot olyan, mint egy virtuális póráz. Az információhoz való hozzáférés csak a hotspot territóriumán belül lehetséges. Ergo mindig ernyő alatt kell lenni, ahol van wifi, tehát: van élet is.
A wifipóráz akkor kezdett el szorítani, amikor nekiálltunk rendszeresebben lifestreamelni. Egyszerűen a komfortérzetemtől fosztott meg az a tény, hogy egy sor (amúgy magát wifiképesként hirdető) helyen nagyon rossz minőségű a kapcsolat, vagy egyszerűen nincs is net.
Gödör, 100 méterre a routertől: jelerősség harmatgyenge, szakad, recseg-ropog. Másnap: jó, de néha akkor is szakad. És áramforrás se nem van. Kálvin téri CCC, ami elvileg a neonomádok mekkája: megveszem az ezer forintos kávét, meg a sajttortát, kapom hozzá a kulcsot, ballagunk föl a dohányzó helyre.
Kényelmes kanapék, felteszem a lábam, netbook elő, sajttorta kézben, kulcsot gépelem: semmi. Leballagok a pulthoz. "Ja, Vista az nem jáccik" - kapom az egykedvű választ a személyzettől. A peckes habsapkában olvadó kávémmal szemez a netmentes netbook. Idesejövöktöbbet.
Neonomádnak lenni annyit tesz, mint ismerni a tényleg jó wifikapcsolattal rendelkező helyeket. Ott van például a Szóda, ahol nem csak cigizni lehet, de a torrentfreakek is elkerülik a helyet. Úgyhogy általában van stabil sávszél, igazi szódás fröccs és szuper sajtos-sonkás croissant. De nem lehet mindig a Szódában lógni. Van, amikor ki kell menni az offline légtérbe, és akkor csaka mobil gprs-e marad az egyetlen kapcsolat a virtuális szférával.
Szóval egyrészt van ez a "itt sincs wifi bassz" gyakori életérzés. És ehhez jött még hozzá egy magánéleti adottság, amit részletesen most nem ismertetnék, elég csak annyi, hogy netmentes környezetben nehéz élni, még ha napi pár óráról is van szó.
Ezek voltak az előzmények, aztán Zerkinggel egy Gödörbéli wifis szerencsétlenkedés során arra jutottunk, hogy nincs más választás, be kell újítani egy 3G csomagot.
Munkából jövet beugrottam a Mamutba. Második emelet, magentás sarok, kész tervvel érkeztem: "3G csomagot szeretnék, havi 3 giga forgalom. Tetszik tudni, a kedvezményes, és igen, netezni szeretnék, és igen, van személyi igazolványom, meg tudok aláírni (digitálisan nem-e lehet?)"
Edina ügyintézőt nem lehet meglepni. Tudta, miről beszélek, és elő is vette a formanyomtatványokat. Papíroztunk, majd felhívta a figyelmemet, hogy ha egy dekával fölé megyek a 3 gigának, az 10E plusz pénzembe fog kerülni. Megértettem, bár jól tudom, hogy a Web'n'Walk szoftvernek nincs olyan funkciója, ami 2,99 giga adatforgalomnál lecsapna a netről. De nem baj, majd figyelek. Gondolom én. Mi az nekem. Csak összeadni kell tudni, meg a naptárat ismerni.
A fekete leves a két éves hűségnyilatkozat. Ami ugye überfájdalmas elkötelezettség. Viszont itt van a rövid távú előny: fél évig szinte ingyen használok havi 3 giga mobilnetet. És utána is minimális a költség. Persze ha benne maradok a havi limitben. A csomagból csak fölfelé lehet lépni. Visszafelé nem. Na, hát ilyen gondolatokkal búcsúztam el Edina ügyintézőtől, a Mamuttól, és pattantam bicajra, hogy kipróbáljam, milyen a hotspotoktól távol netezni.
Az első és legjobb élményem a reggelekhez kötődik. Ülők a városmajori fogaskerekű-végállomáson. Várom, hogy jöjjön a húszperces etapokban közlekedő járat. Egyik kezemben műanyag poharas kávé, másik kezemmel a Windet böködöm. Nézegetem a leveleimet, belelapozok pár idióta blogpostba, kihangosítom a Skype-ot, mert épp keres valaki, valami reggel 9-kor épp fontos, nagyon fontos ügyben.
Aztán fel a fogasra. Bringásokkal dumálok, nézegetik az olasz bringavázat, én meg hüledezek a downhilles kerekeken, lengéscsillapítókon, stucnikon. Megbeszéljük az életérzést, hogy milyen a hegytetőről 60-nal száguldani lefelé a mélybe. És, hogy mobilnettel majd jól livestreameljük egyszer. Ők erdőben, én az úton. Közben ott a 3G, keresünk pár jó útvonalat Google Maps-en, keresgélünk a bicajszervizek honlapjain. Neonomád idill.
A mobilinternet: szabadság, amihez nagyon könnyű hozzászokni. Még akkor is, ha az ember zsebében ott bújuk egy 3G iPhone, azért az érzés, hogy bármikor, bárhonnan, szinte bármit... Szóval ez így teljesen rendben van.
Ja, igen. Miért pont a T-t választottuk? Az ok egyszerű: lefedettség. Hiába van mobil szélessáv az ember zsebében, ha az folyton fallbackkel gprs-re.
Azt éppen nem lehet mondani, hogy early adopterek vagyunk. De így, 2009 tavaszára, odaérve a mobilnethez, azt kell, hogy mondjam, még az sem zavar nagyon, hogy az agyamtól 1 méterre száguldozik 7 megabit adat másodpercenként.
A 3G megszabadítja a neonomádot a virtuális póráztól. És ez a legfontosabb.
(Note: a post nem T-Mobile reklám. Nem kaptunk tőlük semmit. Nem is kértünk. Egyszerűen azért választottuk ezt a csomagot, mert nekünk ez tűnt a legjobbnak. És amúgy is herótunk van a márkanevek kisípolásától. Nevetséges álszentség.)
Ketszeri 2009.04.17. 14:12:22
Csak azt sajnálom hogy a telefon részt nem lehet "disabled"-re tenni, hogy (kicsivel) löbb töltés maradjon netre. :)))
sz_ 2009.04.17. 14:15:25
Lustává tesz a 3G? Rögtön azt használod, "mert van", vagy előtte megnézed, hogy van-e nyitott wifi?
CodeZero · http://h2o4all.blogspot.com 2009.04.17. 14:42:51
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2009.04.17. 14:45:02
szerintem tudjuk tartani. ha nem, akkor valtok 5g-s csomagra.
xsolutions · http://blogvilag.hu 2009.04.17. 15:19:55
r_62204 2009.04.17. 15:34:05
Amúgy amíg nincs nagy mozgásigényed, elég a Voda is :P
tomi888 2009.04.17. 15:35:27
BF79 2009.04.17. 16:51:02
alkalmi neonomád · http://kiulos.blog.hu/ 2009.04.17. 16:54:43
Ha van tippetek, mit érdemes kipróbálni, szívesen veszem levélben, kommentben egyaránt.
alkalmi neonomád · http://kiulos.blog.hu/ 2009.04.17. 16:56:37
kiulos.blog.hu/
Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2009.04.17. 17:15:04
fingerbangs 2009.04.17. 18:24:30
az 5 giga nekem soha nem volt meg eleg egy honapra, mindig belecsusztam a korlatosba
de egyebkent jo, es fel evig 3000ft brutto havonta, utana 6000 (1 ev huseg)
300-500k kozott van a speed lefele, ping nappal 300+ ejszaka viszont meg csézni is lehet vele, 100 korul van :)
lefedettseg eleg jo, eddig meg nem talalkoztam olyan hellyel ahol nem volt 3G
de biztos jobb a t-mobil amit ti valasztottatok, csak nemtom miben :)
eaposztrof · http://blog.eaposztrof.com 2009.04.17. 20:17:37
valószínű az volt a gond, hogy egy-két stream is becsúszott imittamott, meg hát az uploadból is akadt bőven, ami egy pokol 3g-n
tmobile a legjobb.. vodasokat csak panaszkodni hallom, pannonosokrol nem is beszelve
wifi szempontból én az irodaházak pihenőit preferálom.. torrentmentes, senki nem zaklat, és csinos titkárnőcskék mászkálnak egész nap.
otthoni szélessáv hiánycikk, mivel állandóan utazom, így marad a public, meg a T-Nagytestvér
[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.04.18. 04:28:07
tallian.miklos 2009.04.18. 11:09:46
Flashzee · http://www.flashzene.com 2009.04.18. 11:26:41
TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.04.18. 12:09:26
Rabbit · http://rabbitblog.hu 2009.04.18. 13:11:09
ricco 2009.04.18. 15:08:47
lipilee · http://lipilee.hu 2009.04.18. 16:05:20
djdanif 2009.04.18. 23:50:54
Söge · http://hir.fm/szabadav 2009.04.19. 13:41:31
kino 2009.04.19. 23:55:05
gergelyk3 · http://www.virtualize.hu 2009.04.20. 10:12:08
negyvenkettod 2009.04.20. 11:01:40
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.04.20. 18:10:01
A pannonnal 4 rugo/5G de asszem az is 2 ev huseg, ami a jelenlegi fejlodesi tempo mellett nagy valoszinuseggel nem eri meg.
A torrentezoket meg nyugodtan bekorlatozhatnak a nyilvanos WiFi AP-okon. Persze nem buntibol, csak epp alacsonyabb kiszolgalasi osztalyba kell rakni a nagy letolteseket (QoS). Ez mindenkinek jo, meg annak is, aki torrentezik, mert kozben azert tud normalis sebesseggel webezni. Bar gondolom ez egyelore a ki nem szarja le kategoria :).
dw1 · http://bpcity.hu 2009.04.21. 10:13:56
tök jó hogy mutatja a pillanatnyi letöltést/feltöltést, de egyébként egy kalap szar.
egyrészt nem naptárazható (szemben a DU meterrel), kurvára irreális sebességeket mutat és az adatforgalmi mérése sem megbízható sztem.
sajna a DU meter is hajlamos volt már vista alatt is szamárságokat mutatni, 20-30%-al nagyobb sebességet - úgyhogy én személy szerint keresem még a jó megoldást.
alkalmi neonomád · http://kiulos.blog.hu/ 2009.04.22. 00:47:36
Nem lesz ennél olcsóbb megoldás még egy ideig...
negyvenkettod 2009.04.23. 10:52:58