Nincs tévéelőfizetésem, de még tévékészülékem sincs. Sok ismerősömnek szintén nincs előfizetése és/vagy tévékészüléke. A tévéműsorokkal kapcsolatos információkat rendszerint a weben olvasom el. Viszonylag sok filmet és sorozatot nézek... laptopon, lcd-kijelzőn.
Amikor mégis tévé elé kerülök, rendszerint gyorsan kiderül: sem a reklámkultúra, sem a műsorok nem sokat változnak az évek folyamán. Elszoktam a tévétől. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy ha nagy ritkán tévé elé keveredek, 10-15 perc tévézés után egyszerűen megunom az egészet és kikapcsolom. Már idegen a "háttértévézés", sőt, kifejezetten zavar, ha a háttérben csak úgy gagyog a tévé.
Idegen a céltalan kapcsolgatás is. A net hozzászoktat ahhoz, hogy azt a tartalmat fogyasztom és akkor, amit és amikor én szeretnék. Most cikkeket olvasok, most filmet nézek, most híreket olvasok, most játszom, most levelezek, most telefonálok, most termékismertetőket olvasok...
Szóval azt vettem észre, hogy nem hiányzik. És hogy korábban, amikor nagyon sok tévét néztem, valójában hozzászoktattam az agyamat ahhoz, hogy egy nagyrészt érdektelen információtömeget tömködjek az agyamba napi rendszerességgel, hosszú órákon keresztül. Kidobott idő.
Egy nagy hátrányát látom a tévémentes életnek: nem ismerem az aktuális reklámokat. Miért probléma ez? Mióta nem nézek tévét, rájöttem, hogy a tévéreklám nagyon fontos információforrás. Egyszerűen az lehet az oka, hogy a hirdetők elsődlegesen még mindig a tévét választják reklámfelületnek.
Én, a tévéből kiszeretett fogyasztó, a weben gyakran nem jutok hozzá azokhoz az információkhoz, amikről a tévéreklámok tudósítanak. Mire van kedvezmény, milyen új csomaggal jött ki az XY szolgáltató, milyen új termékkel jelentkezett az XY élelmiszeripari cég...?
Ezt leszámítva azonban egy sor előnye van a tévémentes életnek: sokkal több zenét hallgatok, sokkal több hasznos vagy szórakoztató információm van a világról. Nem ülök agyhalottan munka után a nappaliban egy tévéképernyővel szemben. Nem szoktatom magam ahhoz, hogy "ez a mindennapi szórakozás, ami osztályrészemül jutott, legyek boldog vele".
Minderről persze elsősorban a tévécsatornák tehetnek. Számomra műsoraik döntő többségre érdektelen, sőt, kifejezetten szánalmas szemét. A tévé szpemel. És nem tudom szűrni a zajt. Tehát: kikapcsolom. Lemondom. Eladom. Köszi, nem kell.
Azt gondolnám, hogy rólam (és a hozzám hasonló emberekről) lemondanak a tévétársaságok. Nem próbálnak meg meggyőzni arról, hogy üljek vissza a tévé elé. Az utóbbi hetekben azonban a CoolTV, a Magyar Televízió és a Viasat3 egy-egy öntudatos és lelkes munkatársa felköltözött a Twitterre.
Ha mindez arra persze nem is elég, hogy rávegyenek arra, hogy vásároljak ismét egy tévéelőfizetést, azért mégis jó tudni arról, hogy mi történtik a varázsdoboz szegleteiben. Már csak egy olyan szájtra lenne szükségem, ahol láthatom az aktuális tévéspotokat. Ja, ott a YouTube. De ott gyakran elvesznek a tévéreklámok, és sokszor nem is aktuálisak.
Szóval kedves hirdetők, álljatok össze, gründoljatok egy szájtot, és toljátok ki az aktuális reklámjaitokat oda. Hogy tudjam, mi zajlik a fogyasztói társadalom tömegek számára előállított varázsdobozaiban.
A tévéműsorokat pedig megtarthatják a csatornák maguknak, grátisz.
chillking 2009.06.03. 12:23:29
slake 2009.06.03. 12:34:22
de ez sem túl up to date
vidacsm 2009.06.03. 12:44:09
- Jé ez a faszi volt a .. reklámban, olyan vicces ahogy .. - és ilyenkor mosolyodok el félszegen és mondom h nincstévénk5éve
Juhász Attila · http://forumkereso.hu 2009.06.03. 13:18:27
Azt nézel amit akarsz és akkor amikor akarod. 1 év után, gyakorlatilag nincs olyan műsor, amit akkor nézünk, amikor adják. :)
A tévézés nálunk úgy zajlik, hogy ha van időnk, akkor a felvett műsorok listájából választunk. Felvenni meg csak olyat veszünk fel, ami valóban érdekel.
A felvétellel sem kell sokat vacakolni, mivel egy gombnyomásra bejön a részletes TV műsor és szépen előre be tudod állítani akár hetekre is, hogy mit akarsz majd megnézni. Sorozat addiktoknak van sorozatfelvétel is. :)
Vannak azért értelmes műsorok is a tévében, csak általában nem abban az időpontban, amikor éppen van az embernek ideje tévé elé ülni.
És van még egy előnye. Mivel tudom, hogy bármikor megnézhetem a felvett műsorokat, ezért könnyen mondok rájuk nemet, így aztán ami nem annyira érdekel az végül ki is marad.
agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.06.03. 13:24:01
Érdekes módon, amikor még néztem TV-t, ezek az információk hozzám a reklámokkal sem jutottak el.
Ment a spot, tudatosan sohasem figyeltem oda, és csak annyi maradt meg, hogy valaki vicces dolgokat mond, vagy jó a zene, vagy ilyesmi. A lényegéből semmi.
Sokszor csak a huszadik megnézés után regisztrálta az agyam, hogy mit is reklámoznak egyáltalán, annyira rá volt hangolódva a reklámszűrésre.
Szóval a TV reklám nekem nem volt informatív, még amikor fogyasztottam, akkor se. :)
*ideiglenesen átnevezve* 2009.06.03. 13:34:10
Hanem en latok tv-t. konditeremben cardio teremben valaki mindig erez kenyszert tv nezesre :) MInden alkalommal rajovok,h mennyivel jobb nekem,h nincs tv
Jobb reklamokat meg ugyis linkelik youtube -on
Kamela 2009.06.03. 13:43:18
dvcs 2009.06.03. 14:39:40
Igy a tv mar csak arra van, hogy ne a kis monitoron nezzem a filmeket :)
Kereskedelmi csatornat mar evek ota nem neztem, egyedul a discoveryt kapcsolom be ha van hozza hangulatom, de az kb 2 havonta egyszer. A reklamok alatt mindig atkapcsoltam vagy kimentem kajaert, nagyon nem hianyoznak :)
Critmiss 2009.06.03. 14:54:07
b p 2009.06.03. 14:56:46
Van TVnk, de alig nézem, de azért néha kapcsolatba kerülök reklámokkal. Információforrásnak 0, megvezetésnek jó. Ha valami érdekel, miért nem mész fel árösszehasonlító szájtra, újdonságokról értesülsz mondjuk tech szájtokon. Még az élelmiszeripari "innovációkról" is tudsz találni, ha ez érdekel. Engem mondjuk nem: kenyér, tej, sör, zöldség, gyümölcs-ön nincs mit reklámozni. 13 in 1 hulladékkaja meg nem érdekel.
Egyedül a szociális szerepben lehet valami, de az is csak akkor, ha cél hogy agymosott hülyékkel agymosó hülyeségről csevegj.
Szóval szerintem, ha tudatos vásárló akarsz lenni, NEM nézel reklámokat (se :) ).
iPeti 2009.06.03. 16:21:49
2. Egy olyan oldalt, ahova a reklámok össze vannak gyűjtve, az életben senki sem nézne meg.
MeeCee 2009.06.03. 16:30:50
tóbiás · http://poorn.hu 2009.06.03. 16:46:36
tóbiás · http://poorn.hu 2009.06.03. 16:48:56
Dave_hu (törölt) 2009.06.03. 17:08:37
Valakiember (törölt) 2009.06.03. 18:47:44
E-mailban is telespamolnak mindenféle ilyesmivel. Igaz nem éppen egy "humoros"(nak szánt) videóból, de reklám az itt is van - főle, ha még szűri is az ember a reklámokat...
Ellenben én is keveset nézek már TV-t.
Szinte semmit. Éjjelente egy-egy órát nézek, az estéli sorozatokat - amik ugye most mentek "nyáriszünetre", pl.: Showder klub, HetiHetes, Esti Showder, stb... Ennyi a napi TV szükségletem. :D
bitwriter · http://bitwriter.freeblog.hu 2009.06.03. 19:30:25
A fentebb felsoroltak közül nálam az volt a legnyomósabb indok a TV-ről való leszokás mellett, hogy a számítógépemen (neten) tényleg azt nézem/hallgatom/csinálom, amihez és amikor nekem kedvem van.
Manapság pedig sajnos oda jutottunk, hogy ha képbe akarok kerülni az aktuális TV műsorokat illetően, elég ha youtube-on megnézem a Mónika, stb show legújabb részét, mert kb. ez az a színvonal és "kultúra", amit napi szinten adnak.
Szerencsére azért még akadnak kivételek, pl.: NatGeo. Annak még mindig fejből tudom a csatornaszámát. :)
wiener 2009.06.03. 21:42:14
detto ugyanez van nalam is
a tv elviselhetetlen, de az informaciohiany erezheto
nem is annyira reklamspot oldal kellene, inkabb egy reklamajanlat oldal, amit at lehet futni, ki mit kinal, hol, mennyiert
sonance · http://www.sonance.hu 2009.06.03. 22:35:09
Ha néha-néha valahol alkalmam nyílik TV-t nézni, mindig elborzadok, mennyire maradi, sablonos, "műanyag" az információátadás, nem bírom sokáig nézni. 14 eltöltött év az Internet világában nagyon elidegeníti az embert a televíziózástól, ami puszta időpazarlás, leginkább a kereskedelmi adók pöcegödrére gondolok.
Anim · http://www.supertutorial.hu 2009.06.03. 22:35:18
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.06.04. 01:31:10
Marpedig miert akarnank reklamot nezni?
A reklam valojaban nem informacio es nem hir, hanem manipulacio. Ha a szorakoztato video spotok erdekelnek, akkor vard meg amig a haver elkuldi a youtube linket :). Vagy csinaljatok egy szimpla kis kozossegi oldalt, ahol a TV reklamokat lehet gyujteni, pontozni, kategorizalni, keresni. A video mehet a youtube-ra, valoszinutlen, hogy a jogtulajdonos le akarna vetetni :).
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.06.04. 01:33:26
atko 2009.06.04. 08:32:10
gerely · http://otperc.net 2009.06.04. 13:22:22
Pedig előtte se voltam különösebban nagy tévé addikt, de este, elalvás előtt elnyomkodtam egy-másfél-két órát, tulajdonképpen teljesen értelmetlenül. Akkor nem tűnt soknak, ma már rettenetesen sajnálnám, ha napi két órát erre kéne áldozni az életemből. Nem hiányzik. Semennyire se.
tachikomatip 2009.06.05. 10:01:24
voice 2009.06.07. 10:16:19
A jövő az interaktív, online "televízió" ahol az ember saját maga állítja össze a műsorokat és a reklámok személyre szabottak lesznek (életkor, nem, foglalkozás, kereset, családi állapot, lakóhely, aktuális tartózkodási hely, érdeklődési kör, internetes aktivitás, keresési előzmények, vásárlási előzmények, hirdetésre kattintások előzményei, stb. alapján).
littlemat 2009.06.07. 12:22:30
anarcho78 2009.06.10. 17:31:43
könyvolvasás? hm?
A_Denever 2009.06.12. 21:23:03
Napi 2500-3000 latogato... :) A jo reklamra igenis kivancsiak az emberek:
addict.blog.hu/2009/06/09/hirdetesi_rendzser_az_addicton
Nekem is jon muhod, pedig a netrol fogyaszthatnam (ju)tubusban, viszont 7 napos epg-vel csak azt veszem ami erdekel, es 1 oras sorozattal vegzek fel ora alatt, ha kell 5 percenkent atleptetve a 15 perces reklam blokkokat. Ha akarom magyar, ha akarom eredeti nyelven, attol fuggoen kinel van a taviranyito ;) Azert itt meg nem tart a netes videozas, es a savszel meg nemi proci is kell amit megizzasztja a jo minosegu tartalom. Sot a netes tartalomra gyuruzik be a reklam, hisz valamibol fizetni kell a berelt savszelt.
Ugyanez van mobil TV-n (dvb-h), meg forma 1-is jo minosegu felvetelben megvan mig le nem torlom, ugyis csak akkor nezem, ha epp semmi mas dolgom, pl. varakoznom kell valahol, ahol nincs mobil szelessav se offline erdekesseg. (peldaul vonatut alatt szokott az alagutakban elmenni a ternek az ereje)