A facebookos arc beköszönt a magyar piacra

A Facebook európai üzletfejlesztési igazgatója, Trevor Johnson nemrégiben ellátogatott Magyarországra. Egészen pontosan a Reklámkonferencián tartott egy gyújtó hangú beszédet. Ennek apropóján készített vele interjút az Index. Az interjúban Johnson némileg visszafogodtabban nyilatkozott, mint a konferencián:

Azt mondtam, hogy minden piacon felvettük a küzdelmet a lokális szereplőkkel. Spanyolország példáját használtam, ahol a Tuenti nagyon erős játékos, de néhány hónapja megelőztük. Franciaországban hasonlóan erős egy Skyrock nevű cég, őket is lehagytuk. Amerikában a MySpace-t, Nagy-Britanniában a MySpace-t és a Bebót is. Ott a Facebook már a második legnagyobb szájt, hatalmas intézmény, nálunk csak a Google nagyobb. Ugyanez a helyzet Olaszországban is.

Amit itt valójában megfogalmaz Jonhson, nem más, mint a kisebb online piacok (mint például a magyar) általános félelmei. Tudniillik, hogy van ez a Goolge Facebook nevű dolog, ami olyan agresszíven növekedik, hogy előbb-utóbb letarol minden piacot, amire csak beteszi a lábát.

De térjünk vissza még egy pillanatig Johnson állításaira. Hát hogy is mondjam, erősen kétséges az a vízió, amit itt felvázol nekünk. Vegyük sorra. Egyrészt semmi meglepő nincs abban, hogy egy amerikai szolgáltatás könnyen lép be és tarol a brit (vagyis szintén angolszász) piacon. Igazából anno a Bebónak állt a zászló, hogy belépjen és sikereket érjen el az amerikai piacon. Nem így történt. És ehhez nem sok köze van a Facebooknak. Mint ahogy ahhoz sem, hogy a brit piacon könnyen tudtak sikereket elérni.

Ugyancsak kétséges a MySpace-szel való összevetés. Mint tudott, a MySpace 2005-ös akvirálását követően a News Corp amerikai médiabirodalom nem nagyon tudott mit kezdeni az akkoriban mindent vivő zenei közösségi szájttal.Azóta sem.

A MySpace elérte a saját szegmensében a maximumot. Minden zenekar és zenekedvelő ezt a szolgáltatást használja a világon. Ugyanakkor a MySpace abban az értelemben soha nem volt közösségépítő szájt, mint a Facebook vagy a Hi5. Soha nem tudott és nem is akart a nagymamák vagy a villanyszerelők virtuális terévé válni.

Szintén fals az összevetés a Tuentivel, vagyis a "spanyol iWiW-vel". A Tuenti később lépett a piacra, mint a Facebook, és odahaza, Spanyolországban legalább olyan döbbenetes sikersztorivá vált, mint idehaza 2005-ben az iWiW.

Johnson azt állítja, hogy saját piacán már megverték a Tuentit. Én ilyen adatot ugyanakkor nem találtam. A csúsztatás itt az lehet, hogy Johnson a spanyol nyelvű Facebook-felhasználók számát veti össze a Tuenti spanyolországi felhasználóbázisával. S mint tudjuk, spanyolul épp az Egyesült Államokban is beszélnek néhány millióan. Hát még Latin-Amerikában. Úgyhogy az az állítás, hogy kinyírták a Tuentit, finoman szólva sem állja meg a helyét.

Johnson jótékonyan hallgat arról, hogy azokban az országokban, ahol az elmúlt években volt erős hazai közösségépítő szájt, a Facebook igenis szenved a piacszerzéssel. Növekedése egyáltalán nem annyira exponenciális, mint a szűz(ebb) piacokon. Hollandiában, Németországban, Romániában és Magyarországon messze nem a Facebook a legnépszerűbb szolgáltatás. Az ugyanakkor igaz, hogy ezeken a piacokon is impozáns növekedést tudnak felmutatni, de messze nem olyan erőteljes a belépésük ezekre a piacokra, mint a korábban a social networking lázból kimaradt országok piacain.

Mindebből persze nem következik az, hogy a Facebook a német, a holland vagy épp a magyar piacon ne tudna az élre törni. Lehet, hogy így lesz. Viszont az is biztos, hogy nem idén, és az sem valószínű, hogy jövő év első felében. Plusz azért az említett országok jelenlegi piacvezető szolgáltatásainak is van még jó pár környi esélyük arra, hogy meglévő, több milliós felhasználóbázisuknak olyat mutassanak, amit a Facebook nem tud, vagy nem úgy.

A helyi íz, ugye, és a helyi szokások. Mert ne feledjük, a Facebooknak azért minden időben az amerikai felhasználó lesz az értékesebb. A ká-európai nem fogja annyira érdekelni.

Ha azt a jövőképet vesszük, melyben a Facebook meghatárzó, vagy egyenesen piacvezető szerepet tölt be a magyar piacon, a legnagyobb félnivalója ettől a magyar online ügynökségeknek és online médiatermékeknek van. Ha a Facebook ezeken a "lejátszottnak hitt" piacokon képes markáns szeletet kihasítani a tortából, akkor az hatással lehet a helyi online reklámköltésekre és árazásokra, hirdetési formákra és sajátosságra is.

Lásd még Konrád figyelemre méltó írásait a témában.

Bárhogy is alakul a következő szűk másfél év, az bizonyos, hogy a spanyol, holland, német, román és a magyar online médiapiaci szereplőknek is számolniuk kell valamekkora piaci átrendeződéssel.

Ne feledjük azonban, hogy a hazai piacon pikk-pakk hatalmas sikereket elérő Google-szolgáltatások sem alakították át alapvetően a hirdetési piacot. (Az idehaza nem különsebben sikeres, sőt, a magyar piacon picinek számító szolgáltatásaikról, mint például a Blogger.com, Google Checkout, Google News, Gmail, stb nem is beszélve.) Inkább gondolkodásra, versenyre, próbálkozásokra ösztönözték a hazai szereplőket. Pontosabban a hazai online szereplők felvilágosultabb tagjait.

Valami hasonló fog történni jövőre is. Az online sales és marketing favágásnak 2009-ben vége van. Le kell ülni a tárgyalóba, papírral és ceruzával, és el kell kezdeni gondolkodni.

Ennek a mementója volt szerintem Johnson - stílusosan - a Reklámokferencián elmondott beszéde, és a lágyabb hangvételű Index-interjús kommünikéje is.

A szerző annak a Virgo Systemsnek a tanácsadója, mely többek közt az Origo Zrt. tulajdonában lévő iWiW-et is üzemelteti, fejleszti, valamint az iWiW mellett a Facebookra is fejleszt kisalkalmazásokat.

Címkék: iwiw üzlet magyar social network facebook
2009.09.26. 14:22. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A magyar piac egyaltalan nem lejatszott, csak a szereplok rosszabbak mint a toketlen kacsák, emellett a felhasznalok egy jo resze is hasonlo szinvonalon ragadt meg.

En meg a wiw-korszak legelejen csatlakoztam a wiwre, pont ma toroltem magam onnan. A wiwrol (iwiwrol) sok dolgot el lehet mondani, de leginkabb azt, hogy idejetmult, lassu, fejlesztesek szama 0 volt azota hogy az i-betu a nev elejere kerult, es hogy tobb rajta a reklam mint a Reklamzabalok Ejszakajan [eljen az adblok!].

Mivel a magyarok, beleertve a fiatalok egy jo reszet is nem beszel angolul rendesen, nem nagyon nyitnak a kulfoldi rendszerek fele (azaz igen tudom a Facebooknak mostmar sok magyar tagja van, es _en_ forditottam a jo reszet magyarra...), ezert a wiw es tsai lejatszottnak erzik a magyar piacot. Ebben sokat segit az is, hogy a myvip es tarsai nagyon gyengus oldalak, ahova nem az az "elit" jar ahova az emberek tartozni szeretnenek, hanem epp a tulso vege a szocialis letranak.

A Facebook Mo-n pont ezt nyujta. "Cool", amilyen a wiw volt anno, van egy jo tarsadalmi reteg rajta, es sok ember megtalalja a maga szinvonalanak megfelelo szorakozast, van akinek kvizekkel, farmokkal, vagy egyeb, esetleg hasznosabb dolgokkal. Erre ma Magyarorszagon senki mas nem kepes.

Ez egyszeruen verseny, semmi mas. A monopoliumok pedig a sajat dugajukba dolnek bele.

(bocsi az ekezetek hianya miatt, nincs magyar kiosztasom, nem otthon elek)

udv

V
Szerintem a két szolgáltató mögött lévő erőforrás különbségből adódik, hogy a Facebook _szükségszerűen_ le fogja nyomni az iIwet, csak az a kérdés, mikor.

Ellentétben a posztban említett példákkal (Gmail, Blogger), social networkből egy országban csak EGY lehet az _igazi_, mert az emberek többsége nem fog több helyre regisztrálni.

A Facebook és a Wiw között jelenleg is fennálló és folyamatosan táguló minőségbeli különbség fogja a motivációt adni az _egyszeri_ váltásra az aktív felhasználók táborában.

Már most látni kifejezetten Facebookkal érvelő mobilreklámokat, lesz facebook film, stb. Ezt az iwiw sossem fogja tudni produkálni.
nem (csak) az erőforás különbség miatt fogja lenyomni a FB az iwiwet, hanem azért is, mert az iwiw használhatatlan, és kb 7 éve korszerűtlen.

bezzeg én most megyek iszom egy teát!
Az iWiW egy forintot sem ér, elavult technológiák, lassú, korszerűtlen...

(Gergely, te pedig ha tanácsadó vagy, tanácsold meg nekik, hogy jobb ha már most leszedik az iwiw-et, mert esélyük sincs. Én az origo helyében eladnám a facebooknak, legalább így nem fáj a kudarc)

A facebook egy ismeretségi hálózat, bár már próbál minden az egyben lenni (a hülyéje -> ezzel fogják elszúrni), nem hiába az egyik legnépszerűbb, az emberek zöme amúgy is egy társas lény, és imádják bejelölgetni ismerőseiket,..stb
Én tagja vagyok a facebook-nak, de nem használóm, mert baromság.
A facebook csak most menő, mint 3-4 évvel ezelőtt a myspace. Majd úgy is eljön egy rivális, ahogyan a google kereső riválisa is eljön...

(gondoljatok bele, szinte lehetetlen, hogy 10-20 év múlva még mindig a facebook-ot fogjuk használni, ez már tendencia, meg lehet jósolni, mikor jön egy rivális site)
@Takács Árpád: valoszinuleg 10 ev mulva mar nem lesznek, inkabb az az erdekes gondolat (amit tudom eleg messze all a jelenegi temaktol), a rivalisok generacionkent egyre nagyobbak - elobb utobb atcsapnak monopoliumokba.
(mert ahogy le volt irva, a google, facebook, wiw, stb eleg felderitetlen piacra leptek be, tehat konnyu volt teret nyerniuk, viszont jelenleg nehezkes ezek melle a termekek/szolgaltatasok melle ujakat kitalalni es nyertes pozicioba tenni)
Az iwiw tulajdonképpen miért nem tud versenyképes lenni technológiában a facebook-kal? Nem jön be belőle annyi pénz, hogy komolyan lehessen fejleszteni rajta? Bejön, de inkább másra költik? Esetleg nincs ötlet? Vagy lenne, de a hazai szakemberek nem elég jók? Vagy elég jók, de az iwiw nem ad annyit a fejlesztőknek, amiért a legjobbak odamennének?

Mi az ok? Tunyaság? Inkomepetncia? Vagy egyéb?
iwiw -nel az adatbiztonsag is eleg silany.. mibe kerulni,h a profil minden pixelere jogokat lehessen kiosztani (ismeretlen, ismeros, belos koros, stb)? szerintem semmibe..
szeritnem csak ezutan lenne ertelme a tovabbi fejlesztesekrol beszelni. es fejlesztesekrol kell beszelni, kulonben FB regelire eszi meg (az ugyanis folyamatosan jon ki valami ujjal). rogton kezdhrtnek is valami normalis uzenofallal, ahol lehetseges parbeszed. a valaszol ra gomb szep nagy csalodas volt FB-s uzenofal utan :F
Trevor beszédében hallgatott arról a tényről, h az orosz piacon nagyon gyengék. Ott furcsa mód külön klónjuk is van és persze ne feledkezzünk meg a Mail.ru-ról sem, amely a második befektetője a Facebook-nak... ebből az aspektusból nézve pikánsabb a sztori.

Ettől függetlenül igaz az állitás, h a sales részeket erősen le fogja törni. Jelenleg is olyan alacsony árakkal kalkulálnak, amely az összes hazai szereplőnek (sales) problémát okozhat.

Anno az Origo is ezzel élt vissza: nagyság / jelentős inventory / dömping árak

Erre nehéz lesz gombot varrni :-))
Az már nem kérdés, hogy a Facebook most már lendületből ledarálja a wiw-et, ez kész tény, nem utolsó sorban, mert azt ugyan nem tudjuk, csak sejtjük, hogy a FB mennyi zsét hoz, de az valószínű, hogy ezt a wiw soha meg sem közelíti (értsd: a költség-haszon arányt).

Van egy gyanúm, hogy a (fő)városi magas keresetűek nagy része már rég a FB-n van, és wiw-et a falusi, alacsonyabb végzettségű arcok használják, amivel nem akarok senkit és semmit megbántani, csak azt mondom, hogy a zsíros falatok már a FB-nél vannak. Az FB ha most leállna, ez a 10:1 a wiw javára akkor is az FB győzelmét jelentené. Viszont a dolog dübörög tovább, és a "facebookos" telefonok azért sok embert elgondolkodtathatnak, hogy az FB azért tudhat valamit.

A Facebook és a wiw mentalitása között nagy szakadéék van, a FB-n aig van hónap, amikor ne jönne ki valami újdonság, a wiw meg egyszerűen nem erre lett belőve, én 2006-2007-2008-ból gyakorlatilag semmilyen fejlesztésre nem emlékszem (tudom, voltak, a csoportok, meg a nagy képtárhely: egy csoportnak sem lettem tagja, a képárhely is elkésett, "nem nagyon haraptak rá", bár nem világos, miért).

Azt is meg kell említeni, hogy vannak szolgáltatók, amikből az internet elbír egymilliárdot, ilyenek jellemzően az e-mail szolgáltatók, mindegy, hogy ki hol van. Vannak, amikből csak egy lehet, ilyen a Wikipédia, és úgy tűnik, hogy ha a hírek nem átjárhatók egymás számára, akkor ilyenek a közösségi szájtok is. Vagy itt vagy, vagy ott.

Viszont az FB is fulladhat még bele a saját mocskába, az ember a közösségi szájtokat nem a Maffia Wars-os hirdetések miatt használja, hanem, hogy képben legyen a közösség dolgaival, ezt ezek a hiperaktív önreklámozó játékok gyakorlatilag élvezhetetlenné teszik.
ja én élóben hallottam a prezijét, az utóbbi évek legjobb prezije volt. Látszott, h egy csapat csinálta nekik 40 percig full info nyomás volt, döbbenetes profizmussal

majd ha a mi hazai szakemberek itt leszünk, akkor van félni valójuk :-))

(remélem, egyszer)
@KGyST: A Wikipediából valóban elég egy, ameddig nincs jobb. A wikipediát már vagy 5-6 éve nem fejlesztették drasztikusan, úgyhogy elavultnak számít + csúnya is szegény... ha most megjelenne egy újabb webes enciklopédia modernebb megjelenésben, egy az egyben lemosná a wikipédiát a felszínről. (A Google Knol-nak nem sikerült, mert nem jobb, szar)
Nekem csak tegnap esett le, hazatérvén egy külföldi konferenciáról, hogy a globalizálódó világ kapcsolattartási igénye is egyértelműen a facebook mellett szól. Rájöttem, hogy míg korábban, ha emailcímet cseréltem egy külföldi emberrel, az legtöbbször halott ügy lett. Viszont a facebook segítségével kissé könnyebb tartani/felmelegíteni a nemzetközi kapcsolatokat, mint puszta emailcím birtoklással. Természetesen minden olasz, finn, angol, és svéd, akikel jóban lettem a meetingen, fenn van a facebookon.
@HTamas: a wiwben az extra i is international wiw akart lenni, de persze nem jött össze nekik, ez meg a facebook másik előnye, hogy nem csak országonként _egy_ közösségi háló az, ami célszerű, hanem globálisan is.

Igaz, hogy ezzel durva monopolhelyzetbe kerül a Facebook, de ameddig jól csinálja (és jól csinálja), addig minden netező jobban jár, ha EGY globális közösségi oldal van, nem hét-nyolc.

Tehát a kérdés az, mikorra lesz a social network=Facebook.
@Asszem: Ezt írtam fent, most is csak zet tudom mondani:

" A facebook csak most menő, mint 3-4 évvel ezelőtt a myspace. Majd úgy is eljön egy rivális, ahogyan a google kereső riválisa is eljön...

(gondoljatok bele, szinte lehetetlen, hogy 10-20 év múlva még mindig a facebook-ot fogjuk használni, ez már tendencia, meg lehet jósolni, mikor jön egy rivális site)"
@Takács Árpád: jó-jó, de abba azért érdemes belegondolni, hogy MIÉRT a Facebook menő, mert az azért nem olyan egyértelműen biztos, hogy 'csak' most az. Ha meg tudjuk fogalmazni, hogy miért lett sikeres, és ezek a szempontok 5-10 év múlva is érvényesek lesznek, akkor egyáltalán nem kizárt, hogy 10 év múlva is a Facebook lesz a menő.

Pusztán a rivális site-ok megjelenése még nem elegendő a trónfosztáshoz, hiszen látjuk, riválisból bőven van elég, de míg pl. ingyenes emailből vagy böngészőből jól megfér egymás mellett több nagy és sok kicsi is, addig közösségi hálóból annak funkciójából adódóan igazán sikeres csak egy lehet, hacsak nem találnak majd ki valami új szabványt a kapcsolati háló platformfüggetlen kezelésére, természetesen a felhasználók beleegyezésével.
@Takács Árpád:
Lehet, hogy velem van a baj, de én a Wikipédiánál nem ismerek esztétikusabb szájtot.

Fejleszteni lehetne bőven, ez valószínű igaz, de nehezen tudom elképzelni azt a szájtot, ami "lelépné" a Wikipédiát, az angol 3 millió szócikkét nem lehet csak úgy összedobni. Pontosabban lehet, de ahhoz már robotok kellenek, persze az lenne az igazi paradigmaváltás, ha ezt valaki meg tudná lépni...
Elmondták már páran, de én is csatlakozom hozzájuk, szerintem sem kell sok, hogy az iWiw fölé nőjjön idehaza a Facebook. A legnagyobb magyar közösségi site ugyanis pont azt nem csinálja, ami a nevében van: közösséget. Egy nagy üzenőfalon lehet írogatni, felesleges zaj az egész, tartalommegosztásra nincs lehetőség, az alkalmazások kissé primitívek, az esetek 50%-ban elérhetetlenek, nem működnek. Az egész iWiw meghaladott, még az olyan könnyed procedúrák is nehézkesek, mint a keresés.

De tényleg, egész egyszerűen az iWiw-en nem lehet rendesen kommunikálni az ismerősökkel, hetente egyszer megyek fel, mikor valami levél érkezik. A Facebook pedig a negyedik tab, ami mindig nyitva van a böngészőmben...
Szerintem még rég nincs elveszve a csata. Én is fent vagyok az FB-n. De kezdem megunni. Az iwiw átlátható,és tényleg arra lehet használni amire kell. ismerkedésre,kép nézegetésre..Az FB egy reklám-játék-quiz halmaz. És tegyük hozzá,4millió magyar felhasználó azért elég erős..most jön a Hírfolyam a WiW-en. Meglátjuk mi lesz az eredménye.
Lehet azon filozofálni, hogy mikor nyomja le a magyar piacon az iwiwet a facebook, de bevételben úgyis hamar le kell nyomnia, ott van a fizetőképes/aktívabb rétegünk. Nagyon csábító a facebookban, hogy ritkán áll le és átlátható.
@bate: Miért van mindig nyitva nálad a facebook, mit tudsz te ott csinálni egész nap?
Sajnos elfogultság illetve hova tartozás miatt nem tudok jelen esetben hitelt adni a szavaidnak. De maga az alap tézis érdekes. Majd a jövő eldönti mi lesz a dolog végkimenetele. Mint tudjuk a net világában a trendek uralják a piacot. Vannak az elsőknél jobb oldalak még is az elsők tarolnak mindenhol. Pl. Jaiku vs Twitter. A Jaiku annyira jó volt, hogy még Gugliék is üzleti modellt láttak a dologba. Persze elhalt mint az Orkut, de hát ez van. A Twitter "trendebb" lett. Jöhetne már egy kualalumpúri sikertörténet is mert unalmas, hogy minden amerikai. Tény, hogy ott könnyebben futhat be egy dolog a kritikus tömeg miatt, és onnét kezdve terjed a világon mint egy vírus, de akkor is. :)
a facebook-ot nem egy szoftver óriás fogja megverni, hanem a hardvergyártók.

social networking = mobile communication

mi kell ehhez a sztorihoz: kapcsolati háló. ott van a mobilodban. a telefonkönyv.ingyenes tömeges sms/mms küldés. ez a gyenge pont. ezt jelenleg nem biztosítják a távközlési szolgáltatók, de elvben ennek nincsen akadálya, hiszen nagyságrendekkel olcsóbb, mint a folyamatos adatátvitel. beszéd például. amire szintén szükség van persze, valami lifestreaming: hang, kép, szöveg (üzifal). beszéd, alak, karakterfelismerés. az algoritmusok adottak akár be is lehet őket égetni egy epromba. kell még néhány alap alkalmazás (számológép, óra, naptár), és a top10 videojáték. ezeket is be lehet égetni. a nagyobb kijelzőjű palmtopokba kell app store.

ezt kell összeépíteni: 1-2 collos kijelző, akksi, flash memória, eprom, gps vevő, fm rádió, vga kamera, mikrofon, és egy burkolat. lányoknak hello kittis, fiúknak harry potteres, az aktuális divatnak megfelelően.

na most persze ebben semmi új nincs. ezt a kütyüt az apple úgy hívja: ipod nano. nanu-nanu. a microsoft úgy hívja: zune. a ninentdo úgy hívja: wii. (illetve a wii vezérlőt ebbe az irányba kellene fejleszteni. csinálhatna ilyet még a sony. a samsung. vagy az lg. távirányító lehetne a tévéhez. és csinálhatna ilyet az összes autógyártó. és akkor az lenne a központi zár.

egyetlen kütyübe kell zárni ezeket. ami a mobilod. ami személyre szabottan működik. lehet éppen vércukormérő azoknak, akik cukorbetegek. és nyilván a megfelelő inzulinadagoló alkalmazással. ami jelez a legközelebbi orvosnak adott esetben.

mobil eszközök, amik peer to peer kommunikálnak egymással. egy távközlési hálózat van, ahol nincsenek óriás szerverparkok, hanem adótornyok vannak helyette. és mobilok milliói, illetve milliárdjai. és a személyes adatok védelméről sem kell aggódni. ujjlenyomat olvasó se árt ezekbe.

szerintem nagyjából ott tartunk, hogy az ipar ezt elérhető áron tudja adni: 99-199-299 dollár.

és akkor nem kell iwiw. és nem kell folyamatosan megnyitott facebook sem. elég ha ez a kütyü ott van asztalodon. vagy ott van a zsebedben. mobil kommunikáció. social networking a köbön.
ha valaki megnézi az iwiw forgalmát akkor azt látja, hogy az tetőzött. a forgalom stagnál, illetve csökken.

az üzemeltés költségek azonban növekednek az alkalmazások miatt. a terhelést persze meg lehet osztani úgy, hogy az alkalmazások külső szerveren futnak. ilyenkor viszont a reklám bevételeket is meg kell osztani.

de közben a pi, és a crt nem nő, azaz az összbevétel legjobb esetben is stagnál. a kiadások meg nőnek. a totálisan centralizált óriás szerverpark nem versenyképes az elosztott mobil hálózattal szemben. nyilván látja ezt a telekom igazgatótanácsa is.
@Takács Árpád: Figyelem az ismerőseim személyes üzeneteit, ha akarok rájuk üzenhetek a chaten (nem mindenkinek megy állandóan az MSN), kommentálom a megosztott tartalmakat, azonnal látom a feltöltött képeket, látom, hogy mi történik éppen a barátaimmal, milyen cikk, milyen zene, milyen esemény keltette fel az érdeklődésüket.

Bár ez nem volt kérdés, de mindezt az Iwiw nem tudja.
hh: most nem azert, de ez egy eros 180 fokos fordulat az eddigi facebook-os postok utan nem? ;)

Szerintem egyetlen eselye maradt az iWiW-nek. Ha a facebook varatlanul bebukik. Esetleg megall a fejlodesben. Szerintem egyik sem fog bekovetkezni.

Az iwiw nem most szurta el, hanem a 3 ev folyamatos nem fejlesztessel. Most mocorog az alloviz, de lassan es elegge bénán.

Amikor a körúton a mobil gyártók és mobil szolgáltatók úgy reklámozzák a termékeiket, hogy ezzel tudsz facebookolni, akkor ne legyen meglepetés, hogy a facebook úgy érzi egy pici odafigyeléssel legyalulja a magyar piacot.

Mivel ők konkrétan pénzt és fejlesztést ebbe a térségbe nem fektettek. Gondoljátok h sosem fognak? És akkor mi lesz? Hirtelen 2 hét alatt újraírják az iWiW-et?

Most azt látom, hogy a nyitottabb anyukák és apukák elkezdtek regisztrálni. Mégis milyen réteg marad meg az iWiW-en? És mennyien az igazán aktívak most? 4 millió? Ugyan már!

Na jó, akkor a végére két dolog az iWiW-ről:
1., Zárt rendszer. Csak meghívóval lehet csatlakozni.
2., A meghívók száma limitált -- évek óta

==MIVAN??==

Ez akar versenyezni a facebookal? Mégis mekkora vakság kell, hogy ne lássa az ember, hogy az iWiW egy süllyedő hajó?

iwiw.hu/pages/user/notamember.jsp
csak, hogy ne legyek ennyire egyoldalu: megemelem a kalapom az elott aki egy olyan csapatot épít, akik ezt a folyamatot képesek megállítani és megfordítani.

Nem lehetetlen, de majdnem. IMHO.
Elég erős növekedést lehet tapasztalni, lényegében az elmúlt fél évben minimum kétszereződött a forgalmuk, vagyis aktívabbak a magyar felhasználók. Ne kérdezzétek miből tudom, de elég jó mérésem van rá :)

Én arra szavazok, hogy idővel lenyomja az fb az iwiw-et, és ez lehet, nem fog több évig tartani. Egy biztos, nekem minden értelmesebb ismerősöm az fb-t használja.
Egyet sajnálok: a wiw mögött álló apparátust... profit, munkalehetőségek, végtére is magyar piac.
@deejayy
a virgo döntés előtt áll. vagy azt mondják: előre, fel a budi tetőre, iwiw forever. vagy azt: a virgo lesz a magyar facebook fejlesztők zászlóshajója. mindkettő teremthet a hazai munkalehetőségeket.
"látom, hogy mi történik éppen a barátaimmal, milyen cikk, milyen zene, milyen esemény keltette fel az érdeklődésüket.

Bár ez nem volt kérdés, de mindezt az Iwiw nem tudja."

...és van akit ezek nem is érdekelnek. Rohadtul nem érdekel, hogy realtimban lássam, hogy ki mit olvas, mivel foglalja el magát éppen most ...ez a "kukkolás" így olyan szánalmas öröm
Akron: Szerintem bate remekül megfogalmazott néhány fontos különbséget, nem szólított fel senkit, hogy oda regisztráljon. Aki nem antiszociális azoknak fontosak ezek az értékek, mint a barátok és h ők éppen mit csinálnak mit olvasnak...
A FB-n megtaláltam 3 éve nem látott barátomat aki megosztotta a videóját, és így mindeki ismerőse tudtára adhatta h ő fitnessedző lett. Az iwiw esetében ez egy üzenet lett volna egy youtube-linkkel minden ismerősnek, akik csak egyenként tudtak volna válaszolgatni. Ez így egyszerűbb és hatékonyabb.
@tihamérúr: Én nem leszólni akartam. Csak vegyük észre, hogy ami fontos valakinek az lehet teljesen érdektelen másvalakinek. Más miatt vagyok az iwiwen és más miatt a facebookon. Nem vagyok antiszociális, de nem használom ezt a hírfolyamot vagy minek nevezik ezt FB nyelven.
Jó lenne az iwiw -HA jó lenne. De nem az.
A bejelöléseknél is kérdezget, semmit nem ikszelek, akkor negyed óra, mire jelöli.
Egyre inkább marketing statisztikai felmérés jellegű a wiw.

Lassú, és használhatatlan.
Régebben legalább a barátaim feltöltött képeit meg tudtam nézni... ma már nem várok, kilépek.

Lehessen már kikapcsolni a sok felesleges vackot, h gyorsuljon...

Vagy FB. Esetleg DeviantART (oasmi mint a májszpész, csak nem zene, hanem kép). ÉS gyors.

iwiwnél még az inda is jobb!!! :)