Mindenekelőtt hatalmas tapsot érdemel, hogy a Google+ az ismeretségi háló felépítésére nagyon egyszerű és nagyon kézenfekvő megoldásokat alkalmaz. Tényleg játszva, néhány perc alatt fel tudjuk építeni ismeretségi köreinket a virtuális térben.
Alapvetően azt várja tőlünk a rendszer, hogy ismerősi körünkön belül hozzuk létre a baráti körünket, illetve családi körünket. Miközben eszerint szortírozgattam ismerőseimet, azon járt az eszem, hogy vajon tényleg van-e ennek értelme? Vannak-e olyan tartalmak, melyeket kifejezetten csak barátokkal vagy családtagokkal akarok megosztani? Valahogy az az érzésem, hogy ritkán lesz szükségem ezekre a megkülönböztetésekre. Sokkal több értelmét látnám korosztály vagy munkakapcsolat szerinti körök létrehozásának. Persze ezt magam is megtehetem, ha akarom. Hiszen a Google+ erre is kínál lehetőséget.
Az világos, hogy a könnyed ismeretségiháló-összeállítás okán a napokban hatalmas mennyiségben fognak csatlakozni emberek világszerte, így Magyarországon is a Google+-hoz. A vírusos terjedés tehát biztosítottnak látszik. Az egy érdekesebb kérdés, hogy egy hét elteltével is elég érdekesnek fogják-e találni a júzerek a szolgáltatást.
És igen, térjünk is rá arra, hogy mi az értelme ennek az egész Google+ dolognak. Első ránézésre azt kell, hogy mondjam: Facebook-közeli az élmény. Annyi különbséggel, hogy a Google+ jobban fókuszál a tartalommegosztás típusára. De valójában ugyanaz a jó benne, mint ami a Facebookban is: a Twitter fal :)
Vagyis a könnyű és rövid információmegosztás, linkelgetés, beírogatás a falra, a társalgás. Szövegeket, képeket, videókat, linkeket tudunk megosztani a falon. Pont mint Facebookon. A lokációmegosztás az egyetlen újdonság. Bár ennek ebben a formában nem sok értelmét látom. Nyilván egy mély Foursquare-integráció sokat tudna lendíteni a funkción.
Ami egyértelműen újítás és újszerű így első ránézésre, az a Hangout funkció. Nagyjából élő skype-olást lehet kezdeményezni az ismerősökkel. A videócsetelés tehát egyklikkes sztorivá vált. Én ebben látok fantáziát, főleg, hogy ez a törekvés alapvetően hiányzik a Facebookból. Skype-on meg nincs fent mindenki.
Ha videócsetelni akarok ismerőseimmel, nincs más dolgom, mint jelezni feljük, hogy épp elérhető vagyok élőben. Ha akarnak, becsatlakoznak a virtuális videócset szobába. Ez akkor lesz igazán menőség, ha az androidos készülékekről is be lehet majd jelentkezni egy-egy beszélgetésbe.
Ezzel pedig el is érkeztünk a Google+ legfontosabb ígéretéhez: desktop böngésző és az okostelefonok közti határ elmosódása egészen új perspektívákat nyithat a webes kommunikációban, közösségi médiatérben. Ez az a terület, ahol a Facebook mindig is gyengélkedett. És bár valószínűleg ők is nagyon szeretnének egy Facebook mobilplatformot, ezen a téren jelen pillanatban a Google sokkal jobb pozícióban van.
Androidra már elérhető a Google+ alkalmazás. Máris több, mint 100 ezren töltötték le.
Egy újabb Google Wave?
Azon túl, hogy első blikkre jó-e a dolog, a második kérdés, ami mindenkiben megfogalmazódik: a Google+ valójában miben más, mint a Google Wave?
Én a kérdést inkább úgy fogalmaznám át, hogy vajon miért fogunk visszanézni a Google+-ba jövő héten? Erre pillanatnyilag két válaszom van. Az egyik, hogy a mélyebb integráció miatt sokkal több esélye van a szolgáltatásnak, hogy összefussak vele. Az értesítések nem csak a szájton, de a mobil appban is folyamatosan jönnek. Tehát a megosztások, a hírfolyam láthatóbb és követhetőbb, mint akár a Wave, akár a Buzz esetében.
Ugyanakkor - és ez a második válaszom - én sem látom egyelőre azt a plusz izgalmat, ami miatt inkább ide néznék fel ma délután és ne a Facebookra. A játékosságot hiányolom a szolgáltatásból. Az, amit a Facebookon is megkapok, itt már kevésbé érdekes. Viszont ha valami egyszerű közösségi játékot ráhúznának az egészre (pl mint amilyen a Google Monopoly volt), sokkal könnyebben elvarázsolnák a netezők millióit.
Amit a Facebooktól meg kell tanulnia a Google-nek, az az, hogy nagyon gyorsan, iteratívan kell tudni fejleszteni ezt a közösségi teret. Egy pillanatra nem szabad azt éreznie a felhasználóknak, hogy nem érdemes másnap visszanézni a gúgölpluszba. Ehhez pedig alapvetően szerintem a közösségi játékok adnak muníciót. A falra írogatás, YouTube-videók megosztása már önmagában nem éri el az ingerküszöbünket.
Merész válallkozás a Google+. De a Google nem állhat meg itt. Elő kell tudniuk húzni pár még merészebb kártyát ahhoz, hogy ezúttal letöröljék a gúnyos mosolyt a Facebook arcáról.
MikeeMikee 2011.06.30. 12:06:33
KGyST · http://repules.tumblr.com 2011.06.30. 12:32:33
konyvelomo 2011.06.30. 12:32:42
Én egy pont olyan közösségi-szájt koncepciót látnék szívesen, ahol kizárólag az ismerőseiddel oszthatsz meg tartalmakat, a feltöltött tartalom alapból privát és explicite jelezni kell, ha meg kívánod osztani valakivel.
Ez a koncepció közelebb állna az IRL gyakorlathoz.
Persze valamennyi szájt alapból tartalmazza ezt az opciót is (valahol mélyen elrejtve), de az üzemeltetőnek a tartalomgenerálás/megosztás a cél.
gydani 2011.06.30. 12:48:16
Átváltottam, a magyar verzióban egyik helyen +Te, máshol +Ön.
És a további tájékoztatásért miért kell beírnom a neve/címem, ha már be vagyok jelentkezve google account-tal?
jetcool 2011.06.30. 12:55:33
a nyúlfarknyi g+ tapasztalatom azt mutatja, hogy a megosztott tartalom láthatóság nagyon könnyen szabályozható. és nagyon egyszerű különböző csoportokat létrehozni.
a kérdés, hogy mennyire szoknak át az emberek. a facebookkal elégedetlen réteg szerintem könnyen. a többiek meg vagy követik őket vagy nem.
Deino · http://play.blog.hu 2011.06.30. 13:17:16
Onnan kezdve amit a telóval fényképeztek, egyetlen klikk nélkül elérhető lesz később Google+on.
Amikor ezt először hallottam, annyira nem tetszett, mert ott úgy mondták, hogy egyből feltöltődik a Google+ accountodba. Mondom az nem jó, mi van, ha szar a kép, vagy nem is akartam fényképezni, mittudomén.
De nem, van egy "photos from your phone" menüpont, az alá kerül fel minden kép, és azt csak te látod. Onnan meg pikk-pakk lehet megosztani bárkivel, bárhova. Mocskosul zseniális. Videót is tud. Imádom.
mmkriszti · http://twitter.com/mm_kriszti 2011.06.30. 13:40:40
syck · https://twitter.com/sycko 2011.06.30. 13:41:44
Ipath 2011.06.30. 13:41:51
Meghivo meg meg nem jott meg :S
Egy atfogo overview videonak szerintem sokan orulnenek, sajat kommentarral.
zsolti 2011.06.30. 13:42:04
a valóságban mindenki kukkolni akar: a legnagyobb woooah élmény akkor van, amikor valaki olyantól futsz bele valami érdekesbe, akitől nem vártad. a megosztás pedig öncélú, akármennyire is nem erre utal már maga a szó sem: minél több ismerőst akarunk lespamelni, és minél több visszajelzést kapni - nem az mozgat ilyenkor, hogy a másiknak jó legyen, és a megfelelő circle -jébe érkezzen a posztom.
szóval ez pipa, mi van még? mást én nem nagyon látok. videochat? kösz nem, gépelek vagy telefon.
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2011.06.30. 13:43:29
OliBLOOD 2011.06.30. 13:43:35
Továbbá kíváncsian várom, hogy az oldalak problémáját hogyan oldják meg. Iwiw-en kezdetben nem volt, csak személyekre volt kitalálva mégis rengeteg szervezet regisztrált. De Facebookon a mai napig is sok esetben személykét regisztrál 1-1 szervezet.
EvilHedgehog 2011.06.30. 14:41:14
HofEE 2011.06.30. 14:41:26
Nem hiszem, hogy a főnököd vagy valamelyik munkatársad/tanárod örülne, ha látja hogy a haverjaidnak őket szapulod. Vagy más esetben simán vannak olyan dolgok amik családra tartoznak és haverokra nem és vice versa. Ez a circles funkció nagyon jó dolog a google+-tól (de hülyén néz így ki leírva) csak szerintem az FB rövid időn belül koppintani fogja és akkor lőttek ennek a projektnek is.
Addict · http://www.noisefreaks.com 2011.06.30. 15:36:31
KGyST · http://repules.tumblr.com 2011.06.30. 15:36:42
Kíváncsi vagyok, h mekkora botrányok lesznek (lennének) abból, ha valamit a szerencsétlen rossz körrel oszt meg. Lassan rá kell jönni, hogy az ember vagy leírja névvel, címmel, amit gondol, vagy nem (esetleg anonimként). Köztes biztonság nincsen, csak a téveszméje.
izgő mozgó morgó manó 2011.06.30. 16:07:25
Nem érzem annyival jobbnak az fb-nél, hogy mindent elvigyen. De szeretem, ha egyetlen "contact list"-et kell használnom.
Redmaster · redmatyi.blog.hu 2011.06.30. 19:44:05
tvk · http://kodzaj.blog.hu 2011.07.01. 13:30:32
Ahogy kiposztolsz valamit a falra, potenciálisan az egész világgal megosztod, akkor is ha csak egyetlen ismerősödnek szántad. Ugyanis azt az egy ismerőst semmi sem gátolja meg benne hogy -ha máshogy nem- csináljon egy screenshot-ot és azt publikálja.
Persze jó ha kényelmesen lehet szűkíteni a címzetti kört.
Én inkább azt látnám szívesen, ha be tudnám állítani hogy melyik ismerőseimnek melyik postjaira vagyok kíváncsi. Van amelyik barátomnak érdekelnek a kiposztolt Youtube videókliipjei, de a többieké nem. Van amelyik ismerősömnek érdekelnek a családi képei.
A FB nálam átalakult Youtube ajánlóoldallá, a Wiw meg babamagazinná. Egyiket sem szeretem. A G+ vajon mivé alakulna?
hobbigyuros · http://testepitoedzesnaplo.blog.hu 2011.07.12. 13:53:23
Lesz esélye a facebook ellen, ha elkezdenek alkalmazásokat is írni hozzá. Az egyetlen érezhető negatívum, hogy Facebook Account nélkül lemaradsz egy csomó mindenről, míg a Google+ba csak azért nem fogok feljárni hogy ki-ki írjak valamit. Ezért nincs Twitterem sem.