Coming soon, near you

Három témával vagyunk elfoglalva ezekben a napokban. Az első, hogy végre elkezdhettük tesztelni a Scrybe-ot, amiről anno már írtunk, de látni csak most láttuk először belülről. Erről lesz majd post, talán valamikor a hét végén. Mármint hogy miért lenne érdemes váltani a Google Calendarról, de miért nem fogunk mégsem.

A másik pedig egy ennél sokkal nagyobb horderejű hír. A jelek szerint nekiindult a Freebase. Akik követik a szemantikus webbel (web3.0) kapcsolatos fejleményeket, azok tudják, hogy a W3C mellett egy másik irányból a Metaweb nevű cég is megpróbálkozik strukturáltabbá tenni az internetes tartalmat. ("Open, shared database of the worlds knowledge.") Igen, a cél az, hogy a felhasználók az interneten megjelenő tartalmakat közösen, kreatívan kapcsolják össze. Az elsőre szélsőségesen idealistának hangzó próbálkozás (ez ugye a Freebase) épp ennyire érdekes is.

A harmadik pedig, hogy egyre többen kéritek, hogy írjunk részletesen az OpenID-ről. A héten ez a témakör tartotta izgalomban a Webisztán-közeli társaságot. Az OpenID-ban való elmélyülésünk pedig hamarosan postban fog manifesztálódni. Talán jövő hét elején.
Címkék: kávéhoz web office szemantikus web sso
2007.03.09. 13:41. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Scrybe tényleg egy jó kis alkalmazás, de sajnos csak egy újabb lépés a weboffice felé (és nem teljesen az), hisz nincs benne külön szövegszerkesztő, táblázatkezelő, prezentációkészítő,...stb. Ezek a programok legfeljebb más alkalmazások részeként jelennek meg, legalábbis nekem ez szűrődött le a videóból.
Nem tudjátok, hogy átlag mennyit kell várni egy scrybe hozzáférésre? Én már hónapok óta várok, de egyelőre kevés sikerrel... Az előzetesek alapján nagyon jó alkalmazásnak tűnik.
mi október közepe óta vártunk. :)
ŐŐő, a Scrybe a videó alapján hanyattesés, de miért kell holnapig várni az infóval, hogy miért nem jobb a Google Calendarnál? Most akarom tudni, úgy könnyebb lesz a várakozás :)
Én az OpenID-s postot várom inkább :)
én is az Open ID-sat várom. Addig is egy vicces, és némileg kapcsolódó post ajánló:
publishing2.com/2007/03/08/identity-in-a-digital-world/