Már nem csak csetszobákban és instant messengerekben használjuk az emotikonokat, hanem szinte mindenhol, ahol csak megengedett a nemhivatalos vagy félhivatalos írás. Például a blogokban is, ugye.

Aki néha elmerészkedik ázsiai blogokba (mondjuk, melyek angol nyelven íródnak), észreveheti, hogy arrafelé egészen más készletet használnak az emberek, mint minálunk. Ne feledjük, bár a szmájli még "kitalált" jelölés volt, a későbbiekben az emotikonok önálló életet kezdtek élni, és szervesen fejlődtek: egyre többféle érzelmet írtak le, és ha az adott nyelvi közösségben sikerült megragadnia, akkor egy idő után már mindenki megértette jelentésüket, beépültek a nyelvünkbe.

Gondoljunk csak a :D, vagy a :P megjelenésére. Na de a lényeg, hogy egy japán kutatónak magyarázata is van arra, hogy Japánban miért ez a szmájli (^_^) terjedt el inkább, a nyugati :) helyett. Azt állítja, hogy az amerikaiak a személyes kommunikációban inkább a szájat figyelik, míg a japánok inkább a szemet.

Research has shown that the expressive muscles around the eyes provide key clues about a person's genuine emotions, said Coan. Because Japanese people tend to focus on the eyes, they could be better, overall, than Americans at perceiving people's true feelings.

Vagyis az ázsiai emotikonok kifejezőbbek, mint amiket mi használunk. Ez persze még nem feltétlenül előny, hiszen a félinformális kommunikációban nem feltétlenül szeretnénk mélyebben közölni érzelmeinket.

Ezek a tapasztalatok mindenesetre jól jöhetnek azoknak a szolgáltatóknak, akik a text emotikonokat automatikusan átrajzolják a saját, rajzolt emotikon-készletükre. Ilyen ugye például az MSN, de egy sor másik szolgáltatás is.

Ha a szolgáltatás alapvetően az intimebb, közelibb kommunikációra van kihegyezve, érdemes a dizájnerrel karakteresebb szem és szemkörüli vonásokat rajzoltatni. Ha általánosabb, formálisabb kommunikációra használják az adott szolgáltatást, akkor viszont semmiképp sem szerencsés szemredőket is rajzolni az emotikonoknak.

Címkék: emotikon how to