iPhone: a legnagyobb marketingsiker a tech elmúlt 10 évében [update1]

Amíg én itt csöndben a Quicktime 7.1.6. biztonsági frissítését telepítem, a weben egyre hangosabban dübörög a már-már eszméletvesztésig fokozott iPhone-hisztéria. Oké, ha egy kicsit semlegesebben közelítünk a történethez, azt mondhatnánk, hogy talán az elmúlt tíz év legsikeresebb marketingkampányát folytatta januártól az Apple, ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag minimális pénzt költött a kampányra.

Alig néhány hete jelentek meg az első videóhirdetések a weben. Ezt még a hollywoodi kasszasikereknek sem nagyon szokott összejönni. Nem, nekik sem szokott összejönni, max horribilis reklámköltések árán.

A Google blogkeresőjében 571 ezer találatot kapunk az "iphone" kifejezésre. Csak az elmúlt hónapban 128 ezer találat. Mennyiszer írtak a hivatalos médiában a termékről? A Google News szerint az elmúlt hónapba mindösszesen 11 713-szor. Igen, az Apple marketingkampányát a közösségi szájtok (Digg, Slashdot, Techmeme) és a blogok nyerték meg; a macianok, a fanatikusok blogjai (Apple Insider, TUAW, MacRumors), és az olyan véleményformáló nehézbombázók mint az Engadget vagy a Gizmodo. És persze a többezer másik blog.

Az első éles tesztek ma éjjel érkeznek a WSJ és a New York Times blogjain. Ma már beköltözött az első ember a New York-i ötödik sugárúton található fő Apple Store elé. Minden második amerikai techblogger már kivette péntekre a szabadnapot. És megjelentek az első vicces oldalak is.

2001 óta a legnagyobb hype söpört végig a neten. Emlékszünk még? A januári bejelentés napján az Engadget 10 millió oldalletöltése volt. És a későbbi fiaskó is csak tovább lendítette a hype-ot. Már csak az a kérdés, hogy maga a termék érdemesnek találtatik-e a megelőlegezett sikerre, valamint, hogy a geek társadalomon kívül is akkora siker tud-e lenni ez a kütyü, mint amekkora az iPod volt.

Idehaza a Bigyóblog és a Cellanapló hergeli majd az egyelőre az eseményeket az esélytelenek nyugalmával figyelő magyarokat. Pénteken egyelőre csak annak örülhetnek a hazai Apple fanboyok, hogy amerikai barátaik örülnek.

[update1] És meg is érkeztek az első iPhone-tesztek.
Címkék: blogok apple bloggerek iphone
2007.06.26. 23:43. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincs MMS, mp3-at nem lehet beallitani csengohangnak, 300-400 toltes utan megadja magat az aksi es be kell kuldeni a szervizbe (sic!), akkor penzert kicserelik (sic!), nem lehet vele videot felvenni, nincs text cut/copy/paste, nincs A2DP (gyk Bluetooth headsetrol nem lehet zenet hallgatni rola)... Hat ez nagyon gyer telefon az arahoz kepest.

www.engadget.com/2007/06/26/iphone-facts-from-the-first-reviews/
Hát ez valóban nem meggyőző. És fejleszteni se nagyon fognak mások rá, nincs SDK (az ugye bullshit szöveg, hogy Safari meg webes alkalmazások).
Nincs MMS, LOL!!!!! Hát ennek a telefonnak akkor befellegzett, barátom! És WAP van vajon rajta?? ROTFLMAO
sőt, állítólag oplogó sincs, meg polifónikus csengőhang.
Most nem azér, de ti hány mms-t szoktatok küldözgetni? Valszeg a fejlesztők arra gondoltak, hogy úgyis weben keresztül osztják majd meg a userek a képeiket.
hahó, én ironizáltam. egyszer küldtem életemben mms-t, azt is minek.
Az hagyján, hogy se MMS, se oplogó, se policsengő, de még a Java-s játékok se fognak futni rajta (hogy a szuper Symbian-os progikról ne is beszéljünk). brrrrr, kell a francnak ilyen :)

Dávid: Sztahanov is ironizált. A félreértések elkerülése végett: én is :)
Bizony, bizony a telefon telefonalasra valo. Kellett annyit mondogatni a juzereknek - most megkaptak. Aki akarja, az vegyen ilyet, aztan majd cseszegesse a legkozelebbi apple-os ismeroset, olyan dumakkal, hogy 'legkozelebb azt tegyetek bele a telefonba, hogy...'

En hallottam ezt eleget (neha ugyanazoktol az emberektol, akik szerint 'atelefonaz...'), es mindenkinek jobb, ha van egy olyan valasz, hogy felmesz a netre, es keresel magadnak egy alkalmazast, ami.

Megnezem amikor az elszant webkettesek televasaroljak magukat ilyennel, aztan majd arrol irogatnak, hogy hat jo lenne egy feed reader, vagy egy mail kliens (minden symbian teloban van), vagy mondjuk postolni kene a twitterre, mert az olyan kul, ugyis rovidek a bejegyzesek, meg ugyis mindig on the move vagyunk, mert nomadok vagyunk. Es akkor majd mindenki jot fog rohogni, akinek legalabb java futtatasra kepes a telefonja :)
iPhone-t macianok vesznek. De kik lehetnek azok a webkettesek?
Most lehet ironizalni az MMS-el (en sem hasznalom), de ennyi penzert akkor is gaz a tobbi alap feature hianya, ezt ti is belathatjatok, kedves sztahanov es bazso. Mp3-at meg egy belepo szintu telefonnal is beallithatok csengohangnak pl, egy $600-os telonal szerintem akkor szinten elvarhato lenne... ahogy a videofelvetel is. Mondjuk tok mindegy, zealot Apple fanoknak jo ez igy is.
kicsitian_real: persze hogy elvárható lenne, hogy legyen benne, ahogy sok minden más is, ami jelenleg nincs egyetlen telefonban sem. Részemről azt próbáltam érzékeltetni, hogy ezek a hiányosságok manapság talán már nem igazán tekinthetőek hiányosságnak. MMS hazánkban talán még hódít(?), de pl. a w@p az már senkinek nem fog hiányozni. Csengőhang támogatás lesz benne, a várhatóan pénteken megjelenő iTunes 7.3 támogatni fogja egyes források szerint bármilyen szám csengőhanggá konvertálását $.99 szervízdíj ellenében. Persze ezt lehet megint csak fikázni (hogy miért is kerül pénzbe), de jelenleg azért elég sok sms-fizetős csengőhangletöltős szolgáltatás fut egészen jól...

atleta.hu: email kliens van benne (ráadásul MS Exchange támogatással), a többi szolgáltatás pedig amit írtál valószínűleg lazán megoldható az elérhetővé tett webes alkalmazásfejlesztési lehetőséggel (widget?), persze ez majd élesben elválik.

Végtelenségig lehet érvelni pro és kontra az iPhone-nal kapcsolatban, de az idő úgyis eldönti, hogy az Apple jó lóra tett-e. Én mindenesetre ha tehetném, vennék péntekig sok-sok AAPL részvényt, még akkor is, ha a megjelent első review-k hatására romlott is az árfolyamuk...

bazso: befektetesi szempontbol biztos igazad van, en technikai oldalrol neztem a problemat. Az reszveny vasarlast kevesse befolyasolja. Nem ugy a marketing.

(Szinte) minden alkalmazas megoldhato webes alkalmazas fejlesztesi lehetoseggel, csak mintha arrol lett volna szo az iPhone-nal, hogy nem lesz nyilt kliens oldali API. Tehat widget sem. (Amugy mindegy, hogy hogy hivjuk, a widget az egy kliens oldali vekony alkalmazas.) Meg aztan arrol is szoltak regebben a hirek (ha jol emlekszem), hogy gyengecske procija lesz, mert hat minek eros, ha ugyis csak a gyari sw-t futtatja (es ez igy is van). Igazabol nincs is ertelme webes alkalmazasrol beszelni. Vagy van kliensre telepitheto kod, vagy nincs. Ha van, akkor mindegy, hogy webszerver all-e a tuloldalon (feladatfuggo), ha nincs, akkor lehet bohockodni a beepitett browserrel (ha van), de hat az ugye nem alkalmazas, csak egy webes felulet. Az meg PC-n a kiskesleltetesu olcso szelessav mellett a kenyelmes input eszkozokkel sem teljesen az igazi, es a mobilon ezek kozul ugye egy sem adott.

Amugy nekem mindegy, a kommentelok oromkodtek azon, hogy egyszeru lesz, mint a fakocka, mintha az valami erdem lenne. Pont te voltal az, aki annak orult, hogy nem lehet majd ra fejleszteni (se Java, se Symbian...). Legalabbis en ezt vettem, ki a szavadbol. Ha nektek jo, akkor legyen, en csak felvetettem, hogy azert egy csomo dologra jo, hogy hosszu evek alatt sikerult odaig eljutni, hogy szinte minden mobilra lehet alkalmazasokat telepiteni. (Foleg a symbianosokon hasznalhatoak persze meg a Java alkalmazasok is, mert a tobbin altalaban egy csokott egydimenzios fix elrendezesu menurendszerben kell navigalni fel orat.)

To do lista, bevasarlo lista, jegyzettomb, idozitett sms kuldes, jelszo emlekezteto, one time pass generator, mobile google maps, wifi hotspot kereso, mobile gmail, tetszoleges instant messenger (ha bekapcsolva hagyod a geped, akar skype is), felolvaso program, ogg lejatszo, hangos konyv lejatszo, stb. Csak ugy eszembe jutott meg egy par aprosag. Persze aki nem hasznalja - es tisztaban van a lehetosegekkel, es eldontotte, hogy evekig semmi ilyesmivel nem akar vacakolni, PDAja van, stb - annak mindegy.

A lenyeg ugyis az, hogy egy zart platformu keszuleket nagyjabol csak a gyarto fejlesztgethet (esetleg egy-ket partner), tehat mindig kicsi lesz a tudasa, pontosabban a felhasznalonak nem lesz lehetosege a sajat igenyeire szabni, lehet majd mindig varni a kovetkezo verziot, uj keszuleket venni. Raadasul ha jo iranyba valtozik is a cucc, akkor is joval lassabban, mint egy nyilt platformos megoldas eseten.
atleta.hu: rosszul tudod, lehet rá fejleszteni, a WWDC-n mutatták be a lehetőségeket a fejlesztők számára. A Java és Symbian esetében azért viccelődtem (talán igazságtalanul), mert kicsit - és ebben az esetben ez leginkább Javara igaz - nem bírtak kinőni egy normális mobilos technológiává, megfelelő alapot adni gyors, hatékony fejlesztésre (a gyors futásról nem is beszélve).

bazso: akkor le voltam maradva. Az elso hirek arrol szoltak, hogy nem lehet, mert nem lehet. De akkor ezek szerint olyan telot megsem lehet mar kihozni, ami teljesen zart. :)

Hat a javaban lehet gyorsan fejleszteni, viszont kicsit ket szek kozott a padlot fogtak meg szabvanyositas ugyben. Van ugye rengeteg szabvanyositott profile (JSR-ek), hogy mit hogy kell az egyes telokon, es ez jo. Ugyanakkor a lassu szabvanyositas miatt meg mindig nagyon keves nativ eroforrast ernek el, emiatt egy csomo alkalmazas oldhato meg (normalisan).

Symbianban mindent lehet, de iszonyat lassu es fajdalmas (vagyis draga) a fejlesztes. Csak a szopas van vele. Plusz elegge sokfele platform letezik mar. Plusz a platform security a 3.x-ben lehetetlenne teszi a kis (vagy opensource) fejlesztok szamara, hogy ertelmes dolgokat csinaljanak (el kene kuldeni a kodot reviewra a Nokianak, hogy ok alarijak, de talan kulcsot is lehet venni - egyik sem olcso). Akkor meg mindig a Java a jobb, csak nem elegge integralt a platformmal.

Amugy ha valaki hasznalt mar python S60 alatt, hat az a legtutibb. Jo sok API-t igyekeznek lefedni, konnyu fejleszteni (PC-s konzolrol a telon futtatott shell-ben ki tudod probalni eloben a dolgokat). De a platform security ennek is betesz.

Egyebkent ugy nez ki, hogy megsem lehet fejleszteni ra: curmi.com/blog/2007/06/17/iphone-development-not-so-sweet/ Web alkalmazast minden eszkozon lehet 'futtatni', amin van browser. Ez igy meg sokkal halvanyabb, mint a java. Helyfuggo alkalmazasok - szevasztok, lokalis adatokat (sms, kepek, hangok) hasznalo alkalmazasok - szevasztok :)
Ha gyors a neted, akkor nem kellenek lokális adatok (persze sajnos egyelőre az iPhone esetében max. wifi elérés esetén beszélhetünk gyors netről). Helyfüggő alkalmazásoknak nálunk sajnos legnagyobb akadályozói maguk a szolgáltatók :(

S60 alatti python nekem újdonság, jól utána is nézek, köszi az infót :)
Elvileg ugyan nem kellenenek, de az iPhone (marmint a rajta levo sw) messze van attol. Amig az egyeb adataidat (uzenetek, kepek, stb.) lokalisan tarolod, addig lesz olyan igeny, hogy elerje oket egy-egy alkalmazas. A mobil net pedig nem csak hogy draga es nem gyors, de bazi nagy a kesleltetese (a 3G-nek is!). Ez pedig nagyon sokat szamit felhasznaloi elmeny szempontbol, es az iPhone elobb megy ki a divatbol, mint hogy ez megvaltozzon.

Ezen kivul, ha komolyan gondoltak volna a webes alkalmazasokat, akkor valahogy integraltak volna oket a UI-ba. Legalabb egy indito ikon szintjen (ahogy az elobb beidezett linken is irjak).

A helyfuggo alkalmazasoknak sajnos tenyleg betesznek a budos.... szolgaltatok. Feltehetoleg azt hiszik, hogy penzert el tudjak adni az adatbazist vagy magat a lokalizacios szolgaltatast. Ehhez kepest nem tudok rola, hogy arulnak (kinek is kene). De ez csak a cella infos helymeghatarozasra vonatkozik, es arra se mindig. Nem mindig erdekes, hogy hol is van pontosan a cella, neha eleg tudni a cella azonositojat, illetve GPSszel felszerelt onkentesek automatikusan felterkepezhetik a cellakat. Kulfoldon van ilyen project...

Ebben a teloban ugyan nincs GPS, es nem is lehet (egy sima BT-os Symbian telohoz hozza lehet csapni egy 5 dekas kutyut, ami akar a hatizsakodban is lehet ugye), de ott megint csak szukseg lenne a telo helyi eroforrasaira.

Na mindegy, szerintem ne magyarazzuk a bizonyitvanyat - ez az lesz, ami. Egy biztosan designos es kenyelmesen kezelheto nem tul okos telefon. Ettol meg a gyari sw lehet nagyon minosegi (kezdve a browserrel).

PyS60: sourceforge.net/projects/pys60/ (Nokias eredetu project). S80-ra sajna nincs :(, de ugyis a 9500 (9300) az utso S80-as telo.