A tömegek kiszavazóshow-ja

Joe Anderson "Web2icide"-nak hívja azt a jelenséget, amikor egy közösségi szolgáltatás eltávolodik felhasználóitól, minek eredményeként a felhasználók tömegesen vándorolnak el a szolgátlatásból.

A jelenség elég fontos, hiszen az elmúlt években nem csak azt láthattuk, hogy milyen gyorsan és masszívan nőnek föl egyes webes szolgáltatások (YouTube, MySpace, stb.), hanem láttunk szép számmal kudarctörténeteket is.

Persze ha egy közösségi szájt be sem indul, akkor a helyzet egyszerűbb. Nem öngyilkosságról, hanem halvaszületésről beszélünk. Erre lehet példa az egykoron Digg-klónként üzemelő Netscape, mely csúfos véget ért, és ma már Propeller néven haldoklik a web alagsorában.

A Web2icide ennél fájdalmasabb egy startup számára. Hiszen arról beszélünk, hogy egy már elért sikert nem képesek kiaknázni, középtávon fenntartani. Amikor arról beszélünk, hogy a perpetual beták korát éljük, akkor egyszersmind arról is beszélünk, hogy a közösségi aktivitásból élő szájtoknál folyamatosan kell hatékonyan kiszolgálni a közösség igényeit. King for a day, fool for a lifetime - nincs is ennél szörnyűbb érzés az üzleti világban.

Nem lehet ráülni a babérokra. Gyúrni kell, akkor is, ha aktuálisan sikeres, sok felhasználót vonz a szolgáltatás. Idehaza is vannak olyan webes szolgáltatások, melyek fejest ugrottak saját önelégültségükbe. Ezzel a képzavarral nyitnám meg a threadet: vajon mely magyar közösségi szjtok hagyták magukra felhasználóikat? És van-e visszaút?
Címkék: kommuniti filozomatika
2007.09.24. 12:45. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szerintem nem feltétlenül arról van szó ilyen esetben, hogy magára hagyták a felhasználóikat, bár végsősoron így is nevezhetjük a dolgot. Inkább arról, hogy nem az lett a dologból, aminek indult, egyfajta átalakulásról beszélek, ami ellen lehetett volna tenni, de magam sem tudom, hogy voltaképpen mit. Itt a két legnagyobb hazai közösségi site-ra gondolok.
Én pl. a linkter.hu/ oldaltól sokkal többet vártam.
King for a day, fool for a lifetime - The best Faith No More album ever...
iwiw azért még nem bukta, mert használjuk, én is, csak telefonkönyvnek. Mindig meglepődök, hogy emberek üzengetnek a falra, meg hirdetnek ott, meg mittomén. Tényleg semmi másra nem való, mint megnézni az ismerősök képeit, meg megtalálni embereket. Lehetne mit fejleszteni, fölrázni az embereket, rávenni hogy másra is használják, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy kell.
az iwiw nagyon megérdemelné, hogy a felhasználói elhagyják... talán a megszokás hatalma miatt van ott mindenki
En csak azert nem leptem ki a wiwrol, mert lusta vagyok kikeresni, hogy hol kellene megtenni... meg sok klikkeles.

Aztan az is ott van, ha eppen a tudakoz szerint titkositott egy szam, akkor iwiwen meg lehet keresni es uzenni neki. (legalabb egyszer mar bejott... =P)
az iwiw hatalmas bukás a t-com számára. az iwiw fukciói a tömeges sms/mms küldést szorították ki a távközlési hálózatból.

ez a sztori arról szól, h van két kurrens dolog, egy ismertségen alapuló közösségi háló, és egy távközlési háló, amelyek egy kézbe kerülnek és konkurenssé válnak, így visszavetik egymást.

ilyen mondjuk a upc és a videgizmo. a upc ugye abban érdekelt, h a munka után a fókuszt nézzük és ne egy video megosztót. ma már nem is reklámozzák, h milyen jó dolog a videogizmo.

egyébként az index házatáján is lehetne példákat sorolni. a fórum és a blog például ilyen belső konkurensek, vagy mondjuk a velvet és az indavideo, amik soha nem fogják egymást erősíteni. de ilyen az indafotó és az ongo is.

ez a jelenség amúgy nem újkeletű. gondoljunk a közlekedésre. mondjuk a máv és a volán közös kézben nem szolgálják a közösséget. de az is nyilvánvaló, h a földfelszíni és a földalatti közlekedés is ugyanígy belső konkurensek. vagy mondjuk a fidesz és a polgári körök. külön-külön lehetnek sikeresek, közös irányítás alatt csak gyengítik egymást.
vagy ugye itt ez a linktér. valaki fejleszt egy hírportált, akkor miért csinál linkteret.

a blogtér és a linktér együtt lehetne sikeres, hiszen jól kiegészítik egymást, de ott van még origo, ahol minden hírt lehet kommentálni, akkor ez web2icide. olyan, amikor a rádió ad ki lemezt.
az iwiw büszke a 2 millió felhasználóra, de ebből legalább 1 millió kamu felhasználó (27-es busz, kakaóscsiga, ...)

na ettől ment el a normális emberek kedve szerintem, meg attól, hogy semmi normális fejlesztést nem tapasztaltak

a kedvmutató az egyik fejlesztésük, az 1 db video feltöltése a másik, de ezeket nem tom ki használja, én nem az biztos

ráadásul a hülye kapcsolati háló olyan vasigényes, hogy az egész cucc nem fut amiatt, de persze az se fut, én még soha nem tudtam megnézni

hát akkor persze hogy az ember továbblép ha fejlődés helyett visszafejlődést tapasztal
benzin.totalcar.hu/
Igazából épp elkezdett kialakulni a közösség körülötte, amikor a holtankoljak.hu (esetleg az origósodott benzinar.info) nem közösségi alapú modellje háttérbe szorította. Mára a Totalcar címlapjáról is száműzetett.
Lehetne fejleszteni még az iWiW-et, úgy hogy közben még új értelmet is nyerne, leírtam itt is egy cikkben meg saját blogon is hogy hogyan szerintem, de ha marad ilyen amilyen hosszú ideje (nem fejlesztik, nem követik az igényeket, nem látják benne az egyéb lehetőségeket), akkor pont ez fog történni vele amit a bevezetőben leírsz.
iwiw tényleg befuccsolt. Ahogy kutacs_ írta, valóban az üzenetküldő funkció a leghasznosabb benne. Meg a telefonkönyv.

Azonban hogy nem fejlesztenek semmit, ugyanolyan tetű lassú, mint volt, holott rengeteg pluszt lehetne kihozni belőle.

A rengeteg kamu regisztráció... Eh, mindegy. Valaki emlékszik, hogy mi volt az indok, amivel beszüntették a korlátlan meghívó küldést? Hogy nem bírják a szerverek. Mit mondtak, amikor megvette Té? Hogy jó lesz, mert nagyobb, erősebb szerverpark, fejlődés, miegymás. Valami változást tapasztalt bárki is? Hiába szállították el máshová múltkor...

Én akkor fogom törölni magam, amikor olyan agresszíven szórják a hirdetéseket, mint a myvip. Ott is akkor telt be a pohár (igaz, havonta egyszer ha felléptem). Kis csíkban a menüsor, és hatalmas felületeken reklámok, hirdetékse, és "hasznos funkciók", hogy hol vehetek házat, stb.

Wiwért kár lenne, jó ötlet.
számoljunk már utána egy kicsit.

a wikipedia szerint 220M kapcsolat van. egy kapcsolat legfeljebb 4M felhasználót feltételezva 2×4B, ha a biteket biztonságba helyezzük, akkor 2×8B. számoljunk 256M felhasználóval, akkor az eddig 16×256M=4B. ehhez jönnek az indexek. a kapcsolati háló egy DVD-n elfér.

szintén a wikipedia szerint 2.6M felhasználói profil van. a felhasználói profilok 1-2 kB-osak, amiben lehetnek multimédia hivatkozások. ez egy másik DVD.

a képi információ kétségtelenül több helyet foglal, mint a szöveg, de az elosztott hálózatok régen fel vannak találva. az információt nem feltétlen kell centralizálni, a képek lehetnek 20-30 független média szerveren földrajzilag elosztva. gondolom a t-online rendelkezik ennyi végponttal.

a kérdés az, h ezt a rendszert komplett idióták fejlesztik, vagy mi van. ezt az iwiwet szerintem a híres informatikus meg blogger szakma alaposan beszopta.
:D

A meghívók számának a korlátozása nem csak feltétlen kapacitás és erőforrás hiánya miatt lehet.
Ezzel próbálják kicsit "zártabbá" tenni szerintem, ne legyen minden falu presszójának iWiW fiókja.
Elég jól meg lehetne oldani ezt a problémát is...

nem tudom, h miket gondolnak a t-comnál. csak magamból tudok kiindulni. ha a t-com igazgatótanácsában ülnék, aminek persze a közelében sem vagyok, de tegyük fel, akkor azt mondanám, h ezt az iwiw-et felejtsük el azonnal.

mondjuk azt, h 2008. jan. 1-jén megnyitjuk a forráskódot, és mindenki vigye a kódot és adatbázist oda, ahová akarja. addig mindeki felhasználó eldöntheti, h törli magát, ha számára aggályos, h személyes adatai nyilvános adatbázisokba bekerülnek. mindenki eldöntheti, h marketing célponttá akar-e válni, vagy sem. nyilván egyeztetni kell az adatcsősszel ez ügyben.

ezt egyszerűen azért kell meglépni, mert a t-com alapvetően távközlési hálózatok működtetésében érdekelt, abban, h népek csúcskategóriás mobil eszközökben tárolják a kapcsolataikat, és ne dedikált szervereken. ha valamit közölni akarnak az ismerőseikkel, akkor azt a távközlési hálózaton keresztül tegyék meg, és ne az iwiw-vel. egy távközlési szolgáltató ne akarjon az ismertségen alapuló kapcsolati hálót fejleszteni.
longhandcoder · optimalizalas.info 2007.09.24. 20:27:31

Ezzel csak az a baj szerintem, hogyha komolyan vennék, hogy valóban az emberi kapcsolatokról szóljon, és ne a presszókról, mint ahogy fogalmaztad, akkor ezeket törölni kellene. Emlékszem, myvipen végigszaladtak ezeken többször is, és ha nem valós személy volt a felhasználó, törölték. Szóval meglehetne ezt is tenni, ha akarnák.

kutacs_ - szvsz az adathalászatban is van akkora üzlet, mint a csúcsmobilokban. Emellett, és nem vagyok az az összeesküvés gyártó típus, be kell látni, hogy elég jól nyomon lehet követni embereket, aká titkosszolgálatilag is. Kapcsolatok, miegymás. Gondoljunk csak arra, kik jelölik a Magyar Gárdát vagy mit tudom én milyen kiemelt fontosságú szervezetet. Itt ráadásul te önként adod ki magadról az információkat, ami akár felhasználható lehet egy nyomozásban, persze nem feltétlenül bíróságon, hanem XY ezt és ezt írta egy fórumban, ezekkel és ezekkel tart kapcsolatot, hmm, figyeljünk csak oda rá.

Ezzel nem azt mondom, hogy így is történik, de a lehetőség adott:)
Perszonalizálni is lehetne tök egyszerűen a kapcsolatok jellegét:
látható ismerőseim - nem látható ismerőseim

Tehát legyen-e az ismerőseid publikus listáján látható vagy sem.
Persze hogy lehetne. Rengeteg mindent lehetne, ha akarnának:)
longhand: pedig azert vezettek be. A mikor i lett a wiw ket eve, akkor hirtelen exponencialis novekedesre alltak at (feltehetoen az e-meil ertesitoknek koszonhetoen) az addigi linearisrol. Par nap alatt ugy megszaladt a latogatottsag, hogy le kellett allitani a regisztraciokat. Ezt ok maguk szoktak elmondani mindenfele eloadasokon (legutobb a newtech meetupon lattam a nyaron). A meghivo osztas uteme meg a hw vasarlastol fugg, legalabbis ha igaz az, amit szinten elo szoktak vezetni, hogy a sw az aztan tok popec. Ebbol viszont kovetkezik, hogy miert lassu, es miert kell sokat varni a meghivokra...

kutacs_: Nem vinyo tarhely problemaik vannak, hidd el :). Bizonyos adatokat mindig a memoriaban kell tartani. Ehhez persze kene egy jo architektura, sot az is lehet, hogy szakitaniuk kellett volna a hagyomanyos elkepzelesekkel (pl. hagyni az adatbazist a fenebe, ill. csak backupnak hasznalni) es egy clusterbe nyomni az osszes adatot. A kapcs halonal meg leginkabb elvaras is, hogy elferjen egybe a memoriaba (vagy valami shared-heap megoldassal tobb gep kozt is lehet megosztva - erdekes tesztje lenne a koncepcio mukodokesseggenek, az biztos ;) ), de asszem ez igy is van megcsinalva.
én már nagyon várom azt a napot, mikor a blogszféra öntudatosan nekiáll támadni és temetni az iwiwet.
amúgy amint lesz egy épkézláb magyar iwiw-klón, ahol az ismerőseim többsége beregel, azonnal törlöm magam arról a fostalicskáról egy életre, majd pezsgőt bontok és felhívom a trékomot és meg is mondom nekik jól.
háhá.
komolyan, engem nyomaszt ez a vacak, de nincs jobb....ááááá.
> amúgy amint lesz egy épkézláb magyar iwiw-klón,

Hat aklon az keves lesz, de egeszen sok konkurens van. Csinaltak pl. egyet a network.hu domain ala. Gyakorlatilag mindent tud, amit a wiwbol hianyolnak. Pl. kozossegi regek, webkettesen nez ki ;), keptar, blog, mittomen. Magyarul az egesz internetet megprobaltak berangatni a login oldal moge. Ertelme szerintem nincs sok, de biztosan jobban tudja, amit tudni kell, mint a wiw.

> ahol az ismerőseim többsége beregel

Hat ez a kulcskerdes. Marpedig az ismeroseid is igy gondolkodnak (ha egyaltalan vannak annyira progresszivek, mint te ;) ) Vagyis egy wiw _klonra_, ami ugyanazt tudja, amit a wiw, csak jobban, vagy azt, amit tudnia kene, nos arra senki nem fog atnyergelni, mert itt tartjak az ismerosei. Kell valami, amitol hype lesz, es onmagaban behuzza a kezdeshez szukseges kritikus (es aktiv) tomeget.

> komolyan, engem nyomaszt ez a vacak, de nincs jobb....ááááá.

:) Nos, hat van. Udvozlet a halozatok igazsagtalan (?) vilagaban :)
Network effect (hálózati hatás) és lock-in (bezárás, lekötés). Ezek miatt csak igen kivételes esetben lehet Web2icide a bejáratott közösségi oldalaknál. Szinte kizárólag a szolgáltatás vagy a felhasználók generációs ugrásánál. A megszokásból (kultúra) és felhasználói képességekből (betanulás) adódó bezárási hatás Magyarországon jóval erősebb, mint külföldön. Egy új minőségű szolgáltatást nyújtó rendszer és annak erős portál általi támogatottsága esetén is kérdéses a siker. Talán HH is azért kérdezi mindezt, hogy tesztelje, vajon mekkora esélye lenne egy indawiw-nek az iwiwvel szemben? Az biztos, hogy sokkal nehezebb dolga lenne, mint a blog.hu-val meg az indafotóval. Ami rosszakat írtok az iwiwről, az mind igaz, de nem látom azt a lökést, ami megmozdíthatna tömegeket. Ha az összes webisztán-olvasó törli magát (már aki fent van), az sem rengetné meg szerintem.
Most látom csak, amit atleta.hu közben írt, lényegében én is ezt akartam mondani.
Amúgy érdekes, hogy majd' mindenki az iwiwvel foglalkozik hozzászólásában. Pedig az elvándorlás esélyének latolgatására alkalmas közösségi oldal volna elég.
Ez mutatja, milyen erős beágyazottsága van az iwiwnek a közösségi nettel kapcsolatos gondolatainkban...
morpet: lehet találni biztos szakirodalomban ilyen fogalmakat amelyeket emlegetsz, értem is mit tartalmaz a fogalom, de hiába, egy idő után úgy ott fogják hagyni a felhasználói mint a sz4rt, ha így marad.
Nagy része a felhasználóknak úgy érkezett, hogy van benne egy várakozás.
Mint amikor híre megy egy rendezvénynek, nagy buli reményében összesereglik sok-sok ember egy helyre és a kezdeti jó hangulatban eltöltött várakozás után rájönnek, hogy nem is lesz semmi, hátat fordítanak és hazamennek.

Beszéltünk már itt erről, idevág az a jelenség is, amikor 10-15 éve nem látott ismerősök bejelölnek lendületesen, anélkül, hogy egy szót szólnának hozzád. Nem érzik úgy, hogy most szólniuk kell hozzád. Majd holnap. Hiszen úgyis "buli lesz", most csak gyülekezünk, van ez az iWiW, majd beteljesül, mostmár minden nap látjuk majd egymást. És ezzel az illúzióval megy tovább az ismerősök listájának az építése. Felveszem, nem írok neki, de majd. "Buli lesz" majd egyszer, hamarosan. Aztán majd eljön egyszer az eszmélés pillanata, hogy nincs itt semmi, csak egy illúzió volt az egész, hogy ami a mindennapjainkból elveszett az megőrizhető és újraéleszthető itt iWiW-en.
Nem éleszthető újra. Így nem.
Úgy viszont sokkal nagyobb létjogosultsága lenne, ha személyes környezetek mentén is épülne és ilyen vonalon erősítené az interaktivítást. Plusz hatalmas egyedi információforrás is lenne egyben.

Az hogy az iWiW van emlegetve a téma kapcsán természetesen nem véletlen, 2002 óta létezett még jó időben létrejött és ettől lett meghatározó. Nem a fejlesztéseitől.
longhandcoder: Az iwiw felhasználói többségének pontosan azt nyújtja az iwiw, amit várnak tőle, amit itt sokan "telefonkönyvnek" hívnak. Érzékelik, hogy még ezt a funkciót sem tölti be tökéletesen, de ez nem elég indok a többség számára ahhoz, hogy lépjen. Ha így lenne, akkor már rég mindenki yahoomailt vagy gmailt használna, és nem freemailt. Kész van a saját "telefonkönyvük", amit csak nagy erőfeszítésekkel építhetnének újjá bármilyen más meglévő vagy jövőbeli rendszerben. Ráadásul ehhez "mindenki más" mozdulása is szükséges. Egyéni nézőpontból -- az átlagiwiwes számára -- sokkal ésszerűbb a rossz jelenlegi rendszer használata, mint egy jobb új. Ha már szakirodalom: hol van a váltáshoz szükséges kritikus tömeg? Kit érdekel, ha rossz a buli, és nincs ott semmi érdekes, ha a barátaid ott vannak? Igen, azok a barátaid, akiket az istennek nem tudsz rávenni, hogy jöjjenek veled egy jobb buliba, mert a barátaik is mind a megszokott helyre járnak, a társaság miatt... ... ...
iwiw, szar gusztustalan, elhanyagolt ócskaság
morpet:
"Kit érdekel, ha rossz a buli, és nincs ott semmi érdekes, ha a barátaid ott vannak?"

Valójában nincsenek ott. Mindenki a saját életét éli, aminek már nem részei ezek a barátok.
A saját jelen életét viszont az emberek legtöbbje szívesen megosztaná a másikkal. Kialakulnának közös pontok egymáshoz közeli környezetben élőkkel a való világban is, egymást inspirálnák emberek, hogy mutassák be hogyan látják a közös pontokat.
Sokan mondják erre,hogy felhasználók nem szeretnek tartalmat építeni, de akkor nem szeretnének iWiW profilt sem létrehozni, fotóikat töltögetni cserélgetni állandóan, stb.
iwiw: kapcsolatok exportálása. Ez az ex-tulajok titkos utolsó rugása volt az iwiw-be. A myvip-ben pedig tetszoleges szovegbol ki tudta szűrni az email címeket. Az idióta t-com nem is vette észre, és sokan átmentek máshova (myvip, ppl, stb).
Azóta levette az export fícsört.

Későn jött rá, hogy önkonkurrens? Lehet hogy azért nem fejleszti, mert megvárja hogy magától süllyedjen el.
longhandcoder: "Valójában nincsenek ott."
- Dehogyisnem. Az iwiw a profilok bulija, a profilok ott vannak. És mivel profilt (kapcsolatokkal együtt) építeni nehéz dolog, ezért a többségnek egy social network profilja van a neten. Nem hiszem azt sem, hogy széles tömegek éheznének az iwiw még nem létező tartalommegosztó és párbeszédösztönző szolgáltatásaira. Max. szeretnének több képet feltölteni...
Tehát szerinted ez a jelen állapot így megfelel a felhasználóknak, kész a profil, kész az iWiW, további fejlesztésekre nem lenne igény.

Te azt mondod ez network effect én meg azt hogy network defekt. :)

(lehet, hogy nem fognak tömegesen profilokat törölgetni, de sok temetetlen halott profil lesz ha így marad szerintem.)
Csak az IWIW sztori jut mindenkinek az eszébe? Én ide szavaznám a ViaNovo és Korridor portálokat, az RTL free emailt, meg a meg nem szűnt, de csapnivalóan rosszul az IndexMail-re átállított Prímpostát is.
longhand: pedig a lockin tenyleg eros. Mikopr beszeltel utoljara nem technoman wiw user ismerossel? Siman elvannak. Abban igazad van, hogy nem nagyon csinalnak semmit, de ez nem feltetlenul zavarja azt a juzert, aki nem tudja, hogy valamit csinalnia kene (lehetne). Ez a T baja, lehetne sokkal aktivabb 2 000 000 felhasznaloja. Most a nagy tobbseg szerintem levelezget (aminek nem sok ertelme van), esetleg meg jelolget, uzenofalazik. Na bumm, akkor atlag heti fel orat hasznalja.

Te tudod, mi tudjuk, hogy ezt meg 1000 dologra lehetne hasznalni, ok meg nem. Hat max TVznek vagy esetleg valami ertelmes dolgot csinalnak helyette. Ettol telkonyvnek meg jo, es nem fogjak torolni magukat, foleg nem fognak energiat feccolni abba, hogy ugyanezt kapjak mashol, az ismeroseik nelkul. Ezert irtam (ha irtam, ki emlekszik mar ;) ), hogy amig nem hoz valami lenyegesen ujat kozossegi site, addig a wiw (mint legnagyobb) nem nagyon fog levaltodni. Ha meg is unjak es el is elvandorolnak a juzerek, akkor sem mennek at mondjuk a network.hu-ra vagy az indawiwre :), akkor az egesz koncepciot unjak meg. Ez a forgatokonyv persze nem tul valoszinu, amikor minden mediavallalat meg garazsfejleszto nagy es sikeres szolgaltatasokat akar epiteni. Majd lesz egy otlet, ami elszivja az embereket. Vagy eszhez ter a wiw GH / ill. aki finanszirozza (vagy nem finanszirozza) oket.