A nagy Apple lufi

Kezdjük mindjárt azzal a nem mellékes körülménnyel, hogy a Mac piaci részesedése friss adatok szerint 3, azaz három százalék. A cég, fénykorában, azaz 1984-ben 14 százalékos piaci részesedést tudott felmutatni. Nem hangzik túl jól, nemigaz?

Azóta azonban a számtech piac iszonyatos módon felpörgött, megváltozott, fejlődött, és az Apple nem tudta tartani a tempót. Csináltak szép és jó gépeket, oprendszert, de elolvadt a kezdeti kúlság és pörgés. Túl nagy a verseny, túl távol vannak a pécépiactól. A tömegektől.

A céget az iPod mentette meg, mondják sokan. A New York Times nemrégiben publikált cikke szerint az sem elképzelhetetlen, hogy az iPod sikeressége húzta fel 2 százalékról 3 százalékra a Macet. Röhej.
Funny thing, though: based on the ratio of Windows and Macs actually in use, no gains can be seen for Apple.
Az iPod megmentheti-e az Apple-t? A kérdés már nem annyira ez, hiszen az Apple az iPhone-nal és az iPod Touch-csal épp újra kívánja gondolni korábban sikerre vitt iPod-filozófiáját. Nehéz elképzelni, hogy az iPhone tömegeket fog elérni. Egyrészt meglévő hiányosságai miatt (no 3g, kevés tárhely, nem megfelelően kikísérletezett interfész és navigáció, pl. no copy/paste, drága, zárt környezet, zárt hálózat), másrészt mert naivitás lenne azt gondolni, hogy az iPod-hájpot sikerül mégegyszer, egy sokkal erősebb mezőnyben megismételni.

Az OpenMoko, a Nokia, a Blackberry és talán a Google Phone diktál majd: egyrészt előremutató irányt, másrészt nem csak a szemnek hízelegnek, de az észnek, a praktikumnak is. Értenek a mobilokhoz. Nem úgy mint az Apple, ami csak beköszönt erre a piacra, mert jó biznisznek tűnt egy csomó embert vinni a mobilszolgáltatóknak. És mert kínos volt már, hogy az iPod offline van. A podcasting körüli hájp sem segített. A podcast a tehetetlen offline-erek mentsége maradt.

A megmaradt normál iPodoknak, elsősorban az iPod Nanónak kéne itt tartani az mp3-lejátszók piacán az előnyt. Egy drága, és érdemben nem igazán fejlődő termékről beszélünk. Melynek legnagyobb vonzereje a színe, és - az interfész miatt - az iPhone-fíling.

Az olyan buktákat, mint amilyen a .mac már nem is említeném. A Safari piaci részesedése a böngészőpiacon a Macek nélkül a nullához közelítene. Így se sokkal több.

Az iPod-féle siker egyik pozitív mellékhatása lehetett volna az iTunes zeneboltja. Elég sokáig állt is a zászló, mígnem a sok tökölődésben észbe kapott az Amazon, és a minap indított rivális zeneboltjuk már alapkoncepciójában is reménytelibbnek tűnik, mint az iTunes: a felhasználói szokások alapján ajánlgat zenéket megvételre az Amazon. Ebben ugye a legjobbak a világon. Felhasználói táboruk pedig talán az egyik legkiterjedtebb és legsokrétűbb. És még valami: nem csak az iPod-tulajdonosokhoz szólnak. Hanem mindenkihez, akiek van mp3-lejátszója.

Ha az Amazon nemzetközivé teszi mp3-boltját (és miért ne tenné? cédét és dvd-t ma is Európa bármely pontjára kiküldenek), az Apple újabb keserű pirulát kell, hogy lenyeljen. Egy szerénytelen, marketingben nagyon erős, ámbár - piaci riválisaihoz képest - gyenge cég marad. Mint amilyen volt az elmúlt 20 évben.

Az Apple-nek meg lesz a helye a piacon a jövőben is. De leszámítva a dizájnereik és interfésztervezőik teljesítményét, nem sok esélyük van bekerülni a történelemkönyvekbe.
Címkék: apple filozomatika
2007.09.26. 13:53. írta: hírbehozó
van benne valami, de azért ilyen erőssen nem fogalmaznék. tény, hogy az apple-t az ipodok mentették meg a csődtől, de most az itunes vs. amazon témára egy példa. twitter vs. jaiku. a jaiku, mint tudjuk sokkal gyorsabb, jobb mint a twitter, mégis csekélynek mondható a felhasználói bázisa a twitterhez képest. ha megnézed az amazon és itunes empéháromshoppokat, jelenleg az itunes jobb. ebből a logikából kiindulva...

persze az is lehet, hogy az amazon tarolni fog, de akárhogy is lesz, nem kell az apple-t félteni, marketingből ötösök, így akár az iShit-et is eladják neked, csupán azért, mert nem barna, hanem fehér.
Most nem tudom, hogy pusztán a provokáció kedvéért írtad ezt, vagy tényleg arról van szó, hogy nagyobb felkészültség kellene ilyen áttekintések megírásához. Nagyon elkened a dolgokat, és egyoldalúan szemléled (mint ahogy egyébként sokan).

Se kedvem, se időm leállni vitatkozni (az évek óta abszolút piacvezető iPodokra tett lesajnáló megjegyzéseid végképp megalapozatlanok), csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy az Apple egyáltalán nem gyenge, hanem egy igen jól működő, profitáló cég (mellesleg felszálló ágban), amint ez a tőzsdei eredményein is látszik. Hogy összemérjük más gyártókkal, ahhoz érdemes csak erre a táblázatra egy pillantást vetni: www.roughlydrafted.com/RD/RDM.Tech.Q1.07/EC568FEC-648A-4232-AFF5-7B720F22DFFF_files/marketcap.png - innen: www.roughlydrafted.com/RD/RDM.Tech.Q1.07/EC568FEC-648A-4232-AFF5-7B720F22DFFF.html

Szóval szó sincs róla, hogy gyenge volna, hanem igencsak jól megy, és egyre jobban. Még akkor is, ha világszinten az operációs rendszerek között csak a 3%-ot ér el (de ez is félrevezető, hiszen a felső, legnagyobb profitot hozó kategóriában messze magasabb áll, pl. az USA-ban minden tizedik eladott noteszgép az Apple gépei közül való.).
Apple notebook market share falls in fourth quarter
Rounding out the list are Toshiba (9.8 percent share), Lenovo (8.4 percent), Fujitsu-Siemens (5.3 percent), Sony (5 percent), Asus (4.4 percent) and Apple (4.1 percent).
www.macworld.com/news/2007/03/20/notebook/index.php
sose lesz amazon global mp3 bolt, epp amiatt ami miatt itunes bolt sincs
Sztem az Apple NEM IS AKAR a "PC piacon versengeni".

Nem éri meg nekik levinni a minőséget és 5-10-15% árrésért tömegcikket csinálni a MAC-ből. A MAC pont ezért MAC. Minősége legendás szinte bármilyen PC-hez képest és emiatt az árrés eleve jóval több, mint bárhol a "PC" piacon.

A MAC és az Apple filozófiája szerintem alapvetően abban rejlik, hogy más utat mutat (exkluzivitás, érzésre én más /több/ vagyok mint mások - ez jön le, ezt lehet fikázni, de ez a politika láthatóan MŰKÖDIK). Ez drágább, de mivel minőséggel is párosul ezért annyian pont megveszik (mert trendi, mert jobb, mert stb...), hogy nekik a nagy árréssel bőven frankó a gempa, ami leesik.

Fogtam a kezemben iPhone-t. 5 éve Nokiázom, és idegbeteg vagyok a premium modellek borzalmas összetákolt szoftvereitől... Ha bejön váltom a szolgáltatót (nem csak a Nokiát) és veszek. És ez nem egyedi vélemény. Ismerősi körben sok ilyet hallottam. Nekem tetszik - ez a helyzet - bárki bármennyire is fikázza.
pont azt akartam beírni amit ac3. ha az applenek országonként kell megegyeznia az ottani jogvédőkkel, akkor az amazonnak miért ne kéne ugyanezt tenni? a fizikai tárgy küldése gondolom más téma, mert az átmegy a vámon.
talán savanyú a szőlő?
remélem kedves cikkíró, neked sohasem lesz Mac-ed és remélem a Mac sohasem lesz tömegtermék.
egy azonban biztos, aki Apple hardvereket és/vagy szoftvereket használ, nem igazán álmodozik másról (IT témában:-)
Olyan ez mint azok a mobil gyártók, akik Nokia v más alapon készítenek 300-500k között mobilt.

Csupán azért annyi, mert van rá igény, hogy amikor találkozunk egy konferencián akkor XY innen azzal villog.

Az AUDIS8 meg hasonlók is ezért eladhatóak. Kint is, itthon is. Ennyi. Az Apple premium márka mindenben. Nem hinném, hogy becsődölnek ezzel a nézettel a köv pár évben, mivel ezen a téren nem nagyon van konkurenciájuk.

Eleve hülyeség összehasonlítani 1 grafikonon a többi PC gyártóval őket... sztem. Nekik kell 1 külön grafikon... csak azon más nem lesz ott :)
According to NPD, Apple’s U.S. retail notebook market share for June 2007 was 17.6 percent, an increase of 2.2 percentage points over the same period last year when Apple posted a 15.4 percent market share.

(...)

Dell took the top spot with HP coming in second place of total unit sales. With Apple taking the number three spot, Gateway and Acer round out the top five.

www.macworld.com/news/2007/08/21/appleshare/index.php?lsrc=mwtoprss

Gagyi, lehúzós cikk.

Tozsdei ertek ugyanugy hype-olodik mint maga a termek. A brokerek is csak emberek.
Nem tudom megvenni, tehát tilcsákbe!
Szánalmas kis írás vmi szánalmas kis geektôl...
Nincs Apple lufi, ami kipukkadhasson. Az Apple sikere mögött valós értékesítési számok és valós profit van.
Lufinak azt szokás hívni, ha a felpörgetett marketing mögött nincs valós termék, nincs bevétel és profit. Így volt ez az internetes cégekkel 2000 elõtt vagy a 3G-vel, ami még mindig marginális tényezõ bevételi szempontból a távközlésben.
Egyébként a hirbehozó által idézett adat:
www.macworld.com/news/2007/03/20/notebook/index.php
Ez márciusban jelent meg és 2006 negyedik negyedévére vonatkozik. Frissebb adat is van ennél :-) Persze, ha az a cél, hogy igazoljuk, hogy az Apple leszálló ágban van, megfelel. Már csak azért is, mert a Macworld egy nappal késõbb helyre igazítást közölt, hogy a 7%-os csökkenés téves, a helyes adat 2%. Ez valahogy lemaradt... :-)
Szerintem az Apple már belekerült a "történelemkönyvekbe" :)
HH, a cikk valóban fura most egy kicsit nekem, picit se füle, se farka, nem sejtem, mi lehet az aktualitása (Amazon zenebolt?), ...

Az iPhone-ról csak annyit, hogy 1 hete használom, elfogyasztottam már több okos és kevésbé okos telefont, de egyikük sem ért a szememben az iPhone közelébe, annak ellenére, hogy valóban sok hiányossága van a készüléknek. De ne felejtsük, hogy ez az első iPhone verzió...

Az apple 2 évvel ezelőtti Intel platformra való váltása egy komoly nyitás volt, aminek következménye az lett, hogy újra kezd az iPodról eltolódni a hangsúly egyéb termékeikre... szerintem tiszta kép 1-2 év múlva látható.
Az még nem jutott eszedbe, kedves cikkíró, hogy ha ebből az általad baromi nevetségesnek tartott részesedésből is mocskosul megszedik magukat az Apple tulajdonosai, mi a frásznak vágynának világuralomra?
Erre mondják azt, hogy a kevesebb néha több.
Legenda, minőség, különcség és exkluzivitás - a recept azóta működik, amióta az Apple létezik.
A termékeket meg akkor kell nekiállni fikázni, ha legalább kipróbálni sikerült már egyszer is.
mondjuk nem is szamitottam ra h a post allitasiaval fog barki is vitatkozni. a macianok elvakultsaga mit sem valtozik, es az index cimlaprol is eltalalnak ide. bar safari alatt nem lehet egyszeru. na. lehet tovabb flemelni, nem akarok zavarni.
nincs itt egyetlen gyártónak sem kiugró részesedése sehol. egyetlen területen sincs egyértelmű piacvezető. és néha nagyon is röhejes termékekkel állnak elő a gyártók hardver és szoftver fronton egyaránt.

ez olyan, mintha azt mondanám, h a webisztánnak röhejesen kevés olvasója a techblogok között. ami igaz, de valójában mindnek röhejesen kevés olvasója van. az it piac széttöredezett ugyanis.

a gyártók generikus megoldásokkal állnak elő. senki nem meri azt mondani, h ő audio playert fog gyártani és ebben lesz jó. és legyártja a célhardvert, a szoftvert, megoldja a szerzői jogi problémákat, és hozzá csinál egy közösségi oldalt, és belefog valamilyen értelmes kampányba, azon túl, h magát dicsőíti. és így próbál meg piacvezetővé válni.

ugyanez van a bloggereknél. nincs specializáció. nincs olyan, h az egyik az üzleti oldallal foglalkozik, a másik a műszakival, de abból is csak a szoftverrel, stb, stb. ehelyett mindenki mindenre lő. ebből aztán felületes posztok, és még felületesebb kommentek jönnek ki.

gondolom ezt a cikket az ihlette, h gergő google fun, ami nem baj persze, és várja a gphone-t, ami szintén nem baj. szerintem várjuk meg, h mit csinálnak a versenytársak, és utána mondjunk valamit.
Az apple nem kepvisel termekbeni minoseget, viszont ok a legjobbak design-ban es marketing-ben. A hardvereik azert tunnek jobbnak mivel annyira limitaltak hogy mit lehet veluk csinalni, hogy nehezebb problemas helyzetbe kerulni veluk. Ha annyi jatek lenne macos-re mint windows-ra akkor tobb lenne a stabilitasi gond. Ha annyi es olyan olcso hardver lenne macos-hez mint xp-hez akkor sokkal instabilabbnak tartanak a macos-t is. Az iphone sem tud semmi ertelmeset amit egy olcso sony-ericsson ne tudna, csak sokkal szebb es hozza nem ertoknek valo. Az aki nem tudja, hogy mi az a vagolap, annak nem fog hianyozni. Aki mar hasznalt jolmukodo chat nezetu sms szoftvert, az viszont ki fogja szurni, hogy milyen gyenge az iphone tudasa, meg egy kivalasztott sms-t sem lehet torlni.

Mindezek mellett az apple marad az ami a bang and olufsen vagy a prada. Egy statusszimbolumnak hasznalhato termekeket gyarto ceg aki technikahoz nem erto gazdag embereknek keszit jo kinezetu cuccokat. A termekek es a szoftverek kulsejevel tenyleg nincs is semmi baj, abban jok. Viszont az arak magasak, hogy exkluziv legyen a termek (meg sok legyen rajta a haszon), viszont a minoseg minimalis, gyakorlatilag sok tisztan azsiai termek jobb.
Ez kicsit újabb:
"Apple’s MacBook and MacBook Pros rose from 12.5 percent in April 2007 to 14.3 percent share of the market in May 2007. While the desktops didn’t make out as well, they still rose from 10.2 percent to 10.4 percent over the same time period."
www.macworld.com/news/2007/06/22/macshare/index.php
vagy:
"According to NPD, Apple’s U.S. retail notebook market share for June 2007 was 17.6 percent, an increase of 2.2 percentage points over the same period last year when Apple posted a 15.4 percent market share."
www.macworld.com/news/2007/08/21/appleshare/index.php
Ez nem flame, hanem tény, hihi...
Bocs hírbehozó, de mindenféle elfogultság meg mac fanatizmus nélkül is meg lehet állapítani, hogy ez a cikk elég gáz lett. Amúgy maga blog nem rossz. Kár lehúzni a minőségét ilyen írásokkal.
Mindenesetre megfigyelhető mostanában, hogy baromi menő dolog lett az Apple-t cikizni. Kb. mint 10 éve a Microsoftot. Az is röhelyes volt meg ez is az.
kvp,
az it piac annyira fiatal, egy közönséges feltörekvő piac, h nem lehet exkluzivitásról beszélni. gondoljunk már az autó, vagy az óragyártásra, vagy a divatiparra.
Mindenesetre ez a cikk kicsapta a biztosítékot az elfogult macesek körében, itt másik szálon indult a flem: beszeljukmac.com/index.php/forums/viewthread/25776/

Sokan emlegetitek a macek híres megbízhatóságát - hát nem tudom, egyből eszembe jutott a macbook-ok melegedése/sárgulása/repedése.... na meg az iszonyatos drága ára+a homáron is olvasható magyar garanciatörténetek.
hasznalok apple-termekeket, nem vagyok apple-ellenes. leirtam h mit gondolok az apple jovojerol meg jelenerol. nem kell gorcsolni.
Tényleg nehéz a cikk állításaival tényszerûen vitatkozni, mert nagyon kevés tényt tartalmaz. Véleményt ír le, amire mások is véleménnyel válaszolnak. Ha nem tetszik, akkor tényekkel kellene elõhozakodni, nem csak leírni, hogy "Apple nem tudta tartani a tempót". Írj konkrét számokat és nem flame lesz a válasz.
Ha befektetési szemszögből nézzük, akkor az Apple, első blikkre valóban egy kisebb lufinak tűnik. 130 mrd USD tőzsdei érték, 3 mrd USD nettó profit.
Ez csak akkor fogadható el, ha továbbra is gyors növekedés lesz, az iPhone felpörög, az iPod megtartja úttörő :) szerepét, és maradhatnak a viszonylag magas árak (az iPhone esetén ez már most bukni látszik). A piac egyelőre bízik a növekedésben.

Viszont az Amazonnál nagyon érzik, hogy hogyan kell szembeszállni az Itunes-al. MP3 kategória nyitó oldal: egy sor MP3 lejátszó, az elején egy iPoddal, mellette viszonylag nagy betűkkel: All Songs Compatible With Itunes. ;)
kutacs_: Sztem nincs igazad.
Az mp3 lejátszó piac még fiatalabb, mint az IT, mégis vannak exkluzívnak számító termékek (pl iPod - annak ellenére, hogy ma már van nála jobb és olcsóbb is).

Vki írta, hogy a MAC se jobb minőségileg. Javaslom dolgozzon pár hetet designerként meg sitebuilderként MAC-en meg aztán PC-n. Ordító a különbség (azt aláírom, hogy a Safari felejtős -és más okok miatt az is marad) - pozitív értelemben szinte bármilyen MAC felé.

Hírbehozó: sztem meglepetés lenne ha meg tudnánk nézni, hogy a most itt post-olokból mennyien ülnek MAC+Safari vagy csak MAC előtt. Én pl nem. Dolgoztam rajta régebben. Nem tartom magam fanaticnak, de azt az egyszerű gazdasági szitut felismerni nem nagy durranás, hogy az exkluzivitás kis minőségi többlettel már elég megélni 1 cégnek. Ilyen a világ, sok-sok példát lehetne rá hozni.

Ha meg nem lenne igazam akkor jövőre csődbe megy az Apple (mivel minden terméke helyett van jobb és mellé olcsóbb is a piacon) és én akkor magánba meg fogom kérdezni a postacímed és küldöm a kiskarton sört / bort, amilyet választasz - de erre nem fog sor kerülni... tippre :)
Ez mekkora egy seggszagú hülyeség. Szeretnék én is 3%-ot a PC-piacból...
Hát akkor ez most nem jött be Neked.
Javallom, végy egy Mac-et. Jobban fogod érezni magad:))
Öröm látni, ahogy kivágta egyeseknél a biztosítékot ez a cikk :o) Persze érthető, aki kiad ennyi pénzt egy cuccra, nem szereti, ha aztán lefikázzák. De sajna tényleg az van, hogy sok maces nem látja a Nanójától az erdőt :o) Én csak mp3 fronton tudok hozzászólni a dologhoz, mert valami vaskos mp3 lejátszóra fáj a fogam. Már majdnem rászántam magam egy iPod Classicra, de aztán körülnéztem. Tessék megnézni, hogy egy picivel több pénzért milyen kütyüket kapni az Archostól vagy az iAudiótól. Döbbenetes! Az Apple sehol nincs! Arról nem is beszélve, hogy mennyire zárt az Apple rendszere. Az iPodjaikkal ráerőltetik az emberre az iTunest, amihez aztán keress lossless pluginokat... Úgy sem találsz. És még sorolhatnám a bénaságaikat mp3 fronton. Az én szememet nem szúrják ki a kerekded dizájnjaikkal ;o)
ajánlom kedves figyelmedbe az Apple részvények árfolyamának alakulását:
finance.google.com/finance?client=ob&q=AAPL

2003-ban $7.36
most 2007-ben $151

bár az iphone körüli hype szerintem is generál egy kisebb buborékot a részvény árfolyamában, lásd a 2007-es alakulást, de ezt leszámítva is minimum tízszeres az árfolyamnövekedés röpke 4 év alatt. a tőzsdei érték pedig valamelyik okos kommentelő állításával szemben hosszabb távon nem annyira hype-olódik, előbb-utóbb rájönnek az emberek, hogy van-e az ígéret mögött pénz vagy sem. márpedig az ipodban igenis kurvanagy pénz van és lesz is.

amiket a piaci részesedésről írsz, az meg, hogy is mondjam, a tények erősen szelektív és részleges tálalása, ahogy az már az eredeti NYTimes-cikkben is volt. az állításokat már éppen elegen szétszedték, lásd például itt:
apple.slashdot.org/article.pl?sid=07/09/16/0339226
En csak annyit szeretnek innen a Macbookom mögül bepötyögni, hogy sokszor tapasztaltam mar, hogy vannak dolgok, amelyeket nem lehet obijektiven ertekelni, talan az Apple is ilyen.

IMHO Termekei a hianyossagaik, sok esetben kenyelmetlensegek, nehezsegek ellene nagyon is konkurrenciakepesek + az Apple mögött nem csak mar megteremtett valos ertek all, hanem egy igen igeretes innovacios potencial. Amugy meg nem elfelejteni, hogy az IPhone alatt is a melyben Unix ver csorgedezik, tehet minden csak nyitas kerdese
Véleményeim:
Az oprendszere szimplán nem éri meg az árát. A standard az a windows, ezt senki nem tagadhatja. Igen sokat tud. Szinte minden program fut rajta. A többi oprendszernek ez nagy hiányossága. Átlagjúzer programjai nem működnek. Rengeteg program. Persze vannak pluszok, is de hát akkor is kérem... Akkor már inkáb linux. Én ubuntut használok. Szerintem jobb. A kompatibilitási problémák itt is megvannak, de legalább a pénzem nem bánja.
A mac pedig windows-árban ha jól tudom. Az, hogy minél kevesebb embernek van, annál jobb, mer' presztízs, az teljesen helyénvaló a helyükben én is ezt tenném. Bár a EBugatti az 1M€-s Veyronnal is minden autón bukik, szoftvereknél nyílván működik. Végülis miután kifizettük a fejlesztőket, már csak a mi zsebünkbe megy a pénz, de ha olcsóbban adnák akkor sem venné több ember. Itt a hivatalos közlemény: href.hu/x/3lb6


Ugyanmár, a zapple nem tudná olcsóbban adni azokat a gépeket? Beetetni a felhasználókat, aztán majd az Oroszlánt, meg a Hiénát, meg a Hiúzt majd annak idején jó pénzért árulják. Így is van pár nörd, de amíg nem terjed el, addig azt se ér. A linux jobb, ha ugyanannyiba kerülne mint egy mac, úgy is linuxot vennék.
Na, most őszintén, az apple gépei semmivel nem jobbak hardveres oldalról, mint egy jobb IBM/Lenovo, vagy egy Asus, ami kiemeli a tömegből az a OS, pontosabban az OSX, mondjuk ez nem nagyon magyarázzal a magasabb árat...
Mondjuk ha lenne dobozos OSX, akkor lehet, hogy vennék, vagy lehet, hogy a mac userek utálnák meg, mert már nem egyedi, nem lehet felvágni vele, ja és akkor kiderülne, hogy nem jobb mint egy vista, mert ha nem csak 3 alaplapot, 4 procit,meg 5 vga-t kell támogatnia, akkor megfexik az osx, lásd OSX86 körüli szívások, hackek és egyébb...
Szóval amiben az apple jó az a marketing, s ezzel még engem is megfognak....
Mennyi is egy ipod touch ??? :)
Lufi meg nincs. Mint már annyian mondták jól megy a dolguk. Csak éppen mehetne jobban is, ha jobban akarnák.
hirbehozo: elorebocsatom, h nem vagyok apple-fanatikus, sot, konkretan egyetlen apple termeket se hasznalok. de baszki, nehogymar neked alljon feljebb, h finoman elkuldenek paran a picsaba, amikor ez a cikk kb semmi masrol nem szol, mint h "haha, a kocsog nagykepu apple jol megszivta", es telebasztad ilyen kifejezesekkel, h lufi, meg rohej. amilyen az adjonisten...

amugy meglehetosen vicces az apple mai piaci reszesedeset 1984-hez viszonyitani, amikor meg nem nagyon volt tomeges, olcso pc-gyartas. ne a teljes szamitogeppiachoz hasonlitsd a mac-et, hanem a hasonlo kategoriaju, minosegi pc-k piacahoz. gyanitom, h meglehetosen mas kepet latnank. amugy en a helyedben nem "aggodnek" az apple-ert, szerintem nem fognak egyhamar ehenhalni.
Nem az OSX-ben lakik Jézus.

Szívesen vennék OSX-et, ha nem kéne hozzá az obligát hardver.
Ha nem kéne hozzá az obligát hardver, nem lenne olyan stabil
Ha nem lenne olyan stabil, semmivel sem lenne jobb mint a Vista amit használok (és mellesleg tetszik).
Tetszik mert ismerem, tudom hol kell kihúzni a méregfogát és mert az XP-hez képest fényévekkel jobb.

Ugyanaz a hardver fut a Vistás HP laptopomban mint egy MacBook Pro-ban. Sőt, 2 giga RAM-mal.
Ugyanaz a memory leak van a firefoxban mindkét platformon (hogy csak egy példát mondjak).

Nem lehet kijelenteni egyikről sem, hogy itt lakik Jézus. Nem érdemes vitázni erről.

HH egész egyszerűen arra világított rá, hogy ahhoz képest, hogy mekkora piaci részesedése van az Apple-nek és ehhez képest indokolatlanul sokat beszélnek róluk. Nem arról, hogy melyik a jobb és melyik a rosszabb. Az iphone-ra ez pedig hatványozottan igaz.
a webisztan olvasoi kozt felulreprezentaltak a macesek. ezt tudom, tisztaban vagyok vele. es nem is arrol van szo h azt allitanam h gaz macet venni. en egy ceg torteneterol mondtam el a velemenyem. tudom h konkretan a postrol nem akartok vitatkozni, beszelgetni. de akkor is ez a velemenyem.
hirbehozo: "tudom h konkretan a postrol nem akartok vitatkozni"

miafaszvan? ne kezdjel mar itt szanalmaskodni. jonehanyan irtak (irtuk), hogy ez egy teljesen torz osszehasonlitas, az apple teljesen mas piacon jatszik, mint a dell vagy a lenovo, es nagy ivben leszarjak az olcso tomegtermekek piacat. a reszesedesukon sirankozni kb olyan, mintha azon nyavalyognal, hogy milyen szomoru hogy a ferrari csak 0.01%-os reszesedessel bir a szemelyautok piacan, pedig 1940-ben meg 5%-on alltak (na jo, legyen ferrari helyett mondjuk saab, nehogy ramfogd, hogy mac-imado vagyok). inkabb te voltal az, aki erre nem reagaltal, csak azt szajkozod, hogy senki nem a post "allitasairol" beszel.
Én Mac-et használok. Immáron 17 éve. Van bennem elfogultság, de szívesen vitatkozom. Ha van mivel, vagy kivel. Az "Az OpenMoko, a Nokia, a Blackberry és talán a Google Phone diktál majd", vagy a "már alapkoncepciójában is reménytelibbnek tűnik", meg a "Nehéz elképzelni, hogy az iPhone tömegeket fog elérni", és a 'Ha az Amazon nemzetközivé teszi" kinyilatkoztatásokkal ugye eleve nehéz vitázni, mert - hacsak nem vagy regisztrált vátesz - a jövő mérlegelése merő fikció. Az említett piaci részesedésre vonatkozó adatokat már előttem többen - tényekkel alátámasztva - cáfolták. Ez is bukó. A többi pedig a MAC történetének buktáinak felsorolása, illetve egy szubjektív negatívum-lista (pl. "Egy szerénytelen, marketingben nagyon erős, ámbár - piaci riválisaihoz képest - gyenge cég"). Szóval a cikk nem vitaalap. Lévén nem tények halmaza - és Horn Gyufa óta jól tudjuk, a tények makacs dolgok - ezért kizárólag szubjektív igazságokat hordoz, ilyeténformán objektív igazságtartalma erősen konvergál a zérushoz. Magyarul fikáztál egy jót. Egészségedre! De szerintem vedd ki az ujjad az orrodból, mert tapasztalatom szerint olyankor néha igen találóan írsz...
Aki azt állítja, hogy egy cég nem akar nagyobb lenni, az egy másik világban él. Más kérdés, ha nem tud nagyobb lenni. Sokáig az Apple se tudott, de aztán az iPoddal kitört a mélypontról, és igyekszik más területeken, kissé változtatott stratégiával (inteles nyitás), és persze a szokásos Apple tulajdonságokkal (exkluzivitás, hype,...stb.) tovább fejlődni.

Egyébként az itt oly sokat emlegetett exkluzivitás se mindig igaz az Apple termékekre. Szerintetek ha mindenkinek van iPodja, akkor még exkluzív? Szerintem nem, legfeljebb menő. De menő lehet egy tömeggyártott farmer is.

Szerintem az iPhone-al ott rontották el, hogy egy olyan gyors reagálású piacon, mint a mobil üzletág, nem szabadott volna ennyi időt hagyni a termék boltokba kerülése, és a termék bejelentése között. Ezért már most piacra dobják a hasonszőrű mobilok tucatjait.

Az Apple-nek azért fontos az egyediség, a minőségi termékek, a hype, és hasonlók megléte, mert ezzel meg tudnak élni, ez a biztos hátterük (a "régi" termékeik biztosítják az alapot). A többi pedig a kísérletezés a nagyobb piac meghódítására (iPod,iPhone).
Sose használtam Mac-et, de egyszer volt szerencsém korrektúrázni egy kb. 40 oldalas Apple tanulmányt a cég történetéről. Konkrétan roppant érdekes volt. A jelen helyzetről az a véleményem, hogy elég nehéz 1984-re visszamutogatni (Apple van, nagyon is, de mi van a Sinclair vagy Commodore nevű, akkoriban jól ismert cégekkel?). Manapság amikor ilyen iszonyú pénz fordul meg ebben a szférában, 3% baromi jó arány. Ha nekem a piac 0,3 százaléka a kezemben lenne, azt se bánnám, ha naponta jelenénnek meg cikkek arról, hogy szánalmas és röhejes vagyok.

Amíg ez bekövetkezik, van időm elmondani, hogy nem a piaci részesedés nagysága, nem is az árbevétel az érdekes a számomra, hanem hogy a cég fenntarthatóan, hosszú távon nyereséges-e. Ha igen, akkor nem lufi. Lehet sznobizmus szeretni, meg elfogultság isteníteni, de a lufik alatt azokat a cégeket értem, akiknek a pofája volt nagy, nem a nyeresége, és dollármilliárdos csődökkel rogytak össze, amikor kiderült mit söpörtek a szőnyeg alá. A legtöbb cég akkor jutott el ide, amikor a szánalmas kis részesedésüket őrült vásárolgatásokkal komolyra próbálták feltornászni.
Egy dolog tény, mielőtt szétszeditek egymást.

Ha a számok, amit valaki beidézett (130 Mrd kapitalizáció és 3 mrd profit) akkor vagy rohadt nagyot fognak fejlődni profitban, vagy tényleg buborék. 40 fölötti P/E-vel azért kevés cég büszkélkedhet, az ilyesmi vagy nagyon fényes jövőt, vagy többé-kevésbé biztosan kipukkanó lufit jelent.

Ami nem jelenti azt, hogy ha valaki beszáll most 150-en és kiszáll egy év múlva 230-on, aztán másfél év múlva 48, az nem fog örülni. :D
Ps: az előzőhöz kiegészítés. Az ilyen P/E azt jelenti nagyon eccerűen, hogy nagyon gyorsan kell a profitjukat növelni az elkövetkező évben, hogy ne legyen árfolyamesés. És folyamatosan. Azaz vagy az árrést növelik (erre azért, lássuk be, nagyon sok lehetőségük nincs) vagy egyre többet adnak el hasonlóan magas árréssel, vagyis növelik a piaci részt.

(Amiről - piaci rész - meg kár így vitatkozni, USA-ban lehet tőlem 20% is, nálunk szerintem bőven 1% alatt, de ez mindegy, az egész világra termelnek, ezért nem az USA-val kell példálózni, meg persze nem is kishazánkkal).
nekem van almás empéhárom lejátszóm
és meg vagyok elégedve vele
te meg használd nyugodtan a gagyikat
ez a mac mint exkluziv termék elgondolkodtat.

a 80-as években egy ország azt hitte, talán azért mert be voltuk ide zárva, h az adidas cipő, meg a nike póló, és a fanta kóla (sic!) exkluzív dolgok. de aztán valahogy rájöttünk, h mégsem, ezek trendi dolgok, de éppen olyan tömegtermékek, mint a tisza cipő, a fibri póló, és a sztár narancs. legfeljebb jobb a minőségük, és magasabb az áruk valamelyest.

az ipod olyan messze van az exkluzivitástól, mint makó jeruzsálemtől. az it iparágra érvényes, h itt nincsenek kézzel készült egyedi darabok, limitált szériák, ultra brutálisan magas árakkal, amit csak zárt körben lehet megvenni. ez szerintem nem nagy baj persze, csak ez az exkluzív jelentése.
Na ez nem lett egy jól sikerült post. Nézzük csak:

"A Safari piaci részesedése a böngészőpiacon a Macek nélkül a nullához közelítene. Így se sokkal több."

NYILVÁN, hiszen a Safari jelenleg csak Macen fut, NEM??? A windowsos változat még csak béta, böngészésére még a gyakorlatban senki nem használja.

Ez olyan, mintha ezt írnám:

"Az Internet Explorer piaci részesedése a böngészőpiacon a Windows nélkül a nullához közelítene."

A Safari részesedése eszerint:
marketshare.hitslink.com/report.aspx?qprid=0
az 5%-hoz közelít, azért az messze van a nullától.

Továbbá itt a kommentek között:
"a macianok elvakultsaga mit sem valtozik, es az index cimlaprol is eltalalnak ide. bar safari alatt nem lehet egyszeru."

Mért nem egyszerű Safarival? Simán viszi az Acid2 tesztet, szabványok terén úgy áll kb. mint a Firefox. Egyedül az IE fos W3C szabványok terén.

És a 3%-os adat honnan van?
Ja igen, még ehhez:

"A Safari piaci részesedése a böngészőpiacon a Macek nélkül a nullához közelítene."

Azért a Safari egy kiforrott, szabványkövető böngésző. Épp az Internet Explorer 6 amit a Windows monopolhelyzete tart életben. Különben mért használná az összes internetező fele a 2001-ben (!) kiadott, hibától hemzsegő IE6-ot? Mert olyan jó? Pont ha nem lenne Windows, akkor senki nem használna egy 7 éves programot, ellenben a Safarit fogják haszálni sokan, ha megjelenik Windowsra.

HH, nincs macem, soha nem is volt, soha nem is szerettem volna, mindig is ellenérzésem volt vele szemben.

Ízléses, patinás és drága kis játékszereknek tekintettem a termékeiket.

De ebből a cikkből letagadhatatlanul árad a _szándék_.

Erre meg azzal válaszolni, hogy a kommentelők flémelnek, ez valami nagyon ügyes kis dolog, máshol tapasztaltam már...
Így van, a Safari egy komolyabb sitebuilder napimunkájában kikerülhetetlen, többet részesedik, mint az Opera.
Hát, mindamellett hogy körberöhögöm a felhypeolt félbeharapott almájukra faszverő hülyegyerekeket, azért az a 3% kurvára nem rossz eredmény, főleg nem ilyen árréssel.

A cuccaik viszont jók, kivéve a notebookokat, azokat faággal se piszkálnám meg.

És ha már itt van ennyi apple geek, valamelyikük monnya' meg, hogy ipod touch tud-e pdf-et olvasni, meg voipet futtatni? Mert ha igen, akkor esélyes, hogy benevezek egyre.
Elhangzott itt többször egy régi igazság, ami ma már inkább tévhit. A cucc nem drága, össze lehet hasonlítani a hasonló kategóriájú világmárkás gépek áraival, kijön, hogy nincs eszeveszett különbség. Mikor a MacBook megjelent, az volt a piacon elérhető egyik legolcsóbb CoreDuos gép. Ez az agresszív árpolitika tetten érhető a iPhone mostani árazásában és a iPodok esetében is.
Az OS nyitásában szerintem titkon minden opensource-hívő geek reménykedik az inteles váltás óta. Lehet, hogy hiába.
Ez nem agresszív árpolitika, hanem a marketingérték miatt nyomott áron szállított Intel procik. És ha neked iphone meg ipod ár agresszív árpolitikára utal, akkor irigylem a fizetésed..
"A podcast a tehetetlen offline-erek mentsége maradt."

Öregem, micsoda nyelvi lelemény. Az angol "offline"-hoz kötöjellel kapcsolni az angol "-er" képzőt! Zseniális!
Ja, és ezektől a sárga kihúzásoktól a cikk úgy néz ki mint egy félhülye gimnazista csaj törikönyve.
Jajj.. Ezt most miert? Csoda, hogy egy ilyen cikkre indul a flame? foleg, hogy beszolsz a safarinak. hehe. Mondjuk szerintem is vicc a windowsos valtozat, es nem hiszem, hogy lesz igazan piaci reszesedese windowson (mondjuk 2 even belul). De ettol fuggetlenul a kepessegei igazan jok es nem elozi be az opera sehol (szabvanyilag :) ).
Nem mondtam egy szóval sem, hogy olcsó lenne, de nem is a magyar bérekről beszélünk. Az új 80-as iPod amúgy 250 dollár, a Creative Zen hasonló árú verziójában 16GB flash memória van. Az iPod nano is bőven versenyben van a többi hasonló termékkel, rég nem igaz, hogy "a hülyék veszik, akiknek nem számít a pénz".
Arról meg kár is beszéljünk, hogy hogyan lesz az 250 dollárból itthon 80.000 forint: kifizetsz egy valag áfát, vámot és még egy szép Artisjus matricát is kapsz. Ugyanaz az iPod ausztriából rendelve 237 Euro.
@agyhab

OFF, de a hájp sem igazán magyar szó...
Nah még három apró hozzászólás:

Hírbehozó: tetszik ez a blog, de ez a post ma nem jött be (nekem), viszont ha a cél az volt, hogy flame legyen és tolják ide az arcuk minél többen - akkor gratula, mert sikerült! (félreértések elkerülése végett megfordult a fejemben most, hogy csak teszteled az olvasókat :)

Másrészt ezt itt vki írta: "szereti a Vistat".
Hát jézus, és jajanyám! Főleg egy IT-s blogon... :)

Harmadrészt sztem tök fölösleges megvizsgálni globálisan mennyi az IE, FF, Safari részesedés - ez 1 haszontalan információ, amivel 3 cég verseng évente.
A helyes kérdés feltevés az, hogy lokálisan 1 adott site-on hogyan alakul ez?
Miért? Mert van olyan site-om, ahol 92%IE és 7%FF van napi 800 junik látogató mellett, és van egy másik site - 1000 fő naponta, akiknél 55%FF 39%IE van!!!
Célcsoportfüggő (is) egy weboldal esetében a böngésző arány.
De nem felesleges. Például a Mozilla annál többet keres, minél többen használják a Firefoxot (ugyanis a Firefoxból induló Google keresések, majd Google hirdetéseken történő kattintások után kap pénzt a Mozilla). Úgy tudom, hogy a Safari is kap pénzt gúglitól. Az IE meg azért akar első lenni, hogy ne kelljen olyan nagyon fejleszti az IE-t, mert jó az a népnek.
Macianoknak: multkor irtam az uj ipodomrol:
bigyo.blog.hu/2007/09/18/he_ajfonosok_vettem_egy_ipod_classic_ot
hatha segit a tisztan latasban.
Az OpenMoko valóban ígéretes, de a cikk többi része elég flame szagú. :)
én leszarom, hogy mekkora a piaci részesedésük, csak küldjenek már egy iphone-t!!! meg egy macbookot... na jó, egy ipodot is!
@meroving: ha azt mondom, szeretem a vistát, az nem azt jelenti, hogy evangelizálni akarom és elalvás előtt betakarom. nem leszek mérges ha valaki szarnak tartja, hidegen hagy. az a lényeg hogy én tudom és szeretem használni.

mert nem baszik ki velem, hogy hirtelen megmakkan a hálókártya (tipikus linux hiba a 3945-ös wifinél). de nem is került 277-500 000 ft-ba a hardver, mint egy macbook (pro).

vagy gáz ha már a win is tudja azt, hogy "it just works"?
Én csak annyit tudok mondani, hogy 17 évig voltam PC-s. 2 éve váltottam és azóta vissza se néztem. Előtte én is utáltam a MAC-eseket, mindig sznoboknak néztem őket (drága mulatság ugyebár). Van egy VISTA-s laptopom is mellette, amit 1, azaz 1 darab programért tartok (amit el is adok ha kijon mac-re.

A mac-et kicsit olyanhoz tudnám hasonlítani mint a Nintendónak a WII-jét. Eccerü ... kézbe veszed és szinte szórakozás vele, a hülye is érti.
Aztán elgondolkodsz ..... basszus évtizedek óta szarozok a PC-n kódokat pötyögök prompt sorba hülye, regisztit editálok, drivereket installálgatok, baromságokkal megy el az időm. És erre vágjak fel? Akkor noob lennék ha ez mind egy idő után nem érdekel és belefáradtam. Franc fogja hekkelgetni meg tuningolni naphosszat a gépét. Csak dolgozni akarok rajta meg egy kellemes munkakörnyezetre vágyok. Slussz, Passz...
van igazság a cikkben, de azért ne legyél túl szigorú, hírbehozó!

az apple azért fejlődik rendesen. végre normális procit használnak és már fölmegy más os is. szinte már azt csinálhatsz vele, amit akarsz (elvileg, aszongyák, még nem láttam :)

...már csak azzal a csúnyán szegregáló, elitista, kissé fingszagolgatós-sznob feelingből kellene kicsit viszavenni.

vennék én meket, mer' azis pécé és TÉNYLEG van már olyan band, aminél olcsóbb (vaio pl); csak nekem spec gáz lenne azzal mutatkozni a fentiek miatt, ahogy 'monnyuk egy rolexszel is égne az arcom. dehát akit a ruhat eszik, ugye... :/

(nah, jut eszembe, kíváncsi lennék annak az embernek a döntési mechanizmusára, értékrendjére is, aki szonivéjót, vagy rolexet vesz. vagyis... inkább nem.)

de azt az ájtúnszt, meg a kviktájmot nem tudom tudom megbocsájtani az applének...
Mint régi Mac felhasználó (több mint 15 éve) csak helyeselni tudok a cikkel kapcsdolatban. A '90-es évek elején össze sem lehetett hasonlítani egy Mac-et egy PC-vel, százszor stabilabb, gyorsabb, megbízhatóbb volt, a kényelmesebb kezelőfelületről nem is beszélve. Aztán az első színes gépek (füles G3, iMac) megjelenése környékén a cég filozófiája gyökeresen megváltozott, a hardverek egyre gagyibbak lettek, miközben a Windows szélsebesen fejlődött a Mac el volt foglalva az állandó processzor- és egyéb hardverváltásokkal és a régi erények helyébe az értelmetlen, ostoba design-ok léptek (pl a teljesen ergonómiátlan, emberi kézzel normálisan megfoghatatlan egerek). Ehhez jött még ez a nagyképű és röhejes "a világ legjobb számítógépei" vaker, amit sem az eladások, sem a gépek minősége nem igazolt, és számomra baromi ellenszenves volt az első pillanattól. Ezen kívül szánalmas, ahogy olyan dolgokat, (mint pl a több gombos egér) ami más platformokon száz éve létezik úgy adtak elő mintha ők találták volna fel, pedig valójában legalább tízéves késéssel (nagy nehezen) koppintották le, miközben már minden épkézláb Mac operátor PC-s USB-s egeret használt. Végképp akkor ábrándultam ki a márkából, amikor az újonnan vásárolt Mac Mini-m alaplapja a garancia lejárta után nem sokkal minden külső behatás nélkül tönkrement és a cseréje annyiba került volna hogy inkább egy PC-t vettem az árából... Szvsz az Apple-t már tényleg csak a sznobizmus és az iPod tartja életben, bár ha körülnézek a Depo-n, egy iPod árának a töredékéből 10x annyit tudó mp3-játszót lehet vehetek.
nem vagyok Apple rajongó és nem is használom semmilyen terméküket, de ha csak azt nézem hány gyártó van, a 3 % nem rossz

szerintem nem oprendszer-oprendszer versenyként kell nézni, hanem hogy 1 gyártó az 50-ből, plusz x millió no-name, úgy már nem olyan rossz
Hm, itt Japánban nem néz ki túl exkluzívnak az Apple... a Sony-nak is vannak (nem tudom, mióta, max 10 éve) még exkluzívabbnak tűnő kütyüjei, nézzétek meg a pl. a 11 colos vaio TZ-t:
(www.sonystyle.com/webapp/wcs/stores/servlet/CategoryDisplay?catalogId=10551&storeId=10151&langId=-1&categoryId=8198552921644507782&parentCategoryId=16154)
Ja, és (Celeron M-mel) még olcsóbb is, mint bármelyik MacBook (kb 230.000 HUF). Villogni ezzel is (jobban) lehet egy netcaféban.
Vagy iMac helyett ott az LT sorozat, amit persze lehet, hogy az iMac inspirált.

A laborunkban több MacBook (pro is) van, mint PC (főleg Panasonic, Sony), de senki nem csókolgatja őket :) csak használja, néha mérgelődik az egygombos egér miatt, stb. Nekem speciel a szép külső dizájnon kívül a ridegnek tűnő GUI már nem is jön be.

Amiben jobb lehet a Mac, szerintem az a professzionális videószerkesztés a jónak tűnő Motion, Final Cut szoftverek miatt.
Van még pár tudományos, biotech szoftver, ami jó lenne ha elérhető lenne PC-n is. De pl az egyik fejlesztő kerek-perec kijelentette, hogy mivel a Windowson soha nem lesz olyan szép a szoftver, mint Mac-en, ezért nem portolják... na, ez a sznobizmus, bár joguk van ezt tenni :) mekentosj.com/programs/how.html :)

Azt a merketingszöveget se nagyon értem, hogy a G5-ös gépeken pl "a Photoshop 98%-kal volt gyorsabb, mint az akkori pariban lévő PC-n", most "a Mac C2D gyorsabb a G5-nél 100%-kal" - tehát akkor egy mai Mac már 3-4x gyorsabb, mint egy mai pl. Dell XPS??? Persze, biztos... (a számok nem pontosak).

Én egyedül azt irigylem ebben a körben, hogy szinte minden (általam ismert) Mac-es szoftvernél ügyelnek a szép dizájnra - nem magát a letisztult dizájnt!
Részemről ennyi, nem tekintem különösen különlegesnek, elérhetetlennek és előtte-le-kell-borulnom-valaminek a Maceket. Nem exkluzív, mert bárki megveheti, egyszerűen csak szép és jó, mint sokminden más is. Ha olcsóbb lenne, biztos sokkal többen vennék!
De azért sajnálnám, ha végül (talán a cikkíró reményeinek megfelelően) befuccsolna cég :)
Darthwalk: nem bántásból írtam. Csupán annyi, hogy a Vista még mindig nem futtat mindent tökéletesen, amit az XP elvitt. Mivel nekem van pár szoftver ami miatt a váltás esélytelen + nézegettem már pár órát a felületet + sajnos kötelezően használom IE7-et nosss... összeségében nekem nem szimpi.

Ha Neked minden progi, ami kell elfut rajta, driver gond sincs akkor have fun! :)
A piaci reszesedes onmagaban olyan sokat nem mond. Fontos adat, persze hogy fontos, de legalabb ilyen fontos pl, hogy hogy mennyit keres egy eladott gepen, mennyi szolgaltatast tud meg hozza kotni (Itunes, ugyebar...)
A mac nem tomeggyarto, ez Jobs eredeti kredojaban is benne van.
A celzasban jok. Nem kell a laptop piacon mindenutt vezetni. Ha a $1500+ kategoriaban erosek , az pont eleg. Alatta commodity market van, ahola a Dell meg a HP fojtogatja egymast arversenyileg.
Ha gond is lesz naluk valamibol, az nem attol lesz, hogy alacsony a piaci reszesedesuk, hanem attol, hogy rosszfele celoznak.
Mellesleg az Ipodon meg az Iphone-on fanyalgok figyelmebe: A Pepsi par eve rajott, hogy a forrasviz (aquafina, amit az usaban forgalmaznak) vasarloi a csapbol toltik ujra az uveget. Elkezdtek csapvizet arulni...
Bizonyara az Ipodnal an jobb lejatszo, de az Ipod nem azokra az emberekre hajt akik egy gyufanyi kis dobozban vagynak hifi minosegre, hanem azokra, akik akarnak egy stilusos lejatszot. Ki van ez talalva, na.
Ehh, az OpenMokot megemliteni, ugyanakkor a windowsmobilrol egy szot sem irni meglehetosen elfogult szemleletre vall. Mar megint :(

Csak nem te is bealltal az opensource hivok koze?
hozzánemértésed, tudatlanságod és a helyzetképnézeted katasztrófális stádiumban van, nem is értem mit vettél be hogy ilyet írtál...
"nem sok esélyük van bekerülni a történelemkönyvekbe."
Már akkor benn voltak amikor a csattodós lepkét kergette valamelyik utcába!
komolytalan, megalapozatlan, ócska post lett!
gratulálok hozzá!
Szerintem aki a minőséget keresi, és megteheti, az megtalálja előbb-utóbb az Apple termékeit.
Meglátja a különbséget.
És megszereti.

Ha valaki sok időt kényszerül a munkája miatt számítógéppel tölteni, annak egyáltalán nem mindegy, hogy idegeskedéssel pc-vel, vagy hatékonyabban Macintosh-al telik az idő.
Az árát meg visszatermeli a gép.
Asszem az augusztusi vagy a szeptemberi IEEE comsoc magazinban volt egy cikk az iPhone-ról, érdemes elolvasni, ott talán egy kicsit objektívebben elemzik mind az eszközt, mind a céget, mint itt. Az Apple-gyűlölet ilyen fokú megnyilvánulása pedig megérne akár egy pszichológusi PhD tézist is IMHO:-) Vedd már észre, te vagy az aki elfogult, nem az itt kommentelők (90%-a). Mi fáj ennyire, mondd?
Kedves hírbehozó,

Csak pár sorban szeretnék reagálni a leírtakra. Azt hiszem elég sok hozzászólást írtak már ide, úgyhogy a lehető legrövidebb leszek...

1. Kit érdekel az Apple piaci részesedése? Gondolom a tulajokat és a befektetőket. Engem bizotasan nem.

2. Nincsenek olyan távol a PÉCÉS tábortól, de az miért fáj neked, hogy van az úgy nevezett PC (IBM PC alapú gépek) és van az Apple? Félsz a rivalizálástól? Nem kell félni mert mind a két tábornak meg van a maga célközönsége. Szépen eléldegél a két platform egymás mellett.

3. iPod: lehet szapulni. Vannak hibái. De tény és való, hogy elgondolásában a legjobban kiforrott szerkezet. Talán ezért is koppintja megannyi dzsunka cég. Az árképzéssel amúgy én sem értek egyet. Irreálisan drágának tartom. Pedig volt nekem is 2 idáig.

4. Miért baj ha egy cég mobil telefont akar gyártani? Ha ismernéd az Apple-t és felhasználóit akkor tudnád, hogy nem kevés levelet és észrevételt kap a cég a felhasználóktól iPod kapcsán. Ebben nagy százalékban voltak olyan kérések/kérdések amik arra irányultak mikor lesz már telefonos iPod. Hát most lett. Ez baj? Ha nem tetszik ne vedd meg. Senki nem kényszerít rá. Használj Nokiát, vagy Alcatel-t vagy bármit.

5. .mac valóban szar. .mac felhasználók is elismerik. Rugalmatlan, lassú és a múlt századot idézik

6. iTunes és a zenei jogok. Erről maga Steve Jobs írt egy levelet, hogy miért van. (www.apple.com/hotnews/thoughtsonmusic/) Röviden azért mert a lemezkiadók kötelezik rá őket. Megnézem, hogy az Amazon meddig árul DRM (digitális jog) nélkül dalokat. Amíg a nagy lemezkiadók seggbe nem rúgják ezért.

7. Az Apple folyamatosan bekerül a történelem könyvekbe. Erről kár vitát nyitni olvasgass bele az informatika történelmével foglalkozó írásokba.

Végül az Apple-t nem a szakma (az is elismeri) "isteníti" és nem magának cégnek reklám kapánya, hanem a felhasználói tábora élteti. Hogy miért van ez? Talán mert a felhasználói szeretik az Apple termékeit még akkor is ha ezekben is előfordulnak hibák. (Ezt is emberek fejlesztik)
nemszeretem az applet, a hozzaallasukat, a celkozonseguket.
na, pont erre gondoltam, csak el kell olvasni a tisztelt apple-celkozonseg reakciojat.
Kedves lowly!
Idéznék tôled: "miközben a Windows szélsebesen fejlődött a Mac el volt foglalva az állandó processzor- és egyéb hardverváltásokkal". Azt az egy apróságot valamiért elfelejtetted, hogy a Windows "szélsebes" fejlôdése lényegében a MacOS másolását jelenti. Vagy Te találtál bármi olyat a Vistában, amit az Apple még nem pakolt bele az OSX-be? Esetleg évekkel ezelôtt? És ez gáz! A Microsoft egy önálló gondolkodásra képtelet szervezet, de jól tud nyúlni. Nota bene, legyél rá büszke...
doktor úr, ez a ki kitől mit hogyan mikor lopott kattogás annyira gáz; durván lejárt lemez volt már a kilencvenes évek közepén is. már szinte szégyen válaszként fölemlegetni azt is, hogy az apple úgy indult, hogy a gui-t és a pointert lenyúlták a xeroxtól... :)
Noshát, köszönjük szépen a kommentjeiteket. Annak ellenére, h a téma az Apple, meglepő módon (a vallási fanatikusok szokásos flémelése mellett) jópár figyelemre méltó és érdekes hozzászólás is született. Viszlát a következő postnál, illetve a fórumokon.